"0." fejezet, Ami a "hajnal" és a "reggel" között történt

Ez a kis rövid "0." fejezet köti össze a Hajnalhasadás végét az Új Reggel elejével. Fogadjátok szeretettel!

Jó olvasást kívánok!

T-A

– Edward! Renesmee ébredezik.
– Bella, várj még egy kicsit! – mondta, miközben visszahúzva a padlóra, újra megcsókolt.
– Edward! – szóltam rá, immár dühösebben, de mosolyogva.
Fölé kerültem, megpusziltam, majd mosolygó arccal folytattam:
– Tudom, hogy Reneesmee gyorsan fel fog nőni, de erről a dologról még egy kissé korai lenne tudnia, nem?
Bosszús arckifejezést öltött, de nem nehezteltem rá, mert tudtam, hogy ez csak annak szól, hogy egy időre fel kell függesztenünk a szerelmi mámort, amibe végre elmerülhettünk gondtalanul és megnyugodva. Tegnap elhárult a végső elmúlás veszélye a fejünk fölül, választ kaptunk a legnehezebb kérdésre, ami megválaszolatlan volt, és minden nap emésztett mindhármunkat Nessie születése óta. Ő is halhatatlan. Mellette pedig Jake is, ha hinni lehet a legendáknak, ami szinte hihetetlen, de eddig mindig igaznak bizonyultak.
– Igazad van – mondta lemondással és szomorúsággal a hangjában, de ahogy a szemembe nézett, már mosolyogva folytatta. – Ha felkelt, gyerünk át a nagy házba!
– Miért?
– Beszélni akarok Huilenékkel, mielőtt elutaznak, hogy mire számítsunk Nessie-vel kapcsolatban.
– Rendben, de engem zavar, ahogy bámul. Tudom, hogy miért, de… akkor is zavar. Beszéljetek nyugodtan, én elmegyek addig Charlie-hoz! Látnom kell őt, és neki is látnia kell, hogy megnyugodtam. Tudom, hogy látta a szemeimben a rettegést néhány napja. Meg kell nyugtatnom.
– Menj csak! Tényleg tudnia kell, hogy remélhetőleg, végre nyugalom köszönt ránk.
Hallottam, ahogy Renesmee légzése megváltozott a szobájában, már felébredt és hallgatózott a kis ravasz.
– Neeeesssssiiiiiie, ébren vagy? – kérdeztem tőle a falon keresztül, fülig érő vigyorral az ajkaimon.
– Igen, Anya. – Csalódott a hangja. Rájött, hogy nem képes megtéveszteni minket semmilyen módon sem, de azért folyamatosan próbálkozik az én ravasz, kicsi lányom.
– Átmegyünk a nagy házba. Öltözz át, kérlek!
Miután ruhát váltottunk, mindhárman futásnak eredtünk. A ház előtt Jacobba botlottunk, aki éppen előlépett a fák közül. Láttam rajta, hogy most változott vissza.
– Sziasztok! Csak meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e? – Jake, Jake, nem tudsz átverni. Érdekelte is őt, hogy mi van velünk. Tegnap óta mi vagyunk az egyetlen veszélyforrás legalább ötszáz kilométeres körzetben. A szemei mindent elárulnak. Átnéz rajtunk, csak arra kíváncsi, hogy Nessie-vel minden rendben van-e.
– Nyugi, Jacob! Nem ettük meg az éjjel a saját lányunkat – vigyorogtam rá. Tegnap este óta képtelenség a mosolyt letörölni az arcomról.
– Bells! Ez nagyon rossz vicc!
– Dehogy is, Jacob! Lazíts már végre egy kicsit! A veszély elmúlt, rólunk pedig tudod, hogy tényleg ártalmatlanok vagyunk.
– Persze-persze, tudom. Jól van, na! – fújt egy hatalmasat, mint egy öreg gőzmozdony, majd megenyhülve Renesmee-re nézett. – Ha már olyan veszélytelen a környék, akkor lenne egy javaslatom, vagyis inkább kérésem… kérdésem.
– Mi lenne az?
Félve Edwardra nézett, majd kétszer is szóra nyitotta a száját, mire kinyögte, hogy mit akar.
– Szóval… persze csak ha Nessie-nek is van kedve hozzá, elengednétek velem, La Push-ra? Szeretném bemutatni őt mindenkinek, akinek csak lehet. Azt szeretném, ha mindenki megismerné őt, hogy rajta keresztül lássák, hogy milyenek is vagytok valójában. Mert biztosan tudom, hogy akik egy ilyen csodát teremtettek, mint Nessie, azok rosszak nem lehetnek. – Úgy nézett Nessie-re, mintha a napot nézné.
Láttam, hogy Edwardot egy pillanatra majd szétveti a düh, de miután megszorítottam a kezét, türtőztette magát.
– Renesmee, szeretnéd?
– Igen, Anya! – Az a csillogás a szemében, amivel Jacobra nézett, megrémített, mert lehet, hogy csak képzelődöm, de olyan, mintha máris szerelmes lenne belé. Ezzel a válasszal elszállt a lehetőség, hogy egyszerűen visszautasítsam Jacob kérését. Edwardra pillantottam, és tanácstalanul néztem rá. Ő lassan és megfontoltan szólalt meg, nagy sokára:
– Hát… nem bánom, Jake, de ha egy haja szála is meggörbül, vagy bármiért… érted?! bármiért panaszkodni fog rád, akkor nem futhatsz elég gyorsan és messzire ahhoz, hogy meg ne öljelek. Világos?!
– Teljesen. Ha Nessie bármiért panaszkodna, vagy akár egy haja szála is meggörbül, én magam kérlek meg rá, hogy ölj meg, Edward! Nessie sokkal fontosabb nekem, mint hiszed, de te pontosan tudod, hogy mi jár most a fejemben. Nem igaz?
– De, teljesen! Ezért engedem el veled. Legkésőbb sötétedésre hozd vissza! – mondta még megenyhülve.
– Miért pont akkorra? Van jelentősége, hogy nappal van, vagy éjszaka?
– Nincs, te bolhafészek, de valami határt csak kell szabnom az együtt töltött időtöknek.
Olyan arckifejezés ült Edward ábrázatán, hogy Jacob csak felnevetett a sértő megjegyzésen, majd Renesmee-t kézen fogva elindultak az erdő felé.
– Edward! Én nem akarok most Nahuellel találkozni. Egyenesen a garázsba megyek, ha nem baj. De azért persze őt is üdvözlöm. Add át neki, kérlek!
– Rendben, drágám, menj csak! Üdvözlöm Charlie-t!
– Átadom! – Miután egy búcsúcsókot váltottunk, és utána fenyegetően Emmettre morogtam, amiért kiröhögött minket érte, elindultam a garázsba az ezüst Volvóért.
Fintorogtam, hogy nem futhatok az erdőn át az apámhoz, de nem tudott erről a tulajdonságunkról, sok másikkal együtt, és nem is kellett megtudnia, mert nem volt muszáj. Így aztán, maradt a lomha emberi technika a hozzá való eljutásra.
Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem nyomtam tövig a gázt, amíg hozzá elértem. Kezdtem ráérezni erre a sebességmániás dologra. Ez volt az egyetlen módja, hogy emberi szemek előtt legalább a saját sebességünket megközelítve közlekedjünk. Az emberek számára őrült száguldozásnak látszott, nekünk viszont lomha vánszorgás volt még ez is. Leparkoltam a felhajtó előtt, majd elhaladva a furgon „szobrom” mellett, bementem a házba. A tüzes lándzsa azonnal belefúródott a torkomba és a mellkasomba, de gyorsan száműztem az elmém egy távoli zugába a vérszomjas vadállati énemet, hogy Charlie kedvéért „csak Bella” tudjak lenni néhány percig vagy óráig.
– Jó reggelt, Apa! – köszöntem rá, végre egy felhőtlen, őszinte és boldog mosollyal az arcomon.
– Szia, Bells!
Láttam az arcán a kettős érzelmet, ami egyrészt az örömét tükrözte, hogy eljöttem hozzá, másrészt pedig a természetes, és ösztönös félelmet a fajtám iránt. Ezért nem is mertem odalépni hozzá, hogy megöleljem, mert nem tudtam előre, hogy mi lesz a reakciója, ha megérintem. Át kellett volna melegíteni magamat valahogy, hogy ne érezze legalább a hideget, ami áradt belőlünk, ha már amúgy is olyanok vagyunk, mint egy kőszobor. Van egy előnye is, ha nem megyek hozzá közelebb. Nem csalogatja közelebbről a vérének illata a ragadozót bennem. Mondjuk az egész házat átjárta az illata, így nem sokat számított, hogy milyen messzire állok tőle. Perzselte a torkom minden egyes lélegzetvétel, de muszáj volt, hogy képes legyek beszélni. Ezúttal nem volt kontaktlencse a szemeimben, mert több mint egy hete voltunk utoljára vadászni, így már eléggé sötétek voltak a szemeim ahhoz, hogy ne nagyon tűnjön fel neki a különbség az eredeti és a vámpír szemszínem között. Utálom a lencséket, így előbb-utóbb elmondom neki a színváltós íriszemet, de még nem. Most még nincs rá szükség, majd apránként. Vagy esetleg, ha rákérdez. Miközben magamban ezen morfondíroztam, boldogan mosolyogtam rá. Láttam, hogy nyel egy hatalmasat. Ekkor láttam meg a tükörben, hogy milyen arckifejezés ül a képemen, mint a rajzfilmben a macska a kanárira, mielőtt bekapja. Gyorsan megszólaltam, hogy ne gondolja azt, meg akarom enni reggelire.
– Apa, gondolom láttad, hogy milyen gondterhelt voltam az elmúlt hetekben. Azt hiszem, nem akarod tudni az okát, de annyit elmondok, hogy minden gond tovaszállt tegnap. Megnyugodtam végre. Meg minden kérdésre választ kaptunk, ami izgatott minket hónapok óta.
– Nessie növekedésére gondolsz? – Ha sejtené, hogy mi minden történt egyetlen nap alatt? De jó ez így! Végül is, ez a dolog is benne volt a tegnapi napban, tehát hazugság nélkül helyeselhettem neki.
– Igen. Voltak más dolgok is, de tényleg Renesmee növekedése volt a legfontosabb kérdés, és megvan a válasz. Semmi baja sem lesz, soha. Nagyon gyorsan nő, de csak addig, míg el nem éri egy fiatal felnőtt szintjét. Utána viszont… – hirtelen elhallgattam, mert nem voltam biztos abban, hogy hallani akarja a folytatást, vagy képes lenne-e feldolgozni.
– Bells! Miért hallgattál el? Ugye ez szintén valami olyan, amit nem akarok feltétlenül tudni?
– Azt hiszem, igen. Csak annyit mondok… – újra elhallgattam, mert bizonytalan voltam a saját apámmal kapcsolatban.
– Igen, mondd, megpróbálom feldolgozni!
– Csak annyi, hogy miután felnő, ő nagyon sokáig úgy fog kinézni, mint egy fiatal felnőtt. – Azt ő már valószínűleg nem éri meg, hogy rájöjjön, Renesmee sohasem fog idősebbnek látszani, mint én most. A nagyon sokáig pedig, neki teljesen mást jelent, mint nekem.
– Ez olyan nagy baj?
– Nem, csak azt hittem, kiakadsz ezen.
– Azok után, hogy kiderült, a legjobb barátom fia farkassá tud változni, a lányom meg valamilyen különös, furcsa lénnyé változott egy bizarr betegség miatt? Nem sok minden tud kiakasztani ezek után, nekem elhiheted!
– Rendben, Apa. Hogy vagy egyébként? Sue főz rád?
– Igen. Igazság szerint bármelyik percben itt lehet, és nem igazán kedvel téged, csak azt nem tudom, miért?
– Apa! Ne kezdjünk erről beszélgetni, mert tényleg kiakadsz! Én tudom, hogy miért nem kedvel, és elfogadom az álláspontját. Nem haragszom rá miatta, és kérlek, te se neheztelj rá ezért!
– Hát jó!

Meghallottam valaki lépteit a felhajtón, valószínűleg Sue-ét, mert a közelítő embernek valami nehéz volt az egyik kezében, mivel nem egyenletesen lépkedett, a terheléstől szaporán vert a szíve, és majdnem zihálva lélegzett. Feljött a lépcsőn. Néhány pillanattal később kopogást hallottam a bejárati ajtón. Charlie-t megelőzve léptem oda ajtót nyitni.
– Hello, Sue! Gyere be!
– Szi… Szia, Bella! Mit keresel itt? – Nem nehezteltem rá a nézetei miatt, de a harag a szemeiben, amit valószínűleg Leah ültetett el az agyában ellenünk, és ahogyan rám nézett, hirtelen előhozta a rosszabbik oldalam.
– Meglátogattam az apámat. Talán tilos? – nem voltam képes elrejteni a dühömet, így akaratom ellenére rávicsorogtam, egy kicsit. Rögtön megbántam, ahogyan láttam az elsápadó arcát.
– Ne… nem tilos. Ki is tilthatná meg, hogy meglátogasd az apádat?
– Senki sem. Gyere be nyugodtan, úgyis éppen indulni készültem. Csak azért ugrottam be, hogy megnyugtassam, minden gondunk elmúlt tegnap. – Jelentőségteljesen néztem rá. Amint megkönnyebbült attól, hogy távozni készülök, mindjárt barátságosabb arcot vágott, és alig észrevehetően bólintott egyet felém. Értette, hogy mit akarok neki mondani. Nem ecseteli a dolgokat Charlie-nak addig, míg nem beszél Jake-kel arról, hogy mit mondtam el az apámnak a tegnapi eseményekből. – Sziasztok! Megyek, mert néhány ismerőse még itt van Alice-nek, és szeretnék elköszönni tőlük, mielőtt távoznak tőlünk. Apa! Edward üdvözöl.
– Sok vendégetek van még itt? – Értettem Sue kérdéséből, hogy mit akar tudni.
– Ők az utolsók, és szerintem ma ők is elmennek a környékről.
– Ennek igazán örülök! – Sue-nak rögtön boldog mosoly terült el az arcán a válaszom hatására, miközben Charlie értetlenül állt a kódolt beszélgetés hallatán, de nem kérdezett semmit, mert érezhette, hogy az ő érdekében nem beszélünk nyíltan.
– Sue, nyugi! Ők tiszteletben tartják a megállapodásainkat, mert nem akarnak felesleges gondot okozni nekünk.
– Köszönöm, Bella! De akkor is csak akkor nyugszom meg teljesen, ha az összes olyan, mint te, eltűnik a környékről.
Szúrósan nézett a szemeimbe, ebből megértettem, hogy azt kívánja, én is tűnjek el a pokolba innen, az egész Cullen családdal együtt. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy Leah-tól fújt a haragja szele. De hála az égnek, vagy minek, ezt nem ő dönti el. Ezen a kijelentésén viszont Charlie már átlátott, mert elsápadt. Rosszallóan Sue-ra meredtem, majd kifordultam az ajtón. Még hallottam az autó felé tartva, hogy Charlie Sue torkának ugrik a kérdéssel, hogy mi volt ez az utolsó megjegyzés Sue részéről. Egye meg Sue, amit főzött. Most úgy kell Charlie-nak magyarázkodnia, hogy fogalma sincs róla, mit mondhat el neki. Fülig érő vigyorral indítottam hazafelé, mert elégtételt jelentett Sue rosszmájú beszólására, hogy a haragja irántunk kínos helyzetbe hozta Charlie előtt. Megértettem őt, és az összes quileute-ot is, de nem fogok csak azért elmenni innen, mert ők ezt kívánják. Miután hazaértem, tényleg csak elköszönnöm kellett Nahueléktől. Még egyszer utoljára megbámult, de ezúttal nem zavart annyira a dolog, csak sajnálattal a szememben néztem rá. Az ő anyja is olyan lehetne, mint én, ha ő a születésekor megharapja úgy, mint engem Nessie. Rámosolyogtam búcsúzóul, ő pedig végre-valahára viszonozta azt, majd egy utolsó intéssel távoztak ők is. Belépve a házba mindenki szemben állt velem, és csodálattal néztek rám.
– Most meg, mi van?
– Bella, Bella! Hát még mindig nem látod magad tisztán? – szólalt meg Carlisle. – A mi hősünk! Hihetetlen vagy. Nemcsak magadat vagy képes megvédeni, hanem mindenkit, aki a közeledben van. Aro bármit megadna, ha maga mellett tudhatna.
– Aro menjen a pokol legmélyebb bugyrába, az egész bandájával együtt!
Az egész család boldogan felnevetett a véleményemen. Majd Edward hozzám lépett és megcsókolt. Most először azonban Emmett nem röhögte ki a szerelmünket. Amikor ránéztem, csak a mérhetetlen tiszteletet láttam az ő, és a többiek szemében is.
– Ne nézzetek már így!
– Ha tudna, most a feje búbjáig vörös lenne – nevetett fel újra, Emmett, miközben én szégyenlősen lesütöttem a szemeimet, mert igaza volt.
Edward azonban nem hagyta, hogy sokáig bámuljam a padlót, az állam alá nyúlva felemelte a fejem, majd végtelen szerelemmel a szemében újra megcsókolt, amit nem is hagytunk abba egyhamar. Sötétedni kezdett már, amikor befejeztük.
– Hol van ez a bolhás kutya? Már itt kéne lenniük.
– Nyugalom, Edward, biztos mindjárt itt lesznek!
– Ha nem tartja be, amit kértem tőle, akkor soha többé nem láthatja az a bolhás korcs a lányomat!
– Edward! Fejezd be! Most rögtön!
– Rendben! De csak azért, mert tényleg jönnek. A fenébe, nem téphetem le a fejét – Mosolyra húzódott az arca, miközben ezt mondta, én pedig kérdőn néztem rá. – Nessie olyan boldog, hogy madarat lehetne fogatni vele. Nincs miért bántanom Jake-et. Boldoggá fogja tenni a lányunkat, akár tetszik ez nekem, akár nem.
– Ez olyan nagy baj?
– Az eszem, vagy a kőszívem szerint válaszoljak?
– Ne légy már ilyen ellenséges! Tudod, hogy csak a legjobbat akarja neki!
– Jó, igazad van, de akkor se tetszik!
– Edward! Mindjárt behúzok egyet, ha nem hagyod abba!
– Megadom magam, túl erős vagy ahhoz, hogy harcolni tudjak ellened, és még az előnyöm sincs meg veled szemben.
– Ez az, Bella! Verd meg! Egyedül veled szemben nem tud csalni!
– Elég legyen, Emmett, mert mindjárt téged nyomlak le! – morogtam rá a kedvenc sógoromra, aki incselkedve kezdett hívogatni maga felé.
Rárontottam, hogy megleckéztessem. Rosalie az utamba akart állni, de esélytelen volt persze. Egyetlen mozdulattal félrelöktem, majd Emmett után vetettem magam az udvarra. Öblös nevetését hallva már én is mosolyogtam, de azért a hátára ugorva ledöntöttem a földre, és behúztam neki néhányat az oldalába. A kezeit maga mellé téve megadta magát nekem, majd hangosan nevetve felsegítettem a földről ezt az őrült, de ugyanakkor, hatalmas szívű vámpírt. Jake és Sam szörnyülködve álltak az erdő szélén Renesmee-vel együtt, aki nevetett az Emmett-tel lefolytatott harcomon. Nem hittek a szemüknek, pedig tudták, hogy még egy ideig én leszek a legerősebb a vámpírok közül a környéken.
– Sziasztok! Milyen volt a napod, kicsim?
– Csodálatos, Anya! Csak arra kellett vigyáznom, hogy az akkora gyerekek, mint én, sokkal gyengébbek nálam, és sokkal törékenyebbek, de így legalább vigyázhatok rájuk, mint egy nagy tesó.
– Remek! Nessie már a kis bolhás kutyákat pesztrálja. Úgy átjárja a szaguk, hogy le se lehet róla mosni.
Megfordultam, és Rosalie-ra morogtam.
– Megtépjelek, Rosie? Ha Renesmee-t ez boldoggá teszi, akkor hadd csinálja.
– Bella, ezt most komolyan mondod? – kérdezte egyszerre Sam, Jacob és Edward, csak más-más hangsúllyal.
– Igen! És ha bárkinek ellenvetése van, azt most azonnal beledöngölöm a földbe! Edward, ha ezt akarja, miért ne lóghatna vele?
– Ha tényleg ezt akarod, drágám, hát legyen!

***

Belenyugodtak a döntésembe, és ezzel nem is volt semmi baj addig a napig, míg egyszer Carlisle el nem ment Renesmee-ért La Push-ra, hogy hazahozza, mert el akartuk vinni vásárolni Seattle-be Alice-szel, de nem értük őket utol telefonon. Carlisle La Push-ra érve Jake-et az igazak álmát aludva találta az apja házában, majd amikor érdeklődni kezdett Renesmee holléte felől, a tengerpartot mondták neki. Ezzel még önmagában nem lett volna baj, ha Carlisle nem kapja rajta Pault és Jaredet azon, hogy sziklát ugrani tanítják Renesmee-t, aki teljes mellszélességgel benne volt a veszélytelennek egyáltalán nem nevezhető játékban. Minden meggyőző erőmre szükség volt ahhoz, hogy Edward ne ugorjon neki Jacob torkának, pedig ő nem tehetett semmiről, sőt, Samnek kellett lebeszélnie Jake-et arról, hogy átszabja Paul és Jared bundáját. Ennek ellenére kerek-perec megtiltotta Renesmee-nek, hogy nélkülünk egyedül menjen Jacobbal bárhová is, így vége szakadt a La Push-i kirándulásoknak, hiszen én is csak Jacob és Sam együttes kíséretével tehettem be a lábam La Push-ra, míg Edward még így sem. Carlisle volt az egyetlen, aki bármikor mehetett. Neki viszont volt jobb dolga is, mint állandóan Nessie-t kísérgetni. Edward döntése miatt Jacob megorrolt ránk, így vége szakadt annak az igazi békének, ami a Volturi megfutamodása óta uralkodott. Visszatért az a fajta, ellenségeskedő és bizalmatlan állapot, ami az átváltozásom előtt is jellemző volt. Renesmee és én persze próbáltuk összebékíteni Edwardot és Jacobot egymással, de azt kell mondanom, hogy még nálam is makacsabbnak bizonyult a két dudás egy csárdában.
Arról nem is beszélve, hogy Jacob innentől minden alkalmat megragadott, hogy borsot törjön Edward orra alá. A legtöbb esetben csak az mentette meg egy lassú és fájdalmas haláltól, hogy Edward látta Renesmee fejében, hogy boldog Jacob társaságában, és a saját lányának boldogsága önkontrollra sarkallta őt. Ez persze egyre szemtelenebbé tette Jake-et, aki nemegyszer megszöktette Renesmee-t vadászni, holott mindketten tudták, hogy megtiltottuk Renesmee-nek a vadászatot, rajtunk kettőnkön kívül bárki mással. Ez volt az a pont, ahol Jacob már nálam is elrúgta a pöttyöst. Innentől jött az, hogy a kíséretünk nélkül nem is találkozhatott Jacobbal. Végre újra közeledett a tavasz, létezésem első tavasza, amikor vámpírként élem át a természet újjáéledését. Az a tény, hogy újra virágba borult az erdő, meglágyította a szívem, így engedtem végre Jake és Nessie hetek óta tartó könyörgésének: Edward kíséretével elmehet Renesmee egy rövid vadászatra Jacobbal. Éreztem, hogy hó helyett, ma újra eső fog esni. Vége van végre a télnek. Amikor reggel elindultak nem voltam már biztos benne, hogy nem nekem kellenne-e Jacobbal és Renesmee-vel tartanom, mert a két férfi átment két durcás óvodás kölyökbe, mire elindultak. Nem lehettem teljesen biztos benne, hogy nem lesz rossz vége a mai kirándulásnak.