Ezért a fejezetért, ha jár még erre valaki, tuti, hogy kapni fogok hideget-meleget. Ebben biztos vagyok. Ez a történetem kulcsfejezete. Érdekes a születése, mert talán a 14. írása közben villámcsapás szerűen jött az ötlet, amit ebben a fejezetben fejtek ki és higgye el a Tisztelt olvasó, hogy rengeteg apró utalás, jel, elejtett fél szó van az eredeti könyvekben(mind a 4-ben!), ami mind-mind alátámasztja az elméletet, amit itt vezetek le. Hangsúlyozom, nem állítom, hogy igazam van, de az a néhány olvasóm, aki eddig teljes egészében látta történetemet alátámasztja az elméletet. Várom a véleményeket pro és kontra, de leszögezem, csendes megfigyelő leszek csak néhány napig!
ui: Még egyszer bocsi a sok késésért! :)
ui: Még egyszer bocsi a sok késésért! :)
Régi kérdések, új válaszok
Gond nélkül szálltunk le Port Angelesben. Nessie fantasztikusan vezette a gépet ismét. Edward annyira bízott benne, hogy ráhagyta az egészet. Mellettem maradt az utastérben. Nessie pedig begyűjtött egy újabb adag dicséretet a hazaúton, ez esetben Carlisle volt az, akit lenyűgözött.
– Edward, azt mondod teljesen egymaga vezette Nessie a gépet?
– Carlisle, a múltkor tétlenül ültem mellette, de most elöl sem voltam. Egy pilótazseni a lányunk.
– Hihetetlenek vagytok, mindannyian!
– Tudjuk Carlisle! – mondtam, szándékosan eltúlzott önelégültséggel a hangomban – Carlisle, aggódom Nessie-ért. Szeretnék kérdezni tőled valamit.
– Bármit Bella.
– Nessie mondta, hogy az akaratától függ, hogy mikor alszik, vagy mikor nem. Ez arra utal, hogy közelebb áll a vámpírokhoz, mint Nahuel-ék. Félek, hogy mi lesz vele. Mi lehet ez? Ők azt mondják, ugyanúgy aludniuk kell minden nap, mint az embereknek. Akkor Nessie-nek, miért nem kell?
– Bella, kis türelmet kérek tőled! Amiért a gépen hívtalak titeket pontosan ezzel kapcsolatos. Amint hazaérünk, elmondom a kutatási eredményeimet. Azt gondolom, sok olyan kérdésre találtam az elmúlt napokban választ, ami régóta foglalkoztat nemcsak engem, vagy téged, hanem sok száz, vagy ezer vámpírt a világon.
– Mi után kutattál, ami ilyen nagy horderejű eredményhez vezetett?
– Tudod, az után kutatok hónapok óta folyamatosan, amire Rioba menet kértél. Megígértem, hogy segítek megfejteni, mi lesz, ha, hogy is mondjam… Jacob és Nessie összekombinálódnak egymással.
– Mit kutatsz utánunk Carlisle? – kérdezte kíváncsian, a rosszallás legkisebb jele nélkül a hangjában, Jacob.
– Kérlek titeket, addig a néhány percig, míg hazaérünk legyetek türelmesek! Nem akarok kétszer ugyanabba belefogni, elég bonyolult lesz így is. Szerintem majdnem minden kérdésre, ami az elmúlt időszakban foglalkoztatott minket, sikerült valamiféle választ találnom, hála Bellának.
– Mi közöm nekem ehhez?
– Több, mint gondolod, de mostantól nem mondok semmit, míg haza nem érünk.
Carlisle értett hozzá, hogyan csigázza fel az ember vagy a vámpír érdeklődését valami iránt. Miután hazaértünk Sam és Emily el akartak köszönni, hogy hazamenjenek, de Carlisle visszahívta őket. Tényleg valami fontosat találhatott, ha még Samékkel is meg akarja osztani.
– Azt hiszem eléggé felkeltettem mindenki kíváncsiságát, így most már, nem húzom az időt tovább. Igyekszem részletesen elmondani, mit fedeztem fel az elmúlt hetek során. Előre szólok, nagyon „tudományos” leszek, lehet, hogy elsőre a nagy részetek nem is fogja érteni, de kérlek, ne kérdezzetek közbe! A végén, ha kell, mindenki kérdéseire egyesével válaszolok, de, ha közbekérdeztek, akkor senki sem fog érteni semmit, a végére. Azért nem szóltam eddig, mert a legutolsó kutatási tesztem eredménye ma este jött meg, és ennek hatására összeállt a kép, ami eddig teljesen értelmetlennek tűnt. Előre bocsátom, megdöbbentő lesz mindenki számára. Mégpedig azért, mert az összes kérdésnek, amire választ kaptam, Bella a kulcsa. – közbe akartam kérdezni, de felemelte az ujját – Komolyan kértem, hogy hagyjátok, hogy sorban végigmondjam, különben Edwardon kívül senki se fogja érteni a végére, hogy miről beszélek. A kutatást azzal kezdtem, hogy DNS mintát szereztem Jacobtól is, és Nessie-től is. Majd mikor kész lett a DNS elemzés, anélkül, hogy jobban megnéztem volna a kapott eredményt, ráeresztettem egy olyan számítógépes programot, ami jó közelítéssel kiszámolja, hogy milyen eséllyel lehet a két egyénnek egymástól gyereke. Ugyanis, ez volt abban a pillanatban az első kérdés, amire választ akartam kapni. A kapott eredmény meglepően magas esélyt adott nektek. – itt Nessie-re és Jake-re nézett, nem beszéltünk neki róla, hogy Jake tudja, Nessie mit érez iránta, de ahogy Nessie Jacob ölébe fészkelte magát, és ahogyan össze voltak bújva egymással, valamint ahogy Jake szemérmetlenül Nessie szájára nyomott egy csókot, amit ő pont olyan szemérmetlen módon viszonzott, mint én szoktam Edwardnak, az Carlisle-nak mindent elárult. Leginkább az árulkodott neki, hogy Edwarddal mi ketten csak mosolyogtunk rajtuk, ebből tudta, hogy jóváhagyott dolgot lát. Láttam az arcán átsuhanó mosolyt, tetszet neki is a dolog. – Lehet gyereketek, sőt azt mondom, nyugodtan gondolkozhattok rajta. Jake ez neked rosszul fog esni, de a gyerekeitek félvérek lesznek, de nem farkas-vámpír hibridek, mint ahogy mindenki gondolná, hanem vámpír-ember hibridek. A farkas gének ugyanis nem fognak érvényesülni, mert Nessie nem félig vámpír, hanem nagyjából nyolcvan százalékban a mi fajtánk DNS-ét hordozza.
– Carlisle, ez hogy lehet? Nem fele-fele kéne, hogy legyen? – kérdeztem megrökönyödve. Edward arcán ugyanaz a hitetlen kifejezés ült, mint az enyémen.
– De igen. Én sem értettem először, hogyan jöhetett ki ilyen eredmény, de amikor megnéztem Nessie DNS teszteredményét elképedtem. A vámpírrá válás azon túl, hogy hozzátesz két pár kromoszómát az örökítő anyaghoz a testben, bizonyos helyeken jellegzetes változásokat okoz az emberi részen is. Megmutatom, mire gondolok. Elnézést Emily, de te vagy az egyetlen vámpír, akinek friss módszerekkel készült DNS leképezése van az emberi állapotáról és a vámpír állapotról is. Bár kétségem van a vámpír változat teljes tisztaságával kapcsolatban, – felemelte az ujját a levegőbe, hogy biztosan belefojtsa a kérdést mindenkibe – majd a végére rá fogtok jönni, miért mondom ezt. – ezzel bekapcsolta a projektort a nappaliban. – Gondolom, mindenki érti már, miről beszélek, a pirossal kiemelt részeket figyeljétek! – látszott a két egymásra vetített képen, hogy rengeteg helyen megváltozott Emily génállománya. Most ráteszem a sajátomat is, itt is pirosra színeztem azt, amit figyelni kell. Ezen a képen rengeteg egyezés volt Emily vámpír állapotával, de vagy húsz helyen radikális eltérés mutatkozott. – Amikor ezt az eredményt láttam, leblokkolt az agyam. Nem teszek fel képet, de elmondom az a huszonhárom pont, ahol az én, és Emily vámpír génszerkezete eltér, nincs meg egyikünknek sem a családban. Csak Nessie és Emily génállományában van ez a radikális eltérés. Ekkor ugrott be, hogy mi lehet az ok, Emilyt nem is én, hanem Bella hozta létre. De, ez nem adott magyarázatot az eltérésre, hiszen Bellát Edward hozta létre, míg Edwardot én. A vámpírok onnan ismerik fel, hogy ki kinek az „apja” vagy az „anyja”, hogy a méreg az új vámpír és a létrehozó között azonos. Soha nem változik meg. Ekkor megszereztem Bella DNS leképezését is. Bocsi, a fecskendőben maradt a mérgedből, amikor Emilyt megmérgezted. Földbe gyökerezett a lábam az eredménytől. Bellánál megvoltak azok az eltérések, amik Emilynél, de több is van. Bella neked negyvenhat ponton tér el a DNS állományod a mienktől, a vámpír részét tekintve. Beletörődtem, hogy biztosan James mérge okozott nálad valamilyen eltérést, de ez a differencia nagyobb, mint, amit eddig valaha láttam. Nem tudtam a dolgot mire vélni így mintát kértem Tanyaéktól. Alice is adott mintát, Jasper is. Az enyémhez képest hat helyen van eltérésünk összesen, de az is minimális. Ez nem magyarázta meg a negyvenhat eltérést. Ráadásul olyan nagy az eltérés, mintha egy külön fajtája lennél a vámpíroknak. Nem értettem semmit. Nem volt semmilyen logikus magyarázat az eltérésekre. Talán a világon élő összes vámpírnak sincs ennyi eltérés a génállományában, mint neked, egymagadban. Ezután óriási szerencsém lett, ami viszont fejre állította a vámpírok létrejöttére vonatkozó összes találgatást és egyértelművé tette a választ a legősibb kérdésre, honnan származnak a vámpírok? – Néma csend lett hirtelen, csak a három szív dobogását lehetett hallani, és a hozzájuk tartozó lélegzés hangját. – Találtam a kórházban egy vérmintát tőled, Bella. A minta hála az égnek a James-szel való afférod előttről volt. Még akkor maradt meg, amikor Edward megmentett a parkolóban, bár lehet, hogy túlélted volna azt a balesetet Edward segítsége nélkül is. Azonnal betettem a leképezőbe. Itt az eredménye. Ez jött meg ma este. Nézzétek!
– Ez, hogy lehet? – kérdeztük meg, majdnem egyszerre. Láttuk a képen, hogy azok az eltérések, amik a mérgemben és Emilyben, Nessie-ben mutatkoztak, mind egy szálig ott voltak az emberi DNS képemben. Hogy honnan, az rejtély. Kezdtem kétségbe esni, hogy az apám-e, az apám.
– Csak egyetlen magyarázat lehetséges. Itt a kézzelfogható bizonyíték a leghihetetlenebb elméletre a vámpírokkal kapcsolatban. Az evolúció hozott létre minket. Ha Bella egy hozzá hasonló génállományú embernek szült volna gyereket, valószínűleg egy kis vámpírt szült volna, aki mint tudjuk, irányíthatatlan. Viccelődtünk vele Bella régebben, de te, tényleg vámpírnak születtél, a szó legszorosabb értelmében, legalább is javarészt.
– Carlisle, Biztosan Charlie és Renée a szüleim? – ha még képes lettem volna sokkot kapni, biztosan fel kellett volna, hogy locsoljanak, de szerencsére, ilyen gondom már sohasem lesz.
– Számítottam rá, hogy megkérdezed. Őszintén szólva, bennem is felmerült a gyanú. Ezért lefuttattam a tesztet. Száz százalék, hogy ők azok. A kettejük génkombinációja viszont, genetikailag kirakja hatvan százalékban egy vámpír, méghozzá a módosulási pontokat figyelembe véve egy a mostaninál minden szempontból erősebb vámpír génállományát. Ezért lett domináns a te génkészleted Emilyben és Nessie-ben is, az Edwardtól kapottal ellentétben. Bella, a születésedtől magadban hordott vámpír rész erősebb, mint bármelyik vámpíré a földön, csak az emberi rész miatt szunnyadtak a génjeid. Azzal, hogy Edward megmérgezett, átváltott a DNS kódod, szunnyadóból aktívba. Bella, sok olyan kérdésedre fogok most válaszolni, amire eddig nem tudtam. Ez a géntérkép megmagyarázza, hogy már emberként miért nem tudott belelátni a fejedbe sem Aro, sem Edward. Ezért olyan erősek a képességeid, hogy senki sem tud legyőzni. Ez a magyarázat arra, hogy miért nem indult be velünk szemben az önvédelmi ösztönöd, amin Edward annyit bosszankodott. Hiszen a saját fajtájától senki sem fél. Ugyanez magyarázza, hogy mitől vagy ilyen eszeveszettül erős, és szerintem Emily is, ebből a szempontból, rád fog hasonlítani. Ez magyarázza, miért érezted már emberként is a vérszagot. Ez a magyarázat a mindenkinél fehérebb és szebb bőrödre, pedig nem voltál albínó. Sőt, itt ez a rész, amit a képen mutatok, megmagyarázza a mozgáskoordinációs problémádat emberként és vele együtt azt is, mitől vagy ennyire tökéletes mozgású és rendkívül ügyes vámpírként, Renée-től és Charlie-tól is vámpírgént örököltél az egyensúlyozáshoz. Edward, Bella maga sem tudta volna, hogy miért, de sohasem lettél volna képes elijeszteni magadtól. Bella génszinten vonzódott hozzád, végzetesen. Bella, emberként azért lógtál ki a tömegből, azért tartottad magad különcnek, és azért volt meg velünk azonnal az összhang, mert részben, méghozzá jelentős részben, mindig is közénk tartoztál anélkül, hogy bárki is sejtette volna. Emlékszem rá, amikor Edward először elhozott hozzánk, nem éreztem úgy, hogy az, hogy megtudsz mindent rólunk, bármi veszélyt rejtene magában. Rengeteg emberrel volt dolgom, aki gyanakodott rám, ránk, mindig féltem tőle, hogy el kell valakit hallgattatni, mert lelepleződünk, de veled az első perctől képes voltam könnyedén őszinte lenni. Nem tudtam, hogy miért, csak éreztem, hogy megbízhatunk benned. Az első perctől úgy éreztem, ahogy megláttalak itt, hogy most teljes a családunk, veled, új élettel telt meg a ház.
– Ami persze megszűnt, amikor átváltoztam.
– Bella, isteni érzéked van hozzá, hogy kicsavard a mondanivalómat úgy, hogy az, rád nézve negatív legyen. De nem! Most is napként ragyogod be a házat az energiával, és jó szándékkal, ami árad belőled. Most pedig kapaszkodjatok, Nessie születhetett volna vámpírgyereknek is. A számítógépes szimuláció szerint, ha fiú lett volna, vámpírként jön a világra. Jacob neked van egy rossz hírem. Mit gondolsz, miért alakultál át farkassá már tizenhat évesen, amikor Samék majd’ húsz évesen kezdték meg az átváltozást?
– Bella miatt?
– Pontosan. Anélkül, hogy bárki a világon tudta volna, Bella génjei beindították a változást nálad. Valószínűleg Felix is azért vonzódik Bellához annyira, mert érzi rajta a genetikai felsőbbrendűséget. Ezért akarta megszerezni magának.
– Arról álmodjon csak egy pár évezredet, mire én szóba állok vele – dunnyogtam dühösen az orrom alatt, amire halk kuncogás hallatszott a szobában, még Rosalie is mosolygott a beszólásomon.
– Bella, az unokám vagy vámpír szempontból, ellenben azt is mondhatom, hogy a vámpírok ősanyjának reinkarnációja is vagy. Bella, egy csoda vagy, a szó legnemesebb értelmében. Szerintem, óriási változásokat hozol a vámpírok történelmében.
– Carlisle, – kérdezte Edward – hogy lehet az, hogy nem éreztétek Bella illatában a vámpírságot? Én nem vagyok mérvadó ebből a szempontból, mert nekem a józan eszem vette el Bella illata. – Azt hittem, rávetem magam, mert az én eszemet meg az a gyönyörű féloldalas mosoly vette el, amit hozzátoldott a mondatához.
– Ezt én sem igazán értem, de lehet, hogy a vámpírok agresszivitása miatt, a rejtetten vámpír embereknek ugyanolyan közömbös illata van a számunkra, mint bármelyik másiknak, vagy még közömbösebb, hogy ne támadjuk meg őket okvetlenül. Az evolúció nagy játékos, nem bíz semmit a véletlenre. Bár, mint a te példád mutatja, azért lehetnek kivételek.
– Carlisle, mi fog történni Nessie-vel? Ha nyolcvan százalékban vámpír, akkor biztos aktív az összes vámpírgénje.
– Még biztos nem. Csak elméleteim vannak. Akarjátok hallani?
– Persze. Bármilyen bizonyosság jobb, a teljes bizonytalanságnál.
– Hát jó. Szerintem Nessie nemcsak megáll az öregedésben, a számításokat figyelembe véve pont úgy, mint Nahuel, hanem folytatódni fog a fejlődése az átváltozás irányába. Azért tippelek erre, mert az igazi félvéreknél, amikor befejezik a fejlődést, beáll egy egyensúlyi állapot, de Nessie-nél ez az egyensúly már most sincs rendben. Azt nem tudom teljesen átváltozik-e idővel, vagy valahol egyensúlyba kerül ő is. Az biztos, hogy nem lesz meddő, míg növekszik, de a gyerekei, ha lesznek, olyanok lesznek, mint ő. Nagyon erős és domináns génkészletet kapott tőled. Kiszámoltam elméletben Nessie fizikai erejét. Ha így maradnak a dolgok, akkor Nessie pont olyan erős lesz, amikor felnő, mint te.
– Carlisle, lehet, hogy vannak hozzám hasonló „emberek”?
– Minden valószínűség szerint.
– Hogy nem vettük még őket észre?
– Azért, amit az előbb elmondtam, és valószínűleg azért, mert miután valakiben összeáll egy ilyen kombináció, mint benned, és összejön egy egyszerű emberrel, a gyerekeikben máris felhígul a génállomány, anélkül, hogy kifejtené a hatását. De nem is figyeltünk eddig az ilyen jelekre, mert nem tudtuk mit kell figyelnünk. Bella, a te emberi viselkedésed viszont egy jó minta lehet. Az olyan embereket, akik nem kezdenek el ösztönösen rettegni tőlünk, ezután le fogom tesztelni, nem „evolúciós” vámpírok-e? Az olyanokat meg biztosan, akik könnyen, úgymond közös nevezőn vannak velünk.
Ez a két szó Carlisle mondandójában beindította az agyam. Egyvalaki volt egész emberi életem során, akivel igazán közös nevezőn voltam. Megtaláltam az első embert, aki alátámaszthatja vagy megcáfolhatja Carlisle elméletét.
– Carlisle, tudok valakit, aki máris beleillik a képbe. De nagyon veszélyes vele közelebbi kapcsolatba kerülni, pláne elárulni neki magunkat.
– Ki az? – majdnem elmosolyodtam, Carlisle szemében felizzott a kutató tudós nézése – Miért veszélyes?
– Újságírónak tanul.
– Angela! – vágta rá azonnal, Edward és Alice egyszerre. Igazolták a kijelentésükkel, amire gondoltam.
– Igen, lehet. – szólalt meg tamáskodva Edward – Ő tényleg másképpen viszonyult hozzánk mindig is. Miután Bellával összejöttünk, ő volt az egyetlen, aki az első naptól ottmaradt az asztalunknál és visszagondolva, csak egy kicsit tartott tőlünk már az elején is. Akkor én betudtam annak, hogy született kíváncsi. Pedig majdnem olyan „egészségtelenül” nem félt tőlünk, mint Bella.
– Edward, Angie minden, csak nem kíváncsi. Egyszerűen csak egészségesen viszonyul a világhoz.
– A te szempontod szerint „egészséges” csak. – vetette közbe Edward, gunyoros hangon, de azért, mosolyogva.
– Egy próbát megér. Megnézem van-e valahol alkalmas minta tőle a kórházban. Addig nem is kell vele beszélnünk.
– Kell-e egyáltalán, valaha is? – vetette közbe, Rosalie – Így is túl sokan vagyunk, és túl sokan tudnak rólunk. Nem kéne kísérteni a Volturit. Nem szeretnék elégni, csak azért, mert elárultuk a vámpírokat egy újságírónak, akit nem változtatunk át, mert gondolom, azt nem tennénk meg.
Edward úgy fordult felém ebben a pillanatban, mintha egy istent látna. Nem tudtam az okát, de azt láttam rajta, hogy folyamatosan előttünk jár a beszélgetés során, biztosan Carlisle fejében látott meg valami elképesztőt.
– Ha nem akarsz elégni, haraptasd meg magad Bellával. Akkor tűzálló leszel, valószínűleg.
– Micsoda? – hördültünk fel mindannyian. Az egyetlen módja a fajtám elpusztításának, ha elégetik a testünket.
– Bella, kutass az emlékeidben! Voltál valaha égési sérülés miatt az ambulancián?
– Szitasűrűségű az emberi emlékezetem, Carlisle. Nem emlékszem, de szerintem, nem így kérdeznéd, ha nem tudnál valamit? Nem igaz?
– Bella, mindig is a vesénkbe láttál. Utána jártam. A létező összes fajta sérüléssel kezeltek tizennyolc év alatt a sürgősségin, egyetlen egyet kivéve, az égést. Erre pedig statisztikailag nulla az esély, már megbocsáss, egy olyan ember, mint te voltál, kábé kétpercenként megégeti magát! Kipróbáltam egyszer, mi történik, ha tűzbe kerül a testem. A karom egy nem látszó pontjával tettem kísérletet, a mai napig bánom azt a tesztet. A kín leírhatatlan, és a sebhely mostanáig megmaradt, ez nem gyógyul be rajtunk soha. Nem kérhetlek meg rá, de ha önként vállalod, kipróbálhatnánk, hogy te, hogyan reagálsz.
– Carlisle, van egy kevésbé fájdalmas mód szerintem. Emlékszem Nessie emlékeiből rá, hogy Edward mikor átváltoztatott megharapdált mindenütt, majd a mérgével átitatott nyelvével megnyalta a sebet, amitől az rögtön begyógyult. Nézzük meg, mi történik, ha megnyalom a sebhelyed.
– Ezt akár most is megtehetjük, de az is lehet, hogy nem történik semmi. Ettől még te lehetsz tűzálló.
Odamentem hozzá, ő pedig feltűrte az ingujját. A karja belső oldalán volt egy nagyon ronda égésnyom. Nagyon régi lehetett és látszott rajta, hogy ott tényleg szikla a karja Carlisle-nak, ahogyan mozgott a keze, ez rész folyamatosan merev maradt. El se tudtam képzelni, ilyen sérüléssel a karján hogyan tudott olyan precíz sebész lenni. Először az ő javaslatára, csak egy másik, sértetlen helyen nyaltam meg a bőrét. Nem is történt semmi. Megnyaltam a sebhelyet. Carlisle felüvöltött fájdalmában. Nem tudtuk hogyan segíthetnénk rajta, de mire bármit tettünk volna, ő már intett, hogy semmi baja sincs. A bőre pezsegni és forrni kezdett a sérülés helyén. Néhány másodperccel később a pezsgés abbamaradt Carlisle pedig lenyugodott. Fekete váladék folyt lefelé a karján a sebhelytől. Pontosabban a sebhely helyétől. A mérgem meggyógyította a vámpírok égési sérülését. Bele sem gondoltam mit jelent ez. A bőre olyan volt, mintha soha nem is lett volna megsérülve, még vámpírszemmel sem látszott rajta sérülés.
– Bella, ez csodás! Kétszáz éve hordom ezt a sebet. Megszűnt a merevség a karomban. Köszönöm. Kíváncsi lennék, te hogyan viszonyulsz a tűzhöz.
– Nem bírod abbahagyni, míg választ nem kapsz a kérdéseidre? – kérdeztem tőle, mosolyogva.
– Bocsáss meg, Bella! Nem kérhetem ezt tőled. Ez már pofátlanság volt a részemről, elkapott a kutatási láz, ne haragudj!
– Nem haragszom, de most már én is kíváncsi vagyok.
– Ne! – kiáltott fel egyszerre Edward, Nessie és Jacob.
– Nem lesz semmi baja. – szólt közbe halálos nyugalommal, Alice. Ő ugyanolyan szemekkel nézett rám, mint Edward az előbb.
– Mindjárt jövök. – ezzel felrohantam a szobánkba. A régi cuccaim közt volt egy elég méretes gyertya, levittem a nappaliba. Meggyújtottam, és fölé tartottam a kezemnek azt a részét, ahol anno James megharapott. Fájt, de korántsem úgy, mint kellett volna. Láttam, hogy a sebhelyemet rajzoló vonalak egyre feketébbek, de mellette a bőröm ugyanolyan, mintha semmi sem történne. Kicsivel később láttam, hogy a sebhelyemből lilás füst kezd szivárogni, Edward ekkor odarohant mellém, hogy ellökjön, vagy a gyertyát elvegye, de elkaptam a gyertyát, őt meg egyszerűen a testemmel visszalöktem. – Edward, bízz bennem! Tudom, mit csinálok! – mindjárt vége. A lila füst felerősödött, majd a sebhellyel együtt semmivé foszlott. Kiégettem magamból James nyomát, örökre. Tovább melegítettem a karom a gyertyával, de a sebhellyel együtt a fájdalom is megszűnt. Már láthatóan izzott a karom, de nem fájt, és úgy nézett ki, nem is hat rá a tűz. Láttam Edward arcán a félelmet tükröződni attól, hogy végül mégis valami bajom lesz, ezért abbahagytam. Édes illata volt a karomnak, pont olyan, mint bármelyik vámpírnak, csak intenzívebb, de ahogyan lehűlt a karom, az illat is megszűnt. Eltűnt a sebhely a karomról, tökéletes lettem. Elhűlve nézett rám mindenki a szobában. Nem értettem, miért.
– Mit néztek?
– Hát nem érted, Bella? – kérdezte tőlem Edward, szeretettel átitatott hangon.
– Nem.
– Bella, te tényleg halhatatlan vagy.
– Eddig is az voltam. Most mi… – ahogy a kérdést kiejtettem volna a számon, megvilágosodtam. Nekem a tűz sem ártott. Ez azt jelenti, hogyha akarnék, se tudnék meghalni, mármint végleg. Ekkor értettem meg, mit jelent ez.
– Bella, te halhatatlan vagy a halhatatlanok között. – közölte Carlisle a tényt, ha még valakinek nem lett volna világos.
Magamba roskadtam. Át kellett gondolnom mindent. Eddig úgy voltam vele, ha egyszer megunjuk a létezést Edwarddal, majd máglyára vetjük magunkat, vagy valami hasonló extrém öngyilkossági módot találunk ki magunknak. Mert abban biztos voltam, hogy egymás nélkül egyikünk sem akarna létezni. Ezek szerint viszont, ez lehetetlen. Képtelen vagyok meghalni. Ha valaha kipusztul a föld élővilága, én akkor is itt leszek. Lehet, hogy magányosan, míg maga a Föld is el nem pusztul a Nap által. Talán annak a tüze elég lesz, hogy megsemmisítsen. Mennyi is? Földrajzból vagy fizikából tanultam? Még úgy ötmilliárd év. Kimondani is sok. Önző gondolatom támadt. Magányosnak lenni, ha valami fatális hiba miatt Edward meghalna. Nem, azt soha! Nem bírnám elviselni. Valahogy őt is olyanná kell tennem, mint én magam, ha lehetséges. Közben láttam, hogy Alice elréved egy pillanatra, majd nagyon furcsán néz rám. A gondolatmenetemet Emily akasztotta meg. Odajött mellénk és a karját a gyertya lángjába tartotta. Egy perccel később sziszegni kezdett, de már az ő karja is izzott, amikor kivette a tűzből. Látszott a kezén a tűz nyoma, de azonnal el is tűnt, amint kivette a tűzből.
– Bocsáss meg, Emily! Nem tudtam, hogy igazi öröklétre kárhoztatlak a mérgemmel.
– Semmi baj, Bella. Majdcsak túléljük valahogy. – kacsintott, miközben rám mosolyogott. Látszott rajta, hogy hirtelen támadt egy ötlete. – Más valami! Átjöttök La Push-ra hálaadáskor?
Jacob és Sam összeugró szemöldökkel néztek egymásra. Látszott mindkettőn, hogy sötét gondolatok járhatnak a fejükben Emily ötletétől. Edward hangosan nevetni kezdett. Nem tudtam milyen gondolatokat hall, de abban biztos voltam, hogy hamarosan mind nevetni fogunk.
– Fiúk, nyugi! Mindketten ugyanarra gondoltok. Senkinek sem lesz szerintem ellenvetése, ha ti ketten vállvetve kiálltok a dolog mellett. – hálás voltam Edward képességért, most jó kis félreértést sikerült neki megakadályozni.
– Azt hittem, te ellenezni fogod! – vetette oda Jacob Samnek.
– Én meg azt, hogy te.
Felnevettek mindketten. Alice, mivel buliról volt szó, azonnal átvette az irányítást. Követhetetlen tempóban kieszelt egy délelőttől késő estig tartó bulit, hálaadás napjára.
– Listát kérek a hozzávalókról, amit meg kell venni! – szólt mosollyal az arcán Carlisle, miközben, még mindig a karját mozgatta, földöntúli elégedettséggel a szemeiben. – Természetesen az összes költséget én állom! Vita nincs!
– Az jó! – trillázott Alice hangja. Lehet, hogy Carlisle megbánja még ezt a hirtelen kijelentését. Alice egyből nagyobb dolgokban kezdett gondolkodni így, hogy nem kell visszafognia magát a költségek miatt.
A hozzávalók beszerzését rám hagyta Alice, mint az első számú segédjére. A házassági évfordulónk megszervezése óta, már partner voltam ebben.
– Edward, azt mondod teljesen egymaga vezette Nessie a gépet?
– Carlisle, a múltkor tétlenül ültem mellette, de most elöl sem voltam. Egy pilótazseni a lányunk.
– Hihetetlenek vagytok, mindannyian!
– Tudjuk Carlisle! – mondtam, szándékosan eltúlzott önelégültséggel a hangomban – Carlisle, aggódom Nessie-ért. Szeretnék kérdezni tőled valamit.
– Bármit Bella.
– Nessie mondta, hogy az akaratától függ, hogy mikor alszik, vagy mikor nem. Ez arra utal, hogy közelebb áll a vámpírokhoz, mint Nahuel-ék. Félek, hogy mi lesz vele. Mi lehet ez? Ők azt mondják, ugyanúgy aludniuk kell minden nap, mint az embereknek. Akkor Nessie-nek, miért nem kell?
– Bella, kis türelmet kérek tőled! Amiért a gépen hívtalak titeket pontosan ezzel kapcsolatos. Amint hazaérünk, elmondom a kutatási eredményeimet. Azt gondolom, sok olyan kérdésre találtam az elmúlt napokban választ, ami régóta foglalkoztat nemcsak engem, vagy téged, hanem sok száz, vagy ezer vámpírt a világon.
– Mi után kutattál, ami ilyen nagy horderejű eredményhez vezetett?
– Tudod, az után kutatok hónapok óta folyamatosan, amire Rioba menet kértél. Megígértem, hogy segítek megfejteni, mi lesz, ha, hogy is mondjam… Jacob és Nessie összekombinálódnak egymással.
– Mit kutatsz utánunk Carlisle? – kérdezte kíváncsian, a rosszallás legkisebb jele nélkül a hangjában, Jacob.
– Kérlek titeket, addig a néhány percig, míg hazaérünk legyetek türelmesek! Nem akarok kétszer ugyanabba belefogni, elég bonyolult lesz így is. Szerintem majdnem minden kérdésre, ami az elmúlt időszakban foglalkoztatott minket, sikerült valamiféle választ találnom, hála Bellának.
– Mi közöm nekem ehhez?
– Több, mint gondolod, de mostantól nem mondok semmit, míg haza nem érünk.
Carlisle értett hozzá, hogyan csigázza fel az ember vagy a vámpír érdeklődését valami iránt. Miután hazaértünk Sam és Emily el akartak köszönni, hogy hazamenjenek, de Carlisle visszahívta őket. Tényleg valami fontosat találhatott, ha még Samékkel is meg akarja osztani.
– Azt hiszem eléggé felkeltettem mindenki kíváncsiságát, így most már, nem húzom az időt tovább. Igyekszem részletesen elmondani, mit fedeztem fel az elmúlt hetek során. Előre szólok, nagyon „tudományos” leszek, lehet, hogy elsőre a nagy részetek nem is fogja érteni, de kérlek, ne kérdezzetek közbe! A végén, ha kell, mindenki kérdéseire egyesével válaszolok, de, ha közbekérdeztek, akkor senki sem fog érteni semmit, a végére. Azért nem szóltam eddig, mert a legutolsó kutatási tesztem eredménye ma este jött meg, és ennek hatására összeállt a kép, ami eddig teljesen értelmetlennek tűnt. Előre bocsátom, megdöbbentő lesz mindenki számára. Mégpedig azért, mert az összes kérdésnek, amire választ kaptam, Bella a kulcsa. – közbe akartam kérdezni, de felemelte az ujját – Komolyan kértem, hogy hagyjátok, hogy sorban végigmondjam, különben Edwardon kívül senki se fogja érteni a végére, hogy miről beszélek. A kutatást azzal kezdtem, hogy DNS mintát szereztem Jacobtól is, és Nessie-től is. Majd mikor kész lett a DNS elemzés, anélkül, hogy jobban megnéztem volna a kapott eredményt, ráeresztettem egy olyan számítógépes programot, ami jó közelítéssel kiszámolja, hogy milyen eséllyel lehet a két egyénnek egymástól gyereke. Ugyanis, ez volt abban a pillanatban az első kérdés, amire választ akartam kapni. A kapott eredmény meglepően magas esélyt adott nektek. – itt Nessie-re és Jake-re nézett, nem beszéltünk neki róla, hogy Jake tudja, Nessie mit érez iránta, de ahogy Nessie Jacob ölébe fészkelte magát, és ahogyan össze voltak bújva egymással, valamint ahogy Jake szemérmetlenül Nessie szájára nyomott egy csókot, amit ő pont olyan szemérmetlen módon viszonzott, mint én szoktam Edwardnak, az Carlisle-nak mindent elárult. Leginkább az árulkodott neki, hogy Edwarddal mi ketten csak mosolyogtunk rajtuk, ebből tudta, hogy jóváhagyott dolgot lát. Láttam az arcán átsuhanó mosolyt, tetszet neki is a dolog. – Lehet gyereketek, sőt azt mondom, nyugodtan gondolkozhattok rajta. Jake ez neked rosszul fog esni, de a gyerekeitek félvérek lesznek, de nem farkas-vámpír hibridek, mint ahogy mindenki gondolná, hanem vámpír-ember hibridek. A farkas gének ugyanis nem fognak érvényesülni, mert Nessie nem félig vámpír, hanem nagyjából nyolcvan százalékban a mi fajtánk DNS-ét hordozza.
– Carlisle, ez hogy lehet? Nem fele-fele kéne, hogy legyen? – kérdeztem megrökönyödve. Edward arcán ugyanaz a hitetlen kifejezés ült, mint az enyémen.
– De igen. Én sem értettem először, hogyan jöhetett ki ilyen eredmény, de amikor megnéztem Nessie DNS teszteredményét elképedtem. A vámpírrá válás azon túl, hogy hozzátesz két pár kromoszómát az örökítő anyaghoz a testben, bizonyos helyeken jellegzetes változásokat okoz az emberi részen is. Megmutatom, mire gondolok. Elnézést Emily, de te vagy az egyetlen vámpír, akinek friss módszerekkel készült DNS leképezése van az emberi állapotáról és a vámpír állapotról is. Bár kétségem van a vámpír változat teljes tisztaságával kapcsolatban, – felemelte az ujját a levegőbe, hogy biztosan belefojtsa a kérdést mindenkibe – majd a végére rá fogtok jönni, miért mondom ezt. – ezzel bekapcsolta a projektort a nappaliban. – Gondolom, mindenki érti már, miről beszélek, a pirossal kiemelt részeket figyeljétek! – látszott a két egymásra vetített képen, hogy rengeteg helyen megváltozott Emily génállománya. Most ráteszem a sajátomat is, itt is pirosra színeztem azt, amit figyelni kell. Ezen a képen rengeteg egyezés volt Emily vámpír állapotával, de vagy húsz helyen radikális eltérés mutatkozott. – Amikor ezt az eredményt láttam, leblokkolt az agyam. Nem teszek fel képet, de elmondom az a huszonhárom pont, ahol az én, és Emily vámpír génszerkezete eltér, nincs meg egyikünknek sem a családban. Csak Nessie és Emily génállományában van ez a radikális eltérés. Ekkor ugrott be, hogy mi lehet az ok, Emilyt nem is én, hanem Bella hozta létre. De, ez nem adott magyarázatot az eltérésre, hiszen Bellát Edward hozta létre, míg Edwardot én. A vámpírok onnan ismerik fel, hogy ki kinek az „apja” vagy az „anyja”, hogy a méreg az új vámpír és a létrehozó között azonos. Soha nem változik meg. Ekkor megszereztem Bella DNS leképezését is. Bocsi, a fecskendőben maradt a mérgedből, amikor Emilyt megmérgezted. Földbe gyökerezett a lábam az eredménytől. Bellánál megvoltak azok az eltérések, amik Emilynél, de több is van. Bella neked negyvenhat ponton tér el a DNS állományod a mienktől, a vámpír részét tekintve. Beletörődtem, hogy biztosan James mérge okozott nálad valamilyen eltérést, de ez a differencia nagyobb, mint, amit eddig valaha láttam. Nem tudtam a dolgot mire vélni így mintát kértem Tanyaéktól. Alice is adott mintát, Jasper is. Az enyémhez képest hat helyen van eltérésünk összesen, de az is minimális. Ez nem magyarázta meg a negyvenhat eltérést. Ráadásul olyan nagy az eltérés, mintha egy külön fajtája lennél a vámpíroknak. Nem értettem semmit. Nem volt semmilyen logikus magyarázat az eltérésekre. Talán a világon élő összes vámpírnak sincs ennyi eltérés a génállományában, mint neked, egymagadban. Ezután óriási szerencsém lett, ami viszont fejre állította a vámpírok létrejöttére vonatkozó összes találgatást és egyértelművé tette a választ a legősibb kérdésre, honnan származnak a vámpírok? – Néma csend lett hirtelen, csak a három szív dobogását lehetett hallani, és a hozzájuk tartozó lélegzés hangját. – Találtam a kórházban egy vérmintát tőled, Bella. A minta hála az égnek a James-szel való afférod előttről volt. Még akkor maradt meg, amikor Edward megmentett a parkolóban, bár lehet, hogy túlélted volna azt a balesetet Edward segítsége nélkül is. Azonnal betettem a leképezőbe. Itt az eredménye. Ez jött meg ma este. Nézzétek!
– Ez, hogy lehet? – kérdeztük meg, majdnem egyszerre. Láttuk a képen, hogy azok az eltérések, amik a mérgemben és Emilyben, Nessie-ben mutatkoztak, mind egy szálig ott voltak az emberi DNS képemben. Hogy honnan, az rejtély. Kezdtem kétségbe esni, hogy az apám-e, az apám.
– Csak egyetlen magyarázat lehetséges. Itt a kézzelfogható bizonyíték a leghihetetlenebb elméletre a vámpírokkal kapcsolatban. Az evolúció hozott létre minket. Ha Bella egy hozzá hasonló génállományú embernek szült volna gyereket, valószínűleg egy kis vámpírt szült volna, aki mint tudjuk, irányíthatatlan. Viccelődtünk vele Bella régebben, de te, tényleg vámpírnak születtél, a szó legszorosabb értelmében, legalább is javarészt.
– Carlisle, Biztosan Charlie és Renée a szüleim? – ha még képes lettem volna sokkot kapni, biztosan fel kellett volna, hogy locsoljanak, de szerencsére, ilyen gondom már sohasem lesz.
– Számítottam rá, hogy megkérdezed. Őszintén szólva, bennem is felmerült a gyanú. Ezért lefuttattam a tesztet. Száz százalék, hogy ők azok. A kettejük génkombinációja viszont, genetikailag kirakja hatvan százalékban egy vámpír, méghozzá a módosulási pontokat figyelembe véve egy a mostaninál minden szempontból erősebb vámpír génállományát. Ezért lett domináns a te génkészleted Emilyben és Nessie-ben is, az Edwardtól kapottal ellentétben. Bella, a születésedtől magadban hordott vámpír rész erősebb, mint bármelyik vámpíré a földön, csak az emberi rész miatt szunnyadtak a génjeid. Azzal, hogy Edward megmérgezett, átváltott a DNS kódod, szunnyadóból aktívba. Bella, sok olyan kérdésedre fogok most válaszolni, amire eddig nem tudtam. Ez a géntérkép megmagyarázza, hogy már emberként miért nem tudott belelátni a fejedbe sem Aro, sem Edward. Ezért olyan erősek a képességeid, hogy senki sem tud legyőzni. Ez a magyarázat arra, hogy miért nem indult be velünk szemben az önvédelmi ösztönöd, amin Edward annyit bosszankodott. Hiszen a saját fajtájától senki sem fél. Ugyanez magyarázza, hogy mitől vagy ilyen eszeveszettül erős, és szerintem Emily is, ebből a szempontból, rád fog hasonlítani. Ez magyarázza, miért érezted már emberként is a vérszagot. Ez a magyarázat a mindenkinél fehérebb és szebb bőrödre, pedig nem voltál albínó. Sőt, itt ez a rész, amit a képen mutatok, megmagyarázza a mozgáskoordinációs problémádat emberként és vele együtt azt is, mitől vagy ennyire tökéletes mozgású és rendkívül ügyes vámpírként, Renée-től és Charlie-tól is vámpírgént örököltél az egyensúlyozáshoz. Edward, Bella maga sem tudta volna, hogy miért, de sohasem lettél volna képes elijeszteni magadtól. Bella génszinten vonzódott hozzád, végzetesen. Bella, emberként azért lógtál ki a tömegből, azért tartottad magad különcnek, és azért volt meg velünk azonnal az összhang, mert részben, méghozzá jelentős részben, mindig is közénk tartoztál anélkül, hogy bárki is sejtette volna. Emlékszem rá, amikor Edward először elhozott hozzánk, nem éreztem úgy, hogy az, hogy megtudsz mindent rólunk, bármi veszélyt rejtene magában. Rengeteg emberrel volt dolgom, aki gyanakodott rám, ránk, mindig féltem tőle, hogy el kell valakit hallgattatni, mert lelepleződünk, de veled az első perctől képes voltam könnyedén őszinte lenni. Nem tudtam, hogy miért, csak éreztem, hogy megbízhatunk benned. Az első perctől úgy éreztem, ahogy megláttalak itt, hogy most teljes a családunk, veled, új élettel telt meg a ház.
– Ami persze megszűnt, amikor átváltoztam.
– Bella, isteni érzéked van hozzá, hogy kicsavard a mondanivalómat úgy, hogy az, rád nézve negatív legyen. De nem! Most is napként ragyogod be a házat az energiával, és jó szándékkal, ami árad belőled. Most pedig kapaszkodjatok, Nessie születhetett volna vámpírgyereknek is. A számítógépes szimuláció szerint, ha fiú lett volna, vámpírként jön a világra. Jacob neked van egy rossz hírem. Mit gondolsz, miért alakultál át farkassá már tizenhat évesen, amikor Samék majd’ húsz évesen kezdték meg az átváltozást?
– Bella miatt?
– Pontosan. Anélkül, hogy bárki a világon tudta volna, Bella génjei beindították a változást nálad. Valószínűleg Felix is azért vonzódik Bellához annyira, mert érzi rajta a genetikai felsőbbrendűséget. Ezért akarta megszerezni magának.
– Arról álmodjon csak egy pár évezredet, mire én szóba állok vele – dunnyogtam dühösen az orrom alatt, amire halk kuncogás hallatszott a szobában, még Rosalie is mosolygott a beszólásomon.
– Bella, az unokám vagy vámpír szempontból, ellenben azt is mondhatom, hogy a vámpírok ősanyjának reinkarnációja is vagy. Bella, egy csoda vagy, a szó legnemesebb értelmében. Szerintem, óriási változásokat hozol a vámpírok történelmében.
– Carlisle, – kérdezte Edward – hogy lehet az, hogy nem éreztétek Bella illatában a vámpírságot? Én nem vagyok mérvadó ebből a szempontból, mert nekem a józan eszem vette el Bella illata. – Azt hittem, rávetem magam, mert az én eszemet meg az a gyönyörű féloldalas mosoly vette el, amit hozzátoldott a mondatához.
– Ezt én sem igazán értem, de lehet, hogy a vámpírok agresszivitása miatt, a rejtetten vámpír embereknek ugyanolyan közömbös illata van a számunkra, mint bármelyik másiknak, vagy még közömbösebb, hogy ne támadjuk meg őket okvetlenül. Az evolúció nagy játékos, nem bíz semmit a véletlenre. Bár, mint a te példád mutatja, azért lehetnek kivételek.
– Carlisle, mi fog történni Nessie-vel? Ha nyolcvan százalékban vámpír, akkor biztos aktív az összes vámpírgénje.
– Még biztos nem. Csak elméleteim vannak. Akarjátok hallani?
– Persze. Bármilyen bizonyosság jobb, a teljes bizonytalanságnál.
– Hát jó. Szerintem Nessie nemcsak megáll az öregedésben, a számításokat figyelembe véve pont úgy, mint Nahuel, hanem folytatódni fog a fejlődése az átváltozás irányába. Azért tippelek erre, mert az igazi félvéreknél, amikor befejezik a fejlődést, beáll egy egyensúlyi állapot, de Nessie-nél ez az egyensúly már most sincs rendben. Azt nem tudom teljesen átváltozik-e idővel, vagy valahol egyensúlyba kerül ő is. Az biztos, hogy nem lesz meddő, míg növekszik, de a gyerekei, ha lesznek, olyanok lesznek, mint ő. Nagyon erős és domináns génkészletet kapott tőled. Kiszámoltam elméletben Nessie fizikai erejét. Ha így maradnak a dolgok, akkor Nessie pont olyan erős lesz, amikor felnő, mint te.
– Carlisle, lehet, hogy vannak hozzám hasonló „emberek”?
– Minden valószínűség szerint.
– Hogy nem vettük még őket észre?
– Azért, amit az előbb elmondtam, és valószínűleg azért, mert miután valakiben összeáll egy ilyen kombináció, mint benned, és összejön egy egyszerű emberrel, a gyerekeikben máris felhígul a génállomány, anélkül, hogy kifejtené a hatását. De nem is figyeltünk eddig az ilyen jelekre, mert nem tudtuk mit kell figyelnünk. Bella, a te emberi viselkedésed viszont egy jó minta lehet. Az olyan embereket, akik nem kezdenek el ösztönösen rettegni tőlünk, ezután le fogom tesztelni, nem „evolúciós” vámpírok-e? Az olyanokat meg biztosan, akik könnyen, úgymond közös nevezőn vannak velünk.
Ez a két szó Carlisle mondandójában beindította az agyam. Egyvalaki volt egész emberi életem során, akivel igazán közös nevezőn voltam. Megtaláltam az első embert, aki alátámaszthatja vagy megcáfolhatja Carlisle elméletét.
– Carlisle, tudok valakit, aki máris beleillik a képbe. De nagyon veszélyes vele közelebbi kapcsolatba kerülni, pláne elárulni neki magunkat.
– Ki az? – majdnem elmosolyodtam, Carlisle szemében felizzott a kutató tudós nézése – Miért veszélyes?
– Újságírónak tanul.
– Angela! – vágta rá azonnal, Edward és Alice egyszerre. Igazolták a kijelentésükkel, amire gondoltam.
– Igen, lehet. – szólalt meg tamáskodva Edward – Ő tényleg másképpen viszonyult hozzánk mindig is. Miután Bellával összejöttünk, ő volt az egyetlen, aki az első naptól ottmaradt az asztalunknál és visszagondolva, csak egy kicsit tartott tőlünk már az elején is. Akkor én betudtam annak, hogy született kíváncsi. Pedig majdnem olyan „egészségtelenül” nem félt tőlünk, mint Bella.
– Edward, Angie minden, csak nem kíváncsi. Egyszerűen csak egészségesen viszonyul a világhoz.
– A te szempontod szerint „egészséges” csak. – vetette közbe Edward, gunyoros hangon, de azért, mosolyogva.
– Egy próbát megér. Megnézem van-e valahol alkalmas minta tőle a kórházban. Addig nem is kell vele beszélnünk.
– Kell-e egyáltalán, valaha is? – vetette közbe, Rosalie – Így is túl sokan vagyunk, és túl sokan tudnak rólunk. Nem kéne kísérteni a Volturit. Nem szeretnék elégni, csak azért, mert elárultuk a vámpírokat egy újságírónak, akit nem változtatunk át, mert gondolom, azt nem tennénk meg.
Edward úgy fordult felém ebben a pillanatban, mintha egy istent látna. Nem tudtam az okát, de azt láttam rajta, hogy folyamatosan előttünk jár a beszélgetés során, biztosan Carlisle fejében látott meg valami elképesztőt.
– Ha nem akarsz elégni, haraptasd meg magad Bellával. Akkor tűzálló leszel, valószínűleg.
– Micsoda? – hördültünk fel mindannyian. Az egyetlen módja a fajtám elpusztításának, ha elégetik a testünket.
– Bella, kutass az emlékeidben! Voltál valaha égési sérülés miatt az ambulancián?
– Szitasűrűségű az emberi emlékezetem, Carlisle. Nem emlékszem, de szerintem, nem így kérdeznéd, ha nem tudnál valamit? Nem igaz?
– Bella, mindig is a vesénkbe láttál. Utána jártam. A létező összes fajta sérüléssel kezeltek tizennyolc év alatt a sürgősségin, egyetlen egyet kivéve, az égést. Erre pedig statisztikailag nulla az esély, már megbocsáss, egy olyan ember, mint te voltál, kábé kétpercenként megégeti magát! Kipróbáltam egyszer, mi történik, ha tűzbe kerül a testem. A karom egy nem látszó pontjával tettem kísérletet, a mai napig bánom azt a tesztet. A kín leírhatatlan, és a sebhely mostanáig megmaradt, ez nem gyógyul be rajtunk soha. Nem kérhetlek meg rá, de ha önként vállalod, kipróbálhatnánk, hogy te, hogyan reagálsz.
– Carlisle, van egy kevésbé fájdalmas mód szerintem. Emlékszem Nessie emlékeiből rá, hogy Edward mikor átváltoztatott megharapdált mindenütt, majd a mérgével átitatott nyelvével megnyalta a sebet, amitől az rögtön begyógyult. Nézzük meg, mi történik, ha megnyalom a sebhelyed.
– Ezt akár most is megtehetjük, de az is lehet, hogy nem történik semmi. Ettől még te lehetsz tűzálló.
Odamentem hozzá, ő pedig feltűrte az ingujját. A karja belső oldalán volt egy nagyon ronda égésnyom. Nagyon régi lehetett és látszott rajta, hogy ott tényleg szikla a karja Carlisle-nak, ahogyan mozgott a keze, ez rész folyamatosan merev maradt. El se tudtam képzelni, ilyen sérüléssel a karján hogyan tudott olyan precíz sebész lenni. Először az ő javaslatára, csak egy másik, sértetlen helyen nyaltam meg a bőrét. Nem is történt semmi. Megnyaltam a sebhelyet. Carlisle felüvöltött fájdalmában. Nem tudtuk hogyan segíthetnénk rajta, de mire bármit tettünk volna, ő már intett, hogy semmi baja sincs. A bőre pezsegni és forrni kezdett a sérülés helyén. Néhány másodperccel később a pezsgés abbamaradt Carlisle pedig lenyugodott. Fekete váladék folyt lefelé a karján a sebhelytől. Pontosabban a sebhely helyétől. A mérgem meggyógyította a vámpírok égési sérülését. Bele sem gondoltam mit jelent ez. A bőre olyan volt, mintha soha nem is lett volna megsérülve, még vámpírszemmel sem látszott rajta sérülés.
– Bella, ez csodás! Kétszáz éve hordom ezt a sebet. Megszűnt a merevség a karomban. Köszönöm. Kíváncsi lennék, te hogyan viszonyulsz a tűzhöz.
– Nem bírod abbahagyni, míg választ nem kapsz a kérdéseidre? – kérdeztem tőle, mosolyogva.
– Bocsáss meg, Bella! Nem kérhetem ezt tőled. Ez már pofátlanság volt a részemről, elkapott a kutatási láz, ne haragudj!
– Nem haragszom, de most már én is kíváncsi vagyok.
– Ne! – kiáltott fel egyszerre Edward, Nessie és Jacob.
– Nem lesz semmi baja. – szólt közbe halálos nyugalommal, Alice. Ő ugyanolyan szemekkel nézett rám, mint Edward az előbb.
– Mindjárt jövök. – ezzel felrohantam a szobánkba. A régi cuccaim közt volt egy elég méretes gyertya, levittem a nappaliba. Meggyújtottam, és fölé tartottam a kezemnek azt a részét, ahol anno James megharapott. Fájt, de korántsem úgy, mint kellett volna. Láttam, hogy a sebhelyemet rajzoló vonalak egyre feketébbek, de mellette a bőröm ugyanolyan, mintha semmi sem történne. Kicsivel később láttam, hogy a sebhelyemből lilás füst kezd szivárogni, Edward ekkor odarohant mellém, hogy ellökjön, vagy a gyertyát elvegye, de elkaptam a gyertyát, őt meg egyszerűen a testemmel visszalöktem. – Edward, bízz bennem! Tudom, mit csinálok! – mindjárt vége. A lila füst felerősödött, majd a sebhellyel együtt semmivé foszlott. Kiégettem magamból James nyomát, örökre. Tovább melegítettem a karom a gyertyával, de a sebhellyel együtt a fájdalom is megszűnt. Már láthatóan izzott a karom, de nem fájt, és úgy nézett ki, nem is hat rá a tűz. Láttam Edward arcán a félelmet tükröződni attól, hogy végül mégis valami bajom lesz, ezért abbahagytam. Édes illata volt a karomnak, pont olyan, mint bármelyik vámpírnak, csak intenzívebb, de ahogyan lehűlt a karom, az illat is megszűnt. Eltűnt a sebhely a karomról, tökéletes lettem. Elhűlve nézett rám mindenki a szobában. Nem értettem, miért.
– Mit néztek?
– Hát nem érted, Bella? – kérdezte tőlem Edward, szeretettel átitatott hangon.
– Nem.
– Bella, te tényleg halhatatlan vagy.
– Eddig is az voltam. Most mi… – ahogy a kérdést kiejtettem volna a számon, megvilágosodtam. Nekem a tűz sem ártott. Ez azt jelenti, hogyha akarnék, se tudnék meghalni, mármint végleg. Ekkor értettem meg, mit jelent ez.
– Bella, te halhatatlan vagy a halhatatlanok között. – közölte Carlisle a tényt, ha még valakinek nem lett volna világos.
Magamba roskadtam. Át kellett gondolnom mindent. Eddig úgy voltam vele, ha egyszer megunjuk a létezést Edwarddal, majd máglyára vetjük magunkat, vagy valami hasonló extrém öngyilkossági módot találunk ki magunknak. Mert abban biztos voltam, hogy egymás nélkül egyikünk sem akarna létezni. Ezek szerint viszont, ez lehetetlen. Képtelen vagyok meghalni. Ha valaha kipusztul a föld élővilága, én akkor is itt leszek. Lehet, hogy magányosan, míg maga a Föld is el nem pusztul a Nap által. Talán annak a tüze elég lesz, hogy megsemmisítsen. Mennyi is? Földrajzból vagy fizikából tanultam? Még úgy ötmilliárd év. Kimondani is sok. Önző gondolatom támadt. Magányosnak lenni, ha valami fatális hiba miatt Edward meghalna. Nem, azt soha! Nem bírnám elviselni. Valahogy őt is olyanná kell tennem, mint én magam, ha lehetséges. Közben láttam, hogy Alice elréved egy pillanatra, majd nagyon furcsán néz rám. A gondolatmenetemet Emily akasztotta meg. Odajött mellénk és a karját a gyertya lángjába tartotta. Egy perccel később sziszegni kezdett, de már az ő karja is izzott, amikor kivette a tűzből. Látszott a kezén a tűz nyoma, de azonnal el is tűnt, amint kivette a tűzből.
– Bocsáss meg, Emily! Nem tudtam, hogy igazi öröklétre kárhoztatlak a mérgemmel.
– Semmi baj, Bella. Majdcsak túléljük valahogy. – kacsintott, miközben rám mosolyogott. Látszott rajta, hogy hirtelen támadt egy ötlete. – Más valami! Átjöttök La Push-ra hálaadáskor?
Jacob és Sam összeugró szemöldökkel néztek egymásra. Látszott mindkettőn, hogy sötét gondolatok járhatnak a fejükben Emily ötletétől. Edward hangosan nevetni kezdett. Nem tudtam milyen gondolatokat hall, de abban biztos voltam, hogy hamarosan mind nevetni fogunk.
– Fiúk, nyugi! Mindketten ugyanarra gondoltok. Senkinek sem lesz szerintem ellenvetése, ha ti ketten vállvetve kiálltok a dolog mellett. – hálás voltam Edward képességért, most jó kis félreértést sikerült neki megakadályozni.
– Azt hittem, te ellenezni fogod! – vetette oda Jacob Samnek.
– Én meg azt, hogy te.
Felnevettek mindketten. Alice, mivel buliról volt szó, azonnal átvette az irányítást. Követhetetlen tempóban kieszelt egy délelőttől késő estig tartó bulit, hálaadás napjára.
– Listát kérek a hozzávalókról, amit meg kell venni! – szólt mosollyal az arcán Carlisle, miközben, még mindig a karját mozgatta, földöntúli elégedettséggel a szemeiben. – Természetesen az összes költséget én állom! Vita nincs!
– Az jó! – trillázott Alice hangja. Lehet, hogy Carlisle megbánja még ezt a hirtelen kijelentését. Alice egyből nagyobb dolgokban kezdett gondolkodni így, hogy nem kell visszafognia magát a költségek miatt.
A hozzávalók beszerzését rám hagyta Alice, mint az első számú segédjére. A házassági évfordulónk megszervezése óta, már partner voltam ebben.
0 comments:
Megjegyzés küldése