17. fejezet

Sarah

Három héttel később Nessie izgatott hangon hívott fel a mobilomon, miközben Charlie-nál voltam.
– Bella, nem tudod, van-e Edwardnak lemeze Sarah…
– Nessie, állj le! Fogalmam sincs. Annyi lemeze van, hogy átnézni se tudtam még milyen zenéket tartunk otthon. De miért nem őt hívod?
– Ki van kapcsolva. Azt hiszem Emmett-tel és Jasperrel elugrottak vadászni.
– Pofátlanok! Edward tudja, hogy én is szomjas vagyok már és fel sem hív. Estére elkapom ezért.
– Azért ne légy vele túl szigorú! Tudod, hogy Emmett bármire rá tudja beszélni.
– Azt hiszem, Emmett bácsikádnak lesz tőlem egy újabb fájdalmas emléke.
– Csak ne öld meg! – kuncogott közbe, halkan.
– Nem fogom, de miért érdekel ez a nő annyira?
– Samnek van egy 2003-as lemeze tőle és olyan jó számok vannak rajta. Emilyvel egész nap azt hallgatjuk.
– Mit keresel te Saméknél, egyébként?
– Segítek Emy-nek megfőzni a falkára. Ne tudd meg mennyi kaját képesek elpusztítatni.
– Tisztában vagyok az étvágyukkal, régebben láttam milyen pusztítást képesek végezni egy terített asztalon. Annak ellenére, hogy Emy vámpír, szép kihívás jóllakatni azt az éhes bandát.
– Főként úgy, hogy bele sem kóstol abba, amit főz. Azért vagyok itt. Én kóstolgatom a főztjét.
– Ez meglepő! Hova lett a vérszomjad? – próbáltam ironikusan cukkolni egy kicsit, megváltozott az elmúlt hetekben a viszony közöttünk, tényleg inkább a barátnője kezdtem lenni az anyja helyett. Vidámabb és könnyedebb lett a kapcsolatunk. Rengeteget ugrattuk egymást.
– Bella, Emily főzőtudománya mellett a vér elbújhat, habár, ezt ti, már nem tudjátok értékelni.
– Sértegetsz, ifjúság? Még emlékszem, hogyan főz, Emy. Meg nem olyan régen még én is ember voltam. Azért én se vagyok olyan rossz, szerintem.
– Nem akartalak megbántani, anya!
Mióta megállapodtunk, hogy nem kell apának és anyának szólítania minket, azóta csak akkor hívott így minket, ha úgy érezte, hogy megbántott valamivel, és ki akart engesztelni. Nessie olyan jólelkű, olyan érzékenyen együtt érző, féltem, hogy egyszer valaki majd csúnyán megbántja, de nem szerettem volna az illető helyében lenni, ha Nessie bosszút áll, mert kíméletlen is tudott lenni. Nem szerettem már ott lenni, ha vadászott, olyankor megmutatkozott a vámpír énje. Egy éve még, mikor alig volt több tíz kilónál, szinte szórakoztató volt látni, hogyan terít le egy nálánál tízszer nehezebb és nagyobb ragadozót, de mára a technikája sokkal kifinomultabb lett, és a súlyarányok is változtak egy kicsit. Kíméletlen lett és jéghidegen számító. Néha, még én is megváltoztatom a döntésem az utolsó pillanatban, ha meglátok egy idősebb, vagy beteg állatot, de ő nem. Ha egyszer kiválasztja az áldozatát, annak nincs többé esélye az életben maradásra. Nem engedi szenvedni a zsákmányát, de talán pont ezért, irgalom nélkül, és iszonyú gyorsan gyilkol. Szinte rossz látni, hogy az ártatlan, angyali kinézete ellenére, egy született ragadozó. A bájos külső mögött egy igazi fenevad van elbújva, de tudtuk, hogy ő soha nem fog veszélyt jelenteni olyasvalakire, aki nem ad neki okot rá, de nem szerettem volna az ellensége lenni.
– Tudom kicsim, nem is bántódtam meg. Emily fantasztikus szakács. Kérd meg, hogy süssön muffinokat! Majd abból megtudod milyen jó szakács!
– Köszi, a tippet! Látnod kéne az arcát, a muffinok emlegetésére.
– Sejtem. Emlékeim szerint a legjobb muffinokat képes sütni a világon.
– Hmmm! Azt hiszem, meggyőzöm, hogy süssön. Na, szia!
– Szia.
Estére előkerült Edward. Közben én is vadásztam. A szerencsém jobban bántotta Edward önérzetét, mintha veszekedtem volna vele egy sort. Emmett-tel és Jasperrel egész nap csak egy szarvascsordával akadtak össze, én viszont elkaptam egyet Edward kedvenc pumái közül. Ez rosszabbul esett neki a szidásnál, főként úgy, hogy megmutattam neki a vadászatom lényegi részét. Nessie sem bírta megtagadni a vámpír oldalát, este elment Emilyvel és Rosalie-val a hegyekbe ő is. Persze huncut módon erről a kis kiruccanásról csak utólag tájékoztatott, hogy ne tudjam megakadályozni, de igazság szerint nem tudtam eldönteni, hogy jogom van-e egyáltalán neki megtiltani, hogy enged az ösztöneinek. Hiszen arról, ami ő lett, nem tehetett, az a mi felelősségünk Edwarddal. Miután hazaért, rögtön az apjának szegezte a kérdést az énekesről.
– Van, Nessie. Sőt, megvan az összes lemeze. Különleges hangja van a hölgynek.
Nem tűnt fel akkor, hogy Edward érdekes fintort vágott az énekesnő említésekor, de volt valami érdekes a hangjában, amit nem tudtam hova tenni. Annyira azonban nem piszkált a dolog, hogy feszegetni kezdjem a kérdést.
– Mostanában pedig itt turnézik az államokban. – fűzte még hozzá.
– Elmehetnénk valamelyik koncertjére?
– Ha Alice tud rá jegyet szerezni, miért ne!
– Köszi, apu! – ezzel a nyakába ugrott Edwardnak.
Mire utána szólhattunk volna, már a futásának a hangja sem hallatszott. Elsprintelt személyesen meggyőzni Alice-t a koncertjegyek fontosságáról. Alig két órával később hazatért.
– Bella, Edward! Megvannak a jegyek. Atlantic Cityben lesz egy koncert jégshow-val egy hónap múlva. Alice azt mondja, egész nap borult idő lesz arrafelé. Szerzett nyolc jegyet. Én meg megszerkesztettem az útvonal és a repülési tervet. Délben indulunk és másnap reggelre már itthon is leszünk.
– Repülési tervet, te? – gúnyolódott rajta Edward. Ő is folyamatosan ugratta Nessie-t, Edward elkezdett XXI. Századi módon beszélni és viselkedni kettőnk mellett. Nem felejtette el azt az illedelmes viselkedést, ami a XX. Század elején volt jellemző, de belerázódott a mi harmadik évezred beli viselkedésünkbe is. Kezdtem sajnálni szegény Nessie-t, két ilyen megátalkodott szülővel, mint neki van, nehéz örökkévalóság áll előtte.
– Azt hiszed attól, hogy neked papírod van róla, csak te tudsz reptervet készíteni? Lefogadom, hogy jobban csinálom, mint te! – vágott vissza rögtön jó csípősen, Nessie, az apjának. Lehet, hogy nem is kellett Nessie-t annyira félteni?
– Ezt most megkaptad, Ed!
– Na, had’ lám azt a tervet! Nem szeretnék Chicago-ból hazáig futni, mert lepottyanunk az elfogyott kerozin miatt.
– Kac-kac! Itt van.
Edward beképzelt arcot vágva, biztosra véve, hogy hibát talál a tervben, fogta meg a papírokat. Láttam, hogyan hervad le az arcáról az önhittség, majd válik csodálkozóvá, végül pedig büszkeségtől dagadó mellkassal emelte a tekintetét újra a lányára.
– Nessie, ez tökéletes. Egyszerűen hibátlan. Senki nem tudta volna pontosabbra készíteni. Minden bele van számolva, még az időjárás rosszabbra fordulása is. Őstehetség vagy ebben, én mondom. Szeretnéd vezetni a gépet oda-vissza?
– Persze. Semmit se szeretnék jobban. Imádom vezetni a gépünket, olyankor úgy érzem, mintha madárként szállnék. Olyan mintha a testem kiterjesztése lenne a gép. Eggyé válok vele.
– Azt tudod, hogy ilyen szavakat a repüléssel kapcsolatban csak a legnagyobb pilóták mondtak?
– Nem, kikre gondolsz?
– Például Charles Lindbergh-re vagy Howard Hughes-ra.
– Ez most komoly?
– Komoly, ismertem mindkettejüket. A saját szájukból hallottam, ahogy azt ecsetelték, hogy eggyé válnak a gépükkel repülés közben. Őstehetség vagy Nessie, ez már a múltkor kiderült. Jobban vezeted azt a gépet, mint én valaha is képes leszek.
– Köszönöm… Apa! Ez most nagyon jólesik nekem. Köszönöm, hogy ti vagytok a szüleim, köszönöm nektek, hogy létezem!
– Anyád makacsságának köszönd! Én meg akartalak ölni addig, míg meg nem hallottam a gondolataidat.
– Nem számít, apa! A te helyedben én is így gondoltam volna. Ne őröld magad emiatt!
– Köszönöm kicsim a feloldozást, de ezt a terhet magammal cipelem örökre. Ezt nem tudom magamnak megbocsátani. Olyan jó vagy! Soha nem gondoltam volna, hogy létezhet még egy olyan tökéletesen tiszta lelkű és önzetlen lény, mint az anyád. De te vagy rá a bizonyíték, hogy igen. Ha minden ember így viselkedne a világon, mint ti, nem lenne többé sem háború, sem nélkülözés. Boldog hely lenne ez a sárgolyó.
– Edward! Ne légy szentimentális! – korholtam meg. – Semmi tisztaság nincs bennünk, vérszomjas gyilkosok vagyunk.
– Bella, sokkal rosszabbak is lehetnénk, mint amilyenek vagyunk. De nem tesszük, mert jók vagyunk, most már belátom magamról is.
– Éppen ideje volt! – vágtuk rá Nessie-vel mindketten, egyszerre.
Ezen az egyidejűségen elkezdtünk nevetni mindhárman.
– Miért kell nyolc jegy? – kérdeztem meg tőle, miután lecsillapodtunk.
– Kell nekünk négy, azután ott van Sam és Emily, meg Alice és Jasper. Kérdeztük a többieket, de ők nem akarnak jönni.
– Miért kell nekünk négy jegy? – gondolkodás nélkül besétált a csapdába, amit állítottam neki.
– Bella! – mordult fel. – Te, Edward, Jacob és én, nem egyértelmű?
Edwarddal összenéztünk, majd mindkettőnknek kaján vigyor ült ki az arcára, amitől Nessie hirtelen rájött, hogy miért kérdeztem tőle úgy, ahogy. Úgy elvörösödött, mint én, amikor még ember voltam. Odaléptem hozzá és megöleltem, hogy ne érezze annyira zavarban magát.
– Nessie, magadtól nem mondanád, ezért csaltalak csapdába. Örülök neki, hogy szerelmes vagy Jake-be. Igazán megérdemlitek egymást. Boldoggá teszel vele, jobban, mint valaha is gondolnád. Jacob megérdemli, hogy olyan valaki legyen a párja, mint te.
– Komolyan így gondolod?
– Igen. Te valami olyat tudsz nyújtani neki, amit én soha nem adhattam meg. Jake pedig megérdemli, hogy igazán szeresse valaki. Büszke vagyok rá, hogy én vagyok az anyád. Most pedig menj szépen aludni!
– Rendben. Úgy érzem, képes leszek aludni néhány órát. Jó éjszakát!

Két nappal később megtapasztaltam azt a kínt, vagy legalább is egy részét annak, amit Edward érzett miattam, míg ember voltam. Átlagos napnak indult az egyetemen, de számomra, a pokol tornáca lett. A harmadik órára belépve az előadóba, földbe gyökerezett a lábam. Olyan gyorsan merevedtem meg, hogy Edward belém ütközött hátulról. Alice és Jasper néhány másodperccel később a sarkamban voltak. Nem voltam képes megmozdulni, mert tudtam, ha megteszem, vagy ha még egy kis levegőt is magamba szívok a teremből, menthetetlenül elárulom magunkat, és megölök valakit. Kaparva viszketett és lángolva fájt a torkom, mintha máglyát raktak volna a mellkasomban. Ilyen szomjas, ember illatától nem voltam, még az ébredésem után sem. Minden erőmmel arra kellett összpontosítanom, hogy ne kezdjek vadászatba. A legrosszabb az egészben, hogy néhány másodpercen keresztül csak azon járt az eszem, hogyan tudnám feltűnés nélkül megoldani a gyilkosságot. Ezek után nem mertem az önuralmam egy pici morzsáját sem felhasználni arra, hogy Edwardot a fejembe engedve megmutassam neki, hogy mi bajom van. A következő másodpercek azzal teltek, hogy érezni kezdtem Jasper jótékony hatását és mindhármójuk kezeit a karjaimon. Tudtam, hogyha igazán akarnám, lehetetlen vállalkozás lenne a részükről a visszatartásom. Sem a fizikai erőm miatt, sem a mentális hatalmam miatt nem lettek volna képesek megfékezni, ha kitörök. Alice nem tudott megszólalni, hogy közölje a többiekkel pontosan miért is kell lefogni engem, mert túl sokan, és túl közel álltak hozzánk. Azt meg érdekes módon érzékeltem, hogy ösztönösen árnyékolom Edward képességét valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, anélkül, hogy koncentráltam volna a pajzsomra. A következő néhány pillanat azzal telt, hogy átfutottam az összes emlékemet. Rá kellett jönnöm valahogy, hogyan hozhatnám Edward és Jasper tudtára, mi bajom van. Jasperen és Edwardon látszott, hogy csak Alice-t követik a cselekedeteikkel, de valójában sejtelmük sincs róla, mi az igazi gond. Ekkor beugrott a távoli múltból egy ködös és gyűlölt emlékem, az olaszországi kisváros fölé magasodó toronyszoba, ahol hivatalosan is megpecsételődött a sorsom. Aro szavai jutottak eszembe, miután kiolvasta Edwardom fejéből, hogy mit jelent a számára az illatom. Már tudtam a megoldást, a tüdőmben levő levegőt felhasználva a tudtukra adtam, miközben a kijárat felé fordultam:
– La tua cantante! – azonnal felfogták a jelentését. Rögtön elengedtek, amikor megérezték, hogy kifelé indulok a teremből.
Ezzel a lehető leggyorsabb emberi sebességet választva kimenekültem az előadó teremből. Kimenekültem az épületből is. Nem mertem levegőt engedni a tüdőmbe, mert féltem, ha megérzem annak az illatnak akár csak egy kis foszlányát is, mészárlásba kezdek, amit senki nem lesz képes megfékezni. Az épületet elhagyva, mikor már nem voltam emberi szemek előtt, beugrottam az erdőbe, és amilyen gyorsan csak képes voltam rá, futni kezdtem. Eszembe ötlött, hogy nem messzire van egy kis tó az egyetemtől. Anderson tónak hívják. Annak a partján álltam meg, mert a mobilom csörögni kezdett.
– Bella drágám, hova tűntél? A nyomodat veszítettem az erdőben. Olyan iszonyú sebességgel futottál el, hogy még én sem tudtalak követni. Mi történt?
Muszáj volt levegőt vennem, ha válaszolni akartam neki. Butaság volt részemről már a félelem, hiszen jó néhány kilométerre voltam már az épülettől, ráadásul szélirányban, tehát véletlenül sem lehet itt, ezen a helyen abból az illatból, ami… szörnyeteggé tesz a szó valódi és rémisztő értelmében. Néhány pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszamegyek, elkapom az illat gazdáját, valami félreeső helyen kiszívom belőle az életet, majd elmegyek Volterra-ba és felajánlom magam Aro szolgálatára, mert nem lennék rá többé méltó, hogy a Cullen család közelében éljek. Ettől az utolsó gondolattól viszont, úgy éreztem, kiráz a hideg, pedig ez, lehetetlen. Ez a borzongás-érzés volt, ami kijózanított egy ezredmásodperc alatt. Nem tehetem meg! Ha Edward képes volt megcsókolni a tüzet, amit én jelentettem neki, akkor én is képes vagyok legalább a közelségét elviselni.
– Valakinek az illata. Úgy hatott rám, mint amilyen én lehettem neked. Edward! Hogyan voltál képes ezt a kínt elviselni? Hogy bírtad ki, hogy ne ölj meg? Hogy bírtad ki, amikor a véremet érezted a szádban, hogy megállj és ne szívd ki az utolsó cseppig?
– Nem tudom Bella, de kibírtam, mert tudtam, ha meghalsz, azt nem bírom ki. Ez visszatartott attól, hogy őrültséget tegyek.
– Edward! Nyertél!
– Ezt most mire érted?
– Tényleg te szeretsz jobban, kettőnk közül – mondtam immár mosolyogva a készülékbe.
– Hát nem erről győzködlek már lassan három éve?
– De, csak eddig nem volt bizonyítékod.
– Most már érted és el tudod képzelni, hogy mit érzek irántad. Bella, az egész világot feláldoznám érted és Nessie-ért, gondolkodás nélkül. Ti ketten többet értek nekem a saját létezésemnél.
– Edward, többé semmit nem kell nekem bizonygatnod. Derítsétek ki, hogy ki lehet az. Valaki olyan, akit eddig soha nem éreztem. Teljesen új illat volt, eddig még hasonlót sem éreztem.
– Oké Bella, utána járunk Alice-szel, Jasper mindjárt hazavisz.
– Ne! Inkább hazafutok. Vadásznom kell. Sokat. Holnap mindenképpen kiderítem, ki lehet az, hogy tudjam, kit kell távol tartani magamtól.
– Nem kell Bells, biztosan új diák. Percek alatt kinyomozzuk ki az.
– Edward, az a biztos megoldás, ha szembe megyek a problémámmal. Ti legfeljebb kiszűrni tudjátok, ki lehet az, én viszont egyszerűen kiszagolom. Otthon találkozunk.
– Rendben, szia.
Igazi vérengzést vittem véghez a haza utam során. Tíz nagytestű állatot öltem meg, míg elértem Forksot. Egyszerre, ennyi vért még soha nem szívtam magamba. Azt hittem szétdurranok. Meg is lett a hatása. A szemem színe a citroméhoz közelebb volt, mint a topázhoz. De legalább biztonságban éreztem magam a másnappal kapcsolatban. Kiderült, hogy egy olyan srác az illat gazdája, aki a beteg anyját ápolja. Eddig azért nem járt be az egyetemre, mert kórházról kórházra hurcolta az édesanyját. Szegény fickó, ha tudná, hogy a gondjai tetejébe még a világ legerősebb ragadozóinak az étlapjának az élén van a neve. Elhatároztam, hogy egy kis önkínzásba fogok, hogy erősebbé tegyem magam. Megpróbálok a közelébe férkőzni.
– Szia, Bella Cullen vagyok. – szólítottam meg az egyik előadás előtt. Hatalmas adag mérget nyeltem le közben, de az minduntalan újra összegyűlt a számban, a mellkasomban lángoló fájdalmas tűzről már nem is beszélve, ezzel jelezte a testem az ösztönös szándékát a gyilkolásra. Szegény srác, jól működtek az ösztönei. Láttam, hogy rátör a pánik a hangomtól, a látványomtól. Még a nézésemtől is. Minden erejével menekült volna, ha belelát a fejembe. Minden másodpercben a vámpír agyam egyik része kereste a megoldást a kitörésre, a gyilkolásra. De a tudatom erősebb a bennem lakó ragadozónál, ezért úgy-ahogy, biztonságban van a srác vére a testében.
– Szia, Peter Johnstone. Mit szeretnél tőlem? – láttam, hogy remegve nyúl a keze egy kézfogásra. Barátságtalannak tűnhettem, de nem viszonoztam a kézfogást. Nem akartam, hogy két nap múlva az egész egyetem arról pletykáljon, hogy mik lehetünk.
– Semmit, csak úgy gondoltam, hogy bemutatkozom. Így illik, nem?
– Ez igaz. Honnan való vagy?
– Forksba valósi vagyok.
– Áh. A legfelhősebb város. Ez megmagyarázza a sápadtságodat. Jó buli volt az este?
– Honnan veszed, hogy bulizni voltam?
– Neked és a padtársadnak olyan karikásak a szemei, hogy tutira nem aludtatok az éjjel.
– A padtársam Edward, és mellesleg a férjem. Az éjszaka meg nem arra való, hogy aludjunk. Nem igaz?
– Friss házasok vagytok? – kérdezett vissza olyan mosollyal, mint aki tudja a választ minden kérdésére.
– Ha bő egy évet még frissnek lehet mondani, akkor igen.
– Bő egy év! És még mindig nem alszotok éjszaka? Nem semmi. Jó nagy szerelem lehet.
– El sem hinnéd mennyire. Örökre szól. Neked van párod?
– Sajnos nem érek rá. Beteg az anyám, ezért nem érek rá a lányokat hajszolni.
– Sajnálom.
– Hölgyeim és Uraim! Kezdődik az óra, kérem, üljenek le!
– Később beszélünk. – szóltam még vissza, halkan.
– Ok!
Edward úgy nézett rám, mintha elárultam volna.
– Mi baj van?
– Jó, hogy azt nem mondtad neki: Hello, soha nem alszom, mert vámpír vagyok a férjemmel együtt, és szexszel ütjük agyon az időt éjjel, hogy ne unatkozzunk.
– Most miért mondod ezt?
– Bella, a szemünkön kívül a két leglátványosabb külső ismertető jegyünkre kérdezett rá, te meg ráteszel neki egy lapáttal.
– Mivel tettem én rá? Egyébként meg, szerinted, elhitte volna?
– Örökre szóló szerelem, te lökött vérszívó! Nem hiszem, de a bogarat beültetted volna a fülébe.
– Az lehet, de amit mondtam az igaz, nem?
– De. – ezzel gyorsan megcsókoltuk egymást, mert egyszerűen képtelenek voltunk egymásra egy percnél hosszabb ideig neheztelni, majd elkezdtünk az előadásra figyelni, legalább is látszólag.
A kínomat okozó probléma magától megoldódott néhány nappal később. Mivel minden alkalommal, amikor közös óránk volt Peterrel, szóba elegyedtem vele, az ő ösztönei pedig helyesen megsúgták neki a veszélyt, ami áradt belőlem, ezért átíratta az órarendjét, hogy ne legyen velem közös egyetlen órája sem. Edward nem nyugodott meg ettől. Gyanús volt neki, hogy a „kedvenc” tanárom és Peter az utolsó alkalommal, mikor közös óránk volt vele, rólunk beszélgettek az óra végeztével, de úgy, mintha tudták volna, hogy Edward olvasni tud a gondolatokban. Nagyon figyeltek rá, hogy mit mondanak egymásnak. Valójában csak egy magántalálkozót beszéltek meg, de biztos kapcsolatban volt a dolog velünk. Nem kezdtük követni őket, mert nem akartuk a gyanakvásukat alátámasztani, ha valami fatális véletlen folytán lebuknánk. Néha a folyosón jártamban éreztem, hogy nem sokkal korábban arra járhatott, de ez közel sem volt olyan erős kín, mintha a közvetlen közelemben lett volna. Edward folyamatosan figyelte a gondolatokat a környezetünkben, de semmi nem utalt rá, hogy bárki is gyanítaná, hogy a különleges szépségünkön kívül bármi természetellenes lenne bennünk. Az ösztönösen felmerülő félelmét pedig mindenki gondosan véka alá rejtette a többiek előtt, mert nem akart üldözési mániásnak tűnni. Az emberek néhány héttel az iskolaév kezdete után megszokták a különös szépségünket, és távolságtartóan ugyan, de azért befogadtak a közösségbe. Ha valamivel kapcsolatban muszáj volt beszélni velünk, akkor viszont vagy Alice, vagy pedig én voltam az, akit megkerestek. Edwardhoz és Jasperhez alig mertek hozzászólni. Jókat kuncogtunk ezen Alice-szel, hiszen valójában mi voltunk az erősebbek négyünk közül, de a fiúk ezt nem bánták, a halandók meg nem tudták. A számukra nem is volt jelentősége, a leggyengébb vámpír is legalább százszor erősebb a legerősebb embernél is. Edward egyik este elmondta, hogy ez nekem most még újdonság, de hamarosan rájövök, hogy ez mindig ugyanígy fog ismétlődni. Mindörökre kívülállók vagyunk a társadalom számára. Nekem ez nem okozott gondot, már emberként is csodabogárnak számítottam, soha nem volt egyetlen társaság sem, ahova jártam volna. A legközelebbi barátnőm Angela volt, de vele sem volt soha sülve-főve-együtt jellegű a kapcsolatunk, csak mindig közös nevezőn voltunk, bármiről legyen is szó. Azóta van meg az igazi helyem a világban, amióta vámpírrá lettem. Ez a „társaság” az igazi világ, ahova mindig is tartozni akartam, anélkül, hogy tudtam volna a létezéséről. Tökéletesen éreztem magam a családommal, soha nem volt ellentétem egyikkőjükkel sem. Rosalie is megbékélt a gondolattal, hogy a családi „ranglétrán”, ami ugyan nem létezett Carlisle szerint, de valami rejtélyes módon, mégis mindenki eszerint élt, fölé kerültem. Azzal, hogy Nessie-nek ő is az anyja lehetett, örökre leköteleztem, ezzel ugyanis olyat kapott tőlem, amit az élet megtagadott tőle. A hála pedig Rosalie-nál az egyik legerősebb tulajdonság volt. Nem sok emberi tulajdonsága tért vissza az évek során, és azok is inkább arra voltak jók, hogy mindenkinek az idegeire menjen, de ha lekötelezte valaki, arról soha nem feledkezett meg. Sammel is megbékélt, mióta vele hozatta az alkatrészeket, egyik autónk se állt a garázsban kényszerből egy-két napnál többet. A fekete hitelkártya és Sam valamilyen rejtélyes kapcsolata folytán, bármilyen alkatrész két napon belül Forksba tudott érni. Ez pedig Rosalie-nál egyet jelentett a lekötelezettséggel és a hálával. Anélkül, hogy Peter Johnstone-nal találkoztam volna elrepült egy hónap, izgatottak voltunk Edwardot és Alice-t leszámítva a koncert miatt, időközben én is felkészültem az énekesnőből, de meg kell mondanom, hogy a hiperérzékeny füleim se találtak kivetni valót a hangjában, különösen az elmúlt két év anyagát tekintve. Előtte mintha hiányzott volna valami kis extra a hangjából, ami az igazán magas hangokhoz kellett neki, de valami történhetett az elmúlt időszakban vele, mert tökéletes lett a hangja. Igaza van a zenekritikusoknak, ő tényleg az angyalok hangja.
Nessie repülési terve szerint indultunk, Edward természetesen azt adta le hivatalos tervként. Nessie olyan tökéletesen vezette megint a gépet, hogy Sam, aki saját bevallása szerint légibeteg, semmit sem vett észre abból, hogy repülünk. Kihívás volt a bennünk élő ragadozónak a rengeteg emberből álló tömeg a koncerten, de felkészültünk rá. Nessie-t, Samet és Jacobot kivéve, mind aranysárga szemekkel indultunk az útra. Maga a koncert és a körítés tökéletes volt, de ami utána jött, az túltett minden várakozásunkon. A koncert utolsó száma alatt Edward és Alice kitereltek bennünket a nézőtérről, és az öltözők felé vettük az irányt. A biztonságiak persze az utunkat állták, de Alice előkapta a mobilját, felhívott valakit, majd a biztonsági ember kezébe nyomta a készüléket, az pedig egy félpercnyi néma hallgatás után mosolyogva egyenesen a művésznő öltözőjéhez kísért minket. Amikor beléptünk az ajtón a biztonsági ember a művésznő intésére kívülről becsukta az ajtót. Halvány fogalmam se volt róla, hogy ezt Alice hogyan tudta elintézni, míg rá nem döbbentem, hogy magam előttről nem hallok szívdobogást a szobában. Rögtön kifüleltem, a hátam mögött Jacob-oké, Sam-oké, Nessie-oké, az övé amúgy is majd kiugrik az izgalomtól. Sarah felől semmi! Edwardra néztem, de a művésznő megelőzött.
– A híres Cullen család. Üdvözöllek titeket a koncertemen. Némelyikőtöknek furcsa illata van – itt fintort vágott, biztosan megérezte Sam és Jake szagát, mi már teljesen immunisak vagyunk rá. Gyakorlatilag együtt élünk velük, ezért fel sem tűnik már a kutyaszerű szag. – valakinek meg nagyon furcsa a szívverése, és milyen érdekes illata van, olyan, mint valami parfüm, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy vonzana, hogy kioltsam, ez érdekes. Ezek szerint te vagy Renesmee, a félvér vámpír. Te biztosan Edward vagy, te meg Bella. Nessie, jól tudom? Annyira hasonlít rátok, hogy le se lehetne tagadni, te Alice vagy, veled beszéltem az előbb. A többieket viszont nem ismerem, bár a szagból ítélve a két halandó biztosan a farkasok közé tartozik, akiktől Caius annyira berezelt tavaly.
– Sarah engedd meg nekem, hogy bemutassak mindenkit. – szólalt meg, Edward – Arotól biztosan tudod, hogy milyen kapcsolat van az itt levők között. Tehát, aki Alice mellett áll, Jasper.
– Róla is hallottam már. Úgy hírlik, bárkit képes megnyugtatni vagy felbosszantani a saját céljának megfelelően és nagy harcos hírében áll, amit, az arcát látva el is hiszek. Jó, hogy az emberek ezt nem látják.
– Nessie mellett áll Jacob, ő tényleg egyike a farkasoknak, de én a testvéremnek tekintem, a családunk tagjának számít. Más meggyőződése ellenére többször is megmentette az életünket, valamint olyan módon szereti a lányomat, ahogyan sem halandó, sem halhatatlan nem lenne képes, a lányunk pedig, bármilyen hihetetlenül is hangzik, viszontszereti őt, legalább ugyanúgy. Valószínűleg néhány év múlva, amikor Nessie befejezi a fejlődést, átminősítem a vejemmé, testvérből. Mindörökre, ha ők is úgy akarják.
– Üdvözöllek, Jacob! Edwardról hallottam, hogy soha nem hazudik vagy beszél a levegőbe. Ha ő a testvérének tekint, akkor én úgy tekintek rád, mintha közülünk való lennél.
– Nem örülök, ha valaki vámpírnak akar tekinteni, de értem mit akarsz vele mondani és ebben a formában megtiszteltetésnek érzem, és köszönöm, hogy itt lehetek. Bocsáss meg egy pillanatra, de valamit mondanom kell Edwardnak!
– Természetesen, csak nyugodtan.
– Ed, mi van? Bella, Nessie ti tudtatok arról, hogy Edward hozzám akar adni? – bosszúsnak akart tűnni, de hallatszott a hangján, hogy madarat lehetne vele fogatni.
– Nem itt és nem így akartam elárulni neked, hogy mennyire szeretlek, de Edward és Bella, Apa és Anya – olyan szeretettel nézett ránk, mint talán soha ezelőtt – egy ideje már tudják, hogy mit érzek irántad. Nem tudtam, hogyan mondjam el, mennyire szeretlek, anélkül, hogy kételkednél benne. Tudom, hogy fiatalnak látszom, de Edward és Bella tudja, hogy valójában soha nem voltam gyerek. Azért, hogy elszólta magát az előbb, még számolok vele, de te már tudod, hogy úgy szeretlek téged, mint te engem. Soha senki el nem választ tőled, az idők végezetéig se. – ezzel hozzábújt Jake mellkasához, ő pedig védelmezőn magához vonta a gyermeki testet, amelyben már egy felnőtt nő élt.
– Bella, te is tudtál erről?
– Drága Jake, nekünk nincs titkunk egymás előtt, jól tudod. Áldásom rátok. Jake! Nessie megadja neked azt, amit talán én adhattam volna, ha nem találkozom előbb Edwarddal. De szerintem jobb így, legalább mindannyian halhatatlanok lettünk. Nessie ugyanolyan szerelmes beléd, mint én Edwardba. Azt, hogy te mennyire szereted, arról meg ne is beszéljünk. Legyetek boldogok mindörökre. – odaléptem hozzá és odabújtam én is a forró mellkasához, majd átöleltem, mint régen, amikor egy lyuk volt a szívem helyén, de ez most más volt, egyfajta búcsú, már nem kellett féltenem a lelkét. Végre ő is révbe ér Nessie által.
– Ez nem lehet igaz, ennyi szeretet. Mikor átváltoztam azt hittem, hogy ez örökre eltűnik a létezésemből, erre jöttök ti, és az orrom előtt kijelenti egy vámpír, hogy a félvér lányát hozzáadja egy alakváltó farkashoz. Ha ezt valakinek elmondom, nem fogja elhinni! Azt mondjátok, hogy a farkasok is halhatatlanok? – kérdezte, Sarah.
– Igen, míg vámpírok vannak a közelben, addig nem öregszünk mi sem. Sam Uley vagyok a farkas falka alfája, és ennek a gyönyörű vámpírlánynak, Emilynek a vőlegénye.
– Te a vőlegénye vagy egy vámpírnak?
– Még ember volt mikor eljegyeztem, csak történt egy baleset két hónapja és csak így tudta őt megmenteni Bella és Carlisle.
– Még csak két hónapos?! Ti eszeteknél vagytok? Ekkora veszélynek kitenni itt mindenkit! Azonnal tűnjetek innen!
– Nyugalom, Sarah! Kevésbé vagyok veszélyes az emberekre, mint te magad. A szemed elárulja, hogy emberek vérén élsz.- miközben beszélgettünk Sarah mérge szétmarta a kontaktlencséket a szemében, ezért láthatóvá vált a karmazsinvörös írisze. – Én nem ittam egy csepp igazi emberi vért sem, mióta átváltoztam, és nem is fogok. Bella, a vámpír anyám tökéletesen megtanított, hogyan tartsam kordában a vérszomjamat. A mi elveinkkel nem fér össze az emberek megölése. Mi nem a Volturi klánhoz tartozunk, mint te, már megbocsáss!
– Mi bajod van a Volturival?
– Csak az, hogy azt képzelik, hogy ők az igazságszolgáltatás a vámpírok világában, pedig semmivel sem különbek azoknál, akiket elítélnek. Mi legalább tiszteljük az emberi életet.
– Pedig, tisztelet a kivételnek, az emberek semmiféle tiszteletet nem érdemelnek. Önzőek, alattomosak, önpusztítóak. Akkor is bántják egymást, mindenféle mondvacsinált indokkal, amikor semmi okuk sincs rá. Az állatok több tiszteletet érdemelnek, mint ők.
– Bizonyos szempontból igazad van – szólt közbe Edward, hogy megelőzze a kialakulóban levő vitát. – Ne felejtsük el azonban, hogy mi is emberből lettünk azzá, amik most vagyunk. A nagy részünk kényszerből, úgy, hogy nem is tudta mi történik vele, egy néhányan választási lehetőség nélkül ilyennek születtünk, néhányan pedig önszántukból, mint te is Sarah, igaz? Ha jól tudom, egy időre teljesen eltűntél a nyilvánosság elől körül-belül két éve, szerintem Aro akkor tett vámpírrá a művészetedre való hivatkozással, de a te kérésedre, igaz?
– Igazad van Edward, de ha jól tudom a te feleséged is könyörgött neked az átváltozásért, nem?
– Ő meghalt volna, ha nem mérgezem meg.
– De nem kellett volna megtenni, ha nem ejted teherbe a lányoddal.
– Megadom magam! Ha komolyan megkért volna, már a nászúton átváltoztattam volna, vagy még előtte. Ne szapuljuk egymást tovább, mindenkinek megvannak a saját hibái. Nincs jogunk szemrehányást tenni egymásnak.
– Igazad van Edward, örülök neki, hogy megismertelek titeket. Bevallom, miután megtudtam ki szerzett meg nyolc jegyet a koncertemre, beszéltem Aroval, aki le akart beszélni a veletek való találkozásról, amivel csak felkeltette a kíváncsiságomat, még jobban, mint előtte. Azt mondta, veszélyesek vagytok, csak azt nem tudta megmagyarázni, amikor rákérdeztem, hogy miért.
– Sarah, mi csak a Volturi által képviselt bizonyos elvekre vagyunk veszélyesek, és azokra a lényekre, akik a lakhelyünk közelében akarnak embereket ölni. Mi, ezt leszámítva, bárkit, bármikor szívesen látunk. Sőt, hozzánk bármikor lehet csatlakozni, feltéve, hogy a mi életmódunkat követi az illető, de bármikor el is lehet távozni a családból következmények nélkül. Mi egy család vagyunk, és jelenleg egy közösséget alkotunk a Quileute-okkal, de ha szétválnak az útjaink, akkor is túl sok szál köt össze már minket ahhoz, hogy ne tartsuk a kapcsolatot egymással. Biztos vagyok benne, hogy örökre összefonódott a sorsunk a törzzsel. Gyere el hozzánk, szívesen látott vendég leszel, csak tartsd be a szabályainkat, legalább addig, míg nálunk tartózkodsz, mert ha nem, akkor nincs kivétel. Saját magunknak sem bocsátanánk meg egy ilyen hibát.
– Köszönöm a meghívást, alkalom adtán talán élni is fogok vele, de most, ha megbocsátotok, várnak az emberi rajongóim! Edward, erősen elgondolkodtam azon, amit az imént mondtál nekem. Rengeteg emberi lény vesz körbe, és azt hiszem, rájöttem, miért mondta Aro, hogy veszélyesek vagytok. Az olyan vámpíroknak, mint én, csábító egy ilyen ajánlat, amit te tettél nekem az előbb.
– Miért mondod ezt?
– Rengeteg jó ember vesz körül és bántja a lelkem, hogy táplálékként kell rájuk néznem. Nem esik jól embert ölni, de azt hittem nincs más megoldás. Úgy tűnik viszont, hogy ti egész jól megvagytok emberi vér nélkül is.
– Sokunknak nehezen megy, de Bella fantasztikus dolgokat vitt véghez, amióta közénk tartozik. – vette át a szót Jasper, mint a legilletékesebb a vérszomj elnyomás hiányában – Hallgattam, ahogyan Emilyt tanította, hogyan uralja magát a saját tapasztalataiból kiindulva és meglepő módon, azóta nekem is könnyebb legyűrni az ösztöneimet, mint bármikor az elmúlt nyolcvan év alatt, amióta próbálok emberek megölése nélkül élni. Bella és Emily a tökéletes példája annak, hogy megfelelő felkészítés vagy felkészülés mellett valószínűleg bárki lehet tisztán „vegetáriánus” vámpír.
– Fejezd be, kérlek, Jasper, mert rögtön úgy döntök, hogy hozzátok költözöm! – mondta Sarah, mosolyogva – Aronak a maga szemszögéből teljesen igaza volt. Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy megpróbálok úgy élni, mint ti.
– Igazán örülök neki, hogy így döntöttél, de ne hidd, hogy könnyű lesz! Az állati vértől csillapodik a szomjúságod, de a száraz kaparó viszketés nem múlik el tőle, mint az emberi vértől.
– Bella, úgy tudtam, te sohasem ittál emberi vért, akkor honnan tudod ezt? Hazudsz?
– Nem. Csak miközben Emilyt tanítottam, a végén elvégeztünk egy tesztet, hogy lássuk ellen tud-e állni az emberi vér csábításának. Erre pedig egy vérkonzervet használtunk, amit a végén közösen megittunk. Innen tudom, miben különbözik a kétfajta vér fogyasztása egymástól.
– Értem, azt hittem rajta tudtalak kapni egy kis csaláson, de olyan gyorsan válaszoltál, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet kitalálni.
– Sarah, kérdezd meg Arotól legközelebb, hogy a Cullenek hazudnak-e! De tudom mit fog válaszolni, azt fogja mondani, hogy sohasem hazudunk, csak legfeljebb nem mondjuk el a teljes igazságot.
– Igen, ezt már hallottam rólatok. Tisztelem azt, aki őszinte és mindig igazat mond, akkor is, ha az ellentmond az érdekeinek. Ezért is mentem bele a találkozóba veletek.
– Sarah megadom neked az elérhetőségemet, ha nehézséget okoz a „különleges diéta”, kérdezz nyugodtan bármit! Szívesen segítek, amiben csak tudok.
– Köszönöm Bella, de tényleg mennünk kell. – ebben a pillanatban izgatott kopogás hallatszott az ajtón, mi persze jót kuncogtunk bent, hiszen mind hallottuk az izgatott sutyorgást az ajtó előtt.
– Sarah, egy pillanatra még! – szólt bele Jacob is zárszóként a beszélgetésbe – Van egy óriási előnye, ha leszoksz az emberi vérről.
– Mi az?
– Nézd meg a többiek szemét. Nem hordanak kontaktlencsét. Kicsit furcsa a szemük színe, de az emberek számára még elfogadható, a vörössel ellentétben.
– Igazad van. Azt hittem pedig, hogy ti is lencsét viseltek.
– Pedig nem. – válaszoltam – Sarah, örülök a találkozásnak veled és megtiszteltetés, hogy megismerhettelek. Remélem, hamarosan vendégül láthatunk.
– Én is örülök, hogy megismertelek titeket. Sokkal jobbak vagytok, mint ahogyan beszélnek rólatok, és azt hiszem, most nyertetek egy újabb szimpatizánst magatoknak. Sziasztok!
Elköszöntünk tőle és elindultunk hazafelé. A reptérre vezető úton unalmában Nessie felhívta Renée-t, nem törődve azzal a ténnyel, hogy éjfél is elmúlt. Ekkor tűnt fel nekem először, hogy Nessie egyáltalán nem tűnik álmosnak.
– Nessie, nem vagy álmos?
– Nem Bella. Kábé két hónapja észrevettem magamon, hogy tudok aludni bármikor, ha akarok, de fáradtság nélkül tudok ébren lenni is, akármeddig. Biztos vámpírosodom. – tette hozzá, mosolyogva.
Én viszont megrémültem. Nahuel azt mondta, hogy ő is, és a testvérei is igénylik a mindennapi alvást, Nessie mégis más lenne, mint a többi félvér? Az eddigi fejlődése is gyorsabbnak látszott, mint ahogyan Nahuel elbeszéléséből tudtuk. Újra aggódni kezdtem Nessie-ért.
– Képzeld Bella, Renée Chicagoban van Phillel, ha akarod, megállhatunk náluk, még lehet módosítani a repülési tervet.
– Nem akarom az éjszaka közepén kirángatni a reptérre.
– Kac-kac Bella, a reptéri szállodában laknak.
– Na, jó, nem bánom.

16. fejezet

Nessie

A nagy házban azután Edward keresztbe tett a jó kedvemnek.
– Bella, beszélnem kell veled!
– Miről? – kérdeztem ártatlanul, belül persze ideges lettem. Sejtettem, hogy miről lehet szó, de kívülről persze semmi se látszott rajtam. Már megtanultam irányítani az arcomra kerülő érzelmeket, ha akartam.
– Egy halálra rémült egyetemi tanárról. Nem tudsz róla mondani semmit? – puff neki, tudtam, hogy ez a dühtől vezérelt cselekedetem az arcomba fog robbanni, csak arra nem számítottam, hogy Edward azonnal falhoz állít miatta, amint lehetősége lesz rá. Láttam rajta, hogy dühíti a dolog, de igazság szerint változtatni nem lehetett rajta. Ami történt, megtörtént.
– Sajnálom egyetlenem, de nem voltál ott. – Mondtam ezt a legnagyobb őszinteséggel, egyenesen a szobor tökéletességű arcába és az olvadt arany szemeibe nézve. – Nem hallottad milyen arrogáns, pökhendi, felfuvalkodott… áááh! hangon beszélt velem az a hólyag, pedig csak bocsánatot kérni mentem oda hozzá, ráadásul a semmiért. Ha nem fogom vissza magam, megöltem volna. Így is kicsi hiányzott hozzá.
– Mégis, mit tettél vele? Mikor pénteken bejött az előadóba hallottam a rettegést a gondolataiban, azután meg, kevés kellett volna neki, hogy örömtáncot kezdjen járni attól, hogy nem vagy bent az előadáson.
– Egyszerűbb lesz, ha megmutatom. – ezzel beengedtem a gondolataim közé és visszajátszottam neki az egész jelenetet. A végén kis kárörömmel vettem észre, hogy Edwardban is forr a düh a tanár miatt.
– Megbocsátom, amit tettél, mert ez tényleg túlment minden határon, de azt ugye tudod, hogy óriási veszélyt okoztál. Biztosan gyanakodni kezdett az emberi mivoltodat illetően. Egy szerencsénk van. Ha nyomozni kezd utánad még teljesen hiteles a múltad. Nincs benne semmi gyanús, de vigyázz, ezt húsz vagy harminc év múlva nem játszhatod el, mert addigra hamis lesz az összes életrajzi adatod!
– Tudom, és nagyon remélem, hogy ennyi idő alatt megtanulom az indulataimat is úgy kordában tartani, mint a vérszomjamat.
– Ne is törődj vele, már mindegy! Bevallom, lehet, hogy velem rosszabbul járt volna. Hazamegyünk?
– Aha. Nessie, hazajössz velünk, vagy itt maradsz?
– Inkább maradok, anya. Hagyom, hogy kiélvezzétek egymást. – mondta félvállról, a figyelmét tovább már nem is pazarolva ránk, és tovább sakkozott Jasperrel.
Ettől a választól dermedten összenéztünk. Mikor lett Nessie ennyire felnőtt? Soha nem volt kisgyerek, gondolkodásilag semmiképp, de ez a válasz inkább egy felnőttől, vagy legalább is, egy tinédzsertől várható. Megrémültem. Mi lesz, ha szexuálisan is beindul? Mit teszünk, ha máris tombolni kezdenek a hormonjai? Összenéztünk Edwarddal, majd a gyors távozást választottuk, hogy nyugodt körülmények között tudjunk beszélni egymással.
– Edward, mit tegyünk? Kétségbe estem. Nessie túl gyorsan változik. Esélyünk sincs befolyásolni a fejlődését. Tudom, hogy egy felnőtt intelligenciájával született, de ez akkor is brutális. Úgy érzem, képtelenek vagyunk hatni a szellemi érésére. Ha elég érett az agya, hogy felfogja, mit etikus tenni és mit nem, akkor semmi problémánk nem lesz vele, de ha csak egy kicsit is gyerekes, vagy ami még rosszabb lehet, lázadó természetű lesz, akkor senki sem fogja tudni megakadályozni, hogy valami bolondságot tegyen. Túl gyorsan nő fel.
– Ne aggódj, Bellám! Belelátok a gondolataiba, pontosan tisztában van vele, hogy milyen különleges módon kell élnünk. Soha nem veszélyeztetne minket, semmilyen butasággal. Ugyanis, szerintem nem is képes butaságot elkövetni. Egyszerűen csak túl sok mindent tapasztalt már maga körül. Átlát a dolgokon. Sokszor tisztábban, mint egy érett személyiség, lehet, hogy a fiatalsága miatt. Még nincsenek előítéletei, ezért láthat a dolgok mögé. Tisztában van vele, hogy szoktunk és szeretünk szexelni. Látja, hogy mit művel egymással Emmett és Rosalie, vagy Alice hogyan csókolja meg Jaspert. A szemei előtt élünk. Az a szerencsénk, hogy szellemileg sokkal érettebb, mint testileg. Mire odaér, hogy beindul a szexre, szerintem tudni fogja magától is, hogy mit helyes tennie, és mit nem.
– Igazad lehet, de mi van, ha nem? Mi lesz, ha lázadni kezd ellenünk, mint bármelyik tinédzser? Néha azt veszem észre, hogy legszívesebben ellenkezne velem, amikor mondok neki valamit, csak visszafogja magát, hogy ne bántson meg.
– Bella, Nessie gyermeki szeretettel van irántad. Te vagy az édesanyja. Tisztában van vele, hogy néhány év múlva a testvérednek, vagy a barátnődnek fog látszani, nem pedig a lányodnak. Ő már most tudatosan készül arra az időre, amikortól nem szólíthat anyának. Legalább is, idegen fülek előtt nem. Látom a fejében, amikor erre gondol, és ilyenkor szomorú. Nem azért, mert ez neki rossz lenne, hanem mert azt hiszi, hogy ez neked fog rosszul esni.
– Miért nem beszéltünk eddig erről? Ilyen egyszerű lenne a megoldás? Edward, nekem világ életemben kényszerítenem kellett magamat, hogy ne a keresztnevén szólítsam az apámat vagy az anyámat, mert tudtam, hogy azzal megbántom őket. Én örülök a legjobban annak, hogy ez bekövetkezik. Sokkal inkább a lányom barátnője szeretnék lenni, mint az „anyja”. De úgy gondolom, néhány évig még irányítanunk kell az életét, mielőtt szabadon engedjük, mert tapasztalatokat kell még szereznie. Ettől a befolyásolástól viszont félek.
– Miért?
– Nézz rám! Még szinte magam is túl fiatal vagyok ahhoz, hogy önálló életet éljek, így hogyan tudok neki érvelni arról, hogy mit, hogyan tesz?
– Bella, te soha nem voltál túl fiatal. Mindig is pontosan tudtad, hogy mi a jó neked, jobban, mint én, százévnyi tapasztalattal.
– Te és én ezt tudjuk, de Nessie a lázadáshoz felhasználhatja ellenem, hogy még pontosan annyi tapasztalat van mögöttem az életben, mint amennyi látszik. Erre pedig nem tudnék neki semmilyen érvvel ellent mondani.
– Talán, nem is kell. Nessie sajnos, máris rengeteg tapasztalatot gyűjtött össze az életről, a mi hibáinkból. Amikor megmutatom neki valakinek az emlékeit, nem tudok előle elhallgatni semmit, mert, még ha akarnék is, rögtön észrevenné a csalást. Ő pedig, mindig, mindent gondosan kielemez, tévedhetetlen logikával és megfigyelőképességgel. Ezt biztosan tőled örökölte. A lényeg azonban, hogy minden egyes emlékből, amit csak lát, tanul. Tanul a hibákból, és tanul a jó dolgokból is. Néhány alkalommal már észrevettem, hogy úgy manipulál valakit, mint egy felnőtt. Ráadásként az illetőnek fogalma sem volt róla, hogy Nessie csak befolyásolja. Máris sokkal jobb színész, mint te vagy én. Ő nem maga tapasztalja meg a világot, hanem rajtunk keresztül, leszűrve a hibáinkból közben a tanulságot. Gondolj bele, Nessie egy háromszáz éve gyarapodó, nyolcfejezetes életenciklopédiából mazsolázza a számára fontos tapasztalatokat. Ha nem lennék képes olvasni a gondolataiban, már régen az ujja köré csavart volna engem is, mint bárki mást. Szerintem soha nem fog lázadni.
– Ezt most honnan veszed?
– Onnan, hogy hazahívom. Beszélnünk kell vele.
– Most?
– Igen.
Ebben a pillanatban már elő is kapta a mobilját és hívta rajta Nessie-t. Elleneztem, hogy legyen neki saját készüléke, de annyiszor járt külön utakon tőlünk, más családtagokkal, vagy Jacobbal a rezervátumban, hogy az egyik alkalommal fél órán át telefonáltam, mire kiderítettem, hogy egyáltalán kivel van, ezért ráhagytam a dolgot. Persze Alice vett neki egy csúcstelefont. Részben, hogy Nessie-nél bevágódjon, soha nem vallotta volna be, de szerintem irigykedett egy kicsit Rosalie-ra a Nessie-hez fűződő kapcsolata miatt. Részben pedig, hogy engem bosszantson, de mellélőtt. Már nem tudott feldühíteni, szerintem el sem tudta képzelni, hogy mennyire szeretem. Egyszerűen éreztem, hogy nem tudna olyat tenni, amiért igazán megharagszom rá.
– Nessie?
– Ki más lenne, apa?
– Kicsim, gyere haza légy szíves! Most azonnal, kérlek! Bellával beszélni szeretnénk veled, valami fontosról.
– Ez furcsa apa! Bellának hívod anyát előttem. Mi történt?
– Erről szeretnénk veled beszélni, hatszemközt.
– Jól értem? Ne kísérjen haza senki?
– Jól érted. Az erdőben nem te vagy veszélyben, hanem az erdő, tőled. Akkor meg, minek kísérgessen bárki is?
– Anya tudja, hogy miket mondasz nekem?
– Minden szavunkat hallja.
– Teljesen felcsigáztál. Azonnal megyek, de valakinek szólhatnál, hogy nem kell kísérgetniük.
– Máris. – ezzel Edward letette, és gyorsan felhívta Esmet, hogy nem kell hazakísérni Nessie-t soha többé, ugyanis elég nagynak tartjuk, hogy egymaga közlekedjen bárhová.
Mikor Nessie hazaért olyan kíváncsi csillogás volt a szemében, hogy majdnem felnevettem, de a helyzet komolysága miatt, nem tehettem meg.
– Nessie! Hogy szeretsz jobban szólítani, anyának vagy Bellának szólítasz szívesebben?
– Ahogyan te szeretnéd.
– Nem ezt kérdeztem, Renesmee. – több ingerültséget sikerült a hangomba vinni, mint szükséges volt, nem szerettem, ha mellébeszélt.
– Mi rosszat tettem, anya?
– Semmit, csak szeretnék őszinte választ egy őszinte kérdésre. Kertelés és mellébeszélés nélkül, függetlenül a válasz következményeitől. Nessie, bármit is válaszolsz a kérdésemre az sem az én, sem az apád irántad érzett szeretetét nem képes megváltoztatni. Ha kiirtanád a fél világot, akkor is a mi lányunk maradsz. Nem számít, mi ketten feltételek nélkül szeretünk téged és ezt semmi a világon nem képes megváltoztatni, bármit is teszel. Bármikor, bármivel fordulhatsz hozzánk. A legrosszabb esetben, ha valami nagyon nagy hülyeséget sikerül elkövetned, hát leszidunk, de segítünk helyrehozni a dolgokat, hiszen azért vagyunk a szüleid.
– Jól van, te akartad! Bellának szeretnélek szólítani. Még pár év és csak magunk közt hívhatlak anyának. Mi van, ha hibázok és valaki idegen előtt szólítalak anyának, akkor, amikor maximum a nővéremnek látszol majd, apa meg a bátyámnak.
– Nessie, ne hívj magunk közt se többé anyának, ha nem akarsz! Mióta élek utáltam, hogy Charlie-t és Renée-t apának és anyának kellett szólítanom, hogy ne bántsam meg őket, de ha ezt el mered árulni nekik, én… én… megkergetlek, esküszöm! Szerintem, apád sem haragszik meg, ha a nevén szólítod.
– Igaza van Bellának, Nessie. Ha akarsz, szólíts nyugodtan a nevemen. Jobb, ha erre már most rászokunk. Most még csak furcsállja legfeljebb valaki, ha így szólítasz minket, de pár év múlva rögtön gyanús lenne, ha apának vagy anyának szólítasz egy látszólag veled közel egykorú személyt.
– Nessie! Valami más is megváltozik mostantól. Edward eddig is látta a gondolataidat, tehát nem sok titkod volt eddig sem előttünk. Mostantól viszont szeretném, ha tudnád, hogy nincs többé tabu téma köztünk. A Cullen család nagy, és óriási dolog, ami közted és Jacob között hamarosan valószínűleg kialakul, de hármunkat a vér és a méreg összeköt. Mi egy család vagyunk genetikailag is. Vér vagy a vérünkből, Nessie. Ez mindennél erősebb kötelék a világon. Bármi is történik velünk, egyenrangú félként tudni fogsz mindenről, és ha döntést kell hozni valamiben, ami mind a hármunkra hatással van, akkor abba neked is beleszólásod lesz. Cserébe ugyanezt a bizalmat kérjük tőled, bármiről legyen is szó.
– Rendben, Bella. Köszönöm, hogy ennyire megbízol bennem, anya! Edward! A bizalmi dolog első vallomása máris jön részemről. Apa, nem minden gondolatomat látod! Csak azt, amit én is akarok, hogy láss. Nem csak a te képességedből kaptam egy kicsit, hanem úgy látszik anyáéból is. Nemrégen vettem észre, hogyha koncentrálok, el tudom rejteni a gondolataimat előled.
– Ez nem lehet igaz! – Hitetlenkedett, Edward. – Hát nem elég, hogy Bellának is csak akkor látok a fejébe, ha akarja, még te is ki tudsz zárni.
– Drágám, úgy látszik ez a kereszted. Annak a két embernek a gondolatai előtted a titkosak, akiknek a legjobban szeretnél a fejébe látni – ahogy befejeztem a mondatot Nessie-vel összenevettünk.
– Árulók!
– Bella, ha jól sejtem az eddigi növekedésem alapján, egy-két éven belül érett leszek, ha érted mire gondolok? Mi lesz, ha lefekszem valakivel? Például Jake-kel?
– Ez nem túl jó ötlet. Kérdezd meg Carlisle-t, hogy annak milyen következményei lehetnek! Mond meg neki, hogy én küldtelek és mondjon el mindent. Kicsim, neked nem kellene, hogy is mondjam… utódláson gondolkoznod. Túl veszélyes, vagy később túl fájdalmas lehetne.
– Ezt hogy érted?
– Gondolkodj egy kicsit! Ha egy embertől esel teherbe, jó eséllyel halandó lesz a gyereked. Ha Jacobtól, akkor senki sem tudja megmondani, mi lesz a gyerekből, ha lehetséges egyáltalán.
– Várjam meg, míg meddő leszek?
– Az lenne a legjobb, de ha úgy döntesz, hogy gyereket szülsz egy halandónak, az sem egyszerű megoldás. Beavatod? Ennyi erővel a szomszédokat is, vagy az egész világot. Nem avatod be? Néhány év és nem tudod letagadni, hogy nem változol egy cseppet sem. A saját családod lesz, aki elárul. Arról nem is szólva, hogy végig kéne nézned, ahogyan a párod, a gyereked, az unokád megöregszik, vagy tenned kéne róla, hogy valaki átváltoztassa őket. De ha így teszel, a végén elfogy az emberiség. Ezért muszáj titkolni a létünket. Nessie, nincs jó megoldás csak rossz és kevésbé rossz. Sajnálom, hogy ez a sorsod. Nekem volt választási lehetőségem. Mondhattam volna Edwardnak, hogy hagyjon meghalni, vagy hagyjon meg halandónak, de nem tettem. Tudod, hogy a születésed előtt már másfél évvel azért könyörögtem az apádnak, hogy változtasson át, de hála az égnek, vagy akárminek, nem tette meg, mert akkor te nem lennél. Összejössz Jake-kel, rendben, nem bánom, amúgy is ez a legvalószínűbb, de mi lesz, ha egyesül a DNS-etek. Senki a világon nem tudja megjósolni a következményeit. Nézzük a lehetőségeket. Születik egy halandó ember gyereketek, kicsi rá az esély, de lehet. A legvalószínűbb, hogy nem lehet közös utódotok, mert életképtelen, a két DNS nem egyezik ki egymással. De akkor mi lesz, ha szülsz egy farkas-vámpírt. Mit teszünk, ha egy saját magunknál is veszélyesebb lényt hozol a világra, amit talán meg sem bírunk fékezni. Sajnálom a sorsod, mert neked nem igazán van választási lehetőséged. Neked alapból megvan a halhatatlanság, a vele járó teherrel együtt. Én ezt magamnak választottam. Te viszont így születtél. Ennek megfelelően kell élned. Nem tudok segíteni neked abban, hogy mi a helyes döntés. Neked kell majd eldöntened, mit akarsz tenni. Csak azt tudjuk megígérni, hogy bármit is szeretnél, mi apáddal támogatunk. Feltéve, hogy észérvekkel alátámasztod a döntésed.
– Köszönöm anya, izé Bella. Látod? Máris hibázok. Nagyon megkönnyebbültem attól, amit most elmondtatok. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mi váltotta ki ezt a döntést.
– Az a mondat Nessie, amivel elköszöntél tőlünk.
– A „hagyom, hogy kiélvezzétek egymást”-ra gondolsz? – kacagott fel, édes hangon.
– Igen. Mióta vagy tisztában a szex jelentésével?
– A nyár óta, Bella. Dél-Amerikában a Ticunáknál nem tabu a szex. A hat-hét éves lányok csodálkoztak rajta, hogy nem tudom, miről beszélgetnek, így felvilágosítottak a dolog működéséről. Hogy nem a gólya hozza, meg hogy a felnőttek azért csinálják, mert élvezik. Mikor hazajöttünk utánajártam a neten a dolognak. Te Bella, hogy milyen ocsmány dolgok is tudnak lenni a szexben. Köszönöm, én még úgy tizennégy-öt évesnek látszó koromig még a gondolatát is szeretném kihagyni.
– Nessie, ha így gondolkozol róla, annak csak örülök. Semmit nem kell elkapkodni. Te akkor fogantál, amikor én elvesztettem a szüzességemet, a nászéjszakán. Gondolom azt is tudod, hogy kivel akarod megtenni?
– Bella, most a barátnőm vagy, vagy az anyám.
– Miért fontos ez?
– Az első esetben elmondom, a második esetben pedig „fellázadok” – fancsali képet vágott a szóhoz, amitől azonnal megnyugodtam – és azt mondom, semmi közöd hozzá!
– Edward, mond el Nessie-nek, hogy mit mondtam, mielőtt hazahívtunk!
– Nessie, Bella inkább szeretne a barátnőd lenni, mint az anyád. Annyira olyan vagy, mint ő, Nessie. Annyira hasonlítasz anyádra, hogy az hihetetlen. Nincs még két ilyen nő a világon, mint ti. Máris inkább olyan vagy, mintha az ikertestvére lennél, nem pedig a lánya. Sejtem, hogy mit fogsz válaszolni a kérdésére, hiába titkolod előlem, úgyhogy mond el nyugodtan. Nem haragszom meg érte. Annak ellenére, ami ő, nálánál jobb és hűségesebb párt nem találhatsz soha.
– Jól gondoljátok, Jacobbal szeretném majd megtenni, ha eljön az ideje. Annyira szeretem máris.
Szavakkal nem lehet leírni, ami az arcára volt írva, bár még csak egy gyerek arca volt az övé, de átsugárzott rajta a felnőtt tudat, amivel született. Szeretet, szerelem, hűség, ragaszkodás, önfeláldozás, akár a halált is vállalta volna érte. Az én drága jó Jacobom lelke is révbe ért. Megtalálhatja Nessie-ben a lelke másik felét, azt, ami én lehettem volna neki, egy másmilyen világban, mert az én lelkem és vele együtt a testem Edwardé mindörökre. Eszembe jutott újra, amikor Jacob lábadozott a Victoria csapata által okozott sérüléséből és én elbúcsúztam tőle. Egyszer már átfutott ez a gondolat rajtam, nem sokkal az újjászületésem után, de akkor nem volt sem időm, sem lehetőségem mélyebben foglalkozni a dologgal. Arra gondoltam, hogy vajon találhat-e valaha olyan valakit magának, aki elég jó hozzá, és én nem leszek féltékeny az illetőre. Hát talált. A saját lányomra képtelen vagyok féltékeny lenni. Tudom, mivel az én lányom, látom a szemeiben, ahogyan Jacobról beszél, hogy ugyanolyan szerelmet táplál iránta, mint amilyet Jake megérdemel az élettől, mert Nessie biztosan ugyanolyan módon képes szeretni őt, mint én Edwardot. Tökéletes páros lesznek, ha a gyerek problémán sikerül úrrá lenni. Az élet mindig kiegyensúlyozza a mérleget. A mi őrült és természetfeletti világunkban nem lehettem az övé, mert Edward túlélte a saját korát, ő pedig a vámpírok miatt fiatal maradt volna, mialatt megöregszem mellette, de Nessie létével és érzelmeivel a sors kiegyenlítette a számlát mindannyiunk felé. Nessie-t adta Jake-nek helyettem, így mindannyian örökre boldogok lehetünk. Túl nagyvonalúnak tűnik a sorstól ez a szerencse, ami ért minket. Tartok tőle, hogy még meg kell fizetnünk az árát a jövőben, de nem bánom, bármi is legyen az, míg mi boldogok tudunk lenni, mindannyian.
– Tudom kicsim. Olyan vagy, mint az anyád, már mondtam. Ha eldöntesz valamit, akkor az megváltoztathatatlan. Ő is inkább az örök kárhozatot választotta, mint hogy az okos szóra hallgatva elhagyott volna.
– EDWARD! – szóltunk rá bosszúsan, mindketten.
– Jó, jó… megadom magam a közös akaratnak. Nem hozom többet szóba. Jacob a legjobb választásod az életben. Ő a tenyerén fog hordozni az örökkévalóságig. Csak a gyerek kérdés…
– Edward, még abban sem vagyok biztos, hogy akarok-e egyáltalán gyereket, ha lehetséges.
– Nessie, addig még van egy-két év, mindent megteszünk, hogy kikutassuk, milyen következményei lehetnek a dolognak – próbáltam megnyugtatni.
– Tudom, hogy mindent megtesztek értünk. Szeretnék visszamenni, meg kell vernem Jaspert sakkban. Élvezem vele a játékot. Akkora stratéga, hogy valami eszméletlen és nem tud csalni, mint Edward vagy Alice.
– Menj csak!
Felfigyeltem rá, hogy lehullott Nessie álcája. Többes számban beszélt magáról és Jacobról, amikor Edwardra néztem, tudtam, hogy gondolatolvasás nélkül is arra gondol, amire én.
– Bella, Nessie ugyanolyan végtelenül, végzetesen szerelmes Jacobba, mint te belém. Azt, hogy Jake mennyire szereti őt, azt te tudod a legjobban. Ők biztosan egy pár lesznek.
Végre megnyugodtam. Egyszerűbb volt a gondom megoldása, mint valaha is hittem volna. Megkönnyebbültem, de furcsa módon nem is igazán Nessie-vel kapcsolatban, hanem Jacobbal. Olyan csalárd és önző módon bántottam meg már annyiszor. Kevés hiányzott hozzá, hogy Jacob lelke végleg összetörjön, és elvesszen, de jött Nessie és megadhatja azt Jake-nek, amit én soha nem lennék képes. A lányom olyan tökéletes Jake számára, mint ő neki. Edward szavaiból kiderült, hogy olyan érzelmeket táplálnak egymás iránt, mint ő és én, vagy Sam és Emily. Már három tökéletes szerelmespár, három tökéletes jin és jang van egy kupacban a környéken. Úgy tűnik, Cupido nyila mostanában a világnak ebben a csücskében szorgoskodik. Elővettem az emlékezetemből azt az érzést, ami a Cullen ház felé vezető utamon tört rám, és az agyam önvédelmét kikapcsolva rávetettem magam Edwardra.