19. fejezet

Ezért a fejezetért, ha jár még erre valaki, tuti, hogy kapni fogok hideget-meleget. Ebben biztos vagyok. Ez a történetem kulcsfejezete. Érdekes a születése, mert talán a 14. írása közben villámcsapás szerűen jött az ötlet, amit ebben a fejezetben fejtek ki és higgye el a Tisztelt olvasó, hogy rengeteg apró utalás, jel, elejtett fél szó van az eredeti könyvekben(mind a 4-ben!), ami mind-mind alátámasztja az elméletet, amit itt vezetek le. Hangsúlyozom, nem állítom, hogy igazam van, de az a néhány olvasóm, aki eddig teljes egészében látta történetemet alátámasztja az elméletet. Várom a véleményeket pro és kontra, de leszögezem, csendes megfigyelő leszek csak néhány napig!

ui: Még egyszer bocsi a sok késésért! :)

Régi kérdések, új válaszok

Gond nélkül szálltunk le Port Angelesben. Nessie fantasztikusan vezette a gépet ismét. Edward annyira bízott benne, hogy ráhagyta az egészet. Mellettem maradt az utastérben. Nessie pedig begyűjtött egy újabb adag dicséretet a hazaúton, ez esetben Carlisle volt az, akit lenyűgözött.
– Edward, azt mondod teljesen egymaga vezette Nessie a gépet?
– Carlisle, a múltkor tétlenül ültem mellette, de most elöl sem voltam. Egy pilótazseni a lányunk.
– Hihetetlenek vagytok, mindannyian!
– Tudjuk Carlisle! – mondtam, szándékosan eltúlzott önelégültséggel a hangomban – Carlisle, aggódom Nessie-ért. Szeretnék kérdezni tőled valamit.
– Bármit Bella.
– Nessie mondta, hogy az akaratától függ, hogy mikor alszik, vagy mikor nem. Ez arra utal, hogy közelebb áll a vámpírokhoz, mint Nahuel-ék. Félek, hogy mi lesz vele. Mi lehet ez? Ők azt mondják, ugyanúgy aludniuk kell minden nap, mint az embereknek. Akkor Nessie-nek, miért nem kell?
– Bella, kis türelmet kérek tőled! Amiért a gépen hívtalak titeket pontosan ezzel kapcsolatos. Amint hazaérünk, elmondom a kutatási eredményeimet. Azt gondolom, sok olyan kérdésre találtam az elmúlt napokban választ, ami régóta foglalkoztat nemcsak engem, vagy téged, hanem sok száz, vagy ezer vámpírt a világon.
– Mi után kutattál, ami ilyen nagy horderejű eredményhez vezetett?
– Tudod, az után kutatok hónapok óta folyamatosan, amire Rioba menet kértél. Megígértem, hogy segítek megfejteni, mi lesz, ha, hogy is mondjam… Jacob és Nessie összekombinálódnak egymással.
– Mit kutatsz utánunk Carlisle? – kérdezte kíváncsian, a rosszallás legkisebb jele nélkül a hangjában, Jacob.
– Kérlek titeket, addig a néhány percig, míg hazaérünk legyetek türelmesek! Nem akarok kétszer ugyanabba belefogni, elég bonyolult lesz így is. Szerintem majdnem minden kérdésre, ami az elmúlt időszakban foglalkoztatott minket, sikerült valamiféle választ találnom, hála Bellának.
– Mi közöm nekem ehhez?
– Több, mint gondolod, de mostantól nem mondok semmit, míg haza nem érünk.
Carlisle értett hozzá, hogyan csigázza fel az ember vagy a vámpír érdeklődését valami iránt. Miután hazaértünk Sam és Emily el akartak köszönni, hogy hazamenjenek, de Carlisle visszahívta őket. Tényleg valami fontosat találhatott, ha még Samékkel is meg akarja osztani.
– Azt hiszem eléggé felkeltettem mindenki kíváncsiságát, így most már, nem húzom az időt tovább. Igyekszem részletesen elmondani, mit fedeztem fel az elmúlt hetek során. Előre szólok, nagyon „tudományos” leszek, lehet, hogy elsőre a nagy részetek nem is fogja érteni, de kérlek, ne kérdezzetek közbe! A végén, ha kell, mindenki kérdéseire egyesével válaszolok, de, ha közbekérdeztek, akkor senki sem fog érteni semmit, a végére. Azért nem szóltam eddig, mert a legutolsó kutatási tesztem eredménye ma este jött meg, és ennek hatására összeállt a kép, ami eddig teljesen értelmetlennek tűnt. Előre bocsátom, megdöbbentő lesz mindenki számára. Mégpedig azért, mert az összes kérdésnek, amire választ kaptam, Bella a kulcsa. – közbe akartam kérdezni, de felemelte az ujját – Komolyan kértem, hogy hagyjátok, hogy sorban végigmondjam, különben Edwardon kívül senki se fogja érteni a végére, hogy miről beszélek. A kutatást azzal kezdtem, hogy DNS mintát szereztem Jacobtól is, és Nessie-től is. Majd mikor kész lett a DNS elemzés, anélkül, hogy jobban megnéztem volna a kapott eredményt, ráeresztettem egy olyan számítógépes programot, ami jó közelítéssel kiszámolja, hogy milyen eséllyel lehet a két egyénnek egymástól gyereke. Ugyanis, ez volt abban a pillanatban az első kérdés, amire választ akartam kapni. A kapott eredmény meglepően magas esélyt adott nektek. – itt Nessie-re és Jake-re nézett, nem beszéltünk neki róla, hogy Jake tudja, Nessie mit érez iránta, de ahogy Nessie Jacob ölébe fészkelte magát, és ahogyan össze voltak bújva egymással, valamint ahogy Jake szemérmetlenül Nessie szájára nyomott egy csókot, amit ő pont olyan szemérmetlen módon viszonzott, mint én szoktam Edwardnak, az Carlisle-nak mindent elárult. Leginkább az árulkodott neki, hogy Edwarddal mi ketten csak mosolyogtunk rajtuk, ebből tudta, hogy jóváhagyott dolgot lát. Láttam az arcán átsuhanó mosolyt, tetszet neki is a dolog. – Lehet gyereketek, sőt azt mondom, nyugodtan gondolkozhattok rajta. Jake ez neked rosszul fog esni, de a gyerekeitek félvérek lesznek, de nem farkas-vámpír hibridek, mint ahogy mindenki gondolná, hanem vámpír-ember hibridek. A farkas gének ugyanis nem fognak érvényesülni, mert Nessie nem félig vámpír, hanem nagyjából nyolcvan százalékban a mi fajtánk DNS-ét hordozza.
– Carlisle, ez hogy lehet? Nem fele-fele kéne, hogy legyen? – kérdeztem megrökönyödve. Edward arcán ugyanaz a hitetlen kifejezés ült, mint az enyémen.
– De igen. Én sem értettem először, hogyan jöhetett ki ilyen eredmény, de amikor megnéztem Nessie DNS teszteredményét elképedtem. A vámpírrá válás azon túl, hogy hozzátesz két pár kromoszómát az örökítő anyaghoz a testben, bizonyos helyeken jellegzetes változásokat okoz az emberi részen is. Megmutatom, mire gondolok. Elnézést Emily, de te vagy az egyetlen vámpír, akinek friss módszerekkel készült DNS leképezése van az emberi állapotáról és a vámpír állapotról is. Bár kétségem van a vámpír változat teljes tisztaságával kapcsolatban, – felemelte az ujját a levegőbe, hogy biztosan belefojtsa a kérdést mindenkibe – majd a végére rá fogtok jönni, miért mondom ezt. – ezzel bekapcsolta a projektort a nappaliban. – Gondolom, mindenki érti már, miről beszélek, a pirossal kiemelt részeket figyeljétek! – látszott a két egymásra vetített képen, hogy rengeteg helyen megváltozott Emily génállománya. Most ráteszem a sajátomat is, itt is pirosra színeztem azt, amit figyelni kell. Ezen a képen rengeteg egyezés volt Emily vámpír állapotával, de vagy húsz helyen radikális eltérés mutatkozott. – Amikor ezt az eredményt láttam, leblokkolt az agyam. Nem teszek fel képet, de elmondom az a huszonhárom pont, ahol az én, és Emily vámpír génszerkezete eltér, nincs meg egyikünknek sem a családban. Csak Nessie és Emily génállományában van ez a radikális eltérés. Ekkor ugrott be, hogy mi lehet az ok, Emilyt nem is én, hanem Bella hozta létre. De, ez nem adott magyarázatot az eltérésre, hiszen Bellát Edward hozta létre, míg Edwardot én. A vámpírok onnan ismerik fel, hogy ki kinek az „apja” vagy az „anyja”, hogy a méreg az új vámpír és a létrehozó között azonos. Soha nem változik meg. Ekkor megszereztem Bella DNS leképezését is. Bocsi, a fecskendőben maradt a mérgedből, amikor Emilyt megmérgezted. Földbe gyökerezett a lábam az eredménytől. Bellánál megvoltak azok az eltérések, amik Emilynél, de több is van. Bella neked negyvenhat ponton tér el a DNS állományod a mienktől, a vámpír részét tekintve. Beletörődtem, hogy biztosan James mérge okozott nálad valamilyen eltérést, de ez a differencia nagyobb, mint, amit eddig valaha láttam. Nem tudtam a dolgot mire vélni így mintát kértem Tanyaéktól. Alice is adott mintát, Jasper is. Az enyémhez képest hat helyen van eltérésünk összesen, de az is minimális. Ez nem magyarázta meg a negyvenhat eltérést. Ráadásul olyan nagy az eltérés, mintha egy külön fajtája lennél a vámpíroknak. Nem értettem semmit. Nem volt semmilyen logikus magyarázat az eltérésekre. Talán a világon élő összes vámpírnak sincs ennyi eltérés a génállományában, mint neked, egymagadban. Ezután óriási szerencsém lett, ami viszont fejre állította a vámpírok létrejöttére vonatkozó összes találgatást és egyértelművé tette a választ a legősibb kérdésre, honnan származnak a vámpírok? – Néma csend lett hirtelen, csak a három szív dobogását lehetett hallani, és a hozzájuk tartozó lélegzés hangját. – Találtam a kórházban egy vérmintát tőled, Bella. A minta hála az égnek a James-szel való afférod előttről volt. Még akkor maradt meg, amikor Edward megmentett a parkolóban, bár lehet, hogy túlélted volna azt a balesetet Edward segítsége nélkül is. Azonnal betettem a leképezőbe. Itt az eredménye. Ez jött meg ma este. Nézzétek!
– Ez, hogy lehet? – kérdeztük meg, majdnem egyszerre. Láttuk a képen, hogy azok az eltérések, amik a mérgemben és Emilyben, Nessie-ben mutatkoztak, mind egy szálig ott voltak az emberi DNS képemben. Hogy honnan, az rejtély. Kezdtem kétségbe esni, hogy az apám-e, az apám.
– Csak egyetlen magyarázat lehetséges. Itt a kézzelfogható bizonyíték a leghihetetlenebb elméletre a vámpírokkal kapcsolatban. Az evolúció hozott létre minket. Ha Bella egy hozzá hasonló génállományú embernek szült volna gyereket, valószínűleg egy kis vámpírt szült volna, aki mint tudjuk, irányíthatatlan. Viccelődtünk vele Bella régebben, de te, tényleg vámpírnak születtél, a szó legszorosabb értelmében, legalább is javarészt.
– Carlisle, Biztosan Charlie és Renée a szüleim? – ha még képes lettem volna sokkot kapni, biztosan fel kellett volna, hogy locsoljanak, de szerencsére, ilyen gondom már sohasem lesz.
– Számítottam rá, hogy megkérdezed. Őszintén szólva, bennem is felmerült a gyanú. Ezért lefuttattam a tesztet. Száz százalék, hogy ők azok. A kettejük génkombinációja viszont, genetikailag kirakja hatvan százalékban egy vámpír, méghozzá a módosulási pontokat figyelembe véve egy a mostaninál minden szempontból erősebb vámpír génállományát. Ezért lett domináns a te génkészleted Emilyben és Nessie-ben is, az Edwardtól kapottal ellentétben. Bella, a születésedtől magadban hordott vámpír rész erősebb, mint bármelyik vámpíré a földön, csak az emberi rész miatt szunnyadtak a génjeid. Azzal, hogy Edward megmérgezett, átváltott a DNS kódod, szunnyadóból aktívba. Bella, sok olyan kérdésedre fogok most válaszolni, amire eddig nem tudtam. Ez a géntérkép megmagyarázza, hogy már emberként miért nem tudott belelátni a fejedbe sem Aro, sem Edward. Ezért olyan erősek a képességeid, hogy senki sem tud legyőzni. Ez a magyarázat arra, hogy miért nem indult be velünk szemben az önvédelmi ösztönöd, amin Edward annyit bosszankodott. Hiszen a saját fajtájától senki sem fél. Ugyanez magyarázza, hogy mitől vagy ilyen eszeveszettül erős, és szerintem Emily is, ebből a szempontból, rád fog hasonlítani. Ez magyarázza, miért érezted már emberként is a vérszagot. Ez a magyarázat a mindenkinél fehérebb és szebb bőrödre, pedig nem voltál albínó. Sőt, itt ez a rész, amit a képen mutatok, megmagyarázza a mozgáskoordinációs problémádat emberként és vele együtt azt is, mitől vagy ennyire tökéletes mozgású és rendkívül ügyes vámpírként, Renée-től és Charlie-tól is vámpírgént örököltél az egyensúlyozáshoz. Edward, Bella maga sem tudta volna, hogy miért, de sohasem lettél volna képes elijeszteni magadtól. Bella génszinten vonzódott hozzád, végzetesen. Bella, emberként azért lógtál ki a tömegből, azért tartottad magad különcnek, és azért volt meg velünk azonnal az összhang, mert részben, méghozzá jelentős részben, mindig is közénk tartoztál anélkül, hogy bárki is sejtette volna. Emlékszem rá, amikor Edward először elhozott hozzánk, nem éreztem úgy, hogy az, hogy megtudsz mindent rólunk, bármi veszélyt rejtene magában. Rengeteg emberrel volt dolgom, aki gyanakodott rám, ránk, mindig féltem tőle, hogy el kell valakit hallgattatni, mert lelepleződünk, de veled az első perctől képes voltam könnyedén őszinte lenni. Nem tudtam, hogy miért, csak éreztem, hogy megbízhatunk benned. Az első perctől úgy éreztem, ahogy megláttalak itt, hogy most teljes a családunk, veled, új élettel telt meg a ház.
– Ami persze megszűnt, amikor átváltoztam.
– Bella, isteni érzéked van hozzá, hogy kicsavard a mondanivalómat úgy, hogy az, rád nézve negatív legyen. De nem! Most is napként ragyogod be a házat az energiával, és jó szándékkal, ami árad belőled. Most pedig kapaszkodjatok, Nessie születhetett volna vámpírgyereknek is. A számítógépes szimuláció szerint, ha fiú lett volna, vámpírként jön a világra. Jacob neked van egy rossz hírem. Mit gondolsz, miért alakultál át farkassá már tizenhat évesen, amikor Samék majd’ húsz évesen kezdték meg az átváltozást?
– Bella miatt?
– Pontosan. Anélkül, hogy bárki a világon tudta volna, Bella génjei beindították a változást nálad. Valószínűleg Felix is azért vonzódik Bellához annyira, mert érzi rajta a genetikai felsőbbrendűséget. Ezért akarta megszerezni magának.
– Arról álmodjon csak egy pár évezredet, mire én szóba állok vele – dunnyogtam dühösen az orrom alatt, amire halk kuncogás hallatszott a szobában, még Rosalie is mosolygott a beszólásomon.
– Bella, az unokám vagy vámpír szempontból, ellenben azt is mondhatom, hogy a vámpírok ősanyjának reinkarnációja is vagy. Bella, egy csoda vagy, a szó legnemesebb értelmében. Szerintem, óriási változásokat hozol a vámpírok történelmében.
– Carlisle, – kérdezte Edward – hogy lehet az, hogy nem éreztétek Bella illatában a vámpírságot? Én nem vagyok mérvadó ebből a szempontból, mert nekem a józan eszem vette el Bella illata. – Azt hittem, rávetem magam, mert az én eszemet meg az a gyönyörű féloldalas mosoly vette el, amit hozzátoldott a mondatához.
– Ezt én sem igazán értem, de lehet, hogy a vámpírok agresszivitása miatt, a rejtetten vámpír embereknek ugyanolyan közömbös illata van a számunkra, mint bármelyik másiknak, vagy még közömbösebb, hogy ne támadjuk meg őket okvetlenül. Az evolúció nagy játékos, nem bíz semmit a véletlenre. Bár, mint a te példád mutatja, azért lehetnek kivételek.
– Carlisle, mi fog történni Nessie-vel? Ha nyolcvan százalékban vámpír, akkor biztos aktív az összes vámpírgénje.
– Még biztos nem. Csak elméleteim vannak. Akarjátok hallani?
– Persze. Bármilyen bizonyosság jobb, a teljes bizonytalanságnál.
– Hát jó. Szerintem Nessie nemcsak megáll az öregedésben, a számításokat figyelembe véve pont úgy, mint Nahuel, hanem folytatódni fog a fejlődése az átváltozás irányába. Azért tippelek erre, mert az igazi félvéreknél, amikor befejezik a fejlődést, beáll egy egyensúlyi állapot, de Nessie-nél ez az egyensúly már most sincs rendben. Azt nem tudom teljesen átváltozik-e idővel, vagy valahol egyensúlyba kerül ő is. Az biztos, hogy nem lesz meddő, míg növekszik, de a gyerekei, ha lesznek, olyanok lesznek, mint ő. Nagyon erős és domináns génkészletet kapott tőled. Kiszámoltam elméletben Nessie fizikai erejét. Ha így maradnak a dolgok, akkor Nessie pont olyan erős lesz, amikor felnő, mint te.
– Carlisle, lehet, hogy vannak hozzám hasonló „emberek”?
– Minden valószínűség szerint.
– Hogy nem vettük még őket észre?
– Azért, amit az előbb elmondtam, és valószínűleg azért, mert miután valakiben összeáll egy ilyen kombináció, mint benned, és összejön egy egyszerű emberrel, a gyerekeikben máris felhígul a génállomány, anélkül, hogy kifejtené a hatását. De nem is figyeltünk eddig az ilyen jelekre, mert nem tudtuk mit kell figyelnünk. Bella, a te emberi viselkedésed viszont egy jó minta lehet. Az olyan embereket, akik nem kezdenek el ösztönösen rettegni tőlünk, ezután le fogom tesztelni, nem „evolúciós” vámpírok-e? Az olyanokat meg biztosan, akik könnyen, úgymond közös nevezőn vannak velünk.
Ez a két szó Carlisle mondandójában beindította az agyam. Egyvalaki volt egész emberi életem során, akivel igazán közös nevezőn voltam. Megtaláltam az első embert, aki alátámaszthatja vagy megcáfolhatja Carlisle elméletét.
– Carlisle, tudok valakit, aki máris beleillik a képbe. De nagyon veszélyes vele közelebbi kapcsolatba kerülni, pláne elárulni neki magunkat.
– Ki az? – majdnem elmosolyodtam, Carlisle szemében felizzott a kutató tudós nézése – Miért veszélyes?
– Újságírónak tanul.
– Angela! – vágta rá azonnal, Edward és Alice egyszerre. Igazolták a kijelentésükkel, amire gondoltam.
– Igen, lehet. – szólalt meg tamáskodva Edward – Ő tényleg másképpen viszonyult hozzánk mindig is. Miután Bellával összejöttünk, ő volt az egyetlen, aki az első naptól ottmaradt az asztalunknál és visszagondolva, csak egy kicsit tartott tőlünk már az elején is. Akkor én betudtam annak, hogy született kíváncsi. Pedig majdnem olyan „egészségtelenül” nem félt tőlünk, mint Bella.
– Edward, Angie minden, csak nem kíváncsi. Egyszerűen csak egészségesen viszonyul a világhoz.
– A te szempontod szerint „egészséges” csak. – vetette közbe Edward, gunyoros hangon, de azért, mosolyogva.
– Egy próbát megér. Megnézem van-e valahol alkalmas minta tőle a kórházban. Addig nem is kell vele beszélnünk.
– Kell-e egyáltalán, valaha is? – vetette közbe, Rosalie – Így is túl sokan vagyunk, és túl sokan tudnak rólunk. Nem kéne kísérteni a Volturit. Nem szeretnék elégni, csak azért, mert elárultuk a vámpírokat egy újságírónak, akit nem változtatunk át, mert gondolom, azt nem tennénk meg.
Edward úgy fordult felém ebben a pillanatban, mintha egy istent látna. Nem tudtam az okát, de azt láttam rajta, hogy folyamatosan előttünk jár a beszélgetés során, biztosan Carlisle fejében látott meg valami elképesztőt.
– Ha nem akarsz elégni, haraptasd meg magad Bellával. Akkor tűzálló leszel, valószínűleg.
– Micsoda? – hördültünk fel mindannyian. Az egyetlen módja a fajtám elpusztításának, ha elégetik a testünket.
– Bella, kutass az emlékeidben! Voltál valaha égési sérülés miatt az ambulancián?
– Szitasűrűségű az emberi emlékezetem, Carlisle. Nem emlékszem, de szerintem, nem így kérdeznéd, ha nem tudnál valamit? Nem igaz?
– Bella, mindig is a vesénkbe láttál. Utána jártam. A létező összes fajta sérüléssel kezeltek tizennyolc év alatt a sürgősségin, egyetlen egyet kivéve, az égést. Erre pedig statisztikailag nulla az esély, már megbocsáss, egy olyan ember, mint te voltál, kábé kétpercenként megégeti magát! Kipróbáltam egyszer, mi történik, ha tűzbe kerül a testem. A karom egy nem látszó pontjával tettem kísérletet, a mai napig bánom azt a tesztet. A kín leírhatatlan, és a sebhely mostanáig megmaradt, ez nem gyógyul be rajtunk soha. Nem kérhetlek meg rá, de ha önként vállalod, kipróbálhatnánk, hogy te, hogyan reagálsz.
– Carlisle, van egy kevésbé fájdalmas mód szerintem. Emlékszem Nessie emlékeiből rá, hogy Edward mikor átváltoztatott megharapdált mindenütt, majd a mérgével átitatott nyelvével megnyalta a sebet, amitől az rögtön begyógyult. Nézzük meg, mi történik, ha megnyalom a sebhelyed.
– Ezt akár most is megtehetjük, de az is lehet, hogy nem történik semmi. Ettől még te lehetsz tűzálló.
Odamentem hozzá, ő pedig feltűrte az ingujját. A karja belső oldalán volt egy nagyon ronda égésnyom. Nagyon régi lehetett és látszott rajta, hogy ott tényleg szikla a karja Carlisle-nak, ahogyan mozgott a keze, ez rész folyamatosan merev maradt. El se tudtam képzelni, ilyen sérüléssel a karján hogyan tudott olyan precíz sebész lenni. Először az ő javaslatára, csak egy másik, sértetlen helyen nyaltam meg a bőrét. Nem is történt semmi. Megnyaltam a sebhelyet. Carlisle felüvöltött fájdalmában. Nem tudtuk hogyan segíthetnénk rajta, de mire bármit tettünk volna, ő már intett, hogy semmi baja sincs. A bőre pezsegni és forrni kezdett a sérülés helyén. Néhány másodperccel később a pezsgés abbamaradt Carlisle pedig lenyugodott. Fekete váladék folyt lefelé a karján a sebhelytől. Pontosabban a sebhely helyétől. A mérgem meggyógyította a vámpírok égési sérülését. Bele sem gondoltam mit jelent ez. A bőre olyan volt, mintha soha nem is lett volna megsérülve, még vámpírszemmel sem látszott rajta sérülés.
– Bella, ez csodás! Kétszáz éve hordom ezt a sebet. Megszűnt a merevség a karomban. Köszönöm. Kíváncsi lennék, te hogyan viszonyulsz a tűzhöz.
– Nem bírod abbahagyni, míg választ nem kapsz a kérdéseidre? – kérdeztem tőle, mosolyogva.
– Bocsáss meg, Bella! Nem kérhetem ezt tőled. Ez már pofátlanság volt a részemről, elkapott a kutatási láz, ne haragudj!
– Nem haragszom, de most már én is kíváncsi vagyok.
– Ne! – kiáltott fel egyszerre Edward, Nessie és Jacob.
– Nem lesz semmi baja. – szólt közbe halálos nyugalommal, Alice. Ő ugyanolyan szemekkel nézett rám, mint Edward az előbb.
– Mindjárt jövök. – ezzel felrohantam a szobánkba. A régi cuccaim közt volt egy elég méretes gyertya, levittem a nappaliba. Meggyújtottam, és fölé tartottam a kezemnek azt a részét, ahol anno James megharapott. Fájt, de korántsem úgy, mint kellett volna. Láttam, hogy a sebhelyemet rajzoló vonalak egyre feketébbek, de mellette a bőröm ugyanolyan, mintha semmi sem történne. Kicsivel később láttam, hogy a sebhelyemből lilás füst kezd szivárogni, Edward ekkor odarohant mellém, hogy ellökjön, vagy a gyertyát elvegye, de elkaptam a gyertyát, őt meg egyszerűen a testemmel visszalöktem. – Edward, bízz bennem! Tudom, mit csinálok! – mindjárt vége. A lila füst felerősödött, majd a sebhellyel együtt semmivé foszlott. Kiégettem magamból James nyomát, örökre. Tovább melegítettem a karom a gyertyával, de a sebhellyel együtt a fájdalom is megszűnt. Már láthatóan izzott a karom, de nem fájt, és úgy nézett ki, nem is hat rá a tűz. Láttam Edward arcán a félelmet tükröződni attól, hogy végül mégis valami bajom lesz, ezért abbahagytam. Édes illata volt a karomnak, pont olyan, mint bármelyik vámpírnak, csak intenzívebb, de ahogyan lehűlt a karom, az illat is megszűnt. Eltűnt a sebhely a karomról, tökéletes lettem. Elhűlve nézett rám mindenki a szobában. Nem értettem, miért.
– Mit néztek?
– Hát nem érted, Bella? – kérdezte tőlem Edward, szeretettel átitatott hangon.
– Nem.
– Bella, te tényleg halhatatlan vagy.
– Eddig is az voltam. Most mi… – ahogy a kérdést kiejtettem volna a számon, megvilágosodtam. Nekem a tűz sem ártott. Ez azt jelenti, hogyha akarnék, se tudnék meghalni, mármint végleg. Ekkor értettem meg, mit jelent ez.
– Bella, te halhatatlan vagy a halhatatlanok között. – közölte Carlisle a tényt, ha még valakinek nem lett volna világos.
Magamba roskadtam. Át kellett gondolnom mindent. Eddig úgy voltam vele, ha egyszer megunjuk a létezést Edwarddal, majd máglyára vetjük magunkat, vagy valami hasonló extrém öngyilkossági módot találunk ki magunknak. Mert abban biztos voltam, hogy egymás nélkül egyikünk sem akarna létezni. Ezek szerint viszont, ez lehetetlen. Képtelen vagyok meghalni. Ha valaha kipusztul a föld élővilága, én akkor is itt leszek. Lehet, hogy magányosan, míg maga a Föld is el nem pusztul a Nap által. Talán annak a tüze elég lesz, hogy megsemmisítsen. Mennyi is? Földrajzból vagy fizikából tanultam? Még úgy ötmilliárd év. Kimondani is sok. Önző gondolatom támadt. Magányosnak lenni, ha valami fatális hiba miatt Edward meghalna. Nem, azt soha! Nem bírnám elviselni. Valahogy őt is olyanná kell tennem, mint én magam, ha lehetséges. Közben láttam, hogy Alice elréved egy pillanatra, majd nagyon furcsán néz rám. A gondolatmenetemet Emily akasztotta meg. Odajött mellénk és a karját a gyertya lángjába tartotta. Egy perccel később sziszegni kezdett, de már az ő karja is izzott, amikor kivette a tűzből. Látszott a kezén a tűz nyoma, de azonnal el is tűnt, amint kivette a tűzből.
– Bocsáss meg, Emily! Nem tudtam, hogy igazi öröklétre kárhoztatlak a mérgemmel.
– Semmi baj, Bella. Majdcsak túléljük valahogy. – kacsintott, miközben rám mosolyogott. Látszott rajta, hogy hirtelen támadt egy ötlete. – Más valami! Átjöttök La Push-ra hálaadáskor?
Jacob és Sam összeugró szemöldökkel néztek egymásra. Látszott mindkettőn, hogy sötét gondolatok járhatnak a fejükben Emily ötletétől. Edward hangosan nevetni kezdett. Nem tudtam milyen gondolatokat hall, de abban biztos voltam, hogy hamarosan mind nevetni fogunk.
– Fiúk, nyugi! Mindketten ugyanarra gondoltok. Senkinek sem lesz szerintem ellenvetése, ha ti ketten vállvetve kiálltok a dolog mellett. – hálás voltam Edward képességért, most jó kis félreértést sikerült neki megakadályozni.
– Azt hittem, te ellenezni fogod! – vetette oda Jacob Samnek.
– Én meg azt, hogy te.
Felnevettek mindketten. Alice, mivel buliról volt szó, azonnal átvette az irányítást. Követhetetlen tempóban kieszelt egy délelőttől késő estig tartó bulit, hálaadás napjára.
– Listát kérek a hozzávalókról, amit meg kell venni! – szólt mosollyal az arcán Carlisle, miközben, még mindig a karját mozgatta, földöntúli elégedettséggel a szemeiben. – Természetesen az összes költséget én állom! Vita nincs!
– Az jó! – trillázott Alice hangja. Lehet, hogy Carlisle megbánja még ezt a hirtelen kijelentését. Alice egyből nagyobb dolgokban kezdett gondolkodni így, hogy nem kell visszafognia magát a költségek miatt.
A hozzávalók beszerzését rám hagyta Alice, mint az első számú segédjére. A házassági évfordulónk megszervezése óta, már partner voltam ebben.

18. fejezet

Tudom, anno azt ígértem, hogy a 18. fejivel együtt jön a 19. is, de mivel az a kulcs- vagy főfejezete a fanficnek, így néhány napot várni kell rá(péntek este felteszem :))

Lonnie

Chicagoban Renée a repülőtéri épület ajtajában várt ránk. Szegény, ezúttal jobban hasonlított rám, mint valaha. A karikás szemeivel a gyér és hideg fényben, ami a reptéren volt, pont úgy nézett ki, mint egy vámpír, sőt, mivel mi lányok ki voltunk sminkelve a koncertre, ha valaki megkérdezte volna kettőnk közül ki a vámpír, elég jó eséllyel rá mutatott volna a válaszadó. Csak Nessie, Edward és én szálltunk ki a gépből, így felkísértük Renée-t a szobájukba. Látszott rajtuk, hogy nagyon fáradtak Philel, már bántam, hogy engedtem Nessie-nek. Alig húsz percig zavartuk csak őket, majd azzal, hogy reggel előtt Port Angelesbe kell érnünk, kimentettük magunkat és gyorsan elköszöntünk.
– Anya, sajnálom! Tényleg nem kellett volna. De olyan ritkán látom a nagyit.
– Tudom Nessie, nekem is jólesett velük találkozni, de nekik szükségük van az alvásra.
– Előremegyek, felpörgetem a motorokat.
– Jó, menj csak!
Láttam Edwardon, hogy jólesik neki embernek látszva sétálgatni a majdnem üres reptéren, ezért megfogtam a kezét, és úgy, mint egy ember, nézegetni kezdtem az üzletek kirakatát. Ő pedig boldogan belement a játékba. Már vagy tíz perce bolyongtunk céltalanul, amikor Edward hirtelen kővé vált mellettem.
– Ez, nem lehet igaz! Ezeket a mocskos gondolatokat ezer közül is felismerem – suttogva mondta, de a hangsúlya olyan volt, mintha dühöngene. – Mit keres szabadlábon ez a vadállat?
– Ki az? Mi az? – kérdeztem vissza, teljesen értetlenül.
– Lonnie, azaz aljas féreg! A dutyiban kéne rohadnia, vagy a temetőben. Hogy lehet szabadlábon? Még mindig ugyanolyan állat, mint régen.
– Kiről beszélsz, Edward? Kezdesz felidegesíteni.
– Nézz bele drágám, az emberi emlékeidbe! Port Angeles, az első randink, mikor megmentettelek azoktól az állatoktól. Ez az a fickó, aki megtámadott téged akkor este, ő volt a banda feje.
– Mi van? Carlisle azt mondta, hogy legalább tíz évig börtönben lesz, hacsak ki nem végzik Texasban.
– Hát ez az! Akkor meg mit keres itt, szabadon?
– Mit csinál itt?
– Takarít. De ugyanolyan mocskos gondolatai vannak, mint régen. Most is egy lányt néz munka közben, és azon gondolkozik, hogyan tudná megerőszakolni. Menjünk innen, mert megölöm.
– Edward, nyugi! Nem hagyhatjuk, hogy megtegye, amire gondol. – támadt egy ötletem, amitől sátáni vigyor terült el az arcomon.
Rám nézett, és az arckifejezésemből rögtön látta, hogy Lonnie-nak nehéz napja lesz, ha nem a legnehezebb egész életében.
– Mit találtál ki? Ugye nem akarod megölni? – hallottam a hangjában a félelmet attól, hogy szabadon engedem a bennem élő szörnyet.
– Dehogy! Csak azt eszeltem ki, hogy milyen érzés lesz neki, ha vadászból áldozattá válik. Szerintem, egy életre elveszem a kedvét a nemi erőszaktól. Lehet, ha elég kemény leszek vele, nem engedik ki onnan, ahová juttatom.
– Bella, most láttam a gondolataiban, hogy megszökött a börtönből, túlságosan is jól ismerem a fajtáját, ez egy elvetemült gonosztevő.
– Nem számít, Edward. Bízz bennem, nem ölöm meg, de most kipróbálom, milyen igazán gonosznak és kíméletlennek lenni! Menj vissza a repülőre és szólj Nessie-nek, hogy leállíthatja a gépet! Ez el fog tartani egy ideig. Ő is játszadozott velem, mielőtt megtámadott. Most visszakapja – láttam Edwardon, hogy megijedt tőlem.
Egy röpke pillanatra átfutott az agyamon, hogy nem kéne ezt tennem egy emberi lénnyel, de láttam Edward arcán, hogy nem tekinti embernek ezt az állatot, így gondolatban felmentést adtam magamnak azért, amire készültem. Láttam azt is Edwardon, ha ott lenne, biztosan megölné a fickót, a gondolatai miatt. Ezért küldtem el. A tervem készen állt. Már tudtam ahhoz hasonlóan mozgatni a testem, mint amikor még ember voltam. Hát elvonultam előtte és pontosan úgy mozogtam, mint egy gyenge nő, magányosan, védelem nélkül, az éjszaka közepén. Majdnem a falhoz lapulva, lehajtott fejjel, a táskámat szorosan magamhoz húzva osontam el mellette. A környezetem is a kezemre játszott, látszott, hogy elég ideje azon a részen törli a padlót, ahol elmentem előtte. Nem ártott volna, ha Edward képességéből lett volna nekem is most egy kicsi, de reméltem, hogy a közelben levő mosdóról tudja, hogy üres. Én a folyosóról hallottam, hogy senki sincs bent. Kieresztettem a pajzsomat, és éreztem, hogy kettőnkön kívül kétszáz méteren belül nincs olyan lény, aki egyszerűen a közelünkbe tudna jönni. Megálltam a mosdó előtt toporogva, hogy biztosan lássa azt, bemegyek. A közelben sehol egy teremtett lélek. A mozgatható biztonsági kamera pedig az ellenkező irányba néz, óriási szerencsém van, minden a kezemre játszik. Biztosan ő is ezt hitte, már hallottam a vödrének és a lépéseinek zaját a padlón, és hallottam az adrenalintól begyorsult szívverését. Nem tudta, hogy a végzete felé sétál, még ha az nem is a halált jelenti, bár neki lehet, hogy ez rosszabb lesz, mint maga a halál. Bementem a toalettre, majd két perccel később lehúztam a vizet, mintha tényleg használtam volna. Elmosolyodtam, az átváltozásom előtt utoljára a WC-re indultam, ahova most jutottam el. Tizennégy hónapig tartott az út a WC-re. Kinyitottam az ajtót magam előtt, és a szemben levő tükörképemre nézve, gyorsan próbáltam félénk arcot vágni. Nem sikerült a mutatvány túl fényesre. Csúcsragadozóként nehéz volt félelmet színlelni. Ahogy kiléptem, rögtön letámadott. Hagytam magam a falhoz nyomni. Fájdalmas arcot vágtam, mikor a falnak koppant a fejem, pedig olyan volt a sziklakemény testemnek az ereje, mintha tollpihékkel simogatott volna. Elkezdtem játszani a macska-egér játékot.
– Ne! Kérem, ne bántson! Mit akar? Itt a tárcám, kérem, vigye, de ne bántson, nem szólok senkinek! – láttam az arcán, hogy valami emlék mozdult meg a gonosz agyában.
– Szervusz, cicám! Nem a tárcád kell nekem, hanem valami más. Most látom csak, te vagy az a csaj, akinek a pasija, bő két éve börtönbe juttatott. Egy életre megjegyeztem magamnak az arcod. Megfogadtam, hogy egyszer elkaplak, de nem gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz. – Éreztem a bűzös leheletét, undorodtam tőle, és éreztem magamban a dühöt eluralkodni. Le akartam tépni a végtagjait, hogy lássam a szenvedését, míg végül a fejét is letépném, hogy kidobhassam egy kukába, mert oda való volt.
Végigjátszom a játékomat. Olyan könnyű lett volna, csak felnyúlok, megfogom a fejét, egy gyenge csavarás a csuklómon és ő máris törött nyakkal, holtan fekszik. De nem, ez nem lenne neki büntetés, azért a sok erőszakért, amit elkövetett már életében. Edward egyszer elmesélte, hogy miket tett ez a gonosz már eddig. Edward nagyon szemléletesen tudott mesélni, akarata ellenére, szinte látom magam előtt a rettegő lányok arcát, ahogyan ez a vadállat ugyanígy sarokba szorítja őket. Soha többé nem tehet ilyet. Ő azt hitte, halálra vagyok válva. Pedig, ha tudta volna mi vár rá, megpróbált volna elmenekülni, de erre persze, esélye sincs.
– Ne kérem, ne bántson! Nem tudtam róla, hogy a férjem visszament akkor a rendőrségre. Kérem, hagyjon békén, engedjen el!
– Nem kicsikém! Te most megfizetsz! – olaj volt neki a tűzre, hogy Edward a férjem. Azt hitte, olyan játékba kezdett, mint annak idején, James. Csak most valójában ő volt a bárány, én pedig az oroszlán. – Csak egy kis szexet akartam tőled eredetileg, de ha már így összefutottam a kedvenc jóakaróm kis feleségével, hát éppen bosszút is állhatok rajta azzal, hogy nem csak bemocskolom, de el is veszem tőle, amit annyira védett. Hol van a hősöd, bogárkám?
– Ő otthon van, én pedig hazafelé tartok, csak lekéstem a csatlakozást. Tudni fogja, hogy maga bántott, és bosszút fog állni értem.
Nevetségesen hangzott, amit mondtam, de így volt jó. Elvetemült dühében nem figyelt fel rá, hogy már nem színészkedem az arcommal, vagy csak azt hitte, ilyen vagyok. Annak idején sem mutattam neki félelmet, mert arra próbáltam koncentrálni, hogyan tudnék megszabadulni tőle. Azt az egyet azért egy kicsit élveztem volna, ha lassan tudatára ébred annak, hogy valami nincs rendben.
– Ugyan miből tudná meg. Soha senki nem jön rá, hogy ki erőszakolt és gyilkolt meg. De elmegyek a temetésedre és megnézem magamnak az arcát, ahogy elsirat. Talán elégtételt fog jelenteni, az elmúlt két év gyötrelmeiért.
Elkezdett tapogatni. Amikor a lábaim közé nyúlt, úgy éreztem, felrobbanok dühömben. Ideje volt megfordítani az erőviszonyokat. Összeszorítottam az acélkemény combjaimmal a kezét. Először csak annyira, hogy azt higgye, emberi módon védekezni próbálok. Gonosz vigyor ült ki a képére, míg én a hatás kedvéért, újra rémült arcot vágtam. Amikor ráébredt, hogy milyen hideg a testem, ahogyan hozzáér, szerintem valami megmozdult a sötét agyában, de ez kevés volt ahhoz, hogy takarodót fújjon. Mindegy, már úgysem hagytam volna, hogy elmeneküljön előlem. Elkezdtem emberfeletti erővel szorítani a kezét a combjaimmal. Láttam, ahogyan a gonosz vigyor először kételkedéssé változik. Ezután az arckifejezések helyet cseréltek rajtunk. Én lassan vigyorogni kezdtem, míg az ő arcára apránként kiült előbb a hitetlenség, majd a düh. Végül, amikor már éreztem, hogy lapulni kezd a keze a szorításomban, a dühe előbb rémületbe, majd kíntól vicsorgó fájdalomba csapott át. Ekkor, ahogyan a szemeibe néztem, valami hirtelen megváltozott bennem, mintha egy kapcsolót fordítottak volna át. Azonnal tudtam, hogy ez mindörökre belém ég, kitörölhetetlenül. Megváltoztam, de nem, mégsem, mintha inkább hirtelen a helyükre kerültek volna a dolgok bennem. Láttam a szemeim előtt egy emberi lényt, aki kétségtelenül megérdemelte, hogy valaki kegyetlenül megbüntesse, de azt is tudtam ugyanakkor, hogyha megkínzom, semmivel sem leszek különb nála. Valahogyan meg kell leckéztetnem, hogy ne tegyen soha többé olyasmit, amiket eddig, de nem kínzással. Az a gonoszok módszere. Még az is lehet, hogy valaha embert fogok ölni. Nem zárhatom ki ezt a lehetőséget, hiszen az alaptermészetemhez tartozik, hogy emberekre kéne vadásznom, de abban biztos vagyok, hogy szándékosan semmilyen indokkal sem ölök embert, bármilyen elvetemült gonosztevő is legyen. Lehet, hogy egyszer valamilyen fatális véletlen folytán gyilkossá válok, de gonosz sohasem leszek. A kezeimet lazán leengedtem a testem mellé, mert féltem, ha hozzányúlok, a dühöm miatt rögtön véget érne a játszma. Nem élveztem már, amibe belefogtam, de ennek a söpredéknek lakolnia kell a bűneiért. Próbálta a kezét kiszabadítani, ami persze reménytelen volt. Véres zúzalékká préselhettem volna a kezét, csak azzal, hogy teljesen összezárom a két lábamat egymással, nevetségesen gyenge és törékeny az emberi test a számunkra. A másik kezével megragadta a torkomat és szorítani kezdte, én meg továbbra is csak néztem a szemei közé. Normális esetben már fuldokoltam volna, de olyan kemény vagyok, mint egy szikla. Be se bírta nyomni a bőrömet, meg egyébként sincs szükségem a levegőre. Láttam a rettegést felgyúlni a szemeiben. A szemei közé néztem, engedtem, hogy a dühöm benne legyen a tekintetemben. Kezdett már pánikolni, de a számára ez, már túl későn jött.
– Na, mi van, Lonnie? Jó kis erőszak és gyilkosság helyett, megelevenedett a rémálmod? Egy nő, aki legalább tízezerszer erősebb és keményebb nálad.
– Mi vagy te?
– Azt nem fogom elárulni, mert akkor, meg kellene, hogy öljelek. Azt viszont nem teszem meg, mert nem akarom veled bemocskolni a makulátlanul tiszta kezeimet. – Keményen beszéltem hozzá, de az ő fajtája biztosan nem ért másból.
– Csak vicceltem, babám! Gyere, van itt egy éjszakai kávézó, beszéljük meg ezt a kis félreértést! – Nem engedett közben el, ami teljesen kicsavarta azt, amit mondott.
– Eddig tartott a nagy erőd és a bátorságod? Gyenge nőket megtámadni, az megy. Nálad erőssebbel kikezdeni, ahhoz túl gyáva vagy. Egy megátalkodott gonosztevő vagy, aki azt érdemli, hogy élete végéig börtönben rohadjon. Most, nem menekülsz!
Lassan, kínosan lassan, felemeltem az egyik kezem, és megfogtam a csuklóját immár földöntúli erővel. Nem fogok neki fizikailag annyira ártani, hogy baja legyen belőle, de megleckéztetem azért, amiket eddig elkövetett. Láttam a fájdalmat a szemében, és nagyon nehezen tudtam folytatni, amit elkezdtem. Magamban már sajnáltam őt, aki valószínűleg megölt volna tavalyelőtt, ha Edward nem ér oda időben. Mégsem vagyok képes őt megölni, vagy igazán bántani. A másik kezemmel megfogtam a combjaim között csapdába esett kezét és kivettem onnan.
– Ha megpróbálsz a lábaim közé még egyszer benyúlni, letépem azt, amit a lábad közt hordasz, és a szádba tömöm, megértetted? – én tudtam, hogy sohasem tenném meg, de ő nem, így láttam, hogy elhiszi, amit állítottam.
– Igen… meg. – fájt neki a keze, ahogyan szorítottam, de tudtam, hogy egy-két kék folton kívül nem lesz más baja. A bilincs majd több kárt tesz a kezeiben, mint én. Már sajnáltam, de nem engedhettem el. Nem engedhetem, hogy egy ilyen alak szabadon mászkáljon.
– Mikorra itt végzünk, azt fogod kívánni, bárcsak soha ne jöttél volna Washington államba. Megölhetnélek ebben a pillanatban, de nem teszem meg, pedig könnyebb lenne nekem, mint gondolnád. Tudod Lonnie, arra teremtette a sors a fajtámat, hogy embereket öljön. De a te óriási szerencsédre, emberségesebb vagyok nálad, ezért nem bántalak, csak a törvény kezére adlak, hogy a bíróság dönthessen arról, milyen büntetést érdemelsz. Azaz igazi szerencséd, hogy a férjemet elküldtem, mielőtt belekezdtem veled ebbe az akcióba. Ha ő itt lenne, te már halott lennél, méghozzá egy nagyon csúnyán összetört halott. Ő azért nincs itt, mert nem tudna uralkodni magán, és már megölt volna. Én pedig megígérem neked, annak ellenére, hogy több halált is érdemelsz, megkímélem az életed!
Elengedtem az egyik kezét, amivel rögtön megpróbálta kikaparni a szemem, de azok az átlátszóságuk ellenére olyanok voltak, mint a testem többi része. Semmilyen földi erővel nem lehetett bennük kárt tenni. Nevetni kezdtem a szánalmas próbálkozásán. Maga az ördög voltam ebben a pillanatban, de megérdemelte ez a söpredék. A szabad kezemmel megfogtam a mellén a ruhát, majd mosolyogva felemeltem a levegőbe és átdobtam a mosdón, a szemben levő falnak csapódott. Korántsem dobtam akkora erővel, mint képes lettem volna. Nem akartam, hogy megsérüljön. Azonnal ott voltam, amint lecsúszott. A lélegzete elakadt. Megfogtam a kezét a csuklójánál, majd vigyorogva felhúztam a földről. Láttam rajta, hogy rettegés gyúl a szemeiben, mert el sem tudja képzelni, milyen erővel akasztott bajszot. Hagytam, hogy azt higgye, elmenekülhet. Megpróbált elfutni. Az ajtónál elébe ugrottam, persze úgy, hogy ő a mozgásomat nem is látta, csak azt, hogy a semmiből előtte teremtem. A mellkasánál fogva belöktem úgy a háta mögött levő WC-be, hogy az ajtó összetört, miközben átzuhant rajta.
– Tudod már, milyen érzés védtelenül kiszolgáltatva lenni, valaki más akaratának?
– Ne, hagyja abba! – folytak a könnyei ennek a gyáva pondrónak, miközben a karjait, védekezően maga elé tartotta.
– Igazán köszönöm, legalább nem kell lehajolnom érte. – ezzel megmarkoltam a karjait és felrántottam, majd ráültettem a WC csészére.
– Kérem, hagyja abba! Soha többé nem teszek semmi rosszat, csak hagyja abba!
– Kétlem Lonnie, hogy betartanád, amit ígérsz! Tudod, ha akarnám, elengedhetnélek egy figyelmeztetéssel, de az, neked, sajnos, nem elég. A törvény előtt fogsz felelni a sok gonoszságért, amit elkövettél.
Eszembe jutott, hogy James milyen kínokat okozott nekem, nem kételkedtem benne, hogy Lonnie hasonló disznóságokat követett el az áldozataival szemben, de még így sem bírtam rávenni magam, hogy ártsak neki. Képtelen vagyok rá, hogy bántsak egy emberi lényt, még ha rászolgált is száz halálra.
Alaptalan volt Edward félelme attól, hogy elveszett az emberi részem. Bella Swan is vagyok, bármi is történt az elmúlt bő évben. Megszántam ezt a bűnözőt, de be kellett fejeznem, amit elkezdtem, hogy többé ne árthasson senkinek. Földöntúli sebességgel felkaptam, felnyomtam a falra, majd újra mosolyogva, miközben az egyik kezemmel tartottam a levegőben, a másik kezemmel, lassan vájtam egy-egy lyukat a paravánfal oldalába a kezeinek. Közben közvetlen közelről az arcába bámultam a sárga szemeimmel, láttam, hogy pánik tör ki rajta az erőm láttán. Odatereltem a lyukakhoz, majd letéptem az egyik lehúzóláncot és a lyukakon átdugott kezeit összekötöztem egymással, oly módon, hogy a lánc két végét az egyik kezem mutató és hüvelykujja közé szorítva, egymásba préseltem a legkisebb erőlködés nélkül. Amikor Lonnie meglátta, milyen erő van bennem, falfehérré változott.
– Lonnie! Adok neked négy jó tanácsot, és a saját érdekedben ajánlom, hogy tartsd be mind a négyet! Egy. Ne beszélj soha senkinek se rólam, mert senki sem fog hinni neked, ha pedig valaki olyannal futsz össze, mint én, akkor, csak azzal, hogy elárulod neki, hogy tudsz a létezésemről, azzal aláírod az azonnali halálos ítéletedet. Kettő. Az egész világon gyakorlatilag csak én, és a családom nem ölünk azért, mert valaki tud rólunk. A többiek gondolkodás nélkül megölnek, még élvezik is. Tehát jobban jársz, ha letagadod, hogy valaha is hallottál valaki olyanról, mint én. Három. Soha az életben többé ne tedd be a lábad Washington államba. Négy. Ha pedig valahol meglátsz valakit, aki hozzám hasonlít, bármilyen módon gondolod is ezt, akkor azonnal költözz el, mert ha nem velem találkozol, a többiek nem lesznek veled ilyen humánusak. A soha-viszont-nem-látásra! – Még az ajtóból visszaszóltam neki. – Ha még egyszer meglátlak valamelyik újságban, vagy a hírekben, utánad küldöm a sógoromat, aki két méter magas és százhúsz kiló. Szorozd fel az erőmet az ő méreteihez. Ő pedig nem szívbajos, ha ölni kell!
Ezzel otthagytam. Tudtam, hogy soha még csak hasonlót sem fogok tenni, egyetlen emberrel sem, de azt sem fogom hagyni, hogy valaki megpróbáljon ilyet tenni. Túl sok volt. Majdnem, nem tudtam végigcsinálni. Tudatában voltam azonban annak, hogyha csak úgy elengedem, mindenféle figyelmeztetés nélkül, akkor rövid úton meggyűlt volna vele a bajunk Forksban. Akkor pedig biztos megölte volna valaki közülünk, ha apám városában bárkit bántott volna. Jobban járt így. Majd Charlie gondoskodik róla, az ismeretségei révén, hogy soha ne kerüljön ki a börtönből. Szomorúan mentem ki a repülőnkhöz, miközben névtelenül értesítettem a rendőrséget, hogy egy szökött fegyenc van mozgásképtelenné téve, a Chicago-i reptér egyik WC-jében. Szegény Emmett, ha sejtené, hogy fenyegető eszköznek használom fel a testméreteit, de muszáj volt valami félelmet ültetnem Lonnie-ba, hogy ne kezdjen kutatni, vagy hírverést csinálni.
Edward rosszalló tekintettel nyújtotta felém a kezét, hogy besegítsen a gépbe, nem mintha szükségem lett volna rá. Ő azonban úriember, a szó legnemesebb értelmében. Hálás voltam újra a sorsnak, hogy nekem rendelte őt.
– Mit tettél, Bella? – Annyi szemrehányás volt a hangjában, hogy azonnal visszahúztam az elmém önvédelmi pajzsát, hogy lássa is, mire gondolok, ne csak a szavaimnak kelljen hinnie, amikor beszélek hozzá.
– Csak amit ígértem. Ne gondold, hogy élveztem! Éppen csak, hogy végig tudtam csinálni. Az utolsó pillanatban majdnem feladtam. Nem bírtam elviselni a gondolatát annak, hogy egy embert bántok. A vámpírok mások, az a saját súlycsoportom, de az emberek túlságosan törékenyek ahhoz, hogy bántsam őket.
– Bella, tud rólunk, és te életben hagytad! Nem lett volna szabad! Valahogy el kellett volna hallgattatni.
– Hirtelen ráébredtem, hogy Edward nem azért mérges, amit tettem, hanem azért, amit nem.
– Ezzel, most azt akarod mondani, hogy meg kellett volna ölnöm? De… én arra képtelen vagyok. – Fájdalmas villanások szikráztak az olvadt arany szemekben, majd minden átmenet nélkül meglágyult a tekintete, ahogyan nézett engem.
– Nem lennél képes megölni valakit? Még akkor se, ha a Volturi kivégezhet minket miatta?
– Embert soha, semmilyen indokkal sem! Még egy ilyen állatot se, mint Lonnie. Most már, biztos vagyok benne.
– Szeretlek! – mondta, miközben lágyan megcsókolt. – Lonnie soha többé nem fog ártani senkinek. Megoldjuk valahogy, hogy ne tudjon beszélni senkinek se. Voltak olyan pillanatok, amikor be akartam menni, de Jacob visszatartott, azt mondta, ő nem látja, mit teszel, de így is tudja, hogy helyesen cselekszel, és nem fogod megölni, még akkor sem, ha százszor rászolgált is. Nem hittem neki, de te megint rácáfoltál mindenre, ami csak eszébe juthat valakinek.
– Sajnálom, amit tettem, még akkor is, ha tudom, hogy talán ez volt a helyes. Edward, gyanús vagy nekem! Ígérd meg, hogy nem tör senki az életére, csak azért, mert mutattam neki valamit a képességeimből!
– Megígérem, de mit teszünk, ha beszélni kezd?
– Semmit. Te mondtad nekem a kórházban annak idején, ha mesélni kezdek, senki sem fog hinni nekem. Ott pedig az iskolások szemei láttára történt minden, mégse hittek volna nekem. Szerinted, hinni fog, bárki, valaha is, Lonnie-nak? Különben meg, bármit is gondol, minden járhat a fejében, de az, hogy vámpírok vagyunk, ki van zárva. Szerintem valami szupertitkos katonának, vagy ki tudja minek gondolhat most.
– Nem, de nem is ez a baj, hanem, ha a Volturi fülébe jut a dolog.
– Hát, az tényleg bajt okozhat, de megoldjuk valahogy, nem?
– De, igen. Te viszont, ne rágd ezen, magad! Én, jó eséllyel, szimplán szétzúztam volna a koponyáját, hogy elhallgattassam. Te olyan jó vagy, megőrizted az életét. – ezzel megcsókolta a homlokomat.
– Jó, hogy nem tudok aludni. Nem szívesen hunynám most álomra a szemem. Szerintem, rémálmom lenne attól, amit az előbb tettem.
– Ne gondolj többé rá! Jól tetted, amit tettél.
– Edward! – Szólt hátra Nessie, a pilótafülkéből. – Carlisle hív a műholdas telefonon. Átveszed a hívást? A Seattle-i irányító az agyamra megy. Megfeledkeztem magamról és a saját hangomon beszéltem vele az előbb. Most azt követeli, hogy áruljam el, milyen „gyereknek” engedtem át a rádiózást. Ha háromfelé kell figyelnem, nem fogom tudni kidumálni magam.
– Hagyd, majd mindjárt beszélek én mindkettejükkel!
– Szia Carlisle, tartanád egy kicsit? Nessie elszólta magát az irányítónak. Helyre kell tennem az agyát annak az idiótának.
– Persze, intézd csak el.
– Seattle torony, itt a November - Öt - Öt - Zéró - Mike - Tango, Edward Cullen vagyok a gép kapitánya és tulajdonosainak egyike. Mi baja van a másodpilótámmal?
– Mike - Tango, itt Seattle torony, az előbb egy kislány beszélt az önök frekvenciájáról. Tudják, hogy a gép vezetésének, vagy akár a rádióforgalmazásának átengedése illetéktelen kezekbe, szövetségi bűnténynek minősül?
– Tisztában vagyok vele torony, de a gépen egyetlen kislány tartózkodik, a lányom. Ő viszont édesen alszik az utastérben, a kanapén. A nejem viszont nem túl régen esett át egy elég súlyos meghűlésen és a hangszálai néha még rakoncátlankodnak.
– Köszönöm Mike - Tango, így már értem azt a vékony hangot. Seattle torony, egyelőre kilép!
– November - Öt - Öt - Zéró - Mike - Tango, kilép!
– Pfúúú… Nessie, nagy bajban vagyunk. Kérlek, többé ne hibázz!
– Megígérem apa.
– Semmi baj, ügyes vagy, csak így tovább!
– Köszi.
– Carlisle!
– Itt vagyok, Edward!
– Mielőtt belekezdenél, szeretnélek megkérni valamire.
– Mi lenne az?
– Esmevel hamisítanátok gyorsan egy pilótaengedélyt Bellának a Gulfstream-ünkre?
– Hallottam a párbeszédet, Esme már töri is fel a légügyi hatóság nyilvántartását. Mire leszálltok, kész lesznek a jogosultságok, nyugodtan mondhatjátok nekik, hogy nézzenek utána a rendszerben.
– Köszi! Mit szerettél volna mondani?
– Fontos dolgokra jöttem rá ma éjjel. Azt hiszem, ez nem csak ránk tartozik, hanem az összes vámpírra a világon, de előtte magunk közt kell megbeszélni a dolgokat, ezért aztán izgatott vagyok, talán jobban, mint bármikor az elmúlt háromszázhatvan év alatt, bármikor. Úgy számoltam, mostanra már szóltok, hogy induljunk értetek a reptérre, ezért hívtalak fel.
– Leszálltunk Chicagoban, mert Renée-ék éppen ott vannak, utána pedig összefutottunk egy régi ismerőssel, ezért vagyunk késésben, de ezt, majd otthon mesélem el. Nessie, mennyire vagyunk?
– A számításaim szerint egy jó óra múlva Port Angelesben leszünk, kivéve, ha ez az idióta irányító leparancsol minket az égről Seattle-be. – Majdnem rápirítottam Nessie-re a csúnya beszéde miatt, de kénytelen vagyok elismerni, hogy csak az apját utánozta le, tehát az igazi szidás Edwardot illeti. De egy ilyen akció után, amiben kevés hiányzott hozzá, hogy megöljek egy érző lényt, még akkor is, ha csak egy söpredék, nincs jogom Edwardot bármiért is leszidni.
– Rendben Edward, fél óra múlva indulunk Esmevel Port Angelesbe értetek.
– Köszönöm! Szia.
– Várj, Edward! Esme most szól, hogy… egy másodperc! Kész van. Bella Cullen nevén létezik mostantól érvényes pilótajogosítvány, Gulfstream gépekre. Mond meg Bellának, hogy gratulálok a pilótajogsijához!
– Átadom, szia! – nevetett bele, Edward a készülékbe.
– Sziasztok!
– Mit találhatott, amitől ilyen izgatott lett? – kérdeztem.
– Nem tudom, de hamarosan kiderül, az biztos.

17. fejezet

Sarah

Három héttel később Nessie izgatott hangon hívott fel a mobilomon, miközben Charlie-nál voltam.
– Bella, nem tudod, van-e Edwardnak lemeze Sarah…
– Nessie, állj le! Fogalmam sincs. Annyi lemeze van, hogy átnézni se tudtam még milyen zenéket tartunk otthon. De miért nem őt hívod?
– Ki van kapcsolva. Azt hiszem Emmett-tel és Jasperrel elugrottak vadászni.
– Pofátlanok! Edward tudja, hogy én is szomjas vagyok már és fel sem hív. Estére elkapom ezért.
– Azért ne légy vele túl szigorú! Tudod, hogy Emmett bármire rá tudja beszélni.
– Azt hiszem, Emmett bácsikádnak lesz tőlem egy újabb fájdalmas emléke.
– Csak ne öld meg! – kuncogott közbe, halkan.
– Nem fogom, de miért érdekel ez a nő annyira?
– Samnek van egy 2003-as lemeze tőle és olyan jó számok vannak rajta. Emilyvel egész nap azt hallgatjuk.
– Mit keresel te Saméknél, egyébként?
– Segítek Emy-nek megfőzni a falkára. Ne tudd meg mennyi kaját képesek elpusztítatni.
– Tisztában vagyok az étvágyukkal, régebben láttam milyen pusztítást képesek végezni egy terített asztalon. Annak ellenére, hogy Emy vámpír, szép kihívás jóllakatni azt az éhes bandát.
– Főként úgy, hogy bele sem kóstol abba, amit főz. Azért vagyok itt. Én kóstolgatom a főztjét.
– Ez meglepő! Hova lett a vérszomjad? – próbáltam ironikusan cukkolni egy kicsit, megváltozott az elmúlt hetekben a viszony közöttünk, tényleg inkább a barátnője kezdtem lenni az anyja helyett. Vidámabb és könnyedebb lett a kapcsolatunk. Rengeteget ugrattuk egymást.
– Bella, Emily főzőtudománya mellett a vér elbújhat, habár, ezt ti, már nem tudjátok értékelni.
– Sértegetsz, ifjúság? Még emlékszem, hogyan főz, Emy. Meg nem olyan régen még én is ember voltam. Azért én se vagyok olyan rossz, szerintem.
– Nem akartalak megbántani, anya!
Mióta megállapodtunk, hogy nem kell apának és anyának szólítania minket, azóta csak akkor hívott így minket, ha úgy érezte, hogy megbántott valamivel, és ki akart engesztelni. Nessie olyan jólelkű, olyan érzékenyen együtt érző, féltem, hogy egyszer valaki majd csúnyán megbántja, de nem szerettem volna az illető helyében lenni, ha Nessie bosszút áll, mert kíméletlen is tudott lenni. Nem szerettem már ott lenni, ha vadászott, olyankor megmutatkozott a vámpír énje. Egy éve még, mikor alig volt több tíz kilónál, szinte szórakoztató volt látni, hogyan terít le egy nálánál tízszer nehezebb és nagyobb ragadozót, de mára a technikája sokkal kifinomultabb lett, és a súlyarányok is változtak egy kicsit. Kíméletlen lett és jéghidegen számító. Néha, még én is megváltoztatom a döntésem az utolsó pillanatban, ha meglátok egy idősebb, vagy beteg állatot, de ő nem. Ha egyszer kiválasztja az áldozatát, annak nincs többé esélye az életben maradásra. Nem engedi szenvedni a zsákmányát, de talán pont ezért, irgalom nélkül, és iszonyú gyorsan gyilkol. Szinte rossz látni, hogy az ártatlan, angyali kinézete ellenére, egy született ragadozó. A bájos külső mögött egy igazi fenevad van elbújva, de tudtuk, hogy ő soha nem fog veszélyt jelenteni olyasvalakire, aki nem ad neki okot rá, de nem szerettem volna az ellensége lenni.
– Tudom kicsim, nem is bántódtam meg. Emily fantasztikus szakács. Kérd meg, hogy süssön muffinokat! Majd abból megtudod milyen jó szakács!
– Köszi, a tippet! Látnod kéne az arcát, a muffinok emlegetésére.
– Sejtem. Emlékeim szerint a legjobb muffinokat képes sütni a világon.
– Hmmm! Azt hiszem, meggyőzöm, hogy süssön. Na, szia!
– Szia.
Estére előkerült Edward. Közben én is vadásztam. A szerencsém jobban bántotta Edward önérzetét, mintha veszekedtem volna vele egy sort. Emmett-tel és Jasperrel egész nap csak egy szarvascsordával akadtak össze, én viszont elkaptam egyet Edward kedvenc pumái közül. Ez rosszabbul esett neki a szidásnál, főként úgy, hogy megmutattam neki a vadászatom lényegi részét. Nessie sem bírta megtagadni a vámpír oldalát, este elment Emilyvel és Rosalie-val a hegyekbe ő is. Persze huncut módon erről a kis kiruccanásról csak utólag tájékoztatott, hogy ne tudjam megakadályozni, de igazság szerint nem tudtam eldönteni, hogy jogom van-e egyáltalán neki megtiltani, hogy enged az ösztöneinek. Hiszen arról, ami ő lett, nem tehetett, az a mi felelősségünk Edwarddal. Miután hazaért, rögtön az apjának szegezte a kérdést az énekesről.
– Van, Nessie. Sőt, megvan az összes lemeze. Különleges hangja van a hölgynek.
Nem tűnt fel akkor, hogy Edward érdekes fintort vágott az énekesnő említésekor, de volt valami érdekes a hangjában, amit nem tudtam hova tenni. Annyira azonban nem piszkált a dolog, hogy feszegetni kezdjem a kérdést.
– Mostanában pedig itt turnézik az államokban. – fűzte még hozzá.
– Elmehetnénk valamelyik koncertjére?
– Ha Alice tud rá jegyet szerezni, miért ne!
– Köszi, apu! – ezzel a nyakába ugrott Edwardnak.
Mire utána szólhattunk volna, már a futásának a hangja sem hallatszott. Elsprintelt személyesen meggyőzni Alice-t a koncertjegyek fontosságáról. Alig két órával később hazatért.
– Bella, Edward! Megvannak a jegyek. Atlantic Cityben lesz egy koncert jégshow-val egy hónap múlva. Alice azt mondja, egész nap borult idő lesz arrafelé. Szerzett nyolc jegyet. Én meg megszerkesztettem az útvonal és a repülési tervet. Délben indulunk és másnap reggelre már itthon is leszünk.
– Repülési tervet, te? – gúnyolódott rajta Edward. Ő is folyamatosan ugratta Nessie-t, Edward elkezdett XXI. Századi módon beszélni és viselkedni kettőnk mellett. Nem felejtette el azt az illedelmes viselkedést, ami a XX. Század elején volt jellemző, de belerázódott a mi harmadik évezred beli viselkedésünkbe is. Kezdtem sajnálni szegény Nessie-t, két ilyen megátalkodott szülővel, mint neki van, nehéz örökkévalóság áll előtte.
– Azt hiszed attól, hogy neked papírod van róla, csak te tudsz reptervet készíteni? Lefogadom, hogy jobban csinálom, mint te! – vágott vissza rögtön jó csípősen, Nessie, az apjának. Lehet, hogy nem is kellett Nessie-t annyira félteni?
– Ezt most megkaptad, Ed!
– Na, had’ lám azt a tervet! Nem szeretnék Chicago-ból hazáig futni, mert lepottyanunk az elfogyott kerozin miatt.
– Kac-kac! Itt van.
Edward beképzelt arcot vágva, biztosra véve, hogy hibát talál a tervben, fogta meg a papírokat. Láttam, hogyan hervad le az arcáról az önhittség, majd válik csodálkozóvá, végül pedig büszkeségtől dagadó mellkassal emelte a tekintetét újra a lányára.
– Nessie, ez tökéletes. Egyszerűen hibátlan. Senki nem tudta volna pontosabbra készíteni. Minden bele van számolva, még az időjárás rosszabbra fordulása is. Őstehetség vagy ebben, én mondom. Szeretnéd vezetni a gépet oda-vissza?
– Persze. Semmit se szeretnék jobban. Imádom vezetni a gépünket, olyankor úgy érzem, mintha madárként szállnék. Olyan mintha a testem kiterjesztése lenne a gép. Eggyé válok vele.
– Azt tudod, hogy ilyen szavakat a repüléssel kapcsolatban csak a legnagyobb pilóták mondtak?
– Nem, kikre gondolsz?
– Például Charles Lindbergh-re vagy Howard Hughes-ra.
– Ez most komoly?
– Komoly, ismertem mindkettejüket. A saját szájukból hallottam, ahogy azt ecsetelték, hogy eggyé válnak a gépükkel repülés közben. Őstehetség vagy Nessie, ez már a múltkor kiderült. Jobban vezeted azt a gépet, mint én valaha is képes leszek.
– Köszönöm… Apa! Ez most nagyon jólesik nekem. Köszönöm, hogy ti vagytok a szüleim, köszönöm nektek, hogy létezem!
– Anyád makacsságának köszönd! Én meg akartalak ölni addig, míg meg nem hallottam a gondolataidat.
– Nem számít, apa! A te helyedben én is így gondoltam volna. Ne őröld magad emiatt!
– Köszönöm kicsim a feloldozást, de ezt a terhet magammal cipelem örökre. Ezt nem tudom magamnak megbocsátani. Olyan jó vagy! Soha nem gondoltam volna, hogy létezhet még egy olyan tökéletesen tiszta lelkű és önzetlen lény, mint az anyád. De te vagy rá a bizonyíték, hogy igen. Ha minden ember így viselkedne a világon, mint ti, nem lenne többé sem háború, sem nélkülözés. Boldog hely lenne ez a sárgolyó.
– Edward! Ne légy szentimentális! – korholtam meg. – Semmi tisztaság nincs bennünk, vérszomjas gyilkosok vagyunk.
– Bella, sokkal rosszabbak is lehetnénk, mint amilyenek vagyunk. De nem tesszük, mert jók vagyunk, most már belátom magamról is.
– Éppen ideje volt! – vágtuk rá Nessie-vel mindketten, egyszerre.
Ezen az egyidejűségen elkezdtünk nevetni mindhárman.
– Miért kell nyolc jegy? – kérdeztem meg tőle, miután lecsillapodtunk.
– Kell nekünk négy, azután ott van Sam és Emily, meg Alice és Jasper. Kérdeztük a többieket, de ők nem akarnak jönni.
– Miért kell nekünk négy jegy? – gondolkodás nélkül besétált a csapdába, amit állítottam neki.
– Bella! – mordult fel. – Te, Edward, Jacob és én, nem egyértelmű?
Edwarddal összenéztünk, majd mindkettőnknek kaján vigyor ült ki az arcára, amitől Nessie hirtelen rájött, hogy miért kérdeztem tőle úgy, ahogy. Úgy elvörösödött, mint én, amikor még ember voltam. Odaléptem hozzá és megöleltem, hogy ne érezze annyira zavarban magát.
– Nessie, magadtól nem mondanád, ezért csaltalak csapdába. Örülök neki, hogy szerelmes vagy Jake-be. Igazán megérdemlitek egymást. Boldoggá teszel vele, jobban, mint valaha is gondolnád. Jacob megérdemli, hogy olyan valaki legyen a párja, mint te.
– Komolyan így gondolod?
– Igen. Te valami olyat tudsz nyújtani neki, amit én soha nem adhattam meg. Jake pedig megérdemli, hogy igazán szeresse valaki. Büszke vagyok rá, hogy én vagyok az anyád. Most pedig menj szépen aludni!
– Rendben. Úgy érzem, képes leszek aludni néhány órát. Jó éjszakát!

Két nappal később megtapasztaltam azt a kínt, vagy legalább is egy részét annak, amit Edward érzett miattam, míg ember voltam. Átlagos napnak indult az egyetemen, de számomra, a pokol tornáca lett. A harmadik órára belépve az előadóba, földbe gyökerezett a lábam. Olyan gyorsan merevedtem meg, hogy Edward belém ütközött hátulról. Alice és Jasper néhány másodperccel később a sarkamban voltak. Nem voltam képes megmozdulni, mert tudtam, ha megteszem, vagy ha még egy kis levegőt is magamba szívok a teremből, menthetetlenül elárulom magunkat, és megölök valakit. Kaparva viszketett és lángolva fájt a torkom, mintha máglyát raktak volna a mellkasomban. Ilyen szomjas, ember illatától nem voltam, még az ébredésem után sem. Minden erőmmel arra kellett összpontosítanom, hogy ne kezdjek vadászatba. A legrosszabb az egészben, hogy néhány másodpercen keresztül csak azon járt az eszem, hogyan tudnám feltűnés nélkül megoldani a gyilkosságot. Ezek után nem mertem az önuralmam egy pici morzsáját sem felhasználni arra, hogy Edwardot a fejembe engedve megmutassam neki, hogy mi bajom van. A következő másodpercek azzal teltek, hogy érezni kezdtem Jasper jótékony hatását és mindhármójuk kezeit a karjaimon. Tudtam, hogyha igazán akarnám, lehetetlen vállalkozás lenne a részükről a visszatartásom. Sem a fizikai erőm miatt, sem a mentális hatalmam miatt nem lettek volna képesek megfékezni, ha kitörök. Alice nem tudott megszólalni, hogy közölje a többiekkel pontosan miért is kell lefogni engem, mert túl sokan, és túl közel álltak hozzánk. Azt meg érdekes módon érzékeltem, hogy ösztönösen árnyékolom Edward képességét valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, anélkül, hogy koncentráltam volna a pajzsomra. A következő néhány pillanat azzal telt, hogy átfutottam az összes emlékemet. Rá kellett jönnöm valahogy, hogyan hozhatnám Edward és Jasper tudtára, mi bajom van. Jasperen és Edwardon látszott, hogy csak Alice-t követik a cselekedeteikkel, de valójában sejtelmük sincs róla, mi az igazi gond. Ekkor beugrott a távoli múltból egy ködös és gyűlölt emlékem, az olaszországi kisváros fölé magasodó toronyszoba, ahol hivatalosan is megpecsételődött a sorsom. Aro szavai jutottak eszembe, miután kiolvasta Edwardom fejéből, hogy mit jelent a számára az illatom. Már tudtam a megoldást, a tüdőmben levő levegőt felhasználva a tudtukra adtam, miközben a kijárat felé fordultam:
– La tua cantante! – azonnal felfogták a jelentését. Rögtön elengedtek, amikor megérezték, hogy kifelé indulok a teremből.
Ezzel a lehető leggyorsabb emberi sebességet választva kimenekültem az előadó teremből. Kimenekültem az épületből is. Nem mertem levegőt engedni a tüdőmbe, mert féltem, ha megérzem annak az illatnak akár csak egy kis foszlányát is, mészárlásba kezdek, amit senki nem lesz képes megfékezni. Az épületet elhagyva, mikor már nem voltam emberi szemek előtt, beugrottam az erdőbe, és amilyen gyorsan csak képes voltam rá, futni kezdtem. Eszembe ötlött, hogy nem messzire van egy kis tó az egyetemtől. Anderson tónak hívják. Annak a partján álltam meg, mert a mobilom csörögni kezdett.
– Bella drágám, hova tűntél? A nyomodat veszítettem az erdőben. Olyan iszonyú sebességgel futottál el, hogy még én sem tudtalak követni. Mi történt?
Muszáj volt levegőt vennem, ha válaszolni akartam neki. Butaság volt részemről már a félelem, hiszen jó néhány kilométerre voltam már az épülettől, ráadásul szélirányban, tehát véletlenül sem lehet itt, ezen a helyen abból az illatból, ami… szörnyeteggé tesz a szó valódi és rémisztő értelmében. Néhány pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszamegyek, elkapom az illat gazdáját, valami félreeső helyen kiszívom belőle az életet, majd elmegyek Volterra-ba és felajánlom magam Aro szolgálatára, mert nem lennék rá többé méltó, hogy a Cullen család közelében éljek. Ettől az utolsó gondolattól viszont, úgy éreztem, kiráz a hideg, pedig ez, lehetetlen. Ez a borzongás-érzés volt, ami kijózanított egy ezredmásodperc alatt. Nem tehetem meg! Ha Edward képes volt megcsókolni a tüzet, amit én jelentettem neki, akkor én is képes vagyok legalább a közelségét elviselni.
– Valakinek az illata. Úgy hatott rám, mint amilyen én lehettem neked. Edward! Hogyan voltál képes ezt a kínt elviselni? Hogy bírtad ki, hogy ne ölj meg? Hogy bírtad ki, amikor a véremet érezted a szádban, hogy megállj és ne szívd ki az utolsó cseppig?
– Nem tudom Bella, de kibírtam, mert tudtam, ha meghalsz, azt nem bírom ki. Ez visszatartott attól, hogy őrültséget tegyek.
– Edward! Nyertél!
– Ezt most mire érted?
– Tényleg te szeretsz jobban, kettőnk közül – mondtam immár mosolyogva a készülékbe.
– Hát nem erről győzködlek már lassan három éve?
– De, csak eddig nem volt bizonyítékod.
– Most már érted és el tudod képzelni, hogy mit érzek irántad. Bella, az egész világot feláldoznám érted és Nessie-ért, gondolkodás nélkül. Ti ketten többet értek nekem a saját létezésemnél.
– Edward, többé semmit nem kell nekem bizonygatnod. Derítsétek ki, hogy ki lehet az. Valaki olyan, akit eddig soha nem éreztem. Teljesen új illat volt, eddig még hasonlót sem éreztem.
– Oké Bella, utána járunk Alice-szel, Jasper mindjárt hazavisz.
– Ne! Inkább hazafutok. Vadásznom kell. Sokat. Holnap mindenképpen kiderítem, ki lehet az, hogy tudjam, kit kell távol tartani magamtól.
– Nem kell Bells, biztosan új diák. Percek alatt kinyomozzuk ki az.
– Edward, az a biztos megoldás, ha szembe megyek a problémámmal. Ti legfeljebb kiszűrni tudjátok, ki lehet az, én viszont egyszerűen kiszagolom. Otthon találkozunk.
– Rendben, szia.
Igazi vérengzést vittem véghez a haza utam során. Tíz nagytestű állatot öltem meg, míg elértem Forksot. Egyszerre, ennyi vért még soha nem szívtam magamba. Azt hittem szétdurranok. Meg is lett a hatása. A szemem színe a citroméhoz közelebb volt, mint a topázhoz. De legalább biztonságban éreztem magam a másnappal kapcsolatban. Kiderült, hogy egy olyan srác az illat gazdája, aki a beteg anyját ápolja. Eddig azért nem járt be az egyetemre, mert kórházról kórházra hurcolta az édesanyját. Szegény fickó, ha tudná, hogy a gondjai tetejébe még a világ legerősebb ragadozóinak az étlapjának az élén van a neve. Elhatároztam, hogy egy kis önkínzásba fogok, hogy erősebbé tegyem magam. Megpróbálok a közelébe férkőzni.
– Szia, Bella Cullen vagyok. – szólítottam meg az egyik előadás előtt. Hatalmas adag mérget nyeltem le közben, de az minduntalan újra összegyűlt a számban, a mellkasomban lángoló fájdalmas tűzről már nem is beszélve, ezzel jelezte a testem az ösztönös szándékát a gyilkolásra. Szegény srác, jól működtek az ösztönei. Láttam, hogy rátör a pánik a hangomtól, a látványomtól. Még a nézésemtől is. Minden erejével menekült volna, ha belelát a fejembe. Minden másodpercben a vámpír agyam egyik része kereste a megoldást a kitörésre, a gyilkolásra. De a tudatom erősebb a bennem lakó ragadozónál, ezért úgy-ahogy, biztonságban van a srác vére a testében.
– Szia, Peter Johnstone. Mit szeretnél tőlem? – láttam, hogy remegve nyúl a keze egy kézfogásra. Barátságtalannak tűnhettem, de nem viszonoztam a kézfogást. Nem akartam, hogy két nap múlva az egész egyetem arról pletykáljon, hogy mik lehetünk.
– Semmit, csak úgy gondoltam, hogy bemutatkozom. Így illik, nem?
– Ez igaz. Honnan való vagy?
– Forksba valósi vagyok.
– Áh. A legfelhősebb város. Ez megmagyarázza a sápadtságodat. Jó buli volt az este?
– Honnan veszed, hogy bulizni voltam?
– Neked és a padtársadnak olyan karikásak a szemei, hogy tutira nem aludtatok az éjjel.
– A padtársam Edward, és mellesleg a férjem. Az éjszaka meg nem arra való, hogy aludjunk. Nem igaz?
– Friss házasok vagytok? – kérdezett vissza olyan mosollyal, mint aki tudja a választ minden kérdésére.
– Ha bő egy évet még frissnek lehet mondani, akkor igen.
– Bő egy év! És még mindig nem alszotok éjszaka? Nem semmi. Jó nagy szerelem lehet.
– El sem hinnéd mennyire. Örökre szól. Neked van párod?
– Sajnos nem érek rá. Beteg az anyám, ezért nem érek rá a lányokat hajszolni.
– Sajnálom.
– Hölgyeim és Uraim! Kezdődik az óra, kérem, üljenek le!
– Később beszélünk. – szóltam még vissza, halkan.
– Ok!
Edward úgy nézett rám, mintha elárultam volna.
– Mi baj van?
– Jó, hogy azt nem mondtad neki: Hello, soha nem alszom, mert vámpír vagyok a férjemmel együtt, és szexszel ütjük agyon az időt éjjel, hogy ne unatkozzunk.
– Most miért mondod ezt?
– Bella, a szemünkön kívül a két leglátványosabb külső ismertető jegyünkre kérdezett rá, te meg ráteszel neki egy lapáttal.
– Mivel tettem én rá? Egyébként meg, szerinted, elhitte volna?
– Örökre szóló szerelem, te lökött vérszívó! Nem hiszem, de a bogarat beültetted volna a fülébe.
– Az lehet, de amit mondtam az igaz, nem?
– De. – ezzel gyorsan megcsókoltuk egymást, mert egyszerűen képtelenek voltunk egymásra egy percnél hosszabb ideig neheztelni, majd elkezdtünk az előadásra figyelni, legalább is látszólag.
A kínomat okozó probléma magától megoldódott néhány nappal később. Mivel minden alkalommal, amikor közös óránk volt Peterrel, szóba elegyedtem vele, az ő ösztönei pedig helyesen megsúgták neki a veszélyt, ami áradt belőlem, ezért átíratta az órarendjét, hogy ne legyen velem közös egyetlen órája sem. Edward nem nyugodott meg ettől. Gyanús volt neki, hogy a „kedvenc” tanárom és Peter az utolsó alkalommal, mikor közös óránk volt vele, rólunk beszélgettek az óra végeztével, de úgy, mintha tudták volna, hogy Edward olvasni tud a gondolatokban. Nagyon figyeltek rá, hogy mit mondanak egymásnak. Valójában csak egy magántalálkozót beszéltek meg, de biztos kapcsolatban volt a dolog velünk. Nem kezdtük követni őket, mert nem akartuk a gyanakvásukat alátámasztani, ha valami fatális véletlen folytán lebuknánk. Néha a folyosón jártamban éreztem, hogy nem sokkal korábban arra járhatott, de ez közel sem volt olyan erős kín, mintha a közvetlen közelemben lett volna. Edward folyamatosan figyelte a gondolatokat a környezetünkben, de semmi nem utalt rá, hogy bárki is gyanítaná, hogy a különleges szépségünkön kívül bármi természetellenes lenne bennünk. Az ösztönösen felmerülő félelmét pedig mindenki gondosan véka alá rejtette a többiek előtt, mert nem akart üldözési mániásnak tűnni. Az emberek néhány héttel az iskolaév kezdete után megszokták a különös szépségünket, és távolságtartóan ugyan, de azért befogadtak a közösségbe. Ha valamivel kapcsolatban muszáj volt beszélni velünk, akkor viszont vagy Alice, vagy pedig én voltam az, akit megkerestek. Edwardhoz és Jasperhez alig mertek hozzászólni. Jókat kuncogtunk ezen Alice-szel, hiszen valójában mi voltunk az erősebbek négyünk közül, de a fiúk ezt nem bánták, a halandók meg nem tudták. A számukra nem is volt jelentősége, a leggyengébb vámpír is legalább százszor erősebb a legerősebb embernél is. Edward egyik este elmondta, hogy ez nekem most még újdonság, de hamarosan rájövök, hogy ez mindig ugyanígy fog ismétlődni. Mindörökre kívülállók vagyunk a társadalom számára. Nekem ez nem okozott gondot, már emberként is csodabogárnak számítottam, soha nem volt egyetlen társaság sem, ahova jártam volna. A legközelebbi barátnőm Angela volt, de vele sem volt soha sülve-főve-együtt jellegű a kapcsolatunk, csak mindig közös nevezőn voltunk, bármiről legyen is szó. Azóta van meg az igazi helyem a világban, amióta vámpírrá lettem. Ez a „társaság” az igazi világ, ahova mindig is tartozni akartam, anélkül, hogy tudtam volna a létezéséről. Tökéletesen éreztem magam a családommal, soha nem volt ellentétem egyikkőjükkel sem. Rosalie is megbékélt a gondolattal, hogy a családi „ranglétrán”, ami ugyan nem létezett Carlisle szerint, de valami rejtélyes módon, mégis mindenki eszerint élt, fölé kerültem. Azzal, hogy Nessie-nek ő is az anyja lehetett, örökre leköteleztem, ezzel ugyanis olyat kapott tőlem, amit az élet megtagadott tőle. A hála pedig Rosalie-nál az egyik legerősebb tulajdonság volt. Nem sok emberi tulajdonsága tért vissza az évek során, és azok is inkább arra voltak jók, hogy mindenkinek az idegeire menjen, de ha lekötelezte valaki, arról soha nem feledkezett meg. Sammel is megbékélt, mióta vele hozatta az alkatrészeket, egyik autónk se állt a garázsban kényszerből egy-két napnál többet. A fekete hitelkártya és Sam valamilyen rejtélyes kapcsolata folytán, bármilyen alkatrész két napon belül Forksba tudott érni. Ez pedig Rosalie-nál egyet jelentett a lekötelezettséggel és a hálával. Anélkül, hogy Peter Johnstone-nal találkoztam volna elrepült egy hónap, izgatottak voltunk Edwardot és Alice-t leszámítva a koncert miatt, időközben én is felkészültem az énekesnőből, de meg kell mondanom, hogy a hiperérzékeny füleim se találtak kivetni valót a hangjában, különösen az elmúlt két év anyagát tekintve. Előtte mintha hiányzott volna valami kis extra a hangjából, ami az igazán magas hangokhoz kellett neki, de valami történhetett az elmúlt időszakban vele, mert tökéletes lett a hangja. Igaza van a zenekritikusoknak, ő tényleg az angyalok hangja.
Nessie repülési terve szerint indultunk, Edward természetesen azt adta le hivatalos tervként. Nessie olyan tökéletesen vezette megint a gépet, hogy Sam, aki saját bevallása szerint légibeteg, semmit sem vett észre abból, hogy repülünk. Kihívás volt a bennünk élő ragadozónak a rengeteg emberből álló tömeg a koncerten, de felkészültünk rá. Nessie-t, Samet és Jacobot kivéve, mind aranysárga szemekkel indultunk az útra. Maga a koncert és a körítés tökéletes volt, de ami utána jött, az túltett minden várakozásunkon. A koncert utolsó száma alatt Edward és Alice kitereltek bennünket a nézőtérről, és az öltözők felé vettük az irányt. A biztonságiak persze az utunkat állták, de Alice előkapta a mobilját, felhívott valakit, majd a biztonsági ember kezébe nyomta a készüléket, az pedig egy félpercnyi néma hallgatás után mosolyogva egyenesen a művésznő öltözőjéhez kísért minket. Amikor beléptünk az ajtón a biztonsági ember a művésznő intésére kívülről becsukta az ajtót. Halvány fogalmam se volt róla, hogy ezt Alice hogyan tudta elintézni, míg rá nem döbbentem, hogy magam előttről nem hallok szívdobogást a szobában. Rögtön kifüleltem, a hátam mögött Jacob-oké, Sam-oké, Nessie-oké, az övé amúgy is majd kiugrik az izgalomtól. Sarah felől semmi! Edwardra néztem, de a művésznő megelőzött.
– A híres Cullen család. Üdvözöllek titeket a koncertemen. Némelyikőtöknek furcsa illata van – itt fintort vágott, biztosan megérezte Sam és Jake szagát, mi már teljesen immunisak vagyunk rá. Gyakorlatilag együtt élünk velük, ezért fel sem tűnik már a kutyaszerű szag. – valakinek meg nagyon furcsa a szívverése, és milyen érdekes illata van, olyan, mint valami parfüm, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy vonzana, hogy kioltsam, ez érdekes. Ezek szerint te vagy Renesmee, a félvér vámpír. Te biztosan Edward vagy, te meg Bella. Nessie, jól tudom? Annyira hasonlít rátok, hogy le se lehetne tagadni, te Alice vagy, veled beszéltem az előbb. A többieket viszont nem ismerem, bár a szagból ítélve a két halandó biztosan a farkasok közé tartozik, akiktől Caius annyira berezelt tavaly.
– Sarah engedd meg nekem, hogy bemutassak mindenkit. – szólalt meg, Edward – Arotól biztosan tudod, hogy milyen kapcsolat van az itt levők között. Tehát, aki Alice mellett áll, Jasper.
– Róla is hallottam már. Úgy hírlik, bárkit képes megnyugtatni vagy felbosszantani a saját céljának megfelelően és nagy harcos hírében áll, amit, az arcát látva el is hiszek. Jó, hogy az emberek ezt nem látják.
– Nessie mellett áll Jacob, ő tényleg egyike a farkasoknak, de én a testvéremnek tekintem, a családunk tagjának számít. Más meggyőződése ellenére többször is megmentette az életünket, valamint olyan módon szereti a lányomat, ahogyan sem halandó, sem halhatatlan nem lenne képes, a lányunk pedig, bármilyen hihetetlenül is hangzik, viszontszereti őt, legalább ugyanúgy. Valószínűleg néhány év múlva, amikor Nessie befejezi a fejlődést, átminősítem a vejemmé, testvérből. Mindörökre, ha ők is úgy akarják.
– Üdvözöllek, Jacob! Edwardról hallottam, hogy soha nem hazudik vagy beszél a levegőbe. Ha ő a testvérének tekint, akkor én úgy tekintek rád, mintha közülünk való lennél.
– Nem örülök, ha valaki vámpírnak akar tekinteni, de értem mit akarsz vele mondani és ebben a formában megtiszteltetésnek érzem, és köszönöm, hogy itt lehetek. Bocsáss meg egy pillanatra, de valamit mondanom kell Edwardnak!
– Természetesen, csak nyugodtan.
– Ed, mi van? Bella, Nessie ti tudtatok arról, hogy Edward hozzám akar adni? – bosszúsnak akart tűnni, de hallatszott a hangján, hogy madarat lehetne vele fogatni.
– Nem itt és nem így akartam elárulni neked, hogy mennyire szeretlek, de Edward és Bella, Apa és Anya – olyan szeretettel nézett ránk, mint talán soha ezelőtt – egy ideje már tudják, hogy mit érzek irántad. Nem tudtam, hogyan mondjam el, mennyire szeretlek, anélkül, hogy kételkednél benne. Tudom, hogy fiatalnak látszom, de Edward és Bella tudja, hogy valójában soha nem voltam gyerek. Azért, hogy elszólta magát az előbb, még számolok vele, de te már tudod, hogy úgy szeretlek téged, mint te engem. Soha senki el nem választ tőled, az idők végezetéig se. – ezzel hozzábújt Jake mellkasához, ő pedig védelmezőn magához vonta a gyermeki testet, amelyben már egy felnőtt nő élt.
– Bella, te is tudtál erről?
– Drága Jake, nekünk nincs titkunk egymás előtt, jól tudod. Áldásom rátok. Jake! Nessie megadja neked azt, amit talán én adhattam volna, ha nem találkozom előbb Edwarddal. De szerintem jobb így, legalább mindannyian halhatatlanok lettünk. Nessie ugyanolyan szerelmes beléd, mint én Edwardba. Azt, hogy te mennyire szereted, arról meg ne is beszéljünk. Legyetek boldogok mindörökre. – odaléptem hozzá és odabújtam én is a forró mellkasához, majd átöleltem, mint régen, amikor egy lyuk volt a szívem helyén, de ez most más volt, egyfajta búcsú, már nem kellett féltenem a lelkét. Végre ő is révbe ér Nessie által.
– Ez nem lehet igaz, ennyi szeretet. Mikor átváltoztam azt hittem, hogy ez örökre eltűnik a létezésemből, erre jöttök ti, és az orrom előtt kijelenti egy vámpír, hogy a félvér lányát hozzáadja egy alakváltó farkashoz. Ha ezt valakinek elmondom, nem fogja elhinni! Azt mondjátok, hogy a farkasok is halhatatlanok? – kérdezte, Sarah.
– Igen, míg vámpírok vannak a közelben, addig nem öregszünk mi sem. Sam Uley vagyok a farkas falka alfája, és ennek a gyönyörű vámpírlánynak, Emilynek a vőlegénye.
– Te a vőlegénye vagy egy vámpírnak?
– Még ember volt mikor eljegyeztem, csak történt egy baleset két hónapja és csak így tudta őt megmenteni Bella és Carlisle.
– Még csak két hónapos?! Ti eszeteknél vagytok? Ekkora veszélynek kitenni itt mindenkit! Azonnal tűnjetek innen!
– Nyugalom, Sarah! Kevésbé vagyok veszélyes az emberekre, mint te magad. A szemed elárulja, hogy emberek vérén élsz.- miközben beszélgettünk Sarah mérge szétmarta a kontaktlencséket a szemében, ezért láthatóvá vált a karmazsinvörös írisze. – Én nem ittam egy csepp igazi emberi vért sem, mióta átváltoztam, és nem is fogok. Bella, a vámpír anyám tökéletesen megtanított, hogyan tartsam kordában a vérszomjamat. A mi elveinkkel nem fér össze az emberek megölése. Mi nem a Volturi klánhoz tartozunk, mint te, már megbocsáss!
– Mi bajod van a Volturival?
– Csak az, hogy azt képzelik, hogy ők az igazságszolgáltatás a vámpírok világában, pedig semmivel sem különbek azoknál, akiket elítélnek. Mi legalább tiszteljük az emberi életet.
– Pedig, tisztelet a kivételnek, az emberek semmiféle tiszteletet nem érdemelnek. Önzőek, alattomosak, önpusztítóak. Akkor is bántják egymást, mindenféle mondvacsinált indokkal, amikor semmi okuk sincs rá. Az állatok több tiszteletet érdemelnek, mint ők.
– Bizonyos szempontból igazad van – szólt közbe Edward, hogy megelőzze a kialakulóban levő vitát. – Ne felejtsük el azonban, hogy mi is emberből lettünk azzá, amik most vagyunk. A nagy részünk kényszerből, úgy, hogy nem is tudta mi történik vele, egy néhányan választási lehetőség nélkül ilyennek születtünk, néhányan pedig önszántukból, mint te is Sarah, igaz? Ha jól tudom, egy időre teljesen eltűntél a nyilvánosság elől körül-belül két éve, szerintem Aro akkor tett vámpírrá a művészetedre való hivatkozással, de a te kérésedre, igaz?
– Igazad van Edward, de ha jól tudom a te feleséged is könyörgött neked az átváltozásért, nem?
– Ő meghalt volna, ha nem mérgezem meg.
– De nem kellett volna megtenni, ha nem ejted teherbe a lányoddal.
– Megadom magam! Ha komolyan megkért volna, már a nászúton átváltoztattam volna, vagy még előtte. Ne szapuljuk egymást tovább, mindenkinek megvannak a saját hibái. Nincs jogunk szemrehányást tenni egymásnak.
– Igazad van Edward, örülök neki, hogy megismertelek titeket. Bevallom, miután megtudtam ki szerzett meg nyolc jegyet a koncertemre, beszéltem Aroval, aki le akart beszélni a veletek való találkozásról, amivel csak felkeltette a kíváncsiságomat, még jobban, mint előtte. Azt mondta, veszélyesek vagytok, csak azt nem tudta megmagyarázni, amikor rákérdeztem, hogy miért.
– Sarah, mi csak a Volturi által képviselt bizonyos elvekre vagyunk veszélyesek, és azokra a lényekre, akik a lakhelyünk közelében akarnak embereket ölni. Mi, ezt leszámítva, bárkit, bármikor szívesen látunk. Sőt, hozzánk bármikor lehet csatlakozni, feltéve, hogy a mi életmódunkat követi az illető, de bármikor el is lehet távozni a családból következmények nélkül. Mi egy család vagyunk, és jelenleg egy közösséget alkotunk a Quileute-okkal, de ha szétválnak az útjaink, akkor is túl sok szál köt össze már minket ahhoz, hogy ne tartsuk a kapcsolatot egymással. Biztos vagyok benne, hogy örökre összefonódott a sorsunk a törzzsel. Gyere el hozzánk, szívesen látott vendég leszel, csak tartsd be a szabályainkat, legalább addig, míg nálunk tartózkodsz, mert ha nem, akkor nincs kivétel. Saját magunknak sem bocsátanánk meg egy ilyen hibát.
– Köszönöm a meghívást, alkalom adtán talán élni is fogok vele, de most, ha megbocsátotok, várnak az emberi rajongóim! Edward, erősen elgondolkodtam azon, amit az imént mondtál nekem. Rengeteg emberi lény vesz körbe, és azt hiszem, rájöttem, miért mondta Aro, hogy veszélyesek vagytok. Az olyan vámpíroknak, mint én, csábító egy ilyen ajánlat, amit te tettél nekem az előbb.
– Miért mondod ezt?
– Rengeteg jó ember vesz körül és bántja a lelkem, hogy táplálékként kell rájuk néznem. Nem esik jól embert ölni, de azt hittem nincs más megoldás. Úgy tűnik viszont, hogy ti egész jól megvagytok emberi vér nélkül is.
– Sokunknak nehezen megy, de Bella fantasztikus dolgokat vitt véghez, amióta közénk tartozik. – vette át a szót Jasper, mint a legilletékesebb a vérszomj elnyomás hiányában – Hallgattam, ahogyan Emilyt tanította, hogyan uralja magát a saját tapasztalataiból kiindulva és meglepő módon, azóta nekem is könnyebb legyűrni az ösztöneimet, mint bármikor az elmúlt nyolcvan év alatt, amióta próbálok emberek megölése nélkül élni. Bella és Emily a tökéletes példája annak, hogy megfelelő felkészítés vagy felkészülés mellett valószínűleg bárki lehet tisztán „vegetáriánus” vámpír.
– Fejezd be, kérlek, Jasper, mert rögtön úgy döntök, hogy hozzátok költözöm! – mondta Sarah, mosolyogva – Aronak a maga szemszögéből teljesen igaza volt. Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy megpróbálok úgy élni, mint ti.
– Igazán örülök neki, hogy így döntöttél, de ne hidd, hogy könnyű lesz! Az állati vértől csillapodik a szomjúságod, de a száraz kaparó viszketés nem múlik el tőle, mint az emberi vértől.
– Bella, úgy tudtam, te sohasem ittál emberi vért, akkor honnan tudod ezt? Hazudsz?
– Nem. Csak miközben Emilyt tanítottam, a végén elvégeztünk egy tesztet, hogy lássuk ellen tud-e állni az emberi vér csábításának. Erre pedig egy vérkonzervet használtunk, amit a végén közösen megittunk. Innen tudom, miben különbözik a kétfajta vér fogyasztása egymástól.
– Értem, azt hittem rajta tudtalak kapni egy kis csaláson, de olyan gyorsan válaszoltál, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet kitalálni.
– Sarah, kérdezd meg Arotól legközelebb, hogy a Cullenek hazudnak-e! De tudom mit fog válaszolni, azt fogja mondani, hogy sohasem hazudunk, csak legfeljebb nem mondjuk el a teljes igazságot.
– Igen, ezt már hallottam rólatok. Tisztelem azt, aki őszinte és mindig igazat mond, akkor is, ha az ellentmond az érdekeinek. Ezért is mentem bele a találkozóba veletek.
– Sarah megadom neked az elérhetőségemet, ha nehézséget okoz a „különleges diéta”, kérdezz nyugodtan bármit! Szívesen segítek, amiben csak tudok.
– Köszönöm Bella, de tényleg mennünk kell. – ebben a pillanatban izgatott kopogás hallatszott az ajtón, mi persze jót kuncogtunk bent, hiszen mind hallottuk az izgatott sutyorgást az ajtó előtt.
– Sarah, egy pillanatra még! – szólt bele Jacob is zárszóként a beszélgetésbe – Van egy óriási előnye, ha leszoksz az emberi vérről.
– Mi az?
– Nézd meg a többiek szemét. Nem hordanak kontaktlencsét. Kicsit furcsa a szemük színe, de az emberek számára még elfogadható, a vörössel ellentétben.
– Igazad van. Azt hittem pedig, hogy ti is lencsét viseltek.
– Pedig nem. – válaszoltam – Sarah, örülök a találkozásnak veled és megtiszteltetés, hogy megismerhettelek. Remélem, hamarosan vendégül láthatunk.
– Én is örülök, hogy megismertelek titeket. Sokkal jobbak vagytok, mint ahogyan beszélnek rólatok, és azt hiszem, most nyertetek egy újabb szimpatizánst magatoknak. Sziasztok!
Elköszöntünk tőle és elindultunk hazafelé. A reptérre vezető úton unalmában Nessie felhívta Renée-t, nem törődve azzal a ténnyel, hogy éjfél is elmúlt. Ekkor tűnt fel nekem először, hogy Nessie egyáltalán nem tűnik álmosnak.
– Nessie, nem vagy álmos?
– Nem Bella. Kábé két hónapja észrevettem magamon, hogy tudok aludni bármikor, ha akarok, de fáradtság nélkül tudok ébren lenni is, akármeddig. Biztos vámpírosodom. – tette hozzá, mosolyogva.
Én viszont megrémültem. Nahuel azt mondta, hogy ő is, és a testvérei is igénylik a mindennapi alvást, Nessie mégis más lenne, mint a többi félvér? Az eddigi fejlődése is gyorsabbnak látszott, mint ahogyan Nahuel elbeszéléséből tudtuk. Újra aggódni kezdtem Nessie-ért.
– Képzeld Bella, Renée Chicagoban van Phillel, ha akarod, megállhatunk náluk, még lehet módosítani a repülési tervet.
– Nem akarom az éjszaka közepén kirángatni a reptérre.
– Kac-kac Bella, a reptéri szállodában laknak.
– Na, jó, nem bánom.

16. fejezet

Nessie

A nagy házban azután Edward keresztbe tett a jó kedvemnek.
– Bella, beszélnem kell veled!
– Miről? – kérdeztem ártatlanul, belül persze ideges lettem. Sejtettem, hogy miről lehet szó, de kívülről persze semmi se látszott rajtam. Már megtanultam irányítani az arcomra kerülő érzelmeket, ha akartam.
– Egy halálra rémült egyetemi tanárról. Nem tudsz róla mondani semmit? – puff neki, tudtam, hogy ez a dühtől vezérelt cselekedetem az arcomba fog robbanni, csak arra nem számítottam, hogy Edward azonnal falhoz állít miatta, amint lehetősége lesz rá. Láttam rajta, hogy dühíti a dolog, de igazság szerint változtatni nem lehetett rajta. Ami történt, megtörtént.
– Sajnálom egyetlenem, de nem voltál ott. – Mondtam ezt a legnagyobb őszinteséggel, egyenesen a szobor tökéletességű arcába és az olvadt arany szemeibe nézve. – Nem hallottad milyen arrogáns, pökhendi, felfuvalkodott… áááh! hangon beszélt velem az a hólyag, pedig csak bocsánatot kérni mentem oda hozzá, ráadásul a semmiért. Ha nem fogom vissza magam, megöltem volna. Így is kicsi hiányzott hozzá.
– Mégis, mit tettél vele? Mikor pénteken bejött az előadóba hallottam a rettegést a gondolataiban, azután meg, kevés kellett volna neki, hogy örömtáncot kezdjen járni attól, hogy nem vagy bent az előadáson.
– Egyszerűbb lesz, ha megmutatom. – ezzel beengedtem a gondolataim közé és visszajátszottam neki az egész jelenetet. A végén kis kárörömmel vettem észre, hogy Edwardban is forr a düh a tanár miatt.
– Megbocsátom, amit tettél, mert ez tényleg túlment minden határon, de azt ugye tudod, hogy óriási veszélyt okoztál. Biztosan gyanakodni kezdett az emberi mivoltodat illetően. Egy szerencsénk van. Ha nyomozni kezd utánad még teljesen hiteles a múltad. Nincs benne semmi gyanús, de vigyázz, ezt húsz vagy harminc év múlva nem játszhatod el, mert addigra hamis lesz az összes életrajzi adatod!
– Tudom, és nagyon remélem, hogy ennyi idő alatt megtanulom az indulataimat is úgy kordában tartani, mint a vérszomjamat.
– Ne is törődj vele, már mindegy! Bevallom, lehet, hogy velem rosszabbul járt volna. Hazamegyünk?
– Aha. Nessie, hazajössz velünk, vagy itt maradsz?
– Inkább maradok, anya. Hagyom, hogy kiélvezzétek egymást. – mondta félvállról, a figyelmét tovább már nem is pazarolva ránk, és tovább sakkozott Jasperrel.
Ettől a választól dermedten összenéztünk. Mikor lett Nessie ennyire felnőtt? Soha nem volt kisgyerek, gondolkodásilag semmiképp, de ez a válasz inkább egy felnőttől, vagy legalább is, egy tinédzsertől várható. Megrémültem. Mi lesz, ha szexuálisan is beindul? Mit teszünk, ha máris tombolni kezdenek a hormonjai? Összenéztünk Edwarddal, majd a gyors távozást választottuk, hogy nyugodt körülmények között tudjunk beszélni egymással.
– Edward, mit tegyünk? Kétségbe estem. Nessie túl gyorsan változik. Esélyünk sincs befolyásolni a fejlődését. Tudom, hogy egy felnőtt intelligenciájával született, de ez akkor is brutális. Úgy érzem, képtelenek vagyunk hatni a szellemi érésére. Ha elég érett az agya, hogy felfogja, mit etikus tenni és mit nem, akkor semmi problémánk nem lesz vele, de ha csak egy kicsit is gyerekes, vagy ami még rosszabb lehet, lázadó természetű lesz, akkor senki sem fogja tudni megakadályozni, hogy valami bolondságot tegyen. Túl gyorsan nő fel.
– Ne aggódj, Bellám! Belelátok a gondolataiba, pontosan tisztában van vele, hogy milyen különleges módon kell élnünk. Soha nem veszélyeztetne minket, semmilyen butasággal. Ugyanis, szerintem nem is képes butaságot elkövetni. Egyszerűen csak túl sok mindent tapasztalt már maga körül. Átlát a dolgokon. Sokszor tisztábban, mint egy érett személyiség, lehet, hogy a fiatalsága miatt. Még nincsenek előítéletei, ezért láthat a dolgok mögé. Tisztában van vele, hogy szoktunk és szeretünk szexelni. Látja, hogy mit művel egymással Emmett és Rosalie, vagy Alice hogyan csókolja meg Jaspert. A szemei előtt élünk. Az a szerencsénk, hogy szellemileg sokkal érettebb, mint testileg. Mire odaér, hogy beindul a szexre, szerintem tudni fogja magától is, hogy mit helyes tennie, és mit nem.
– Igazad lehet, de mi van, ha nem? Mi lesz, ha lázadni kezd ellenünk, mint bármelyik tinédzser? Néha azt veszem észre, hogy legszívesebben ellenkezne velem, amikor mondok neki valamit, csak visszafogja magát, hogy ne bántson meg.
– Bella, Nessie gyermeki szeretettel van irántad. Te vagy az édesanyja. Tisztában van vele, hogy néhány év múlva a testvérednek, vagy a barátnődnek fog látszani, nem pedig a lányodnak. Ő már most tudatosan készül arra az időre, amikortól nem szólíthat anyának. Legalább is, idegen fülek előtt nem. Látom a fejében, amikor erre gondol, és ilyenkor szomorú. Nem azért, mert ez neki rossz lenne, hanem mert azt hiszi, hogy ez neked fog rosszul esni.
– Miért nem beszéltünk eddig erről? Ilyen egyszerű lenne a megoldás? Edward, nekem világ életemben kényszerítenem kellett magamat, hogy ne a keresztnevén szólítsam az apámat vagy az anyámat, mert tudtam, hogy azzal megbántom őket. Én örülök a legjobban annak, hogy ez bekövetkezik. Sokkal inkább a lányom barátnője szeretnék lenni, mint az „anyja”. De úgy gondolom, néhány évig még irányítanunk kell az életét, mielőtt szabadon engedjük, mert tapasztalatokat kell még szereznie. Ettől a befolyásolástól viszont félek.
– Miért?
– Nézz rám! Még szinte magam is túl fiatal vagyok ahhoz, hogy önálló életet éljek, így hogyan tudok neki érvelni arról, hogy mit, hogyan tesz?
– Bella, te soha nem voltál túl fiatal. Mindig is pontosan tudtad, hogy mi a jó neked, jobban, mint én, százévnyi tapasztalattal.
– Te és én ezt tudjuk, de Nessie a lázadáshoz felhasználhatja ellenem, hogy még pontosan annyi tapasztalat van mögöttem az életben, mint amennyi látszik. Erre pedig nem tudnék neki semmilyen érvvel ellent mondani.
– Talán, nem is kell. Nessie sajnos, máris rengeteg tapasztalatot gyűjtött össze az életről, a mi hibáinkból. Amikor megmutatom neki valakinek az emlékeit, nem tudok előle elhallgatni semmit, mert, még ha akarnék is, rögtön észrevenné a csalást. Ő pedig, mindig, mindent gondosan kielemez, tévedhetetlen logikával és megfigyelőképességgel. Ezt biztosan tőled örökölte. A lényeg azonban, hogy minden egyes emlékből, amit csak lát, tanul. Tanul a hibákból, és tanul a jó dolgokból is. Néhány alkalommal már észrevettem, hogy úgy manipulál valakit, mint egy felnőtt. Ráadásként az illetőnek fogalma sem volt róla, hogy Nessie csak befolyásolja. Máris sokkal jobb színész, mint te vagy én. Ő nem maga tapasztalja meg a világot, hanem rajtunk keresztül, leszűrve a hibáinkból közben a tanulságot. Gondolj bele, Nessie egy háromszáz éve gyarapodó, nyolcfejezetes életenciklopédiából mazsolázza a számára fontos tapasztalatokat. Ha nem lennék képes olvasni a gondolataiban, már régen az ujja köré csavart volna engem is, mint bárki mást. Szerintem soha nem fog lázadni.
– Ezt most honnan veszed?
– Onnan, hogy hazahívom. Beszélnünk kell vele.
– Most?
– Igen.
Ebben a pillanatban már elő is kapta a mobilját és hívta rajta Nessie-t. Elleneztem, hogy legyen neki saját készüléke, de annyiszor járt külön utakon tőlünk, más családtagokkal, vagy Jacobbal a rezervátumban, hogy az egyik alkalommal fél órán át telefonáltam, mire kiderítettem, hogy egyáltalán kivel van, ezért ráhagytam a dolgot. Persze Alice vett neki egy csúcstelefont. Részben, hogy Nessie-nél bevágódjon, soha nem vallotta volna be, de szerintem irigykedett egy kicsit Rosalie-ra a Nessie-hez fűződő kapcsolata miatt. Részben pedig, hogy engem bosszantson, de mellélőtt. Már nem tudott feldühíteni, szerintem el sem tudta képzelni, hogy mennyire szeretem. Egyszerűen éreztem, hogy nem tudna olyat tenni, amiért igazán megharagszom rá.
– Nessie?
– Ki más lenne, apa?
– Kicsim, gyere haza légy szíves! Most azonnal, kérlek! Bellával beszélni szeretnénk veled, valami fontosról.
– Ez furcsa apa! Bellának hívod anyát előttem. Mi történt?
– Erről szeretnénk veled beszélni, hatszemközt.
– Jól értem? Ne kísérjen haza senki?
– Jól érted. Az erdőben nem te vagy veszélyben, hanem az erdő, tőled. Akkor meg, minek kísérgessen bárki is?
– Anya tudja, hogy miket mondasz nekem?
– Minden szavunkat hallja.
– Teljesen felcsigáztál. Azonnal megyek, de valakinek szólhatnál, hogy nem kell kísérgetniük.
– Máris. – ezzel Edward letette, és gyorsan felhívta Esmet, hogy nem kell hazakísérni Nessie-t soha többé, ugyanis elég nagynak tartjuk, hogy egymaga közlekedjen bárhová.
Mikor Nessie hazaért olyan kíváncsi csillogás volt a szemében, hogy majdnem felnevettem, de a helyzet komolysága miatt, nem tehettem meg.
– Nessie! Hogy szeretsz jobban szólítani, anyának vagy Bellának szólítasz szívesebben?
– Ahogyan te szeretnéd.
– Nem ezt kérdeztem, Renesmee. – több ingerültséget sikerült a hangomba vinni, mint szükséges volt, nem szerettem, ha mellébeszélt.
– Mi rosszat tettem, anya?
– Semmit, csak szeretnék őszinte választ egy őszinte kérdésre. Kertelés és mellébeszélés nélkül, függetlenül a válasz következményeitől. Nessie, bármit is válaszolsz a kérdésemre az sem az én, sem az apád irántad érzett szeretetét nem képes megváltoztatni. Ha kiirtanád a fél világot, akkor is a mi lányunk maradsz. Nem számít, mi ketten feltételek nélkül szeretünk téged és ezt semmi a világon nem képes megváltoztatni, bármit is teszel. Bármikor, bármivel fordulhatsz hozzánk. A legrosszabb esetben, ha valami nagyon nagy hülyeséget sikerül elkövetned, hát leszidunk, de segítünk helyrehozni a dolgokat, hiszen azért vagyunk a szüleid.
– Jól van, te akartad! Bellának szeretnélek szólítani. Még pár év és csak magunk közt hívhatlak anyának. Mi van, ha hibázok és valaki idegen előtt szólítalak anyának, akkor, amikor maximum a nővéremnek látszol majd, apa meg a bátyámnak.
– Nessie, ne hívj magunk közt se többé anyának, ha nem akarsz! Mióta élek utáltam, hogy Charlie-t és Renée-t apának és anyának kellett szólítanom, hogy ne bántsam meg őket, de ha ezt el mered árulni nekik, én… én… megkergetlek, esküszöm! Szerintem, apád sem haragszik meg, ha a nevén szólítod.
– Igaza van Bellának, Nessie. Ha akarsz, szólíts nyugodtan a nevemen. Jobb, ha erre már most rászokunk. Most még csak furcsállja legfeljebb valaki, ha így szólítasz minket, de pár év múlva rögtön gyanús lenne, ha apának vagy anyának szólítasz egy látszólag veled közel egykorú személyt.
– Nessie! Valami más is megváltozik mostantól. Edward eddig is látta a gondolataidat, tehát nem sok titkod volt eddig sem előttünk. Mostantól viszont szeretném, ha tudnád, hogy nincs többé tabu téma köztünk. A Cullen család nagy, és óriási dolog, ami közted és Jacob között hamarosan valószínűleg kialakul, de hármunkat a vér és a méreg összeköt. Mi egy család vagyunk genetikailag is. Vér vagy a vérünkből, Nessie. Ez mindennél erősebb kötelék a világon. Bármi is történik velünk, egyenrangú félként tudni fogsz mindenről, és ha döntést kell hozni valamiben, ami mind a hármunkra hatással van, akkor abba neked is beleszólásod lesz. Cserébe ugyanezt a bizalmat kérjük tőled, bármiről legyen is szó.
– Rendben, Bella. Köszönöm, hogy ennyire megbízol bennem, anya! Edward! A bizalmi dolog első vallomása máris jön részemről. Apa, nem minden gondolatomat látod! Csak azt, amit én is akarok, hogy láss. Nem csak a te képességedből kaptam egy kicsit, hanem úgy látszik anyáéból is. Nemrégen vettem észre, hogyha koncentrálok, el tudom rejteni a gondolataimat előled.
– Ez nem lehet igaz! – Hitetlenkedett, Edward. – Hát nem elég, hogy Bellának is csak akkor látok a fejébe, ha akarja, még te is ki tudsz zárni.
– Drágám, úgy látszik ez a kereszted. Annak a két embernek a gondolatai előtted a titkosak, akiknek a legjobban szeretnél a fejébe látni – ahogy befejeztem a mondatot Nessie-vel összenevettünk.
– Árulók!
– Bella, ha jól sejtem az eddigi növekedésem alapján, egy-két éven belül érett leszek, ha érted mire gondolok? Mi lesz, ha lefekszem valakivel? Például Jake-kel?
– Ez nem túl jó ötlet. Kérdezd meg Carlisle-t, hogy annak milyen következményei lehetnek! Mond meg neki, hogy én küldtelek és mondjon el mindent. Kicsim, neked nem kellene, hogy is mondjam… utódláson gondolkoznod. Túl veszélyes, vagy később túl fájdalmas lehetne.
– Ezt hogy érted?
– Gondolkodj egy kicsit! Ha egy embertől esel teherbe, jó eséllyel halandó lesz a gyereked. Ha Jacobtól, akkor senki sem tudja megmondani, mi lesz a gyerekből, ha lehetséges egyáltalán.
– Várjam meg, míg meddő leszek?
– Az lenne a legjobb, de ha úgy döntesz, hogy gyereket szülsz egy halandónak, az sem egyszerű megoldás. Beavatod? Ennyi erővel a szomszédokat is, vagy az egész világot. Nem avatod be? Néhány év és nem tudod letagadni, hogy nem változol egy cseppet sem. A saját családod lesz, aki elárul. Arról nem is szólva, hogy végig kéne nézned, ahogyan a párod, a gyereked, az unokád megöregszik, vagy tenned kéne róla, hogy valaki átváltoztassa őket. De ha így teszel, a végén elfogy az emberiség. Ezért muszáj titkolni a létünket. Nessie, nincs jó megoldás csak rossz és kevésbé rossz. Sajnálom, hogy ez a sorsod. Nekem volt választási lehetőségem. Mondhattam volna Edwardnak, hogy hagyjon meghalni, vagy hagyjon meg halandónak, de nem tettem. Tudod, hogy a születésed előtt már másfél évvel azért könyörögtem az apádnak, hogy változtasson át, de hála az égnek, vagy akárminek, nem tette meg, mert akkor te nem lennél. Összejössz Jake-kel, rendben, nem bánom, amúgy is ez a legvalószínűbb, de mi lesz, ha egyesül a DNS-etek. Senki a világon nem tudja megjósolni a következményeit. Nézzük a lehetőségeket. Születik egy halandó ember gyereketek, kicsi rá az esély, de lehet. A legvalószínűbb, hogy nem lehet közös utódotok, mert életképtelen, a két DNS nem egyezik ki egymással. De akkor mi lesz, ha szülsz egy farkas-vámpírt. Mit teszünk, ha egy saját magunknál is veszélyesebb lényt hozol a világra, amit talán meg sem bírunk fékezni. Sajnálom a sorsod, mert neked nem igazán van választási lehetőséged. Neked alapból megvan a halhatatlanság, a vele járó teherrel együtt. Én ezt magamnak választottam. Te viszont így születtél. Ennek megfelelően kell élned. Nem tudok segíteni neked abban, hogy mi a helyes döntés. Neked kell majd eldöntened, mit akarsz tenni. Csak azt tudjuk megígérni, hogy bármit is szeretnél, mi apáddal támogatunk. Feltéve, hogy észérvekkel alátámasztod a döntésed.
– Köszönöm anya, izé Bella. Látod? Máris hibázok. Nagyon megkönnyebbültem attól, amit most elmondtatok. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mi váltotta ki ezt a döntést.
– Az a mondat Nessie, amivel elköszöntél tőlünk.
– A „hagyom, hogy kiélvezzétek egymást”-ra gondolsz? – kacagott fel, édes hangon.
– Igen. Mióta vagy tisztában a szex jelentésével?
– A nyár óta, Bella. Dél-Amerikában a Ticunáknál nem tabu a szex. A hat-hét éves lányok csodálkoztak rajta, hogy nem tudom, miről beszélgetnek, így felvilágosítottak a dolog működéséről. Hogy nem a gólya hozza, meg hogy a felnőttek azért csinálják, mert élvezik. Mikor hazajöttünk utánajártam a neten a dolognak. Te Bella, hogy milyen ocsmány dolgok is tudnak lenni a szexben. Köszönöm, én még úgy tizennégy-öt évesnek látszó koromig még a gondolatát is szeretném kihagyni.
– Nessie, ha így gondolkozol róla, annak csak örülök. Semmit nem kell elkapkodni. Te akkor fogantál, amikor én elvesztettem a szüzességemet, a nászéjszakán. Gondolom azt is tudod, hogy kivel akarod megtenni?
– Bella, most a barátnőm vagy, vagy az anyám.
– Miért fontos ez?
– Az első esetben elmondom, a második esetben pedig „fellázadok” – fancsali képet vágott a szóhoz, amitől azonnal megnyugodtam – és azt mondom, semmi közöd hozzá!
– Edward, mond el Nessie-nek, hogy mit mondtam, mielőtt hazahívtunk!
– Nessie, Bella inkább szeretne a barátnőd lenni, mint az anyád. Annyira olyan vagy, mint ő, Nessie. Annyira hasonlítasz anyádra, hogy az hihetetlen. Nincs még két ilyen nő a világon, mint ti. Máris inkább olyan vagy, mintha az ikertestvére lennél, nem pedig a lánya. Sejtem, hogy mit fogsz válaszolni a kérdésére, hiába titkolod előlem, úgyhogy mond el nyugodtan. Nem haragszom meg érte. Annak ellenére, ami ő, nálánál jobb és hűségesebb párt nem találhatsz soha.
– Jól gondoljátok, Jacobbal szeretném majd megtenni, ha eljön az ideje. Annyira szeretem máris.
Szavakkal nem lehet leírni, ami az arcára volt írva, bár még csak egy gyerek arca volt az övé, de átsugárzott rajta a felnőtt tudat, amivel született. Szeretet, szerelem, hűség, ragaszkodás, önfeláldozás, akár a halált is vállalta volna érte. Az én drága jó Jacobom lelke is révbe ért. Megtalálhatja Nessie-ben a lelke másik felét, azt, ami én lehettem volna neki, egy másmilyen világban, mert az én lelkem és vele együtt a testem Edwardé mindörökre. Eszembe jutott újra, amikor Jacob lábadozott a Victoria csapata által okozott sérüléséből és én elbúcsúztam tőle. Egyszer már átfutott ez a gondolat rajtam, nem sokkal az újjászületésem után, de akkor nem volt sem időm, sem lehetőségem mélyebben foglalkozni a dologgal. Arra gondoltam, hogy vajon találhat-e valaha olyan valakit magának, aki elég jó hozzá, és én nem leszek féltékeny az illetőre. Hát talált. A saját lányomra képtelen vagyok féltékeny lenni. Tudom, mivel az én lányom, látom a szemeiben, ahogyan Jacobról beszél, hogy ugyanolyan szerelmet táplál iránta, mint amilyet Jake megérdemel az élettől, mert Nessie biztosan ugyanolyan módon képes szeretni őt, mint én Edwardot. Tökéletes páros lesznek, ha a gyerek problémán sikerül úrrá lenni. Az élet mindig kiegyensúlyozza a mérleget. A mi őrült és természetfeletti világunkban nem lehettem az övé, mert Edward túlélte a saját korát, ő pedig a vámpírok miatt fiatal maradt volna, mialatt megöregszem mellette, de Nessie létével és érzelmeivel a sors kiegyenlítette a számlát mindannyiunk felé. Nessie-t adta Jake-nek helyettem, így mindannyian örökre boldogok lehetünk. Túl nagyvonalúnak tűnik a sorstól ez a szerencse, ami ért minket. Tartok tőle, hogy még meg kell fizetnünk az árát a jövőben, de nem bánom, bármi is legyen az, míg mi boldogok tudunk lenni, mindannyian.
– Tudom kicsim. Olyan vagy, mint az anyád, már mondtam. Ha eldöntesz valamit, akkor az megváltoztathatatlan. Ő is inkább az örök kárhozatot választotta, mint hogy az okos szóra hallgatva elhagyott volna.
– EDWARD! – szóltunk rá bosszúsan, mindketten.
– Jó, jó… megadom magam a közös akaratnak. Nem hozom többet szóba. Jacob a legjobb választásod az életben. Ő a tenyerén fog hordozni az örökkévalóságig. Csak a gyerek kérdés…
– Edward, még abban sem vagyok biztos, hogy akarok-e egyáltalán gyereket, ha lehetséges.
– Nessie, addig még van egy-két év, mindent megteszünk, hogy kikutassuk, milyen következményei lehetnek a dolognak – próbáltam megnyugtatni.
– Tudom, hogy mindent megtesztek értünk. Szeretnék visszamenni, meg kell vernem Jaspert sakkban. Élvezem vele a játékot. Akkora stratéga, hogy valami eszméletlen és nem tud csalni, mint Edward vagy Alice.
– Menj csak!
Felfigyeltem rá, hogy lehullott Nessie álcája. Többes számban beszélt magáról és Jacobról, amikor Edwardra néztem, tudtam, hogy gondolatolvasás nélkül is arra gondol, amire én.
– Bella, Nessie ugyanolyan végtelenül, végzetesen szerelmes Jacobba, mint te belém. Azt, hogy Jake mennyire szereti őt, azt te tudod a legjobban. Ők biztosan egy pár lesznek.
Végre megnyugodtam. Egyszerűbb volt a gondom megoldása, mint valaha is hittem volna. Megkönnyebbültem, de furcsa módon nem is igazán Nessie-vel kapcsolatban, hanem Jacobbal. Olyan csalárd és önző módon bántottam meg már annyiszor. Kevés hiányzott hozzá, hogy Jacob lelke végleg összetörjön, és elvesszen, de jött Nessie és megadhatja azt Jake-nek, amit én soha nem lennék képes. A lányom olyan tökéletes Jake számára, mint ő neki. Edward szavaiból kiderült, hogy olyan érzelmeket táplálnak egymás iránt, mint ő és én, vagy Sam és Emily. Már három tökéletes szerelmespár, három tökéletes jin és jang van egy kupacban a környéken. Úgy tűnik, Cupido nyila mostanában a világnak ebben a csücskében szorgoskodik. Elővettem az emlékezetemből azt az érzést, ami a Cullen ház felé vezető utamon tört rám, és az agyam önvédelmét kikapcsolva rávetettem magam Edwardra.