Nagysokára itt az újabb rész, már nem is mondok semmit.
Alaszka
Nem mertük megkockáztatni, hogy repülővel vigyük Emilyt Alaszkába. Kora este indultunk el, másnap délutánra értünk el Kantishnahoz, a legközelebbi emberi településhez attól a helytől, amit Jasper és Tanyaék előkészítettek a számunkra, a Carlson-tónál. Kantishna mellett az erdőben hagytuk az autót és az ölemben vittem Emilyt a rejtekhelyünkre. Egy kis erdei lak volt az egész, mindenféle emberi dolog nélkül, hiszen nem volt szükségünk semmire. Egy ágy, egy szék, és egy mosdótál volt az egész berendezés, valamint két bőrönd ruhanemű, Alice jóvoltából. Hetven kilométerre voltunk minden emberi településtől és eléggé hideg kezdett lenni az időjárás ahhoz ilyenkor Alaszkában, hogy emberek kószáljanak magányosan, ilyen messzire a civilizációtól. Maga Kantishna is csak egy néhány házból álló prémvadász közösség volt, alig száz lakossal, meg néhány elvarázsolt aranyásóval, akik még reménykedtek abban, hogy aranyat találnak az Eldorado-patakban. Ahogy megérkeztünk, nyugalomba helyeztük Emilyt az ágyon. Jasper és Edward elmentek vadászni és felderíteni a területet körülöttünk, hogy hol, mit lehet találni.
– Emily, fogom a kezed. Te ezt nem érzed a tűztől, ami elnyom még benned minden idegi érzékelést, de kérlek, szorítsd össze a kezed, hogy tudjam, van értelme annak, hogy magyarázni kezdek! – miután megszorította a kezem, folytattam. – Mindenkinél más-más ideig tart az átváltozás, de kb. a felén már túl vagy. Innentől egyre könnyebb lesz, és nehezebb. Figyelj arra, hogy mit, és hogyan kezdesz érzékelni! Próbáld meg szétválogatni a rád törő ingereket, illatokat, hangokat! A szemed egyelőre tartsd csukva, hogy ne érjen egyszerre túl sok inger, mert nehéz lesz odafigyelned mindenre…
Ebben a stílusban magyaráztam neki órákon át, hogyan fog megváltozni, ahogyan a világot érzékeli. A kínjai ellenére, a magyarázatom hatására nyugodtabban kezdett lélegezni, fel tudta dolgozni a rá ható megnövekedett érzékelési dömpinget, ami a vámpírérzékeinek volt köszönhető. Mindent felsoroltam neki, amire csak emlékeztem az átváltozás folyamatából, azzal a különbséggel, hogy összekötöttem neki az idővel a dolgokat, mert emlékeztem, hogy az volt a legrosszabb az egészben, hogy nem tudtam meddig fog tartani még a szenvedés. Éreztem, ahogyan lassan hűlni kezd a bőre a mi hőmérsékletünkre, arról pokoli ötven fokról, amire felszökött az átváltozás kezdetekor és érezni kezdtem azt a semmivel össze nem téveszthető majdnem-napfény-méz-orgona illatot, ami egyértelműen elárulta, hogy valaki vámpír. A végéhez közeledett az átalakulása. Meséltem neki a gyorsaságáról, hogy ne lepje meg, és az erőről, amivel rendelkezni fog. Bár osztatlan vélemény volt róla a családban, hogy nálam erősebb még újszülöttként sem lesz, hiszen a fizikai erőm, nekem, nemhogy csökkent volna, hanem nőtt az elmúlt egy évben. Erősebb voltam egymagam Emmettnél, Alice-nél és Jacobnál együttvéve. Ez akkor derült ki, amikor fogadásból kötélhúzásba kezdtünk. Hármójukkal is elbírtam egyszerre. Folytattuk volna az erőpróbát, de a vastag drótkötél nem bírta és elszakadt. Egy kicsit zavart, hogy nem tudom, pontosan mekkora erő felett rendelkezem, de nem érdekelt annyira, hogy mindenáron meg akarjam tudni. Tudtam, hogy elegendő ahhoz, hogy akár egymagam megfékezzem Emilyt, ha képtelen lenne uralkodni magán. A mentális erőmről már nem is beszélve. Estére Edward és Jasper visszatértek a vadászatból, valamint Alice is befutott Tanyaval együtt. Ő csak addig maradt, míg megtudakolta van-e még szükségünk valamire, azután otthagyott minket és elvitte a kocsit az erdőből, ahol hagytuk. Nem lesz rá szükségünk egy ideig. Hogy mennyi ideig, az, rajtam, és Emily önuralmán múlott. Edward halotta már Emily gondolatait, érzékelte a száraz, égető szomjúságot a torkában, ami a legveszélyesebb ingert jelentette az összes közül. Elérkezett a reggel. Emily szívverése alapján biztosak voltunk már benne, hogy a mai napon új vámpír születik. Nem fog még egy napig tartani. Edward módszere volt ezek szerint a legkíméletesebb, ha lehet a pokol kínjait kíméletesnek nevezni, amivel az átváltozás jár. Ekkor már az ébredése utáni dolgokról beszéltem neki, néhány órával megelőzve az események bekövetkeztét. Így reméltem, hogy van ideje felkészülni az elkövetkező dolgokra, és nem lesz szükség rá, hogy erőszakkal tartsuk ellenőrzés alatt. Figyelmeztettem szinte percenként, hogy ne engedjen a hirtelen rátörő érzelmeknek. A dühnek és a félelemnek, felhívtam rá a figyelmét, hogyha nehéz is, próbáljon gondolkodni mielőtt bármit is cselekszik, elemezze a dolgokat mielőtt elhamarkodott döntést hoz. Figyelmeztettem rá, hogy úgy fogja érezni, hogy mi veszélyt fogunk érzékelni és ezt ő is érezni fogja, de ő maga lesz a veszély forrása. Ezen az instrukciómon Jasper meghökkent. Most értette meg, hogy én ennek az érzelemnek az átlátása miatt tudtam megállni annak idején, hogy nekik támadjak, hiszen rájöttem az előzőleg elmondottak alapján, hogy én voltam a veszélyforrás úgy, ahogyan most Emily is tudni fogja, hogy a veszélyt ő fogja jelenteni, semmi más. Miközben folyamatosan beszéltem Emilynek, Alice a jövőt elemezte az elkövetkező néhány napra előre, és minél többet magyaráztam Emy-nek, annál inkább vált békéssé az előttünk álló néhány nap eseményeinek sora. Edward is érzékelte, hogy Emy gondolatai egyre tisztábbak, tisztábbak, mint bárkié a családban a születésükkor. Persze az én gondolataimról nem tudott nyilatkozni. Jasper is úgy érezte, hogy Emily érzelmei egyre nyugodtabbak, egyre kevésbé tűnt kiszámíthatatlannak a viselkedése. Úgy látszott, ez lehet a vegetáriánus vámpírok létrehozásának módszere, hogy ne legyünk vérengző szörnyetegek mielőtt megtanuljuk kordában tartani a ránk törő érzéseket. Nem mintha szándékunkban állt volna, akár még egy vámpírt is létrehozni, de ki tudja, mit hoz még a jövő. Jasper is figyelmesen hallgatta minden szavam. Annak ellenére, hogy ő volt a legidősebb a családban Carlisle után, én pedig még néhány óráig a legfiatalabb, neki volt a legnehezebb megküzdenie a vérszomjával, de láttam rajta, hogy a mondókámból sok mindenen megütközik és rácsodálkozik, ahogyan megérti, miként vagyok képes olyan könnyedén ellenőrzés alatt tartani a vágyaimat, és hogyan vagyok képes azokat úgy irányítani, hogy ne jelentsek veszélyt a világra. Szerintem, anélkül, hogy akár magának is bevallotta volna, tanult abból, amit Emilynek mondtam. Lehet, hogy neki is könnyebb lesz megállni, hogy ne akarjon embert ölni. Jaspert látva bántam már, hogy korábban nem beszélgettem vele erről. Nem sokkal dél előtt hallottuk, ahogy Emily szíve elkezd egy fizikailag képtelen sebességgel verni. Körülálltuk az ágyát és vártuk, hogy mikor lesz vége. Felemelkedett a teste az ágyról a fájdalom hatására és egy velőtrázó sikoly hagyta el a száját, amikor a tűz a szívében a tetőfokára hágott, majd hirtelen két halk, bizonytalan zökkenés után, teljes lett a csend. Vége lett. Új vámpír született. Jasper és én előre álltunk, Edward elém akart furakodni, de nem hagytam neki, még mindig benne volt a beidegződés, hogy megvédjen.
– Edward, erősebb és gyorsabb is vagyok nálad, és valószínűleg Emilynél is. Ne sodord magad veszélybe, nekem nem tud ártani! Benned viszont csúnya kárt tehet. Csak figyeld, kérlek a gondolatait és figyelmeztess, ha kitörni készül!
Emily kinyitotta a szemeit. Az első mozdulata a saját arcára vitte a kezét, hihetetlenül gyors volt, bár tudtam, hogy amikor Emmettet a nyáron lebirkóztam még ennél is gyorsabb voltam egy hajszálnyival, nem aggódtam hát, mi lesz, ha Emily bevadul.
– Emy, csak lassan! Ne felejtsd el, hogy százszor, ezerszer gyorsabb vagy a régi önmagadnál! Fizikálisan is és gondolkodásban is. – Jasper elemezte Emily érzelmeit, majd hitetlenkedve közölte velünk, hogy nehezebben, mint én, de képes irányítani az érzelmeit. – Emy, koncentrálj, gondold át, mit érzel, mi lehet az adott érzés oka! Ne engedd, hogy eluraljon egyetlen dolog, mert akkor nem te, hanem az ösztöneid fognak irányítani és az, veszélyes! Itt egy tükör, nézd meg magad, milyen gyönyörű lettél! A szemeid miatt ne aggódj, ha semmi hiba nem történik három hónap múlva ugyanolyan színváltós arany-fekete szemeid lesznek, mint nekünk!
– Ez hihetetlen! Ez a földöntúli szépségű lény, tényleg én vagyok?
– Igen, Emily. Drága lányom. Most már így kell gondolnom rád. Hiszen én adtam neked a halhatatlanságot, én vagyok a felelős érted, míg meg nem tanulod uralni magad. Az én mérgem hozott létre téged. Azt hiszem, Sam nem fog csalódni a látványban. Ott kell lennem, amikor találkoztok.
– Bella – szólalt meg, Alice – vigyétek el vadászni, ha már nem lesz szomjas…
Hirtelen kedvem lett volna megölni Alice-t. Mielőtt megérkezett átbeszéltük a fiúkkal, hogy csak én beszélek Emilyhez, a szomjúságot és a vadászatot én kezdem el emlegetni neki, amikor már kint leszünk az erdőben. Alice beleköpött a levesembe. A következő események a másodperc egy ezred része alatt zajlottak. Alice és Jasper fel sem fogta, mi történik, míg Edwardnak csak a rémületet láttam kiülni az arcára, mialatt Emily a vérszomjától és a rátörő dühtől hajtva, amit a belőlem áradó érzelmek váltottak ki belőle, Alice felé vetette magát, ugyanis Alice, közte és az ajtó között állt. Nem mintha akár a fal is akadályt jelentett volna, ha meg akar szökni. Rátámadt Alice-re, de én elkaptam röptében, pedig dupla távolságot kellett megtennem, mint Emilynek, de még így is gyorsabb voltam. Hátraszorítottam a karjait, miközben magamhoz is húztam, így mozdulatlanná tettem. Arra számítottam, hogy ki kell ütnöm a tudatát, de meglepő módon elég volt a fizikai erőm is a megállításához.
– Emily! Gondolkodj! Nyugalom! Most azonnal indulunk vadászni. – éreztem, ahogy megszűnik az ellenszegülés az erőmmel szemben és visszanyeri az önuralmát. – Elengedhetlek?
– Igen, azt hiszem. Bocsássatok meg! Most kezdem érteni, mire figyelmeztettél. Ez borzalmas. Alig tudom kordában tartani az érzéseimet.
Gyönyörűen csengett a hangja neki is, mint Alice-nek, és nekem is, figyeltem, ahogy tudatosul benne a saját hangja csengése. Énekelgetni kezdett. Olyan volt akár a tavaszi szélben a fémből készült szélcsengő hangja. Csodálatos volt hallgatni a hangját. Embertelenül szép volt csakúgy, mint az egész lány. Ha nem lettem volna tisztában vele, hogy ugyanolyan jól nézek ki, mint ő, még irigykedtem volna is rá. Jó előjel volt, hogy máris el tudta terelni valami a figyelmét a szomjúságról.
– Emy, Nagyon jól csinálod, eddig csak Bella volt képes így irányítani magát. – mondta neki Jasper, megnyugtatásul. – Nem is lett volna semmi baj, ha Alice nem kotyog feleslegesen.
Alice megsemmisülten állt a sarokban.
– Bocsánat, de nem tudtam, hogy miben egyeztetek meg! – természetesen mostanra már tudta, hogy mit akarok a fejére olvasni, hiszen kileste a jövőből. Miután bocsánatot kért, természetesen már értelmét veszítette a letolás.
– Semmi baj, Alice! Emy, ha már Alice belerondított a dolgunkba, akkor gyerünk vadászni, talán tényleg könnyebb lesz.
Elindultunk a tavat megkerülve északnyugat felé, mivel Kantishna délkeletre volt tőlünk, el akartam vinni Emilyt az emberek közeléből, amennyire csak lehet. Nem akartam felesleges kockázatot vállalni. Emily a kitörése után szándékosan csigalassúsággal reagált mindenre. De így nem lehetett vadászni, ha valakinek nem voltak olyan képességei, mint nekem. Megéreztem egy rénszarvascsorda illatát a haladási irányunkból.
– Emily, állj meg! Hunyd le a szemed! Szagolj! Mit érzel? – azonnal azt tette, amit mondtam neki. Figyeltem, ahogyan összpontosít a szaglására, én is ilyen lehettem egy éve. Olyan furcsa érzés, alig egy éve vagyok az evolúció csúcsragadozói között, az öröklétben ez csak egy pillanat, de máris egy új vámpírt tanítok arra, hogyan kell élni a mi életmódunkat.
– Valami meleg és nedves hívogató illatot, arról. – mutatott a szarvascsorda irányába.
– Mit tennél? – emlékeztem rá, ahogy Edward vadászni tanított annak idején.
– Futni szeretnék az illat után.
– Nagyon jó, tedd azt! Követni foglak. Ne gondolkodj! Most csak az ösztöneidre hallgass! Megakadályozom, ha valami rosszat tennél.
Emy nekiiramodott a szarvasok irányába, én pedig utána, hogyha valami rendkívüli történne, mint nálam régen, közbe tudjak lépni. Sokkal könnyebb dolgom volt, mint anno Edwardnak, nekem csak másfél kilométeren belül kellett maradnom hozzá, hogy ki tudjam ütni, ha emberre készülne támadni, de éreztem volna, ha emberek vannak a közelben. Távol voltunk a civilizációtól. Nem lettem volna a szarvasok helyében. Emy pont úgy összekente magát, mint én, régen. Öt szarvast ölt meg, mire lenyugodott. Én is elengedtem a bennem élő szörnyet. Nekem viszont elegendő volt egyetlen állat vére, hogy egy időre kioltsam a szomjamat. Emily csendben figyelte a technikámat. Már majdnem olyan jó voltam ebben, mint Edward.
– Nyugi Emy, egy év múlva te is ilyen jól fogod csinálni, ha nem jobban, hiszen te még a farkasoktól is tanulhatsz trükköket! – mosolyogtam rá, vérben fürdő fogsorral a számban.
Egy halandó ember azonnal pánikrohamot kapott volna a látványtól, de Emily csak félrefordított fejjel nézett rám hidegen, mint egy ragadozó, hiszen az is volt. Aztán hirtelen, megenyhült az arca, és széles mosolyra húzta a száját.
– Bella, úgy érzem, teli vagyok. Valahogy… nyugodtabbnak érzem magam.
– Igen, ha jól vagyunk lakva, sokkal jobban tudunk összpontosítani más dolgokra. De gondolom te is érzed, hogy a szomjúság nem múlt el teljesen.
– Érzem. Még mindig száraz a torkom, de legalább nem ég.
– Emy, ezzel együtt kell élnünk. Már mondtam neked. Most pedig lazíts, utána pedig gondolj arra, hogy a szomjúságot elzárod az elméd egy hátsó zugába, ahonnan nem is engeded előjönni addig, míg kibírhatatlan nem lesz! Gondolj másra! A Sam iránt érzett szerelmedre, a falkára, arra a nagyhangú jópofa társaságra, akiket folyamatosan jól kell lakatnod.
– Mikor találkozhatok velük?
– Még nem tudom. Elég biztató, hogy ennyire tudod magad irányítani, de amíg nem vagyok benne biztos, hogy képes vagy uralni a vérszomjad egy emberrel szemben, addig nem merlek visszavinni La Push-ra. A falkával könnyebb lesz, mint az emberekkel. Emy, tudod, hogy Jake mit jelent nekem, ezért tudnod kell azt is, hogy nem sértés, amit most mondok, de jobb, ha ezzel tisztában vagy. Nekik kb. annyira csábító az illatuk számunkra, mint az állatoké. Viszont egy olyan emberé, mint te voltál, sokkal izgatóbb. Sőt, lehet, hogy most már a te számodra is létezik valahol olyan valaki, mint Edwardnak én voltam. Egy olyan emberi lény, akinek az illata úgy hat rád, hogy szinte képtelen vagy ellenállni neki. De emlékezz rá, és legyen példa előtted, hogy Edward kibírta, hiszen nem ölt meg engem, pedig még érezte is a vérem ízét a szájában!
– Hogyan? Edward megharapott és nem változtál át?
– Nem. Egy másik vámpír harapott meg, de ezt te is tudod. Csak most még nagyon nehéz rá visszaemlékezned, de nyugodj meg, ha eleget foglalkozol a régi emlékeiddel, akkor megmaradnak. Edward csak kiszívta a mérget, hogy ne változzak át. Ha akkor nem teszi meg, pont annyi idősen változtam volna át, mint te, vagy haltam volna meg, ha nem bírt volna megállni. Így, hogy közülünk való vagy, már te is látod a csuklómon a sebhelyet. Mint ahogyan Jasper arcán és testén is. Ő több újszülött vámpírt ölt meg, mint amennyit mi valaha is látni fogunk. De ne félj, te máris lenyűgözted! Máris majdnem olyan jól uralod magad, mint én. Mostantól csak egy másik vámpír tud rajtad sebet ejteni úgy, hogy nyoma maradjon.
– Honnan tudod? A farkasok is képesek megsebezni.
– Az igaz. De Edwardot a nyáron egyszer „játék” közben megsebezte Jake, a karján. Azt hittük nyoma marad neki, de egy perc múlva már el is tűnt a fognyom. Fordítva hála az égnek nem történt meg a dolog, mert úgy gondoljuk, hogy az, halálos lenne a farkasokra, bár amikor Victoria seregével küzdöttek, szerintem kapniuk kellett néhány sebet, de senki sem halt bele. Lehet, hogy immunisak a vámpírméregre. Azért vigyázz, ha majd Sammel csókolózol!
– Köszi, Bella! Erről eddig nem volt szó. Gondolj bele, évszázadokon át együtt lehetek a szerelmemmel, csak éppen nem csókolhatom meg, mert lehet, hogy megölöm vele!
– Emy, nyugi! Én is csókolóztam Edwarddal, sőt mást is csináltunk az esküvő után, mégsem lett tőle semmi bajom egy terhességen kívül, csak azt mondtam, légy óvatos, míg ki nem derítjük, hogy mi történik, ha egy vámpír megsebez egy farkast! Még az is lehet, hogy mire hazatérünk, Carlisle és Jacob kikutatja a dolgot.
– Ezt meg, hogy érted?
– Emy, te most már ugyanolyan „kettős ügynök” vagy, mint Jacob és én. Emlékszel a szülinapomkor már beszéltem róla, Jacob és Carlisle együtt kutatják a vámpírok és a farkasok genetikai vonásait. Valahogyan le kéne tesztelni, hogy a vámpírméreg mit tesz egy farkassal, vagy legalább a vérével. Lehet, hogy mondani fogom nekik, teszteljék le a vért egy kémcsőben. Gyerünk vissza, szerintem már aggódnak, hogy mi van velünk!
Visszatértünk a többiekhez. Volt egy aljas próbám Emily számára, de ezt csak egyszer lehetett eljátszani. Túl korai lett volna még. Várnom kellett vele, hogy szomjasabb legyen. Tanítani is akartam még, hogy jobban tudja uralni az ösztöneit.
– Na, hogy ment? – Kérdezte Jasper és Edward szinte egyszerre.
– Kérdezzétek meg Emilytől!
– Teli vagyok, de nagyon összekentem magam. Azt hiszem, sosem leszek olyan ügyes, mint Bella.
– Emy, elsőre sokkal jobban sikerült neked, mint neki. Bellának még a ruhája is szétszakadt az első alkalommal. – válaszolta neki Edward, miközben a lefegyverző mosolyával nézett rám.
– Nagyon vicces – szóltam vissza, gúnyosan. – Emilynek rénszarvasok jutottak, amik nem védekeznek, míg én elsőre kikaptam egy embert, akit nem bántottam, és egy pumát, ami átszabta a ruhámat, mielőtt büdös antilopokat kaptam volna el, ha nem emlékeznél rá!
Rávetettem magam Edwardra és letepertem a földre, majd elkezdtem csókolni, ahol értem. Tudtam, hogy három nap múlva ő hazamegy, hogy bejárjon az egyetemre, nehogy nagyon feltűnjön valakinek, hogy mindketten lógunk. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy napokig nem fogok vele találkozni. Emily hitetlenkedve nézte végig, ahogyan Edwardot lebirkóztam. Hallomásból úgy tudta, hogy Edward a leggyorsabb a családban, ami a futást tekintve igaz is volt, de a nagyobb erőm miatt le tudtam győzni abban is. A többi dologban azonban gyorsabb és erősebb voltam bárkinél, a tetejében pedig még ott volt a mentális fegyverem, ami halálossá tett bárki ellenében. Láttam, hogy magyarázatra szorul a dolog, ezért megálltam. Lemásztam Edwardról és egy rántással talpra ugrasztottam őt.
– Emily, tudom, hogy homályos az emberi emlékezeted, de gondolj vissza arra, amikor megjöttünk Dél-Amerikából, és a törzsi tanács elé vittük a hatalmamat. Emlékezz, mi történt akkor! Emily, hacsak meg nem lep valaki úgy, hogy nincs időm koncentrálni, ami a gyorsaságomat ismerve szinte kizárható, engem gyakorlatilag semmilyen élőlény vagy élőhalott sem képes legyőzni. Ezért merek veled, az újszülöttel egyedül maradni. Ha nem lenne más megoldás, egyszerűen kiütöm a tudatod, vagy darabokra szedlek, ha másképp nem tudlak megfékezni. De ne félj, ez csak a végső lehetőség lenne, ha másként nem bírnék veled, de ettől nem tartok, úgyhogy neked sem kell félned!
Három nappal később Eleazar meglátogatott minket. Néhány órán át volt csak velünk, de megállapította, hogy Emy-ből nyomkövető lesz, méghozzá nem is akármilyen. Csak Demetri és a néhai James képességeivel lehet majd jellemezni az adottságait. Megkockáztattam, hogy Emilyt magára hagyjuk egy kicsit. Csak addig, míg Edwardot, Jaspert és Eleazart elkísértem egy darabon a hazavezető útjuk elején. Oka volt a dolognak, nem akartam, hogy Emy hallja a beszélgetésünket.
– Mit szóltok, milyen? – kérdeztem tőlük, amikor már biztos voltam abban, hogy Emily semmilyen módon sem hallhatja meg azt, miről beszélünk.
– Bella, lenyűgöző vagy. Egyszerűen hihetetlen, amit tettetek Emilyvel. – lelkendezett Jasper. – sok minden világossá vált számomra is, abból, amit Emilynek magyaráztál az átalakulása közben. Teljesen más megvilágításba került számomra is sok minden. Lesz min elmélkednem, míg otthon leszek. Egy hét múlva találkozunk. Szia! – ezzel Jasper el is futott Eleazarral Tanyaék lakhelye irányába, jó érzéke volt hozzá, hogy mikor válik terhessé a jelenléte.
– Drágám, csoda vagy! Eszméletlen dolgokat viszel véghez. Emily most olyan stabil, mint Jasper a jobb napjain, pedig még négy napja sincs, hogy felébredt. Azt hiszem, ha valaha létre kell hozni még olyan lényt, mint mi, te fogod tanítani az újszülöttet. Nem akarok elhamarkodott lenni, de úgy tűnik, csak azon múlik a dolog, hogy az illető fel legyen készítve arra, ami történni fog vele, és máris képes lehet uralni az ösztöneit.
– Vissza kellene mennem hozzá. Nem akarom túl sokáig magára hagyni, most még bármi történhet. Vigyázzatok magatokra. Kate-nek megígértem, hogy Nessie-t elhozzuk hozzájuk. A hétvégén elhozhatnád. Majd meglátom, mire jutok Emyvel, lehet, hogy Nessie közelébe lehetne engedni. Mégiscsak Nessie-nek a legkevésbé csábító az illata, a vére és a szíve ellenére.
– Biztos, hogy Nessie-t kísérleti nyúlnak akarod használni?
– Semmi kísérlet nem lesz benne. Igazság szerint máris emberek közelébe merném engedni. Emy nagyon ügyes. Látszik rajta, hogy meg akar felelni az elvárásoknak. Nem csak a mieinknek, hanem a Quileute-okénak is. Most ki fogom éheztetni és meglátom, hogyan tudja megfékezni magát, ha emberi vérszagot érez.
– Bella, ekkora kockázatot ne vállalj! Egy ember életét ne veszélyeztesd!
– Dehogy veszélyeztetem, van az egyik bőrönd aljában egy önmelegítő vérkonzerv, Carlisle-tól kértem.
– Hogy te milyen rafinált egy róka vagy! Mindig meg tudsz lepni valamivel, amire nem számítok.
– Az adta az ötletet, amikor láttam, hogy Jasper nyeldesni kezd a véres zacskók láttán a kórházban. Mielőtt a hétvégén megjöttök, szerintem letesztelem. Majd gondolatban megüzenem, hogy Nessie-t hozd-e magaddal. Még valami, támadt egy ötletünk miközben vadásztunk Emilyvel. Kérd meg Carlisle-t, hogy nézze meg Jake vére és a mérgünk, hogyan reagál egymással egy kémcsőben, ugyanis Emy aggódik, hogy mi lesz Sam-el, ha véletlenül meg találná sebezni.
– Rendben drágám, figyelni fogok, meg átadom Jake-éknek az ötleteteket. Ideje visszamenned!
Ezzel hátat is fordított, hogy magamra hagyjon teljes hat napra. Nem bírtam volna elviselni, ha meg sem csókol, mielőtt otthagy, de egy év óta helyzeti előnyöm van az életem párja felett, sokkal erősebb vagyok nála. Elkaptam hátulról, visszafordítottam és azon a módon csókoltam meg, ahogyan az ébredésem után, szinte rácsavarodva a testére, azzal a különbséggel, hogy most nem voltak szemtanúk, akik megzavartak volna. Nem bírt ellenállni a testem csábításának, ott helyben egymásnak estünk egy gyors pásztorórára. Miután abbahagytuk, még egyszer megcsókolt, azután elindult hazafelé, én pedig vissza Emilyhez.
– Oké Emy. Folytassuk! Rengeteg mindent kell még megtanulnod a világunkról, amiben mostantól élni fogsz. Először is…
Három napon át, magyaráztam neki a vámpírok világának törvényeit. Leírtam neki szóban mindenkit, aki tud rólunk. Kiben bízhat meg és kiben kételkedjen bármit is mond vagy tesz. A negyedik napon éppen azt ecseteltem neki, mennyire nem célszerű a Volturival ujjat húzni, amikor Emily az erdőben sétálva, hirtelen felkapta az orrát és szimatolni kezdett.
– Hé, Emy! Szomjas lettél? – kérdeztem tőle vidámkodva, de az aggódó arckifejezését látva, belém fagyott a szó. – Mi az? Mit érzel? – kérdeztem tőle, olyan halkan suttogva, hogy tőlünk néhány méterre már nem hallhatta senki. Az elmúlt néhány nap alatt kiderült, Emily szaglása és hallása jobb, mint amilyen az enyém valaha is lesz. Igaza lett Eleazarnak, Emy nyomkövetésben fog jeleskedni vámpírként, ami az indián származását tekintve nem is lett túl nagy csoda.
– Két idegen, de vámpírok. – ekkor már én is éreztem az illatukat. Valahogyan ismerős volt a szaguk, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Utána pedig, már nem is kellett gondolkodnom tovább. Megláttam őket, ahogyan ők is minket. Egyetlen röpke pillanatra megijedtem. Nem volt már idő semmit sem tenni. Felix és Jane. A „legerősebb” és a „legfájdalmasabb” vámpírok, akiket csak ismert a világunk, eddig. Elővigyázatosságból rögtön felhúztam a pajzsomat kettőnk köré. Nem akartam esélyt adni Jane-nek, hogy használni tudja a tehetségét akár Emilyvel szemben is. Tudtam, hogy velem szemben akkor is tehetetlen lenne, ha csak ember lennék még mindig, de ő is megtanulta kevesebb, mint egy éve, hogy nem tud mit tenni, ha a pajzsom a helyére kerül. Csak arra nem számított, hogy már nem kell görcsösen koncentrálnom azért, hogy senki ne tudjon ártani nekem. Lazán álltunk velük szemben, hiszen Emy tisztában volt vele, mire vagyok képes. Jane szólalt meg.
– Ah! Bella a „vegetáriánus” családból. – mondta maró gúnnyal és lenézéssel a hangjában, ettől a hangnemtől elöntött a düh. Ő is tagja volt annak a „bandának” amelyik meg akarta ölni a lányomat és vele együtt az egész családomat. Éreztem, hogy rossz vége lehet a találkozásunknak, csak nem úgy, ahogyan azt ők várták.
– Ah! – vettem át a hanghordozását – „fájdalom” Jane, és „én vagyok a legerősebb” Felix a Volturitól. – bőszítettem őket, miközben a képükbe vigyorogtam. Szegény Emily halálra válva állt mellettem, hiszen alig néhány órája meséltem neki erről a két halálos vámpírról, többek közt. Kíváncsi lettem volna az arcára, ha tudta volna, hogy kínok közt fetrengene a földön, ha én nem állnék mellette egy olyan mentális pajzzsal, ami az összes létező vámpír praktikát képes elhárítani. Éreztem a pajzsomon, hogy Jane próbálkozik Emily felé, de volt egy óriási különbség a tavalyi és a mostani érzés között. Akkor minden akaraterőmre és összpontosításomra szükségem volt, hogy egy ilyen támadást visszaverjek, most viszont csak a tudatom peremén érzékeltem, hogy valami piszkálja a pajzsomat. Ezt én tudtam, de ők nem.
– Bemutatnád a kis védencedet, mert az illata alapján nem tudom eldönteni, ki hozhatta létre. Nem ismerem fel, ki volt az öreg vámpír, aki létrehozta! – feldobta a labdát, amit lecsaphattam.
– Nem ismerheted fel, ugyanis egyáltalán nem öreg a vámpír, aki létrehozta őt, alig egy hete.
– Ne szórakozz velem, Bella Cullen! Egy alig egy hetes vámpír minden, csak nem ilyen nyugodt, hanem egy vérengző fenevad, akit alig lehet korlátok közt tartani.
Valami olyan történt, amire én sem számítottam, Emilyből kitört az indián büszkeség.
– Jane, előtted áll az a vámpír, aki létrehozott engem, hogy megmentsen a biztos haláltól. Ne merd őt ócsárolni és a családját, mert arra sem vagy méltó, hogy a nevüket a szádra vedd! Náluk nemesebb lelkű lény nem sok létezhet a földön. Te aljas vérszívó gyilkos. Miattatok változott meg az élete a törzsemnek. Mit akarsz a világnak ezen a részén, ahol a békés együttélés a cél, nem pedig az öldöklés, mint felétek? Itt tiszteljük az emberi életet, veled ellentétben. Bella igazat mond, egy hete ilyenkor ébredtem fel az örök nappalra.
– Hogyan merészelsz ilyen arcátlan lenni, te csecsemő? Tudod te, ki vagyok én? Bella, te is csecsemő vagy még. Carlisle felelni fog azért a könnyelműségért, hogy hagyott téged új vámpírt létrehozni.
– Tudom hát! Egy nagyszájú vérszívó az aljasabbik fajtából, akinek a fene nagy hatalma, mit sem ér Bella ellenében. Én kértem, hogy Bella legyen a vámpír anyám, mert hozzá akarok hasonlítani, ha már ez a sorsom. Én a helyedben visszább vennék, és tisztelettel beszélnék Bellával, mielőtt móresre tanít mindkettőtöket. – ekkor rám nézett, és látva az arcomra kiült érzelmeket hozzátette: – Hacsak, nem vagy máris elkésve.
Ez kellett csak Felixnek. Egyből meg akarta védeni Jane-t. Rám támadt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, hagytam, hogy elkapjon. Tudtam, hogyha még le akarná tépni is a fejemet, akkor is egy tízezred másodperc alatt véget vethetek az egésznek anélkül, hogy bárki rájönne mi történt velük. Az én legnagyobb meglepetésemre azonban nem kellett felfednem a leghalálosabb fegyvert, ami valaha vámpírnak megadatott. Felix hiába kapott el. Szét akart tépni, de nem bírt velem. Éreztem, hogy földöntúli erő próbálja meg letépni a fejem, de azt is, hogy a testem még ennek a pokoli erőnek is könnyedén ellenáll. Hirtelen megszállt a kisördög. Hallottam Felix erőlködését és nevetni kezdtem úgy, hogy zengett tőle az erdő. Mindkettőjük rémálma lettem egyszerre. Nem hatott rám Jane illúziója és Felix olyan gyenge volt hozzám képest, mint egy ember. A szemem sarkából láttam, ahogyan Jane kifordult szemekkel próbál hatni rám, de a pajzsomat igazán még megbolygatni sem tudta, nemhogy áthatolni rajta. Megfordultam és egyetlen mozdulattal kiszakítottam magamat Felix fogásából, majd Jane felé fordultam, aki menekülni próbált, én azonban még nem végeztem. Itt volt az ideje, hogy elrettentsem őket attól, hogy még egyszer megkóstoljanak minket. Menekültében elkaptam Jane-t, majd leszakítottam a két lábát, amiket odébb dobtam. Üvöltött a fájdalomtól, amit okoztam neki. Láttam a színtiszta halálfélelmet felgyúlni a vörös szemekben, de nem bírtam még visszafogni a dühömet annyira, hogy lecsillapodjak. Közben Felix utolért, de elszámította magát, ha azt hitte, hogy nem figyelek a hátam mögé. Amikor mögém ért úgy rúgtam mellkason, hogy két fát kidöntve repült hátra és a fájdalomtól egy ideig nem is tért magához.
– Látod Jane, ilyen érzés a fájdalom, amit okozol, de most ellenfeledre akadtál. Van viszont egy óriási szerencséd. Mi nem az aljas Volturi banda vagyunk, mint ti, hanem a Cullen család. Akik arról híresek, hogy mindenféle értelmes életet tisztelnek és védenek. A mi lelkiismeretünkkel nem fér össze még az sem, hogy egy ilyen velejéig romlott vámpírt elpusztítsak, kivéve az önvédelmet, de ha akarom, hozzám se tudsz érni, tehát legnagyobb sajnálatomra, nincs okom elpusztítani téged.
Miközben ezt mondtam neki, visszatettem a lábait a helyükre és megvártam, hogy visszanőjenek a testére, és utána segítettem neki felállni. Felix meg sem próbált az eseményeket látva még egyszer megtámadni, miután összekaparta magát. Tudta, hogy esélytelen velem szemben.
– Mondjátok el otthon, hogy a Cullenekkel és a Quileute farkasokkal nem érdemes ujjat húzni! Meg se próbáljátok! A farkasok már ötvenen vannak – hazudtam, de Emy nem árult el. – Mostantól pedig mindig velük lesz egy vámpír is, aki mellesleg egy kitűnő nyomkövető, és nem utolsó sorban, Emily Young itt mellettem, Sam Uley, a falkavezér menyasszonya. Én pedig azt az erőt nem fogom elveszíteni, amit részetek volt megtapasztalni. Ha bosszút forgattok a fejetekben, akkor Volterrában hamarosan hatalmas vámpírmáglya fog égni, amit kétszáz kilós farkasok fognak körülállni, és amit én magam gyújtok fel, világos? – megéreztem, hogy hirtelen elpárolog a dühöm, és kijózanodom. Carlisle-tól nem ezt tanultam, ez nem én voltam, ez nem a Cullenek filozófiája volt. Amit tettem, az a Volturi módszere volt. Mi nem így viselkedünk, mi nem ebben a szellemben élünk. – Most pedig menjetek erről a vidékről békével, amit pedig az előbb fenyegetésként mondtam, felejtsétek el! Ne haragudjatok a kirohanásom miatt, de nagyon felbosszantottatok! Mi soha nem fogjuk emlegetni, és soha nem fogjuk megtenni, amit az előbb mondtam, ha ti nem beszéltek róla. Jane, Felix ti ketten most már tisztában vagytok az erőmmel. Csak arra kérünk titeket, hogy a béke érdekében, ha valaki támadást fontolgat ellenünk Volterrában, valahogyan beszéljétek le róla. Mi nem akarunk senkit sem bántani. De a lányom életére esküszöm, hogy irgalmatlan pusztítást viszek véghez Volterrában, ha bárki közületek egy ujjal is ártani mer valakinek, az erre lakók közül. Nem akarom, de tudjátok, hogy megteszem, ha rákényszerítetek.
Jane jutott szóhoz elsőre.
–Bella, az előbb leszámoltam a létezésemmel. Azt hittem, hogy most végem van. Hogyan vagytok képesek… ilyen gyorsan megfékezni magatokat? Olyan furcsák vagytok mind. Én… már megöltelek volna a helyedben.
Láttam rajta, hogy teljes mértékben tisztában van vele, hogy csak az én akaratomon és a jóindulatomon múlik, hogy ők most innen elmehetnek, vagy örökre eltűnnek a föld színéről, de ennek ellenére valahogy megéreztem az őszinteséget a hangjában. Eddig akárhányszor beszéltem vele, mindig fennhéjázó volt, most viszont megadta magát az általam birtokolt erőnek. Felix se számíthatott semmi jóra, mert amíg én Jane-nel voltam elfoglalva, őt elkapta Emily, és egy újszülött vámpír ellen, ha fogást talált valakin, talán csak nekem és Jaspernek van esélye a földön, hacsak nincs valami támadó mentális erő a birtokában a legyőzött félnek. Emily vasmarokkal fogta le Felixet hátulról, a jobb karjával átkarolva felix mellkasát, míg a bal keze körülölelte Felix koponyáját a homlokánál. Egyetlen rossz mozdulat Felix részéről, vagy bármi, ami feldühíti Emy-t elég lett volna, hogy egyetlen mozdulattal letépje Felix fejét. Jane és Felix nem lehettek biztosak benne, hogy Emily nem tépi le akár szórakozásból is Felix fejét, de azt én is csak remélni mertem, hogy Emily nem az érzelmeire hallgat, hanem a józan eszére, de azt is sejtettem, hogy önvédelemből simán megölné Felixet.
– Jane, más elveket vallunk az életről. Számunkra fontosabb, hogy holnap is a szemébe tudjunk nézni valakinek, mint az, hogy engedjek a pillanatnyi dühünknek, és azután szégyenkeznünk kelljen a tetteink miatt. – A nyomaték kedvéért Emyre néztem egy pillanatra, de megnyugodva láttam rajta, hogy teljesen ura önmagának, csak sakkban tartja Felixet. Ettől megnyugodtam, mert nem vagyok annyira ostoba, hogy nyíltan belekössek a Volturiba azzal, hogy megölök kettőt a legfelsőbb köreikbe tartozók közül. – Amit lehet, hogy később megbánunk. Azt a dolgot pedig, amit már megtettünk, többé nem lehet meg nem történtté tenni, tehát vigyáznunk kell rá, hogy semmi olyat ne tegyünk, ami visszavonhatatlan. Ezért állunk meg mindig, ha csak néhány pillanatra is, mérlegelni a lehetőségeket, mielőtt valami olyat teszünk, ami visszavonhatatlan. Lehet, hogy ragadozók vagyunk, de attól még nem kell szörnyeknek lennünk. Minket ez vezet.
– Köszönöm Bella, hogy megkíméled az életem! Tudom, hogy egy szadista némbernek tart mindenki a hátam mögött, és ez talán igaz is nagyrészt, de még eddig a napig soha nem kellett leszámolnom a létezésemmel, még soha nem kerültem ezelőtt olyan helyzetbe, hogy el kelljen gondolkoznom azon, milyen lehet végleg elmúlni. Bella Cullen, valamit nagyon megváltoztattál bennem az előbb. Még nem tudom mit, de… nem tudom megfogalmazni. De valamitől másként látlak, másnak érezlek. Azt viszont megígérem, bár a szavam nem sokat érhet a szemedben, hogy mostantól másként viszonyulok hozzátok. Ti mások vagytok, ezt el kell, hogy fogadjuk. Aronak, úgy látszik, mégiscsak igaza van, kénytelenek vagyunk néha mi is új dolgokat tanulni.
– Jane, Felix, tanulni sohasem késő. Oktalanul pusztítani viszont, merő kegyetlenség.
– Viszlát, Bella Cullen! Add át, kérlek, üdvözletünket, a többieknek! Emily, örülök, hogy megismerhettelek!
Miután intettem Emynek óvatosan elengedte Felixet, majd nagyon gyorsan hátralépett tőle, nehogy Felix meg tudja egyszerűen támadni, de nem történt semmi. Szótlanul üdvözlésre emelték még mindketten a kezüket, majd eltűntek az erdőben.
– Szerintem meg fognak változni. – közölte néhány perccel később, közömbös hangon, Emy.
– Azt kétlem. Túl régóta élnek már egy adott módon. Bár eddig, ilyenben se volt részük, amit ma tapasztaltak. Majd meglátjuk. Minden esetre, Jane-t ilyen bizonytalannak még nem láttam.
Másnap, hogy dolgoztassam, és felpiszkáljam a harci kedvét, Emilyt néhány harci fogásra és stratégiára tanítottam. Ne legyen teljesen védtelen, ha véletlenül egyedül fut össze valami ellenséges erővel. Eljött a szombat, láttam Emy szemén, hogy ki lehet éhezve, de nem hozta szóba a dolgot. Úgy lehetett vele, hogy majd elviszem vadászni, ha jónak látom. Szegény nem tudhatta, hogy az újszülöttek sokkal szomjasabbak, mint az „öreg” vámpírok. Az volt viszont a szándékom, hogy szomjas legyen. Jobb lett volna, ha van még egy hetem kiéheztetni, de megbeszéltük Edwarddal, hogy cserélünk a következő hétre, és úgy éreztem, hogy Emy átmehet a vizsgán, amit kieszeltem a számára. A tesztet viszont én akartam megcsinálni, méghozzá úgy, hogy Emy teljesen gyanútlan legyen, amikor bekövetkezik.
– Emy, hoznál be vizet? Ma jönnek Edwardék, és hát, eléggé összemocskoltuk magunkat az elmúlt napokban.
– Persze!
Fogta a mosdótálat és kiment a tóhoz vízért. Közben gyorsan előkaptam a vérkonzervet és már aktiváltam is benne a hőpatront. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Emily emberi tempóval intézi a vizet, mert ha vámpír sebességgel jön, nincs esélye a vérnek bemelegedni, mielőtt fecskendőbe szívnám. Szerencsém van, Emy emberi sebességet választott. Amint a vér felmelegedett és meghallottam Emilyt közelíteni gyorsan felszívtam egy fecskendőbe a meleg vért, majd vártam, hogy Emily belépjen az ajtón. Abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezett, kirántottam a tűt a zacskóból és a székre lőttem a vért belőle. A friss, meleg vér illatától még az én számat is elöntötte a méreg és hirtelen nagyon szomjasnak éreztem magam, de Emilyre kellett figyelnem. A tálat egy szemvillanásnál rövidebb idő alatt eldobta a kezéből, és már indult is a széket megtámadni, de egyetlen lépéssel és egyetlen ezredmásodperccel később, feltűnt az öntudat újra az arcán. Megállt és fülig érő vigyorral megállt velem szemben, közben azért nyelte a mérget rendesen a szájából. Láttam, hogy nem haragszik rám. Tudta, hogy most teszteltem le, mennyire képes uralkodni magán.
– Átmentem? – kérdezte őszinte örömmel az arcán, hiszen ő még nálam is jobban tisztában volt vele, hogy képes uralkodni magán.
– Igen, át. – magamhoz öleltem és megpusziltam – Lányom, húgom, vagy amit akarsz. Nem hittem volna, hogy ilyen jó vagy. Még egy aprócska próba, ami még ma bekövetkezik, és szerintem holnap estére a saját konyhádban állhatsz újra. Azt ugye nem mondhatom, hogy a saját ágyadban alhatsz, mert az, hazugság lenne.
Hangosan felnevetett azon, amit mondtam.
– Szóval, ilyen az emberi vér illata.
– Igen, ilyen.
– Milyen lehet az íze?
– Nem tudom, vámpírként még nem kóstoltam.
– Hát akkor? – nézett rám furcsán, elkerekedő szemekkel.
– Még emberként megittam vagy harmincöt litert a szülés előtt, mert Nessie-nek a gyors fejlődéshez a vérben levő anyagokra volt szüksége.
– Ezt még nem is hallottam.
– Fura, mi? Vámpírként egy csepp emberi vért sem ittam, de emberként többet, mint egy vámpír több hónap alatt.
– Nem kóstoljuk meg? – Nézett rám cinkos mosollyal az arcán. – Ez csak konzerv, valaki önként adta.
– Biztos vagy benne, hogy utána is képes leszel uralni magad?
– Fogalmam sincs, de kíváncsi vagyok – legalább őszinte volt.
– Tudod mit? Előbb megkóstolom én. Elvégre én már régebb óta uralom magam. Jobban tudom elemezni az érzéseket, amit kivált belőlem. Jó?
– Aha.
Kiittam a zacskó felét és rájöttem, hogy az illatát leszámítva semmiben sem különbözik számomra az állatok vérétől, attól az apróságtól eltekintve, hogy a szárazság most először néhány percre megszűnt a torkomban. Ez volt hát az ok, ami miatt a többi vámpír nem volt hajlandó lemondani az emberi vér fogyasztásáról. Most már ezt is tudtam, de nem sokat számított. Tudtam, hogy Emilynek sem lesz számot tevő a dolog. Átadtam neki a zacsit. Ő kiitta és miután néhány percen át elégedett arcot vágott, neki is lefagyott a mosoly az arcáról. Nála is visszatért a szárazság.
– Most már ezt is tudjuk mindketten. Semmit sem veszítünk, ha nem ölünk embereket. Lassan várható, hogy Edwardék a közelbe érnek. Üzenek neki.
– Hogyan?
– Az én gondolataimat csak akkor hallja, ha én is akarom, ezért nagyon érzékeny rá a belső füle. – mosolyogtam a hasonlaton, de igaz volt. – Átlagosan másfél kilométerről képes valakinek a gondolatait hallani, de akire rá van hangolódva annak akár nyolc kilométerről is képes meghallani a „hangját”. Engem tízenöt kilométerről is meg tud hallani, ha engedem neki. Ha valaki tudatosan akar szólni neki ezen a módon, akkor pedig az illető telepatikus képességein is múlik az eredmény. Amikor a tanács elé készültünk állni, Edward kábé ötven kilométerről meghallotta, hogy Jacob hívni akarja telefonon.
– Nem semmi!
– Remélem, meghallja az üzenetet!
Lebontottam a pajzsomat és üzentem neki, hogy hozza Nessie-t is. Néhány perccel később éreztem, hogy három lény behatol az újra felépített és kiterjesztett pajzsom területére. Ezek szerint már valahol a közelben várhatták az üzenetet. Hagytam a pajzsom szétoszlani. Meglepődtem mikor az ajtón Edward és Jasper után nem Nessie lépett be, hanem Jacob. Viszont éreztem Nessie illatát, tehát valahol itt kell lennie a közelben. Aztán leesett. Elérzékenyültem Jake önfeláldozásán, már megint magára vállalta a kísérleti nyúl szerepét. Nessie-t mindenáron, még a saját élete árán is védeni akarta, pedig ő kevésbé volt sebezhető, mint Jake. Edward és Jasper viszont azonnal táguló orrcimpákkal szimatolt, megérezték a házikóban a vérszagot. Mivel mi Emilyvel teljesen megszoktuk az elmúlt negyedórában, nem is tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget, de Edward és az ő reakciója miatt Jake is azonnal nekem támadt, míg Jasper Emily felé vetette magát. Nem értettem mi történik, de nem hagytam magunkat, félúton a felénk való mozgásukban mindhárman összecsuklottak.
– Mi van veletek fiúk? Miért támadtok ránk?
– Bella, a szemed! Mi történt? Hogy tehettetek ilyet? – iszonyatos fájdalmat és csalódottságot éreztem a hangjában, mintha embert öltem volna. Ekkor értettem meg, hogy pontosan ezt hiszi. Hangosan felnevettem, miközben egy legyintés kíséretében megszólaltam:
– Csak a vérkonzerv, ti lököttek. Engedjétek Nessie-t bejönni, nincs semmi baj. Miután Emy átment a teszten nem bírtunk a kíváncsiságunkkal és megittuk a konzervet. – belenéztem egy kis kézitükörbe. Tényleg lett egy nagyon halvány kis pirosas gyűrű az íriszem peremén. – Szerintem egyikőnk sem fog soha embert ölni a véréért. Semmi olyan nincs benne, ami megérné a bonyodalmat és a szégyent, amit okoz.
– Nem lehet igaz! Már azt hittem… Hagyjuk. Azt mondod, Emy átment a teszten, máris?
– Át, nem is akárhogy! Alig egy ezredmásodperc alatt megállította magát. Szerintem, akár ma hazatérhet. Olyan jó az önuralomban, mint én. – a beszédem hatására Emily angyalian kezdett mosolyogni zavarában.
– Tyűha! Emily, micsoda bombázó lettél! Irigylem Samet. Csodálatosan nézel ki. Csak ne lennél ilyen büdös. – dobta be Jake magát a beszélgetésbe.
– Büdös ám, a te feneked! Olyan szagod van, mint egy kutyának. – válaszolta neki Emy némi kötözködéssel a hangjában, de látszott rajtuk, hogy csak ugratják egymást.
Nessie is a nyakamba ugrott, ahogyan belépett az ajtón, ilyen hosszú ideig még nem voltunk távol egymástól. Majd rögtön Emilyhez fordult:
– Milyen szép lettél Emy néni! Lehetek a te lányod is, mint Rosie néninek?
– Igazán köszönöm, Nessie – majd nevetéstől elcsukló hanggal hozzátette: – az enyém a megtiszteltetés.
Nessie, mielőtt bárki közbe léphetett volna, Emily karjaiba ugrott és megpuszilta. Egyetlen pillanatra megmozdultunk, de Nessie ösztönből érezte, kiben bízhat meg. Emily nővéri szeretettel ölelte magához.
– Milyen erősen dobog a szívetek, idáig hallom.
– Hopsz! Emy, minden emberi, vagy majdnem emberi lény szívét így fogod hallani. Ezt elfelejtettem mondani. Ki van rá hegyezve a fülünk.
– Nem baj. Legalább leszerelhetjük az ajtócsengőt. Úgysem szeretem a hangját.– a három férfi kikerekedett, hitetlen szemekkel hallgatta Emily reakcióját, hogy milyen lazán veszi azt, amitől a hozzánk hasonló vámpírok rettegnek. Számunkra nincs csábítóbb hang, mint az emberi szívdobogás. Erre Emily elintézi azzal, hogy leszedeti Sammel az ajtócsengőt.
– Emy, nem érzed úgy, hogy meg kéne támadnod Nessie-t? – kérdezte Edward.
– Nem. Nagyon finom illata van. De inkább valami finom parfümhöz hasonlítanám az illatát, nem pedig valami olyanhoz, ami kiváltaná a vérszomjamat. Jake-nek pedig, kutyaszaga van. Remélem, Samnek legalább egy kicsit másabb az illata.
– Érdekes, – szólalt meg, Jacob – Charlie is rákérdezett egyszer, hogy Nessie parfümözi-e magát, pedig ő ember. Szerintem, Nessie-nek különleges illata lehet még az emberek számára is. A számomra pedig biztosan. Nekem nincs jobb illat a világon, mint Nessie bőrének illata. Emily, Samnek egészen más az illata, mint nekem, de hogy ezt te büdösnek vagy jónak érzed, az rajtad múlik.
– Drágám van egy meglepetésünk. Holnap nem kocsival, hanem repülővel mentek-megyünk haza. Port Angelesig legalább is. Esme visszavitte a kocsit, mikor az este megérkeztünk. Tanyaék egyik kocsijával jöttünk Kantishnaig.
– Az jó, de ha te itt maradsz, ki lenne a másik pilóta Jazz mellé? Ki van még Tanya-éknál? – annyit még én is tudtam, hogy a sugárhajtású gépekre mindig két pilóta kell.
– Senki. Tegnap jöttünk, és leteszteltük a gépet. Most eset át egy nagy karbantartáson. A tesztrepülés alatt Nessie-t megtanítottam, hogyan kell a gépet irányítani. A reptérieknek meg bármit be lehet adni.
– Te… hát ez nem igaz! A múltkor a portugál, most meg ez. Hihetetlenek vagytok.
– Anya, megtanítsalak téged is?
– Tudod mit? Igen. Kezdek rád irigy lenni! Sőt, egy füst alatt Emilyt is megtaníthatod!
Egy síri csendben eltöltött fél óra következett, ami alatt Emy és én is az emlékezetünkbe véstük a Gulfstream gépek vezetéséhez szükséges összes tudnivalót úgy, hogy előtte még életünkben nem is láttunk ilyen gépet közelről. Hirtelen támadt egy ötletem.
– Mi lenne, ha nem holnap térnénk haza mindannyian, hanem még ma. Holnap reggel Emily ébreszthetné fel Samet otthon. Mit szóltok?
– Nem kéne előtte vadásznunk?
– Azt otthon is megtehetjük. Legalább Emy is megismeri az erdőt Forks körül. Nem magától kell rájönnie, mit, merre érdemes keresnie.
Az összevérezett széket Jasper összetörte, majd bedobta a tóba. Gyorsan megtisztálkodtunk, majd egy átöltözés után már mindannyian úton voltunk az erdőn át Kantishna-ba. Két órával később a családunk magángépén voltunk és Edward éppen bejelentkezett a reptéri irányítónak, hogy gurulási engedélyt kérjen, Anchorage-ben. Kényelmes és szép gép, ráadásul nagyon gyors is. Majdnem hangsebességgel tud repülni, így igazán gyorsan lehetett vele közlekedni. Nagyon furcsa volt benéznem a pilótafülkébe. Eddig csak filmen láttam ilyet, és soha nem tudtam mi, mire való. Most viszont olyan kézenfekvő volt minden, mivel Nessie részletesen átadta a repülési kézikönyvben rejlő tudást. Amikor az indulási engedélyt vártuk a gurulásra, Nessie elém furakodott.
– Apa! Lehetek én a másodpilóta? – elképedve néztem rájuk, de úgy látszott nincs meglepődve sem Edward, sem pedig Jasper a kérésen.
– Jasper, megengeded neki? – kérdezte tőle, Edward.
– Persze. Gyere te kis ördögfajzat! Olyan ügyes, mintha erre született volna. – mondta nekem Jasper mosolyogva, miközben Nessie beült a helyére, és ő a fejébe nyomott viccből egy pilótasapkát, majd hátrament az utastérbe. Elképedve figyeltem az időt tekintve alig több mint egy éves lányomat, ahogyan egy perc leforgása alatt végigsöpör a kezével és a szemével a kapcsolók és a műszerek rengetegén, majd elváltoztatott felnőtt női hangon szabályosan bejelentkezik a toronynak, mint másodpilóta, és közli, hogy felszállásra készen várjuk a torony engedélyét. Nessie ebben a tekintetben tökéletes vámpír, bárki hangját képes utánozni.
Nem tudtam, hogy Nessie hangjának a vidám csengése váltotta-e ki, de egy kedélyes hang a toronyból közölte, hogy azonnal engedélyt kapunk a gurulásra. Megdermedve figyeltem, hogy Edward mosolyogva felteszi a kezeit a levegőbe, teljesen Nessie-re hagyva a sugárhajtású gép irányítását. Nessie pedig a legkisebb bizonytalanság nélkül vezette a gépet a felszállópályára, majd egy perccel később felszállt a géppel. A hazaút alatt azután Emily és én is kipróbáltam milyen a repülőt irányítani. A legnagyobb meglepetésemre Edward nem Nessie-t parancsolta ki a vezetőülésből, hanem ő jött hátra Nessie kezében hagyva a gép sorsát.
– Robotpilótával megyünk? – kérdeztem.
– Dehogy! Nessie halálra is sértődne miatta.
– Hogy mered magára hagyni?
– Őstehetség. – válaszolta egy mosoly, és egy vállrándítás kíséretében. – Menj és próbáld ki, milyen vezetni! Egyszerűbb, mint az autóvezetés, ha belejössz.
Elképesztő volt a saját lányom mellett ülve vezetni egy repülőt. Emily is megdöbbent Nessie tudásán, ahogyan teljesen simán a legkisebb remegés vagy billegés nélkül irányította a gépet. Amikor ő vagy én vezettem a gépet érződött a bizonytalanság a gép mozgásában, de ha Nessie kezében volt a kormány, észre sem vettük, hogy repülőn ülünk. Még az apjánál is jobb volt, pedig ő kisebb-nagyobb kihagyásokkal ötven éve vezet repülőgépeket. Edwardnál is megremegett a gép néha, amikor Nessie kiment pisilni. Meg is kapta tőle Edward a magáét, amikor visszatért. Nem állított úgy a magassági kormányon, ahogyan kellett volna. Tátott szájjal figyeltem egy órával később, ahogyan Nessie a leszállás előtti ellenőrzést végezte. Az apja csak ült mellette mosolyogva és csak bólogatott csendben, magában, ahogy a lánya mindent mérnöki precizitással végezve landolt a géppel Port Angelesben. Edward közben semmihez nem ért hozzá, még a rádióhoz sem nyúlt. Nessie teljesen egymaga intézett mindent. Lehet, hogy Nessie-nek ez lesz az élete, de ha nem, akkor is istenadta tehetsége van a repüléshez. A torony gratulálva közölte is velünk a földet érés után, hogy ekkora oldalszélben ilyen tökéletes, könyvbe illő leszállást még nem láttak, ilyen méretű géppel. Ekkor tudtam meg, hogy oldalszélben szálltunk le egyáltalán, pedig emlékeztem rá, hogy annak idején Olaszországban majdnem kidobtam a taccsot, amikor oldalszélben szállt le a gépünk. Az pedig egy óriásgép volt, nem egy ilyen kis játékszer, az elemi erők világában.
Esme és Emmett várt ránk Port Angelesben.
– Szép leszállás volt, bátyó! – gratulált Edwardnak Emmett, akinek ettől mosolyra szaladt a szája, de attól meg még jobban mindegyikőnknek, ami ezután következett.
– Köszi Emmett bácsi! Én voltam. – tisztázta gyorsan Nessie, hogy kit illet a dicséret. Emmett arca egy kész átverés showba illett volna, a döbbenet az arcán elárulta, hogy erre nem számított.
– Emily! Köszöntelek itthon. Szeretném, ha tudnád, hogy mostantól már te is a családunk tagjának számítasz. – mondta neki, Esme – Nem tudom, most mit terveztek, de Carlisle azt üzeni, hogy biztonságban vagytok mind egymástól, a mérgezést tekintve. Készen vannak a vizsgálatok eredményei. Útközben elmondom.
Amikor már a kocsikban ültünk távol a lehetséges fültanúktól, Esme folytatta.
– Jó ötlet volt a méreg és a vér keresztpróbája. Amikor farkasként lép kölcsönhatásba a véretek és a mérgünk, egyszerűen lebontja a véretek a mérget. – címezte a mondókáját Jake-nek Esme – Emberként pedig valamiért nem indul be a reakció a méreg és a vér között. Ez azonban megváltozik, ha egyszerű halandó vérével keveredik a tietek. Tehát egy esetleges vérátömlesztés után nem kéne megharaptatni magatokat Jake. Mert abból valami kiszámíthatatlan dolog lehet.
Miután hazaértünk, nekiindult az egész család vadászni. Még Nessie-t is hagytam ezúttal velünk jönni, olyan öröm volt a lelkemben Emily miatt. Sokkal nehezebb hetekre-hónapokra készültem, de egyetlen bő hét lett belőle, és az is sétagalopp volt. Felszabadult és boldog vagyok. Újabb nagy kihíváson vagyunk túl. Hajnalra mindenki teliitta magát. Reggel pedig mindannyian átmentünk, La Push-ra. A család egyetlen tagja sem akart lemaradni Emily és Sam találkozásáról. Túl sokan lettünk volna becsörtetni Samék kicsi házába, ezért nem Emily ment be Samhez, hanem Seth. A ház előtt füleltük, hogy Seth milyen szöveggel csábítja ki Samet. Emily különösen szép lett. Alice ráadott egy menyasszonyi ruhához hasonló ruhakölteményt, ami középkék színben pompázott. Egy laza kontyba lett feltűzve a hollófekete haja a feje tetejére, néhány tincset szabadon hagyva az arca körül. Végül kapott egy pár barna kontaktlencsét Alice-től, hogy az első találkozásukat ne árnyékolja be semmi, de figyelmeztettük Emilyt, hogy a lencse csak két-három órán át fog kitartani, tehát Samet figyelmeztetnie kell. A kevés verőfényes napok egyike volt ez a reggel La Push-on. Még az időjárás is a kezünkre játszott, növelve a hatást, ugyanis Samék házának ajtaja nyugatra nézett, így Emy a felkelő nappal szemben állt az udvaron, rózsaszín gyémántként csillogva a napon. A kék ruha pedig éles kontrasztot adott ehhez a csillogáshoz. Festeni sem lehetett volna szebbet nála ezen a reggelen. Mikor mind készen álltunk odakint, Jacob egy madár hangját utánzó halk füttyentéssel jelzett Seth-nek.
– Sam ébresztő! Gyere már ki légy szíves, Charlie szeretne tőled kérdezni valamit!
– Mi van? Áhhhh! Mit akarsz? Swan sheriff? Oáhhh! Mit akarhat ilyen korán? Talán ég az erdő, vagy mi? – morogta álmosan és ásítozva, Sam.
Quil és Embry ügyesen beállva eltakarta az ablakot, hogy Sam nehogy idő előtt meglássa Emilyt. Így amikor kilépett az ajtón Seth nyomában, aki rögtön félreállt előle, a hatás szinte leírhatatlan volt. Sam lába földbe gyökerezett, kitágultak a szemei, a szája tátva maradt és hallottuk, hogy elakad a lélegzete. Még a szíve is kihagyott legalább két ütemet, mielőtt újra dobogni kezdett volna, egy halálosan szerelmes ember szívének tempójában. Nagy nehezen vett egy hatalmas lélegzetet és halkan suttogva csak két szó hagyta el a száját, mielőtt az örömkönnyek elborították volna ennek a hatalmas, és jólelkű embernek az arcát.
– Emily, szerelmem!
Emily kecsesen fordult egyet a sarkán. Majd kitárta a karjait Sam felé és megszólalt a legszerelmesebb csilingeléssel a hangjában, amit valaha hallottam Edwardon, és a saját hangomon kívül:
– Sam, akarsz még? Kellek még neked? – Majd a szemét lesütve szomorúan hozzátette, mivel Sam még mindig megkövülve állt a verandán: – Vagy menjek, és vessem máglyára magam?
Ezeknek a szavaknak a hatására Samről lehullott a béklyó, ami fogva tartotta. Leszaladt a lépcsőn egyenesen Emily karjaiba. Magához ölelte teljesen önfeledten, hiszen mostantól Emilynek emberi alakjában már nem árthat még véletlenül sem. Majd csókolni kezdte, amit Emily rögtön viszonzott. Magunkra emlékeztetett az ébredésem után. Némán és mozdulatlanul álltunk néhány másodpercig majd hangtalanul háttal állva nekik, egy gyűrűbe fogtuk a szerelmespárunkat, hogy ne tudja őket senki megzavarni. Talán két vagy három percbe telt, mire kibontakoztak egymás karjából. Közben kénytelen voltam Emmettre gyilkos pillantásokat küldeni, mert folyamatosan kuncogott, majdnem magában. Ha nem figyelmeztettem volna a nézésemmel, tutira belekötött volna Emilyékbe, de akkor azt hiszem fájdalmas napnak nézett volna elébe. Amikor magukhoz tértek a szerelmes mámorból, egymás ölelését nem hagyták abba, szorosan egymáshoz tapadva fordultak felénk.
– Bella, hogy lehet, hogy máris itthon vagytok? Mikor jöttetek haza? Ennek nem hónapokig vagy évekig kellett volna tartania?
– De igen, Sam. Csakhogy Emily eminens diáknak bizonyult, míg én jó tanárnak, úgy látszik. Így tegnap átment a végső teszten is, amit ki bírtunk találni, hogy kiderüljön képes-e uralni önmagát. Nem volt értelme tovább távol maradni. Ezért az éjjel hazarepültünk Alaszkából. Mellesleg megjegyzem, Emily megtanult repülőt vezetni, ha netán szükség lenne rá.
– Nem mondod! Máris elkezdett extra tudást gyűjteni magának? Olyan hideg lettél drágám, és borzasztó szagod van, de nem bánom. – vetette oda neki, egy boldog vigyorral az arcán.
– Nem baj szívem, te majd átmelegítesz, a te szagodról meg ne is beszéljünk. Majdcsak túltesszük magunkat rajta. – válaszolta rá egy rövid csók kíséretében, Emy.
– Örülök neki, hogy még mindig ennyire szeretitek egymást, a körülmények ellenére. Úgy látom, megnyugodhatok végre. Nem követtem el hibát azzal, hogy Emy-t átváltoztattam halhatatlanná.
Sam hirtelen kibomlott Emily karjaiból, majd fagyos tekintettel nézve rám, szólalt meg:
– Szóval, te sértetted meg a fegyverszünet alapját? A „meg-nem-harapási-megállapodást”. Ezért most lakolni fogsz, te aljas vérszívó! – kicsi hiányzott hozzá, hogy ott helyben neki ugorjak és vérengzéssé változtassam a reggelt, de ebben a pillanatban, látva az arcomat, Sam felnevetett a térdét csapkodva:
– Be…lla, látnod… kéne… magad… – potyogtak a könnyei a nevetéstől, csak viccelt ez az őrült.
– Sam, tudod te, hogy kicsi hiányzott hozzá, hogy megöljelek?
– Tudom, de ezt nem bírtam kihagyni. Visszajárt az előző meglepetésért, majdnem infarktust kaptam Em látványától. Ne haragudj, elfelejtettem egy pillanatra, hogy milyen veszélyes vagy! Még mindig „csak Bella”-ként tudok rád gondolni. Tényleg, hol haraptad meg?
– Azt hallottuk, hogy kihagyott a szíved a látványtól, ez volt a célja ennek a bevonulásnak. Sehol sem haraptam meg egyébként, injekcióban kapta a szívébe, mint én, így gyorsabb volt és hamarabb véget ért. Formailag nem is lett megszegve a szerződés.
– Ó, erre a lehetőségre nem is gondoltam. A viccet félretéve Bella, örökös hála és köszönet neked azért, hogy visszaadtad nekem Emilyt. Soha míg élek, ezt neked meghálálni nem tudom.
– Sam, ahogyan régebben már megbeszéltük. Nem tartozol nekem semmivel. Képtelenek lennénk ugyanis meghálálni nektek azt, amit eddig tettetek értünk. Ezzel egy kicsit, egyetlen életmentést talán letörlesztettünk belőle, de még legalább másik százzal továbbra is tartozunk nektek. Ne hálálkodj azért, mert egy vérszomjas fenevaddá tettem a szerelmed. Éljetek együtt békében, mindörökké. Carlisle lefutatott még egy tesztet az éjjel egy Jake-ből származó szövetmintán. A szövetmintája mindaddig életben maradt, míg a vámpírméreg a mellette levő petri csészében volt. Nem tudjuk, hogyan működik a dolog, de a mérgünk nem hagy titeket öregedni. Ugyanúgy megálltok az időben, mint mi. Miután Carlisle elvette a mérges csészét a szövetminta természetes módon öregedett tovább. Majd néhány órával később elpusztult. Emily, te önmagadban is örök életre vagy ítélve. Sam, amíg Emily mellett vagy, egyetlen napot sem öregszel, és Edward a megmondhatója, több mint száz év tapasztalattal a háta mögött, hogy a ti szerelmetek ugyanúgy örök és halhatatlan, mint a mienk. Sam, te is beléptél az öröklét világába, bár neked van egy csendes menekülési módod, ha akarod. Bár, én erősen kétlem, hogy élnél vele.
– Igazad van Bella, ha Emily nem hagy el engem, én soha nem teszem meg.
– Akkor örökké fogsz élni, mert Emily szerelmes beléd és arra még nem volt példa, hogy egy vámpír elhagyja a szerelmét. A mi agyunkba ez az érzés beleég, kitörölhetetlenül. Emy és Bella ilyen szempontból is különleges. Ők már halandóként szerelmesek voltak a mostani párjukba és szerintem ez minden érzésnél biztosabb bennük. – szólt bele, Carlisle a beszélgetésbe. – Most azt hiszem, magatokra kellene hagynunk titeket, hogy meg tudjátok beszélni a további életeteket. Sam, tudjátok, hogy az ajtó bármikor nyitva áll előttetek nálunk, de most már azt hiszem, nem csak előttetek. Nyílt titokká vált a létezésünk, La Push-on. Már minden rezervátumban élő ember tudja, hogy mifélék vagyunk, és milyenek a szándékaink. Aki még esetleg nem, az Emilyt látva hamarosan rá fog jönni. Bármikor, bárki eljöhet hozzánk, hozzám bizalommal. Ha bárkinek orvosi segítség kell, Edwardnak is van három diplomája, csak a fiatal kinézete miatt nem kérkedünk vele. Emmett és Rosalie pedig bármilyen műszaki probléma megoldásában tud segíteni. A kórházban pedig bármikor a rendelkezésetekre állok. Ne féljetek tőlünk. Azt gondolom ez a kapcsolat, a törzs és közöttünk az elmúlt két év során túlnőtt mindenen. Több és szorosabb szál köti össze a létezésünket, mint valaha is gondoltuk volna, de ez szerintem nem baj. Örülök neki, hogy van a világnak egy olyan pontja, ahol ilyen vagy olyan okból mindenki biztonságban élhet. Szerintem az egész földön a legbiztonságosabb hely ez a környék mától. Bocsássatok meg, már túl sokat fecsegek, menjünk, hagyjuk Sam-éket kibontakozni, vagy inkább egymásba gabalyodni! – tette hozzá egy félreérthetetlen mosollyal az arcán, mivel látta Emily mozgásában azokat az apró jeleket, amik arra utaltak, hogy Sam hamarosan le lesz döntve a lábáról.
Sam csak vigyorgott Carlisle beszólásán, de Emily szerintem talpig vörösödött volna, ha még lenne vér az ereiben. Sorban mindenki elköszönt tőlük és elindultunk hazafelé. Emily visszatartott még egy kicsit, csak azért, hogy még egyszer megköszönje nekem, amit tettem érte. Mikor én is távoztam, még hallottam az erdő pereméről Sam hangját:
– Ez egyszerűen elképesztő! Mészárolniuk kéne az embereket a vérükért, nekünk meg őket kéne levadászni ezért. Ezzel szemben pedig… csodálatosak! Ha ők képesek megtagadni a természetüket, szerintem az emberiségnek is van egy esélye túlélni önmagát.
– Menjünk be! Szeretnék veled tenni valamit, utána pedig sok mindent meg kell beszélnünk.
– Mit akarsz tenni ve…
Elhallgatott. Egy magas fenyő ágáról visszanéztem. Nem volt benne semmi különös, Carlisle jól látta, Emily tapasztotta be a száját a sajátjával és tekeredett rá szinte Samre, ahogyan mentek a házukba befelé. Elképzeltem, hogy mihez kezdenek most, és máris tudtam, hogy megint új bútoraink lesznek a kis házban.
