La Push-i tárgyalások
Jacob reggel eljött Nessie-ért. Abban maradtunk, hogy amikor már Nessie mindent elmondott a törzsi tanácsnak, akkor fognak hívni minket, hogy menjünk-e La Push-ra, vagy inkább kezdjünk hozzá az elköltözés előkészítéséhez. Nehéz tárgyalásnak ígérkezett, de bíztunk benne, hogy a Jacobba vetett feltétlen bizalmuk, valamint a Nessie iránti szeretetük és jóindulatuk elég lesz ahhoz, hogy legalább megpróbálják megérteni a kialakult helyzetet, mielőtt döntenek arról, hogy hajlandóak-e megtűrni a jelenlétemet. Néhány órával később Edward hirtelen megfogta a karomat.
– Induljunk La Push-ra!
– Baj van?
– Szerintem nem, de beszélni akarnak veled.
– Gyerünk!
Átfutottunk a nagy házba, beugrottunk a Barabusba, és már száguldottunk is a rezervátumba.
– Ez gyors volt. – vigyorgott ránk, Jacob, mikor odaértünk.
– Miért, mire számítottál? Ahogy arra gondoltál, hogy szólnod kéne, hogy jöjjünk ide, már indultunk is. Jake, már legalább annyira rá vagyok hangolódva a te gondolati hangodra, mint bárki máséra a családban. Azonnal meghallom, ha nekem címzel egy gondolatot.
– Miért akarnak velem beszélni?
– Nessie! Már megint a maga módján intézte a dolgokat. Az öreg Atearának feltűnt abban valami, amit mutatott neki, arról akar megkérdezni, de nem csak téged, hanem azt hiszem Carlisle-t is. Mikor mondtam nekik, hogy rögtön hívlak titeket, megkérdezte, hogy pontosan kiknek „szóltam”. Amikor rátok gondoltam rögtön tárcsázni is kezdtem. Ezért mondtam, hogy ez gyors volt. Már nem vettétek fel a telefont. Az öreg Quil ránézett apámra, az meg egy szó nélkül felhívta Carlisle-t, hogy jöjjön ide. Azt hiszem, négyszemközt beszélnem kell majd az apámmal, nekem ezek gyanúsak, hogy hallják egymás gondolatait, mint a többiek a falkában, csak titkolják. Lehet, hogy átváltozni nem tudnak a koruk miatt, de azért a kommunikáció még működhet. Ha pedig mi őszinték vagyunk velük, az a minimum, hogy ők is ezt tegyék.
Megragadta valami a fülem Jacob beszédében, ami önkéntelenül is mosolyra húzta az arcomat. Szerintem ő maga sincs tudatában a dolognak, de önkéntelenül mondott valamit: A mi, mivel nekünk mondta, természetesen a második családját kellett, hogy jelentse, a Culleneket, az ők pedig a törzset. Adandó alkalommal nem fogom elfelejteni az orra alá dörgölni, hogy már ő is a vámpírokhoz sorolja magát, csak próbáljon meg még egyszer levérszívózni! Ebben a pillanatban meghallottam a hatalmas Mercedes motorjának ismerős búgását az út felől.
– Mi történt? Kinek esett baja? – kérdezte Carlisle, miután kipattant a kocsijából.
– Senkinek semmi baja – nyugtatta, Jacob. – Csak az öregek veled is beszélni akarnak, nem csak Bellával. Nessie intézte a magyarázat részét a dolgoknak, amik Brazíliában történtek, ezért fogalmam sincs, hogy mit akarnak. Nekem se mondanak semmit.
– Na, jó! Lássuk a vén farkasokat! Mit akarnak tőlünk? – mondta olyan lezserül Carlisle, mintha nem volna jelentősége a dolognak, de azért láttam rajta, hogy lenyelt egy nem létező gombócot, mikor megindultunk a tanácskozás irányába.
– Üdvözlünk titeket újra a Quileute-ok földjén – szólt szertartásosan a legidősebb Ateara, Carlisle-nak címezve a mondandóját.
– Köszönöm a szívélyes fogadtatást, de úgy érzem, semmi szükség a felesleges diplomáciai körök lefutására! A magam és a családom részéről elsősorban igaz barátaimnak tartom a törzset, és csak másodsorban szövetségesnek. Több alkalommal bebizonyítottuk már egymásnak azt, hogy ilyen vagy olyan okból számíthatunk a másik segítségére. Ez pedig több, mint ékes bizonyítéka a jó szándéknak közöttünk. Szerintem beszélgethetünk úgy egymással, hogy senki sem fog megsértődni azon, ha nem tökéletes diplomáciával van egy mondat megfogalmazva. Kérdezzetek vagy mondjatok bármit nyugodtan, úgy, mintha egymás közt beszélgetnétek!
– Köszönöm, Doktor! Ez így tényleg könnyebben fog menni. Tehát, először is, garanciát tudtok arra vállalni, hogy Bellát kordában tarjátok, ha elszabadulna? Bár, azt is tudjuk, hogy erre még nem volt példa. – Bocsánatkérően nézett rám az öreg Quil a feltételezés miatt, de nekik biztosra kellett menniük. Már amennyire bárki is biztosra mehet egy csapat vámpírral szemben.
– Így, ahogyan a kérdést feltetted, sajnos nemet kell nektek mondanom. De hadd válaszoljak a kérdésre a magam szavaival! Garanciát tudok arra vállalni, hogy Bella soha, semmilyen körülmények között sem fogja a hatalmát senki olyan ellen használni, aki nem szolgált rá, ebben olyan biztos vagyok, mint még semmi másban, amióta csak létezem. Jobban bízom Bellában, mint saját magamban. Bellának akkora szellemi és fizikai erő van a birtokában, hogy mindannyian együttvéve sem vagyunk képesek szembeszegülni vele. Sőt, az igazsághoz tartozik az is, hogy ha az egész törzs farkassá változik, ők sem képesek Bellát megállítani, még velünk együtt sem. Ezért gondoltuk úgy, hogy nem szabad eltitkolnunk ezt a dolgot előletek, tudnotok kell róla!
– Láttunk dolgokat, amiket az elbűvölő lányod mutatott nekünk, de nem értjük a dolog lényegét. Hogyan lennél képes megküzdeni egyszerre mindenkivel?
– Köszönöm Renesmee nevében is a bókot! Ha két önkéntes jelentkezne, megmutatnám. Többet ér minden szónál. Nem kell aggódni, senkinek sem lesz semmi baja, sőt még csak fájni sem fog senkinek. Jacob és Sam, megkérhetlek? Ti vagytok a legerősebbek és a falkavezérek.
Jacob egy vállrándítás kíséretében ugyanazt a trükköt dobta be, mint a szigeten. Szerintem villogni akart az ügyességével. Nyugodtan elsétálhatott volna levetkőzni, és úgy átalakulni, de nem, ő parádézni akart. Igazság szerint, úgy tudtam, más nem is tudja ezt rajta kívül így megcsinálni. Hátra szaltó közben átalakulni úgy, hogy mire földet ér, már farkas. Sam gyorsan követte a példáját, csak nem olyan látványosan.
– Most pedig nyugodtan támadjatok meg egyszerre két oldalról. Nehogy visszafogjátok magatokat! – miközben ezt mondtam, hátat fordítottam nekik, és a tanácskozás felé nézve teljesen lazán behunytam a szemem. Koncentrálni kezdtem, amikor alig két-két méterre voltak tőlem, és ugrani készültek a harchoz, hirtelen szabadon engedtem a pajzsom erejét, kiengedtem azokat a kis löketeket is, amitől összeomlott a tudatuk. Mindketten öntudatlanul rogytak le a földre. Egyesével odamentem hozzájuk és megsimogattam a fejüket mosolyogva, mintha csak a kutyáim lettek volna. Ebből mindenki látta, hogy adott esetben, azt tennék velük, amit csak akarok. Ezután arrébb álltam és szabadon engedtem őket. Amikor felálltak Sam teljesen zavarodott volt. Jacob magyarázta el neki, hogy mi történt, miközben Edward tolmácsolta a szavait. A tanács pedig szóhoz sem jutott a döbbenettől.
– Ez a képességem, így, ahogy most láttátok olyan másfél kilométerről működik, gyakorlatilag korlátlanul, bármennyi és bármilyen élőlénnyel szemben. Sam, ha nem riadsz meg egy kis fájdalomtól, megmutathatom a másik felét is a képességeimnek, de arra készülj fel, hogy az önérzeted óriási csorbát fog szenvedni!
Edward tolmácsolta Sam gondolatait:
– Állok elébe!
– Jake, nem akarlak bántani, de nem bánnám, ha beszállnál, habár, a te esetedben szerintem elmondhatjuk, hogy legjobb esetben is csak gyenge imitáció lesz a harc mindkettőnk oldaláról. Esküszöm, hogy a szellemi erőmet semmilyen formában sem fogom használni. Sam, itt az alkalom, hogy úgy ölj meg, hogy senki sem neheztelhet rád miatta!
Edwardnak szinte szikrákat hányt a szeme és ökölbe szorult a keze, miközben vészjóslóan morogni kezdett, Jake pedig egy hangosat mordult Sam felé, Sam pedig lemondóan megrázta a fejét, tudta, hogy valószínűleg Jake és Edward közösen ölnék meg, ha megpróbálna ténylegesen ártani nekem. Szétterült egy boldog mosoly az arcomon, az én két testőröm, az én két emberem. Hihetetlen! Erősebb lettem bárkinél, és ők még így is védeni akarnak.
Természetesen a harc nem tartott sokáig. Ahogy Jacob rámrontott, elkaptam a lábait, majd nagyon gyorsan, kihasználva az erőfölényemet, egyszerűen a hónom alá kaptam a nyakát, majd úgy odafogtam, hogy éppen csak kapjon elég levegőt az életben maradáshoz. Alig egy-két méter előnye volt Sammel szemben, de mire Sam odaért, Jacob már vert helyzetben vergődött a kezeim között. Samre ezért csak egy kezem maradt, de még ez is több volt, mint elegendő. A támadó ugrása közben úgy fordultam a kapálódzó Jake-kel a testem mellett, hogy mire mellém ért, az ő nyaka is a karom alá került. Miután elkaptam, vége is volt a harcnak, ugyanis mindkettőjük nyaka törött lett volna már, ha valójában harcoltunk volna. Mikor feladták a kapálózást a karjaim szorításában, elengedtem őket.
A döbbenet leírhatatlan volt. Deja vu érzésem volt, akárcsak a Dél-Amerika.
– Minden gond nélkül képes vagyok egyszerre mindkét erőmet használni. Ha úgy akarnám, kiirthatnám a környék teljes lakosságát úgy, hogy még csak nem is kiabálna senki sem.
– Bella, ne haragudj, de ti most arra próbáltok minket megkérni, hogy tudatosan adjuk a kezeidbe az életünk feletti uralmat?
– Bizonyos szemszögből nézve, igen. De ne felejtsétek el, hogy mi ezt a bizalmat már megszavaztuk Bellának! A saját létezésünket mi már Bella kezébe adtuk. Én a magam és a családom részéről, feltétel nélkül bízom Bellában – szólt a védelmemben Carlisle.
– Carlisle, tudom, hogy nem alszotok, de értsd jól, amit kérdezek, és válaszolj, de őszintén! Nyugodtan lennél képes aludni azzal a tudattal, hogy van egy lény, aki akár merő szórakozásból megölhet úgy, hogy nem is vagy a tudatában a dolognak?
– Igen, teljesen őszintén mondom, hogy ha képes lennék rá, nyugodtan aludnék, sőt tovább megyek, gondoljatok bele! A magam részéről még soha ilyen nyugodt nem voltam, amióta csak létezem. Örülök neki, hogy Bella vigyáz ránk Edwarddal és Jacobbal karöltve. Valószínűnek tartom, hogy a világ legbiztonságosabb helye jelenleg Bella és Edward másfél kilométeres körzete. Ártó szándékkal semmilyen élőlény a közelünkbe se férkőzhet.
– Köszönöm, mindkettőtök őszinteségét! Ez az őszinteség mindenesetre azt bizonyítja rólatok, hogy a jó szándékotokat újfent a saját érdekeitek elé helyezitek. Szerintem, ha többiek is egyetértenek vele, azt mondom, maradjon minden az eddigiek szerint, semmi szükség az eddig kialakult béke és nyugalom megbolygatására. A másik dolog, amit kérdezni akartam: A Nessie által mutatott képeken láttam, hogy Bella esküt tesz valamire. Ez már csak merő emberi kíváncsiság. Mire esküdött meg Bella?
– Elmondhatom nektek is szó szerint, még egyszer, ha akarjátok! Büszke vagyok az eskümre, és soha nem hoznék szégyent arra a két „népre” akiknek a szeretetére és bizalmára megesküdtem: ”Soha semmilyen körülmények között nem használom a hatalmamat ártatlanok ellen, viszont bárkire irgalom nélkül lecsapok vele, aki hitetlenül, hazug, csaló módon és igazságtalanul ártani próbál bárkinek. Legyen az ember, vámpír, vérfarkas vagy bármilyen más élőlény.”
– Két népet említettél. Az egyik gondolom a Cullen család, de ki a másik?
– Láttad abból, gondolom, amit Nessie mutatott, hogy a nyakamban lógó medált fogtam, amikor a fogadalmamat tettem. Arra esküdtem meg. Itt lóg most is a nyakamban, megmutatom. Ebből minden kérdésedre választ fogsz kapni. – levettem a medált a láncáról és átadtam az öreg Quilnek, szándékosan úgy, hogy a Cullen címerpajzs legyen feléje, miközben ő meglehetősen furcsán nézett rám. Nem tudta elképzelni, hogyan adhat választ a kérdéseire egy medál.
– Szép címer. Mit jelképez?
– Még Edwarddal és Esmével találtuk ki a húszas évek végén. – vette át a szót Carlisle – Akkoriban nagy divatja volt ennek a családi címeres dolognak, aztán meg rajtunk ragadt, elég jól összefoglalja a céljainkat, és amiért úgy érezzük, hogy nem értelmetlen a létezésünk. A feltartott jobb kéz a hitet és hűséget, az igazságosságot és a nyílt őszinteséget jelképezi. Az oroszlán az erőnket és a vadságot, a mi esetünkben azt a vadságot, amivel az első négy elvet védelmezzük. A szalagban a három lóhere hármunkat jelölte annak idején. Egyébként a lóhere az örökkévalóságot jelenti a fehérek szimbolikájában.
– Hm! Érdekes. – Ekkor fordította meg a medált az öreg Quil, mert megérezte, hogy rovátkolt a hátsó oldala is. Láttam az őszinte csodálkozást az arcán. Felemelte a tenyeréből és körbemutatta a medált. Mindenki megkövült az indiánok között a látványtól. Pontosan tudták mit látnak, bárki másnál jobban tudták. A Quileute-ok ősi totemábrázolása volt a másik oldalon, amit a farkasok tetoválásként hordtak magukon.
– Igen, jól látjátok! A másik nép, akinek a jó hírére, és a védelmére felesküdtem, ti vagytok, az utolsó emberig. Ugyanis, nélkületek valószínűleg nem éltem volna túl az elmúlt másfél évet, volt egy sötét időszak az életemben – gyorsan megfogtam Edward kezét bátorításul, mert tudtam, hogy fáj neki az emlék, amit felidézek –, amikor ti fogadtatok magatok közé, és visszaadtátok az élni akarásomat. Később pedig, megvédtetek a saját életetek kockáztatásával kétszer is, tehát minimum annyival tartozom nektek, hogy a védelmetekre is felajánlom a hatalmat, amit birtoklok. Titeket ugyanannyira a családomnak tartalak, mint a Culleneket. Míg létezem védeni foglak titeket, ha pedig elmegyünk egyszer innen, és valaki megpróbál ártani nektek, annak velem gyűlik meg a baja, ugyanis minden hatalmammal addig üldözöm, míg bosszút nem állok értetek.
– Azt hiszem, ha ezzel kezdtük volna a mai megbeszélést sok idegességtől megkíméltük volna magunkat. De jó ez így is. Eddig a Cullenek mindig bebizonyították, amikor hagytuk nekik, hogy az adott szavukban nincs okunk kételkedni. Miután átérzem a mozgatórugóját annak, ahogy éltek, és tudom, hogy folyamatosan emlékeztetitek magatokat arra, hogy miért kell élnetek – itt rámutatott Edward csuklópántjára és Carlisle pecsétgyűrűjére –, azt hiszem, nyugodtan fogok én is aludni. Főleg, ha tudom, hogy Bella látogatóban van nálunk. – A végére őszintén elmosolyodott a törzs legidősebb tagja.
– Köszönjük a belénk fektetett bizalmat! Megígérjük, hogy semmilyen körülmények között sem fogunk visszaélni vele! De most, ha nem haragszotok, vissza kellene mennem a kórházba, viszont előtte még szeretnék Sammel beszélni néhány szót – szólt Carlisle, zárásaként a megbeszélésnek.
– Természetesen, nincs miért haragudnunk rátok! A magam nevében pedig büszke vagyok rá, hogy a Cullen család a szövetségesének tekinti a törzsünket. – fejezte be a tanácskozást végleg az idősebbik Quil Ateara.
– Sam, én most láttam Emilyt először szemtől-szembe, tudom mi történt Emily arcával, Bella és Jacob elbeszéléséből, de nem gondoltam, hogy ennyire szembetűnő dologról van szó. Hibásnak érzem magam ez ügyben, hiszen, ha mi nem térünk vissza a környékre, akkor te nem alakulsz át, és nem sebzed meg Emilyt. Szeretném a segítségemet felajánlani nektek, persze, csak ha nem tekinted sértésnek. Szeretném, amennyire csak lehet, jóvátenni ezt a dolgot, bár sajnos meg nem történtté tenni még én sem tudom.
– Mire gondolsz, vérszopó? – A törzsből, érthetően ezen okból, még mindig Sam volt a legellenségesebb a családunkkal szemben.
– Úgy látom, Emilynek a jobb szeme nehezebben mozog és a szemhéja is nehezebben csukódik, mint a bal. Ez később a szeme világának a súlyos romlásához is vezethet. Ez minden szempontból orvosilag alátámaszt egy korrekciós plasztikai műtétet, amit én megtoldanék egy arcplasztikával és elárulom neked, az ember orvosoknak csak ritkán sikerül, ezért nem is merik megígérni, de én helyre tudom hozni egy kis trükkel a sérült ideget is. Emilynek megteszem. Egy néhány utókezeléssel talán el lehet érni, hogy csak három rózsaszín csík maradjon a hegek helyén. Természetesen minden költséget én állok. Persze úgy, hogy látszólag te fizeted ki. Kérlek, merő büszkeségből ne utasíts vissza, csak segíteni szeretnék! Jóvátenni úgysem lehet.
– Milyen trükkre gondolsz? Nem vagyok orvos, de azért Discovery-t nézek eleget, még én is tudom, hogy egy néhány hétnél régebben tönkrement ideget sehogy se lehet helyre hozni.
– Sam, nem akartam részletezni, de ha ennyire tisztában vagy a részletekkel, elmondom, hogy mire gondoltam. A vámpírméreg csak az emberi vérrel keveredve kezdi el átalakítani a testet, és a vér átalakulásával kezd szaporodni, hogy láncreakció szerűen elszabadulva egy visszafordíthatatlan folyamat végén vámpírrá váljon a megmérgezett személy. De műtét közben, a feltárt tiszta sebben, ahol nincs vér, veszélytelenül lehet kihasználni a mindent meggyógyító hatását. Néhányszor már kipróbáltam régebben ezt a módszert, amikor még nem volt ilyen fejlett a technika. Az ideg meggyógyításához a mérgemet használnám.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy egy kicsit vámpírrá teszed a menyasszonyom, hogy a saját bűnödet csökkentsd?
– Sam, úgy látom, te nem akarsz átlátni a gyűlöleted ködén! Ezért mondtam el részletesen, hogy csak az ideg gyógyításához használnám a mérget, nem alakítok át senkit. Te is ugyanolyan jó emlékezettel rendelkezel, mint mi. Emlékezz vissza Bella sebhelyére a csuklóján. Ha jól megnézed még most is látható megfelelő szögből nézve. Nála pedig a vérében volt a méreg, mégis meg tudtuk állítani az átalakulását. Semmilyen veszélyt nem rejt a dolog magában. Ha magadért nem is hagyod a dolgot, gondolj rá! Az ő egészségére és a szépségére. Jó eséllyel, szinte nyomtalanul el tudjuk tüntetni a hegeket az arcáról.
– Nem akarom, hogy akár egyetlen morzsányi halott rész is legyen Emilyben.
– Sam – szóltam közbe én is –, semmilyen halott dolog nincs benne. Hidd el nekem, tudom, miről beszélek! A sebhelyemmel ugyanúgy éreztem mindent, mint előtte. Csak annyi volt a különbség, hogy egy kicsivel hűvösebb volt ott a bőröm, és valószínűleg azon az egy ponton már akkor is sebezhetetlen voltam.
– Ezt pont te mondod, Bella! Aki a normális élet helyett a halált választotta. Önként! – nézett rám még mindig gyűlölködve.
– Sam, azt azért el kell ismerned, hogy emberként egy veszélymágnes voltam. Mostanság nem kell lépten-nyomon megvédenetek a hátsó felemet úgy, mint régebben. Azokról az apróságokról meg nem is tudsz, ami Edwardot képes volt az őrületbe kergetni. Állandó jelleggel Carlisle kezei közt kötöttem ki a kórházban. Nekem túl veszélyes volt emberként létezni. Így pedig őszintén boldog vagyok. Megtaláltam a helyem a világban, míg emberként egy rakás szerencsétlenség voltam.
– Sam, csak gondold át és kérlek, mondd el Emilynek! Hagyd, hogy ő döntsön a saját életéről! Ne te hozz helyette döntéseket, főleg úgy, hogy nem vagy képes tisztán mérlegelni a dolgot az érzelmeid miatt, mert az rossz lesz mindkettőtöknek! Több mint háromszáz év tapasztalata beszél belőlem – mondta még Carlisle, majd elfordult és visszament a kórházba.
– Majd meggondoljuk. Most pedig menjetek innen, mert kezd nagyon büdös lenni!
Jobban sikerült a tárgyalás, mint hittük volna. Néhány nappal később Jacob szólt, hogy Emily szeretné, ha Carlisle megvizsgálná. Még nem döntötték el, csak szeretnék tudni, hogy Carlisle mit tud biztosra ígérni, és mivel jár majd az egész. Az első vizsgálatra a Cullen házban került sor. Sam először járt emberi alakban a házban. Láttam rajta a feszültséget. Gyorsan összeütöttünk Edwarddal egy ebédet nekik. Láttam Sam arcán a hitetlenséget, ahogy Jake a fenntartás legkisebb jele nélkül kezdi falni az ennivalót, amit készítettünk.
– Sam, figyelj! Egy éve még napi rendszerességgel főztem Charlie-ra. Csak nem hiszed, hogy elfelejtettem főzni? Gyere, egyél nyugodtan! Senki nem hal bele, ha az általam főzött kajából eszik. Sőt, mi több, Nessie sokkal jobban szereti a vért az emberi ételeknél, ezért nagyon is jól kell főznöm, ha nem akarom kergetni az erdőben, mert megszökik vadászni. Eléggé válogatós, tudod? Mindennek túlságosan érzi az ízét. Míg Carlisle vizsgálja Emilyt, Jake majd körbevezet a házban, a végén úgyis Carlisle szobájában fogtok kikötni. Igazi történelemóra Carlisle-t hallgatni. Olyan személyes, ha érted, mire gondolok?
– Ne kéresd… má’… magad… gyere má’… Bella fanta-…sztikusan főz. – mondta ezt Jake úgy, hogy közben egyfolytában teli volt a szája egy hatalmas pulykacombbal.
Sam kerekedő szemekkel nézte, de aztán mégiscsak az asztal mellé ült. Néhány perccel később, már hahotázva nevettek Emmett-tel és Edwarddal együtt, akik közben leültek a tévé elé.
– Ha nem volna ilyen förtelmes szagotok, még el is hinném, hogy emberek vagytok. Komolyan mondom, ha félreteszem azt, hogy pontosan tudom, mik vagytok, el nem tudnám képzelni, hogy ártani tudtok bárkinek is. Esküszöm, olyanok vagytok, mint egy nagy, normális emberi család.
– Sam, mi úgy is érezzük magunkat. Az egy állapot, amik vagyunk. Ettől viszont még nem kell szörnyetegnek lennünk – válaszolta erre Emmett. Ennek a válasznak a hatására Sam szájában megállt a falat, és láttam, hogy nagyon elgondolkodik valamin. Nem tudom, mire gondolhatott, de Edward egy egész picit mosolyogni kezdett, amikor Sam folytatni kezdte az evést.
Ebben a percben ért haza Esme, Alice és Jasper a vadászatból, miközben Rosalie szitkozódását meghallottuk a garázsból:
– Hogy szakadna rá az ég a tervezőjére, ennek a vacaknak. Egy nyavalyás szelep miatt nem megy normálisan az autóm már két hete. Most rendelhetek bele másikat, az legalább másik két hét. A franc aki megeszi, az egészet.
– Sam, légy szíves! Bármit is vág a fejedhez Rosalie, nézd el neki kérlek, két hete el van romolva a kocsija, és ha jól hallom, most jött rá, hogy mi baja van! Ilyenkor be van pipulva, és válogatás nélkül ordibál mindenkivel, aki az útjába kerül.
– Ha el van romolva a kocsija, miért nem viszi szervizbe?
– Sam, te nem tudod, de szerintem nincs nyolcszáz kilométeren belül olyan autószerelő, aki összemérhető lenne Rosalie-val. Ötven éve ez a hobbija. A Cullenek autóit akkor látja szerelő utoljára, amikor kihozzuk azokat az autószalonból.
– Az lehet, hogy a legjobb szerelő, de ha jól hallom az alkatrész beszerzésben nem a legjobb. Mi kell neki?
– Nagy a szád, kutya! Egy 2003-as M3-as BMW-be való EGR szelep kéne. Kinyalom a kutyatálat utánad, ha két hétnél gyorsabban szerzel egy ilyen szelepet. De figyelmeztetlek, csak újról lehet szó, bontott cucc nem érdekel! – dobta oda neki Rosalie, miközben feljött a garázsba vezető lépcsőn.
– El ne felejtsd, mit ígértél! Három nap, és itt lesz a szeleped. Annak idején Jacob Rabbittjéba öt nap alatt sikerült teljesen új hengerfejet hozatnom. Az pedig egy kicsit ritkább errefelé, mint az M3.
– Rosalie, el kell mennem, venni egy új kamerát. Ezt meg kell örökíteni. Kutyatálat mosogatni a száddal? – szólt bele Alice, a beszélgetésbe.
– Sam, ezek szerint te tényleg képes vagy meghozatni az alkatrészt – mondta Esme, halkan kuncogva.
Ránéztem Rosalie-ra, aki majdnem felrobbant a dühtől, de Alice eléggé egyértelműen közölte, hogy Rosalie-ra nehéz feladat fog várni, néhány nap múlva. Jacob szólalt meg váratlanul:
– Hé, méregcsók! Amíg nem jön meg az új alkatrész, vakold le egy tömítéssel a szelepet. Hidegen ugyanolyan rossz lesz, mint eddig, meg a motorelektronika is reklamálni fog, de miután bemelegszik legalább normálisan fog menni – mondta neki két falat között Jake.
– Ez jó! Az egyik bolhás kioktat alkatrész beszerzésből, a másik meg megmondja, hogyan szereljem a kocsimat. Jacob, én már akkor autókat szereltem, amikor még apád is csak pelenkát hordott a seggén, úgyhogy ne mondd meg nekem, mit csináljak!
– Nem kell rám hallgatnod, méregcsók! Csak jót akartam. Amilyen szép vagy, pont annyira vagy undok is.
– Induljunk La Push-ra!
– Baj van?
– Szerintem nem, de beszélni akarnak veled.
– Gyerünk!
Átfutottunk a nagy házba, beugrottunk a Barabusba, és már száguldottunk is a rezervátumba.
– Ez gyors volt. – vigyorgott ránk, Jacob, mikor odaértünk.
– Miért, mire számítottál? Ahogy arra gondoltál, hogy szólnod kéne, hogy jöjjünk ide, már indultunk is. Jake, már legalább annyira rá vagyok hangolódva a te gondolati hangodra, mint bárki máséra a családban. Azonnal meghallom, ha nekem címzel egy gondolatot.
– Miért akarnak velem beszélni?
– Nessie! Már megint a maga módján intézte a dolgokat. Az öreg Atearának feltűnt abban valami, amit mutatott neki, arról akar megkérdezni, de nem csak téged, hanem azt hiszem Carlisle-t is. Mikor mondtam nekik, hogy rögtön hívlak titeket, megkérdezte, hogy pontosan kiknek „szóltam”. Amikor rátok gondoltam rögtön tárcsázni is kezdtem. Ezért mondtam, hogy ez gyors volt. Már nem vettétek fel a telefont. Az öreg Quil ránézett apámra, az meg egy szó nélkül felhívta Carlisle-t, hogy jöjjön ide. Azt hiszem, négyszemközt beszélnem kell majd az apámmal, nekem ezek gyanúsak, hogy hallják egymás gondolatait, mint a többiek a falkában, csak titkolják. Lehet, hogy átváltozni nem tudnak a koruk miatt, de azért a kommunikáció még működhet. Ha pedig mi őszinték vagyunk velük, az a minimum, hogy ők is ezt tegyék.
Megragadta valami a fülem Jacob beszédében, ami önkéntelenül is mosolyra húzta az arcomat. Szerintem ő maga sincs tudatában a dolognak, de önkéntelenül mondott valamit: A mi, mivel nekünk mondta, természetesen a második családját kellett, hogy jelentse, a Culleneket, az ők pedig a törzset. Adandó alkalommal nem fogom elfelejteni az orra alá dörgölni, hogy már ő is a vámpírokhoz sorolja magát, csak próbáljon meg még egyszer levérszívózni! Ebben a pillanatban meghallottam a hatalmas Mercedes motorjának ismerős búgását az út felől.
– Mi történt? Kinek esett baja? – kérdezte Carlisle, miután kipattant a kocsijából.
– Senkinek semmi baja – nyugtatta, Jacob. – Csak az öregek veled is beszélni akarnak, nem csak Bellával. Nessie intézte a magyarázat részét a dolgoknak, amik Brazíliában történtek, ezért fogalmam sincs, hogy mit akarnak. Nekem se mondanak semmit.
– Na, jó! Lássuk a vén farkasokat! Mit akarnak tőlünk? – mondta olyan lezserül Carlisle, mintha nem volna jelentősége a dolognak, de azért láttam rajta, hogy lenyelt egy nem létező gombócot, mikor megindultunk a tanácskozás irányába.
– Üdvözlünk titeket újra a Quileute-ok földjén – szólt szertartásosan a legidősebb Ateara, Carlisle-nak címezve a mondandóját.
– Köszönöm a szívélyes fogadtatást, de úgy érzem, semmi szükség a felesleges diplomáciai körök lefutására! A magam és a családom részéről elsősorban igaz barátaimnak tartom a törzset, és csak másodsorban szövetségesnek. Több alkalommal bebizonyítottuk már egymásnak azt, hogy ilyen vagy olyan okból számíthatunk a másik segítségére. Ez pedig több, mint ékes bizonyítéka a jó szándéknak közöttünk. Szerintem beszélgethetünk úgy egymással, hogy senki sem fog megsértődni azon, ha nem tökéletes diplomáciával van egy mondat megfogalmazva. Kérdezzetek vagy mondjatok bármit nyugodtan, úgy, mintha egymás közt beszélgetnétek!
– Köszönöm, Doktor! Ez így tényleg könnyebben fog menni. Tehát, először is, garanciát tudtok arra vállalni, hogy Bellát kordában tarjátok, ha elszabadulna? Bár, azt is tudjuk, hogy erre még nem volt példa. – Bocsánatkérően nézett rám az öreg Quil a feltételezés miatt, de nekik biztosra kellett menniük. Már amennyire bárki is biztosra mehet egy csapat vámpírral szemben.
– Így, ahogyan a kérdést feltetted, sajnos nemet kell nektek mondanom. De hadd válaszoljak a kérdésre a magam szavaival! Garanciát tudok arra vállalni, hogy Bella soha, semmilyen körülmények között sem fogja a hatalmát senki olyan ellen használni, aki nem szolgált rá, ebben olyan biztos vagyok, mint még semmi másban, amióta csak létezem. Jobban bízom Bellában, mint saját magamban. Bellának akkora szellemi és fizikai erő van a birtokában, hogy mindannyian együttvéve sem vagyunk képesek szembeszegülni vele. Sőt, az igazsághoz tartozik az is, hogy ha az egész törzs farkassá változik, ők sem képesek Bellát megállítani, még velünk együtt sem. Ezért gondoltuk úgy, hogy nem szabad eltitkolnunk ezt a dolgot előletek, tudnotok kell róla!
– Láttunk dolgokat, amiket az elbűvölő lányod mutatott nekünk, de nem értjük a dolog lényegét. Hogyan lennél képes megküzdeni egyszerre mindenkivel?
– Köszönöm Renesmee nevében is a bókot! Ha két önkéntes jelentkezne, megmutatnám. Többet ér minden szónál. Nem kell aggódni, senkinek sem lesz semmi baja, sőt még csak fájni sem fog senkinek. Jacob és Sam, megkérhetlek? Ti vagytok a legerősebbek és a falkavezérek.
Jacob egy vállrándítás kíséretében ugyanazt a trükköt dobta be, mint a szigeten. Szerintem villogni akart az ügyességével. Nyugodtan elsétálhatott volna levetkőzni, és úgy átalakulni, de nem, ő parádézni akart. Igazság szerint, úgy tudtam, más nem is tudja ezt rajta kívül így megcsinálni. Hátra szaltó közben átalakulni úgy, hogy mire földet ér, már farkas. Sam gyorsan követte a példáját, csak nem olyan látványosan.
– Most pedig nyugodtan támadjatok meg egyszerre két oldalról. Nehogy visszafogjátok magatokat! – miközben ezt mondtam, hátat fordítottam nekik, és a tanácskozás felé nézve teljesen lazán behunytam a szemem. Koncentrálni kezdtem, amikor alig két-két méterre voltak tőlem, és ugrani készültek a harchoz, hirtelen szabadon engedtem a pajzsom erejét, kiengedtem azokat a kis löketeket is, amitől összeomlott a tudatuk. Mindketten öntudatlanul rogytak le a földre. Egyesével odamentem hozzájuk és megsimogattam a fejüket mosolyogva, mintha csak a kutyáim lettek volna. Ebből mindenki látta, hogy adott esetben, azt tennék velük, amit csak akarok. Ezután arrébb álltam és szabadon engedtem őket. Amikor felálltak Sam teljesen zavarodott volt. Jacob magyarázta el neki, hogy mi történt, miközben Edward tolmácsolta a szavait. A tanács pedig szóhoz sem jutott a döbbenettől.
– Ez a képességem, így, ahogy most láttátok olyan másfél kilométerről működik, gyakorlatilag korlátlanul, bármennyi és bármilyen élőlénnyel szemben. Sam, ha nem riadsz meg egy kis fájdalomtól, megmutathatom a másik felét is a képességeimnek, de arra készülj fel, hogy az önérzeted óriási csorbát fog szenvedni!
Edward tolmácsolta Sam gondolatait:
– Állok elébe!
– Jake, nem akarlak bántani, de nem bánnám, ha beszállnál, habár, a te esetedben szerintem elmondhatjuk, hogy legjobb esetben is csak gyenge imitáció lesz a harc mindkettőnk oldaláról. Esküszöm, hogy a szellemi erőmet semmilyen formában sem fogom használni. Sam, itt az alkalom, hogy úgy ölj meg, hogy senki sem neheztelhet rád miatta!
Edwardnak szinte szikrákat hányt a szeme és ökölbe szorult a keze, miközben vészjóslóan morogni kezdett, Jake pedig egy hangosat mordult Sam felé, Sam pedig lemondóan megrázta a fejét, tudta, hogy valószínűleg Jake és Edward közösen ölnék meg, ha megpróbálna ténylegesen ártani nekem. Szétterült egy boldog mosoly az arcomon, az én két testőröm, az én két emberem. Hihetetlen! Erősebb lettem bárkinél, és ők még így is védeni akarnak.
Természetesen a harc nem tartott sokáig. Ahogy Jacob rámrontott, elkaptam a lábait, majd nagyon gyorsan, kihasználva az erőfölényemet, egyszerűen a hónom alá kaptam a nyakát, majd úgy odafogtam, hogy éppen csak kapjon elég levegőt az életben maradáshoz. Alig egy-két méter előnye volt Sammel szemben, de mire Sam odaért, Jacob már vert helyzetben vergődött a kezeim között. Samre ezért csak egy kezem maradt, de még ez is több volt, mint elegendő. A támadó ugrása közben úgy fordultam a kapálódzó Jake-kel a testem mellett, hogy mire mellém ért, az ő nyaka is a karom alá került. Miután elkaptam, vége is volt a harcnak, ugyanis mindkettőjük nyaka törött lett volna már, ha valójában harcoltunk volna. Mikor feladták a kapálózást a karjaim szorításában, elengedtem őket.
A döbbenet leírhatatlan volt. Deja vu érzésem volt, akárcsak a Dél-Amerika.
– Minden gond nélkül képes vagyok egyszerre mindkét erőmet használni. Ha úgy akarnám, kiirthatnám a környék teljes lakosságát úgy, hogy még csak nem is kiabálna senki sem.
– Bella, ne haragudj, de ti most arra próbáltok minket megkérni, hogy tudatosan adjuk a kezeidbe az életünk feletti uralmat?
– Bizonyos szemszögből nézve, igen. De ne felejtsétek el, hogy mi ezt a bizalmat már megszavaztuk Bellának! A saját létezésünket mi már Bella kezébe adtuk. Én a magam és a családom részéről, feltétel nélkül bízom Bellában – szólt a védelmemben Carlisle.
– Carlisle, tudom, hogy nem alszotok, de értsd jól, amit kérdezek, és válaszolj, de őszintén! Nyugodtan lennél képes aludni azzal a tudattal, hogy van egy lény, aki akár merő szórakozásból megölhet úgy, hogy nem is vagy a tudatában a dolognak?
– Igen, teljesen őszintén mondom, hogy ha képes lennék rá, nyugodtan aludnék, sőt tovább megyek, gondoljatok bele! A magam részéről még soha ilyen nyugodt nem voltam, amióta csak létezem. Örülök neki, hogy Bella vigyáz ránk Edwarddal és Jacobbal karöltve. Valószínűnek tartom, hogy a világ legbiztonságosabb helye jelenleg Bella és Edward másfél kilométeres körzete. Ártó szándékkal semmilyen élőlény a közelünkbe se férkőzhet.
– Köszönöm, mindkettőtök őszinteségét! Ez az őszinteség mindenesetre azt bizonyítja rólatok, hogy a jó szándékotokat újfent a saját érdekeitek elé helyezitek. Szerintem, ha többiek is egyetértenek vele, azt mondom, maradjon minden az eddigiek szerint, semmi szükség az eddig kialakult béke és nyugalom megbolygatására. A másik dolog, amit kérdezni akartam: A Nessie által mutatott képeken láttam, hogy Bella esküt tesz valamire. Ez már csak merő emberi kíváncsiság. Mire esküdött meg Bella?
– Elmondhatom nektek is szó szerint, még egyszer, ha akarjátok! Büszke vagyok az eskümre, és soha nem hoznék szégyent arra a két „népre” akiknek a szeretetére és bizalmára megesküdtem: ”Soha semmilyen körülmények között nem használom a hatalmamat ártatlanok ellen, viszont bárkire irgalom nélkül lecsapok vele, aki hitetlenül, hazug, csaló módon és igazságtalanul ártani próbál bárkinek. Legyen az ember, vámpír, vérfarkas vagy bármilyen más élőlény.”
– Két népet említettél. Az egyik gondolom a Cullen család, de ki a másik?
– Láttad abból, gondolom, amit Nessie mutatott, hogy a nyakamban lógó medált fogtam, amikor a fogadalmamat tettem. Arra esküdtem meg. Itt lóg most is a nyakamban, megmutatom. Ebből minden kérdésedre választ fogsz kapni. – levettem a medált a láncáról és átadtam az öreg Quilnek, szándékosan úgy, hogy a Cullen címerpajzs legyen feléje, miközben ő meglehetősen furcsán nézett rám. Nem tudta elképzelni, hogyan adhat választ a kérdéseire egy medál.
– Szép címer. Mit jelképez?
– Még Edwarddal és Esmével találtuk ki a húszas évek végén. – vette át a szót Carlisle – Akkoriban nagy divatja volt ennek a családi címeres dolognak, aztán meg rajtunk ragadt, elég jól összefoglalja a céljainkat, és amiért úgy érezzük, hogy nem értelmetlen a létezésünk. A feltartott jobb kéz a hitet és hűséget, az igazságosságot és a nyílt őszinteséget jelképezi. Az oroszlán az erőnket és a vadságot, a mi esetünkben azt a vadságot, amivel az első négy elvet védelmezzük. A szalagban a három lóhere hármunkat jelölte annak idején. Egyébként a lóhere az örökkévalóságot jelenti a fehérek szimbolikájában.
– Hm! Érdekes. – Ekkor fordította meg a medált az öreg Quil, mert megérezte, hogy rovátkolt a hátsó oldala is. Láttam az őszinte csodálkozást az arcán. Felemelte a tenyeréből és körbemutatta a medált. Mindenki megkövült az indiánok között a látványtól. Pontosan tudták mit látnak, bárki másnál jobban tudták. A Quileute-ok ősi totemábrázolása volt a másik oldalon, amit a farkasok tetoválásként hordtak magukon.
– Igen, jól látjátok! A másik nép, akinek a jó hírére, és a védelmére felesküdtem, ti vagytok, az utolsó emberig. Ugyanis, nélkületek valószínűleg nem éltem volna túl az elmúlt másfél évet, volt egy sötét időszak az életemben – gyorsan megfogtam Edward kezét bátorításul, mert tudtam, hogy fáj neki az emlék, amit felidézek –, amikor ti fogadtatok magatok közé, és visszaadtátok az élni akarásomat. Később pedig, megvédtetek a saját életetek kockáztatásával kétszer is, tehát minimum annyival tartozom nektek, hogy a védelmetekre is felajánlom a hatalmat, amit birtoklok. Titeket ugyanannyira a családomnak tartalak, mint a Culleneket. Míg létezem védeni foglak titeket, ha pedig elmegyünk egyszer innen, és valaki megpróbál ártani nektek, annak velem gyűlik meg a baja, ugyanis minden hatalmammal addig üldözöm, míg bosszút nem állok értetek.
– Azt hiszem, ha ezzel kezdtük volna a mai megbeszélést sok idegességtől megkíméltük volna magunkat. De jó ez így is. Eddig a Cullenek mindig bebizonyították, amikor hagytuk nekik, hogy az adott szavukban nincs okunk kételkedni. Miután átérzem a mozgatórugóját annak, ahogy éltek, és tudom, hogy folyamatosan emlékeztetitek magatokat arra, hogy miért kell élnetek – itt rámutatott Edward csuklópántjára és Carlisle pecsétgyűrűjére –, azt hiszem, nyugodtan fogok én is aludni. Főleg, ha tudom, hogy Bella látogatóban van nálunk. – A végére őszintén elmosolyodott a törzs legidősebb tagja.
– Köszönjük a belénk fektetett bizalmat! Megígérjük, hogy semmilyen körülmények között sem fogunk visszaélni vele! De most, ha nem haragszotok, vissza kellene mennem a kórházba, viszont előtte még szeretnék Sammel beszélni néhány szót – szólt Carlisle, zárásaként a megbeszélésnek.
– Természetesen, nincs miért haragudnunk rátok! A magam nevében pedig büszke vagyok rá, hogy a Cullen család a szövetségesének tekinti a törzsünket. – fejezte be a tanácskozást végleg az idősebbik Quil Ateara.
– Sam, én most láttam Emilyt először szemtől-szembe, tudom mi történt Emily arcával, Bella és Jacob elbeszéléséből, de nem gondoltam, hogy ennyire szembetűnő dologról van szó. Hibásnak érzem magam ez ügyben, hiszen, ha mi nem térünk vissza a környékre, akkor te nem alakulsz át, és nem sebzed meg Emilyt. Szeretném a segítségemet felajánlani nektek, persze, csak ha nem tekinted sértésnek. Szeretném, amennyire csak lehet, jóvátenni ezt a dolgot, bár sajnos meg nem történtté tenni még én sem tudom.
– Mire gondolsz, vérszopó? – A törzsből, érthetően ezen okból, még mindig Sam volt a legellenségesebb a családunkkal szemben.
– Úgy látom, Emilynek a jobb szeme nehezebben mozog és a szemhéja is nehezebben csukódik, mint a bal. Ez később a szeme világának a súlyos romlásához is vezethet. Ez minden szempontból orvosilag alátámaszt egy korrekciós plasztikai műtétet, amit én megtoldanék egy arcplasztikával és elárulom neked, az ember orvosoknak csak ritkán sikerül, ezért nem is merik megígérni, de én helyre tudom hozni egy kis trükkel a sérült ideget is. Emilynek megteszem. Egy néhány utókezeléssel talán el lehet érni, hogy csak három rózsaszín csík maradjon a hegek helyén. Természetesen minden költséget én állok. Persze úgy, hogy látszólag te fizeted ki. Kérlek, merő büszkeségből ne utasíts vissza, csak segíteni szeretnék! Jóvátenni úgysem lehet.
– Milyen trükkre gondolsz? Nem vagyok orvos, de azért Discovery-t nézek eleget, még én is tudom, hogy egy néhány hétnél régebben tönkrement ideget sehogy se lehet helyre hozni.
– Sam, nem akartam részletezni, de ha ennyire tisztában vagy a részletekkel, elmondom, hogy mire gondoltam. A vámpírméreg csak az emberi vérrel keveredve kezdi el átalakítani a testet, és a vér átalakulásával kezd szaporodni, hogy láncreakció szerűen elszabadulva egy visszafordíthatatlan folyamat végén vámpírrá váljon a megmérgezett személy. De műtét közben, a feltárt tiszta sebben, ahol nincs vér, veszélytelenül lehet kihasználni a mindent meggyógyító hatását. Néhányszor már kipróbáltam régebben ezt a módszert, amikor még nem volt ilyen fejlett a technika. Az ideg meggyógyításához a mérgemet használnám.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy egy kicsit vámpírrá teszed a menyasszonyom, hogy a saját bűnödet csökkentsd?
– Sam, úgy látom, te nem akarsz átlátni a gyűlöleted ködén! Ezért mondtam el részletesen, hogy csak az ideg gyógyításához használnám a mérget, nem alakítok át senkit. Te is ugyanolyan jó emlékezettel rendelkezel, mint mi. Emlékezz vissza Bella sebhelyére a csuklóján. Ha jól megnézed még most is látható megfelelő szögből nézve. Nála pedig a vérében volt a méreg, mégis meg tudtuk állítani az átalakulását. Semmilyen veszélyt nem rejt a dolog magában. Ha magadért nem is hagyod a dolgot, gondolj rá! Az ő egészségére és a szépségére. Jó eséllyel, szinte nyomtalanul el tudjuk tüntetni a hegeket az arcáról.
– Nem akarom, hogy akár egyetlen morzsányi halott rész is legyen Emilyben.
– Sam – szóltam közbe én is –, semmilyen halott dolog nincs benne. Hidd el nekem, tudom, miről beszélek! A sebhelyemmel ugyanúgy éreztem mindent, mint előtte. Csak annyi volt a különbség, hogy egy kicsivel hűvösebb volt ott a bőröm, és valószínűleg azon az egy ponton már akkor is sebezhetetlen voltam.
– Ezt pont te mondod, Bella! Aki a normális élet helyett a halált választotta. Önként! – nézett rám még mindig gyűlölködve.
– Sam, azt azért el kell ismerned, hogy emberként egy veszélymágnes voltam. Mostanság nem kell lépten-nyomon megvédenetek a hátsó felemet úgy, mint régebben. Azokról az apróságokról meg nem is tudsz, ami Edwardot képes volt az őrületbe kergetni. Állandó jelleggel Carlisle kezei közt kötöttem ki a kórházban. Nekem túl veszélyes volt emberként létezni. Így pedig őszintén boldog vagyok. Megtaláltam a helyem a világban, míg emberként egy rakás szerencsétlenség voltam.
– Sam, csak gondold át és kérlek, mondd el Emilynek! Hagyd, hogy ő döntsön a saját életéről! Ne te hozz helyette döntéseket, főleg úgy, hogy nem vagy képes tisztán mérlegelni a dolgot az érzelmeid miatt, mert az rossz lesz mindkettőtöknek! Több mint háromszáz év tapasztalata beszél belőlem – mondta még Carlisle, majd elfordult és visszament a kórházba.
– Majd meggondoljuk. Most pedig menjetek innen, mert kezd nagyon büdös lenni!
Jobban sikerült a tárgyalás, mint hittük volna. Néhány nappal később Jacob szólt, hogy Emily szeretné, ha Carlisle megvizsgálná. Még nem döntötték el, csak szeretnék tudni, hogy Carlisle mit tud biztosra ígérni, és mivel jár majd az egész. Az első vizsgálatra a Cullen házban került sor. Sam először járt emberi alakban a házban. Láttam rajta a feszültséget. Gyorsan összeütöttünk Edwarddal egy ebédet nekik. Láttam Sam arcán a hitetlenséget, ahogy Jake a fenntartás legkisebb jele nélkül kezdi falni az ennivalót, amit készítettünk.
– Sam, figyelj! Egy éve még napi rendszerességgel főztem Charlie-ra. Csak nem hiszed, hogy elfelejtettem főzni? Gyere, egyél nyugodtan! Senki nem hal bele, ha az általam főzött kajából eszik. Sőt, mi több, Nessie sokkal jobban szereti a vért az emberi ételeknél, ezért nagyon is jól kell főznöm, ha nem akarom kergetni az erdőben, mert megszökik vadászni. Eléggé válogatós, tudod? Mindennek túlságosan érzi az ízét. Míg Carlisle vizsgálja Emilyt, Jake majd körbevezet a házban, a végén úgyis Carlisle szobájában fogtok kikötni. Igazi történelemóra Carlisle-t hallgatni. Olyan személyes, ha érted, mire gondolok?
– Ne kéresd… má’… magad… gyere má’… Bella fanta-…sztikusan főz. – mondta ezt Jake úgy, hogy közben egyfolytában teli volt a szája egy hatalmas pulykacombbal.
Sam kerekedő szemekkel nézte, de aztán mégiscsak az asztal mellé ült. Néhány perccel később, már hahotázva nevettek Emmett-tel és Edwarddal együtt, akik közben leültek a tévé elé.
– Ha nem volna ilyen förtelmes szagotok, még el is hinném, hogy emberek vagytok. Komolyan mondom, ha félreteszem azt, hogy pontosan tudom, mik vagytok, el nem tudnám képzelni, hogy ártani tudtok bárkinek is. Esküszöm, olyanok vagytok, mint egy nagy, normális emberi család.
– Sam, mi úgy is érezzük magunkat. Az egy állapot, amik vagyunk. Ettől viszont még nem kell szörnyetegnek lennünk – válaszolta erre Emmett. Ennek a válasznak a hatására Sam szájában megállt a falat, és láttam, hogy nagyon elgondolkodik valamin. Nem tudom, mire gondolhatott, de Edward egy egész picit mosolyogni kezdett, amikor Sam folytatni kezdte az evést.
Ebben a percben ért haza Esme, Alice és Jasper a vadászatból, miközben Rosalie szitkozódását meghallottuk a garázsból:
– Hogy szakadna rá az ég a tervezőjére, ennek a vacaknak. Egy nyavalyás szelep miatt nem megy normálisan az autóm már két hete. Most rendelhetek bele másikat, az legalább másik két hét. A franc aki megeszi, az egészet.
– Sam, légy szíves! Bármit is vág a fejedhez Rosalie, nézd el neki kérlek, két hete el van romolva a kocsija, és ha jól hallom, most jött rá, hogy mi baja van! Ilyenkor be van pipulva, és válogatás nélkül ordibál mindenkivel, aki az útjába kerül.
– Ha el van romolva a kocsija, miért nem viszi szervizbe?
– Sam, te nem tudod, de szerintem nincs nyolcszáz kilométeren belül olyan autószerelő, aki összemérhető lenne Rosalie-val. Ötven éve ez a hobbija. A Cullenek autóit akkor látja szerelő utoljára, amikor kihozzuk azokat az autószalonból.
– Az lehet, hogy a legjobb szerelő, de ha jól hallom az alkatrész beszerzésben nem a legjobb. Mi kell neki?
– Nagy a szád, kutya! Egy 2003-as M3-as BMW-be való EGR szelep kéne. Kinyalom a kutyatálat utánad, ha két hétnél gyorsabban szerzel egy ilyen szelepet. De figyelmeztetlek, csak újról lehet szó, bontott cucc nem érdekel! – dobta oda neki Rosalie, miközben feljött a garázsba vezető lépcsőn.
– El ne felejtsd, mit ígértél! Három nap, és itt lesz a szeleped. Annak idején Jacob Rabbittjéba öt nap alatt sikerült teljesen új hengerfejet hozatnom. Az pedig egy kicsit ritkább errefelé, mint az M3.
– Rosalie, el kell mennem, venni egy új kamerát. Ezt meg kell örökíteni. Kutyatálat mosogatni a száddal? – szólt bele Alice, a beszélgetésbe.
– Sam, ezek szerint te tényleg képes vagy meghozatni az alkatrészt – mondta Esme, halkan kuncogva.
Ránéztem Rosalie-ra, aki majdnem felrobbant a dühtől, de Alice eléggé egyértelműen közölte, hogy Rosalie-ra nehéz feladat fog várni, néhány nap múlva. Jacob szólalt meg váratlanul:
– Hé, méregcsók! Amíg nem jön meg az új alkatrész, vakold le egy tömítéssel a szelepet. Hidegen ugyanolyan rossz lesz, mint eddig, meg a motorelektronika is reklamálni fog, de miután bemelegszik legalább normálisan fog menni – mondta neki két falat között Jake.
– Ez jó! Az egyik bolhás kioktat alkatrész beszerzésből, a másik meg megmondja, hogyan szereljem a kocsimat. Jacob, én már akkor autókat szereltem, amikor még apád is csak pelenkát hordott a seggén, úgyhogy ne mondd meg nekem, mit csináljak!
– Nem kell rám hallgatnod, méregcsók! Csak jót akartam. Amilyen szép vagy, pont annyira vagy undok is.
0 comments:
Megjegyzés küldése