"Köztes" heti "tollszaladás" :-DDD

Üdvözlet Nektek, drága olvasóim!

Írtam a múlt héten olyasmit, hogy két fejezet között majd kaptok időnkét kisebb irományokat tőlem. Péntekre ígértem, de az, sajnos, egyéb elfoglaltságaim miatt nem jött össze. Viszont ma délután összeütöttem egy "szösszenetet", hogy a kedvenc online íróm szóhasználatával éljek. Ez a szösszenet azért fontos most, mert a következő fejezetben lesz egy olyan részlet, ami enélkül, esetleg, félreérthető lesz. Nem nagyon, de én szeretem az egyértelmű dolgokat.


Port Angeles, valamikor a 0. fejezetben lévő csillagok idején :-)

A fenébe, mit tudnak ennyit szöszmötölni! Sohasem értettem, hogy egyeseknek miért kell egy egész ruházati boltot végigpróbálni, mire megvesznek egy-két ruhadarabot. Én mindig csak bemegyek, kiválasztom az első nekem tetsző, és kényelmes darabot, ha nem vagyok biztos a méretben, akkor esetleg felpróbálom - bár amióta vámpír vagyok, erre semmi szükség, mert a méretem egy millimétert se változik, soha többé -, fizetek és távozok. Bezzeg Alice és Rosalie, ha egyszer beszabadulnak valahova, akkor az isten óvja az eladókat, nemcsak a vérszomjuktól, hanem a vásárlási szokásaiktól is. Már csak ezért sem mentem be velük ide se, mert az előző két üzlet is két órába telt darabonként. Reméltem, ha nem vagyok bent, akkor talán egy kicsit jobban csipkedik magukat, de már itt is másfél órája bent vannak, én meg kuksolhatok itt kinn a kocsiban, mert ha most bemennék, az a bunkóság teteje lenne.

Na, ne! Ez nem lehet igaz! Most mit csináljak? Angela jön a járdán és naná, hogy felismeri a Volvót. Tavaly az esküvőn találkoztunk utoljára, honnan került pont most ide? Mit csináljak, ha észrevesz? El nem hajthatok, "nem észrevenni" azt, hogy az orrom előtt integet, nem tehetem meg. Nem vagyok vallásos, de istenem, most segíts, hogy ne öljem meg, amikor kiszállok vele beszélni. Gyorsan elő a kontaktlencsékkel.

Villámtempóban betettem a szemeimbe egy-egy barna lencsét. Hú, de rossz! Nagyon zavarja a vámpírszemeimet ez a vacak. Ezt nem fogom hiányolni, ha egyszer elköltözünk innen.

Remélem, nem lesz baj ebből a találkozásból! Még jó, hogy reggel értünk haza a vadászatból, így még egy kicsit meleg is a testem, ha véletlenül hozzám ér, és a szomjúságom is egész elviselhető. Meglátott. Ezt a találkozást már nem kerülöm el. Lesz, ami lesz.

- Szia, Bella! Te jó ég, hogy te milyen jól nézel ki!

- Szia, Angie! Te sem nézel ki rosszabbul, mint én. - Uh! De égeti a torkom az illata, egy kicsit elfordulunk, így ni, még jó, hogy fúj ez a kis szellő, most már felőlem mozog a levegő felé, így nem érzem annyira az illatát.

- Áh! Gyönyörű vagy, Bella. Mi hír felétek? Hmm! Milyen parfümöt használsz? Olyan jó illatod van.

Nocsak, nocsak! Ezt én is mondhatnám rád, drága barátnőm, csak félek, nem ugyanúgy értenénk.

- Semmi különös, csak bejöttünk vásárolni, de én már unom. Alice és Rosie már telepakolták a kocsit, de még mindig nem bírják abbahagyni. A parfümömet Alice-től kaptam karácsonyra, pont olyan, mint az övé. - Nincs is rajtam semmilyen illatszer, megőrülnék tőle az érzékeny ragadozóorrommal, valószínűleg a vámpírillatot érezte meg.

- Az tény, hogy sohasem szerettél vásárolni, emlékszem rá, amikor Jesse-vel vettük a báli ruhákat, te csak ültél a sarokban és valami könyvesbolton járt az eszed.

Ami után valószínűleg megöltek volna azok az állatok, ha Edward nem követett volna távolról. Most jönnének csak a közelbe! Elvenném a kedvüket az erőszaktól, örökre.

- Igen, sikerült is megvennem a könyvet, amit szerettem volna. Utána futottam össze Edwarddal.

- Tényleg! Akkor volt az első randitok - kuncogott hozzá, halkan.

- Úgy is mondhatjuk - mosolyogtam vissza.

Végre, Rosie észrevette, hogy bajban vagyok. Már a kasszánál vannak, még egy-két perc és mehetünk. Ami jó lesz, mert egyre több mérget nyeldesek folyamatosan. Mégiscsak újszülöttnek számítok még.

- Úgy látom, végre befejezték a divatbolondok a vásárlást.

- Igen, Bella, én is úgy látom. Nekem is sietni kell már.

Hm! Hirtelen megváltozott az arckifejezése Angie-nek. Ha jól vettem észre, Alice látványától még mosolygott is, de ahogy meglátta Rosie-t, lehervadt az arca, végre beindult az önvédelmi reflexe, az én felmentő seregem pedig megérkezett végre.

- Szia, Angela! De rég láttalak! - ölelte meg Alice Angie-t. Mikor merem én ezt megtenni bárki egyszerű halandóval?

- Szia, Alice!... Rosalie! Ne haragudjatok, de tényleg sietnem kell! Örülök, hogy találkoztunk! Sziasztok!

Hű! Az a kimért hang, jesszus, én sohasem féltem ennyire Rosie-tól.

- Szia, Angie!

Hazafelé útközben csend borult ránk. Mardosott a lelkifurdalás Angie miatt. Soha nem viselkedtem vele ilyen távolságtartóan, mint most. Vajon mit gondolhat rólam? Alice még meg is ölelte, én meg nem mentem hozzá közelebb három lépésnél. Szegény! Erre ki kell találnom valamit, nem bánhatok így a régi barátaimmal és nem is bujkálhatok előlük a végtelenségig. Amikor majd elköltözünk innen, ez mind megváltozik, de addig a néhány évig, amíg majd az egyetem gyakorlatilag ideköt, ki kell bírnom valahogy, hogy emberibb módon viselkedjek. Többet kell átjárnom Charlie-hoz, az jó gyakorlás lesz, hiába is ellenzi Leah annyira, Charlie mindig is az apám marad, jogom van látni őt. A többiekkel meg majd csak lesz valahogy. Egy biztos, miután egyszer elmegyünk innen, Charlie fog látogatóba jönni hozzánk, nem pedig mi ide, mert néhány év múlva katasztrófa lenne, ha meglátnának az itteniek örökre tizenkilenc évesen. Majd később, hetven, vagy száz év múlva, amikor már a most itt élő emberek nem lesznek életben, vagy az a néhány aggastyán, aki még élni fog, nem emlékszik ránk, vissza fogunk térni és mi tudni fogjuk Edwarddal, hogy minden itt kezdődött a számunkra. Hirtelen belém vágott egy másik szörnyű gondolat, az előző elmélkedésem miatt. Nagyon elszégyelltem magam újra. Az előbb olyan emberek elmúlásáról gondolkodtam, akiket ismerek és, nos, jó néhányukat, határozottan kedvelem is. Furcsán racionális a vámpírgondolkodás, nem vagyok képes igazán bánkódni az emberi élet rövidsége miatt, amikor számomra az örök fiatalság és egy kis szerencsével a tényleges öröklét jutott osztályrészül. A befordultságomból Alice hangja rángatott ki.

- Bella! Ne bánkódj! Azt hiszem, tudom mi jár a fejedben, de hidd el, ez hamarosan könnyebb lesz és te is meg tudod majd ölelni Angie-t anélkül, hogy tényleges életveszélyben lenne! Sőt, nem is túl sokára, valamiért, újra közelebbi kapcsolatba kerültök.

- Alice, te is gondolatolvasó lettél, vagy láttál valamit?

- Csak néhány képet láttam bevillanni Angie és teközted, amin úgy láttam, hogy elég közel kerültetek egymáshoz.

- Nem egy régebbi emléked tréfált meg? - vetette közbe Rosie, epés hangon, de egy sunyi mosollyal a szája szögletében.

- Rosie! - mordult fel, Alice, baljóslatúan - Bella vámpír volt a látomásomban.

Elmosolyodtam. Egy fél éve még csak könyörögtem, hogy egyszer, talán én is vámpír lehessek, most meg a vámpírságom ténye az aduász Alice látomásában Rosalie ellen. Oldalba böktem Alice-t, hogy kiengedje a gőzt, mire Rosalie egy tipikus Rosie-féle kötözködő mosollyal - az utóbbi időben egyre többet mosolyog az én szép, szomorú nővérem is -, megszólalt:

- Divatbolondok, mi? Majd száz év múlva mondd ezt, amikor te sem fogsz tudni leállni! - ezen hangosan felnevettünk mindhárman és a vidám hangulatunkat nem is rontotta már el semmi egy jó ideig.

Nos, ennyi!

Szeretném, ha kommentelnétek, mert látom a statisztikán, hogy egyre többen járnak errefelé, de senki nem ír komit és ez, elszomorít. Pénteken jön a 2. fejezet és a 3. hozzá, hogy szép sorban legyenek.